Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
XIX. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM 1992. JÚLIUS 20., HÉTFŐ Tájegység és színvilág Tizedik alkalommal adott otthont a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ a Kunszt Veronika népi iparművész vezette szövőtábornak, ahol az ország különböző részeiről érkezett lányok és asszonyok — és egy-két férfi is! — népművészeti szőtteseket készítenek, miközben új motívumokat és munka- módszereket sajátítanak el. A tizenöt résztvevő között vannak, akik rendszeresen eljönnek a táborba, és vannak, akik semmilyen más szakkörbe nem járnak — nekik nyaranta tíz napjuk van arra, hogy megismerkedjenek a szőtteskészítés csínjával-bínjával. A rövidke idő eredményességéről Kunszt Veronika így vall: — A Tiszafüredről, Budapestről,. Pécsről, Kőszegről és több más településről érkezett táborlakók többsége bentlakó: szállásuk a színészek öltözőiben lett kialakítva. Amiért szeretik ezt. hogy éjszakába nyúlóan és kora hajnalban is lehet dolgozni. A tíz nap alatt annyit szőnek, ameny- nyit más ember egy szakkörben tevékenykedne tíz hónap alatt. — Tehát ha valakit éjszaka megszáll az ihlet, •nyugodtan dolgozhat? — Nem ihlet, hanem Munkában a táborozok szakmai vezetés szerint dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a népművészeti szabályokból kiindulva és azokat betartva bizonyos fokig lehet eltéréseket alkalmazni — természetesen meghagyva a népművészet tájegységenként más mintáit és színvilágát. — A tábornak jelenleg tizenöt lakója van. Minden évben ennyien szoktak eljönni? — Igen, ez az optimális létszám, a munka eredményessége és a művelődési ház befogadóképessége szerint egyaránt. Utóbbi a hely mellett eszközt is biztosít: megelőlegezi az anyagköltséget, és a tábor végén mindenki a felhasznált anyag- mennyiség alapján fizet. — Mi történik az elkészült művekkel? — Mindenki hazaviszi a magáét: előtte négy kiállítást rendezünk, ahol közösen megbeszéljük a látottakat, de a hozzátartozók is megtekinthetik a szőtteseket. Kunszt Veronika elmondta. hogy csak gyapjúszőtteseket készítenek, de akinek kedve van hozzá, rongyszőnyeggel is foglalkozhat. Minden mű előre megtervezett darab, a motívumok és a minták zsűrizettek. Az is szerepet játszik a kiválaszKáheitelevízió Hétfőn és szerdán Hétfőn és szerdán 19 órakor ismét jelentkezik a gödöllői kábeltelevízió ^ia Mozi Városi filmszínház: Kitúr-lak. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. 18 és 20 órakor. an STV című műsora. A tartalomból: Életképek; Bemutatjuk a zeneiskolát; Városi híradó. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. e Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. • Postacím : Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 79«. • Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. • Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben.' (Pillér Éva felvétele) tásban, hogy kinek mire van szüksége a lakásban, használati tárgyként szeretné-e alkalmazni a későbbiekben. Fotóalbumában a kiállításain készült színes fényképek mellett a különböző tájegységek saját szaknévvel rendelkező mintái is megtalálhatók, köztük olyan is, amely egy meszes víz által konzervált koporsóból került elő. A hazai és külföldi motívumok közül bármelyik táborlakó kedvére választhat. A tábor, akárcsak az év közben tartott szakkör feladata, hogy a XX. századvégi lakáskultúrába beilleszthető használati tárgyakat hozzanak létre a foglalkozások során. Egyesek kedvtelésből, míg mások a hivatásukban történő alkalmazási lehetőségek miatt sajátítják el a szövés fortélyait, hiszen van itt gondozónő, aki egy szociális otthonban lelkes tanítványoknak adja át a gödöllői táborban megszerzett ismereteket. — hiszi — Aratunk. Hatalmas gépek tarolják a véget nem érő búzatáblákat. Por száll a nyomukban. A tejfehér porfelhőben sarlóhátú kis öregasszony húzza a zsákot maga mellett a tarlón. Homlokáról szakad a veríték. A zsák már félig van leszedett kalászokkal, és nehezen engedi vonszolni magát az eres, öreg karoknak. Autómmal megállók az út menti fa hűvösében, lemegyek a kalászszedő asz- szonyhoz, s köszöntőm őt, ahogyan a hetvenen túlinkat illik. — Jó munkát, hozzá pedig erőt és egészséget adjon az Isten! Kínálja-e magát a sok elhagyott kalász? Szavaimra megretten az öregasszony, de ijedelmét elhessenti barátságos nézésem. Felemelkedