Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-22 / 172. szám
HONVÉDELMI DANDÁROK ALAKULNAK Meghatározott terület védelmére Cáfol az orvos igazgató Szent Rókus nem eladó! r Július 16-i számunkban foglalkoztunk a Rókus Kórház jövőjét illető szóbeszédekkel. Lapunknak nyilatkozott dr. Lenner Aladár, a kórház megbízott orvos igazgatója is. aki a cikk megjelenése után kifogásolta, hogy az e kérdésben elfoglalt egyértelmű álláspontját munkatársunk fél- reérthetően adta vissza. Mivel Lenner doktor terjedelmes levelének közlésére helyszűke miatt nincs módunk, ezért telefonon kértük véleményét. — Valamikor ez év tavaszán röppentette fel a hírt a Kurír, hogy eladják a Szent Rókus Kórházat. Ez nagy nyugtalanságot keltett az itt dolgozók körében, ami nyilvánvalóan káros egy egészségügyi intézményben. Májusban látogatást tett a kórházban dr. lnczédy János, a megyei közgyűlés elnöke, aki határozottan cáfolta a kórház eladásáról szárnyra kelt híreszteléseket. Mi itt a kórházban ezt fogadjuk el tényként, és ennek tudatában végezzük a gyógyító munkát. Ennek alapján kijelenthetem, hogy ez idő szerint szó sincs a kórház eladásáról — tájékoztatta szerkesztőségünket a megbízott orvos igazgató. Tallós Emil A keleti gyógyszerexport helyzete Rulírozó kormánygarancia (Folytatás az 1. oldalról.) termék kapjon kiemelt szerepet. Ez azt jelentené, hogy a magyar olaj és egyéb vásárlások ellenértékeként kifizetett pénzből a köztársaságok gyógyszert vásároljanak vissza. Az ipari tárca olyan pénzügyi technika megvalósítását is szorgalmazza, amely 10 millió dollár értékig úgynevezett rulírozó kormány- garanciát biztosítana. Ennek technikájáról a jelzáloggal való megterhelésről vag>T az állami részvények bizonyos hányadát megforgató Exportgarancia Rt. felállításáról még dönteni kell. Az IKM javaslata kiterjed még arra is, hogy a különböző segélyakciókban való magyar beszállítások lehetőségét erőteljesebb gazdasági diplomáciával kellene szorgalmazni, miként a 48 millió dollár értékű volt szovjet kintlevőség behajtását is. TÍZ SZÁZALÉK FÖLÖTT A MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTA Június végére 10 százalék fölé nőtt a munkanélküliségi ráta. Az MTI érdeklődésére a Munkaügyi Minisztériumban elmondták, hogy az első félév végén 547 ezer munkanélkülit tartottak számon. Ez egy hónap alatt 24 ezres növekedést jelent, s így a munkanélküliségi ráta 9,7 százalékról 10,1 százalékra emelkedett. Júniusban 417 ezren részesültek munkanélküli-ellátásban, s ez egy hónap alatt 10 ezres növekedés. Ugyanakkor júniusban 28 ezer 500-an kikerültek a segélyezettek köréből, közülük 15 ezren találtak maguknak állást. Az elmúlt év végén 400 ezer volt a munkanélküliek száma, s 1992 végére ez a szám elérheti a 7Ö0 ezret. több európai országban hosszú ideje része a védelmi erőknek. A Magyar Honvédség parancsnoka. a honvédelmi miniszterrel egyetértésben, a nyíregyházi honvédelmi dandár alegységei részére — kísérleti jelleggel — harcászati gyakorlat végrehajtását rendelte el. A gyakorlaton a dandár nem teljes állományával, csak néhány meghatározó alegységével vesz részt. Annak alapvető célja a tapasztalatszerzés a tartalékos parancsnoki és sorállomány felkészítésébe. A gyakorlatot november 2—20. között Nyíregyháza térségében tartják. Az érintett tartalékos állomány a behívóját ez év októberében kapja kézhez. Az APEH rámutat Adóznak a külterületi földek A mezőgazdaság! rendeltetésű külterületi földek használóira, állampolgárságtól függetlenül, adófizetési kötelezettséget ír elő 1992. január Írjétől a törvény (1991/LXXIX.). Mint az APEH Sajtóirodájának ezzel kapcsolatos, kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye rámutat, ez nem tévesztendő össze a belterületen lévő, mezőgazdasági művelés alatt álló földek adóztatásával, ami a helyi adókról szóló törvénynek a telekadózásra vonatkozó szabályai szerint történhet. A használati jog fennállása önmagában adófizetési kötelezettséget teremt. Az év közbeni változás csak a következő adóévben vehető figyelemben. Az adófizetési kötelezettség az ország területén C000 négyzetmétert összesen meghaladó földterület használójára vonatkozik. Növekvő megtakarítás Csökkenő adósság Júniusban — az előzetes adattok szerint — tovább növekedtek a lakossági megtakarítások. Összegük a félév végén meghaladta a 900 milliárd forintot. A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint az elmúlt egy hónap során a pénzintézeteknél levő lakossági megtalcarítások 884 milliárd forintról 902,1 milliárd forintra emelkedtek. Egyaránt növekedtek a forint bankbetétek és a devizabetétek. A bankbetétek szintje június végén 488,4 milliárd forintra emelkedett, valamivel több mint 10 milliárd forinttal haladja meg az egy hónappal azelőttit. Míg áprilisban csökkent, és májusban csak mérsékelten növekedett a devizabetét-állomány, júniusban ezen a téren is alapvető változás következett be. A bankokban tartott lakossági devizabetétek összege a félév végén — az előzetes adatok alapján — elérte a 143,3 milliárd forintot. Májusban az állomány 137.8 milliárd forint volt, áprilisban pedig 136,5 milliárd forintot tett ki. Tartósan növekszik a pénzintézeti értékpapírállomány is. Június végén a lakosság tulajdonában 201,6 milliárd forint értékű pénzintézeti értékpapír volt. Egy hónap alatt az értékpapír-állomány mintegy 4 milliárd forinttal növekedett. Több készpénz is kikerült a lakossághoz, ennek mennyisége a félév végén 212,1 milliárd forint volt. Hónapok óta csökken viszont a lakosság tartozása. •Az állampolgárok több hitelt fizetnek vissza, mint amennyi új kölcsönt felvesznek. Ennek következtében a lakosság egyre kevésbé van már eladósodva. Tartozása jelenleg 177,1 milliárd forint. Februárban a lakosság még 190,8 milliárd forinttal tartozott a bankoknak. így nemcsak a bruttó, hanem a nettó megtakarítások összege is folyamatosan emelkedik. Jelenleg már a nettó megtakarítások szintje 725 milliárd forint. Május óta valamivel több mint 20 milliárd forinttal növekedett. A földadót önadózással kell kiszámítani, és évente két részletben, augusztus 15-ig, illetve november 15-ig kifizetni az MNB 232-90 107- 0802 földadóbevételi számlára, illetve az OTP 548-168 020 földadó-kezelési számlára. A csekkek beszerezhetők az első fokú állami adóhatóságoknál, az első határidő, augusztus 15-e máris közeledik. A bevallásba az igénybe vehető kedvezményekkel és mentességekkel már korrigált összeget kell beírni. Éves szinten a kedvezmények és a mentességek csak a fizetendő földadó mértékéig vehetők igénybe. A földadó-kötelezettséget az 1992. évben havi bevallásra kötelezett adózóknak az augusztus és a november havi 3-as bizonylat 5. sorába kell bejegyezniük. Az évente egyszeri bevallók közül a gazdálkodó- szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak 1993. február 15-ig, a magánszemélyeknek 1993. március 20-ig kell bevallást tenniük. Feljelentett bankárok Az Állami Bankfelügyelet büntetőfeljelentést tett az Ybl Bank Rt., az Általános Vállalkozási Bank és a Vállalkozói Takarékszövetkezet vezetői ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, illetve nagy kárt okozó csalás miatt. Mint az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóirodájának ezzel kapcsolatos információjából kiderül: a nyomozás eddigi adatai szerint Jamniczky Zoltánná felfüggesztett vezérigazgató és társai alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy a rájuk bízott idegen vagyon — a pénzintézetnél elhelyezett betétek — kezelése során a hitelnyújtásra, illetve az azzal egy tekintet alá eső váltóforgalmazásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségeket szándékosan megszegték, ezzel vagyoni hátrányt okoztak. Jamniczky Zoltánná és társai azzal védekeznek, hogy a bankok csak átmeneti likviditási gondokkal küzdenek, s kintlévőségeik olyan mértékűek, hogy kötelezettségeiknek eleget fognak tenni. Az ORFK különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt — a gyanúsítottak szabadlábon hagyása mellett folytatja a nyomozást. Elindult kedden Kazahsztánba a Fidesz Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének csoportja, hogy segélycsomagot vigyen az ott élő magyar kisebbségnek. A nyírségi fiatalok — több százezer forint értékben — magyar tankönyveket, szépirodalmi’ műveket, latin betűs írógépeket és hanglemezeket vittek magukkal, amit a térség adományozó intézményeitől gyűjtöttek össze. A segélycsomagot Alma- Atában a Kazahsztáni Magyarok Egyesületének adják majd át. Az egykori Szovjetunió második legnagyobb volt tagköztársaságában, Kazahsztánban a becslések szerint mintegy 4-10 ezer magyar él. Egy részük az első és második világháborúban hadifogolyként keK evesen tudják, hogy az állatok körében sokkal előbb fedezték fel a polgármester intézményét, mint az emberi társadalomban. A mese szerint történt egyszer, hogy az erdőben meghalt a polgármester, a bölcs farkas. Az állatok megsiratták, és tisztességesen eltemették. Ezután összegyűltek egy tisztáson, hogy újat válasszanak helyette. Bár korábban egyi- kőjüknek sem jutott volna eszébe a bölcs farkast lemondatni, most egyszerre minden állat úgy érezte, rajta a sor. Ö az illetékes arra, hogy elfoglalja a magas hivatalt. A végén majdnem hajba kaptak, de amikor a kis nyúl azt tanácsolta, most az egyszer nyúl legyen a polgármester, mindannyian hatalmas hahótára fakadtak a hajmeresztő ötlettől. Ez a kedves történet mindig eszembe jut, ha polgármesteri hivatalokat keresek föl. Különösen azóta foglalkoztat mélyen, amióta tudom, az országban eddig már csaknem száz megválasztott városKi méltó a bársonyszékre? atya nem ül a székében. Vagy önként mondtak le, vagy felfüggesztették őket tisztségükből. Vagy összeférhetetlenség miatt szüntette meg munkaviszonyát az önkormányzati testület. Csupán a mi megyénkben például Szigethalmon, Budakalászon, Taksonyban, Monoron, Pilisszent- ivánon, Budaörsön, Duna- bogdányban, eddig 16 helyen került sor váltásra. Lapunk is többször beszámolt a különböző nyílt és alattomos ellenségeskedésekről, a helyi kisstílű hatalmi harcokról. A Pest megyei köztársasági megbízotthoz — köztudottan ő felügyeli az önkormányzatok működésének törvényességét — a legtöbb bejelentés a polgármesterek ellen érkezik. Legújabban az jött divatba, hogy a főállást tiszteletdíjassá változtatja át a testület. Ezzel akarják elérni, hogy a polgármester önként lemondjon. Állam dóan napirenden szerepelnek a felfüggesztések, fegyelmik, bércsökkentések. A zavart csak fokozza, hogy a jogszabályok nincsenek összhangban egymással. Ezért a munkaügyi bíróságok különbözőképpen értelmezik őket. Még a jogászok között is vitát váltott ki, hogy felfüggeszthető-e a polgármester, nem is beszélve a bércsökkentésről, vagy a fizetésmegvonásról. A tízezernél kisebb lélekszámú településeken a polgárok közvetlen szavazatukkal saját maguk választották ki a jelöltek közül azt, akit a leginkább alkalmasnak véltek erre a tisztségre. Ezek az emberek most kapkodhatják a fejüket: aki nekik jó, az miért nem jó a képviselő- testületnek? Mert az ugye elképzelhetetlen, hogy eny- nyi gazember éljen az országban, akik a választó- polgárokat aljas okokból megtévesztették. Pedig tanulhatnánk a mesebeli állatoktól, akik a* okos bagoly tanácsára hallgattak. A füles azt mondta: Legyen az a polgármester* aki becsapja a rókát. E zek után már szinte törvényszerű, hogy a próbát egyedül a kis nyúl állta ki. Elfoglalta a piros bársonyszéket. Egyetlen indulatos oroszlánnak vagy vérszomjas tigrisnek sem jutott eszébe, hogy a félénk kis állatot elmozdítsa tisztségéből. Mindenki betartotta a játékszabályokat, és elfogadta, hogy az erdőben most az egyszer nyuszi lett a polgármester. Halász Csilla vi/fiTifqp 3 Ajándék az óhazából magyar kazahoknak rült oda, a többieket a nagy kitelepítések idején Krápátaljáról kényszerítették a Volga torkolatv időkétől, Belső-Azsiáig elterülő országba. A politikai helyzet eddig nem tette lehetővé számukra az anyanyelv és a kultúra ápolását. A közelmúltban bekövetkezett változások után alakíthatták meg egyesületüket, amely intézményes keretet ad a magyarság megőrzéséhez, a többi között az anyanyelvi oktatásra már iskolát iá működtet Alma-Atában. A szabolcsi fiatal demokraták kazahsztáni tartózkodásuk során felmérik, mire van szüksége magyarsága megőrzéséhez a több ezer kilométernyi távolságra élő kisebbségnek. A jövőben is szeretnék ugyanis segíteni a távoli diaszpóra tagjait. A Magyar Köztársaság honvédelmi alapelveivel és a Magyar Honvédség távlati fejlesztési terveivel összhangban, az ország védelmi képességének növelése érdekében néhány honvédelmi dandárt állít hadrendbe a honvédség. Azokat csak egy esetleges mozgósítás esetén hívják életre, tartalékos állományban levő hadkötelesek behívásával. Az első honvédelmi dandárt Nyíregyháza térségében ez év szeptember 30-ig, a további dandáro- ; kát — az ország teherbíró képességét figyelembe véve — egy hosszabb folyamat részeként állítják fel. Az ilyen, vagy ehhez hasonló katonai szervezet, ami egy meghatározott terület védelmére szolgál. A dandárok alapvetően megalakítási helyeik közelében, védelmi feladatokat látnak majd el. Júliusban Nyíregyháza és Cegléd térségében mintegy 1200 tartalékos hadköteles kap tájékoztatót novembert behívásról — közölte kedden az MTI munkatársával Erdélyi Lajos, az MH szóvivője.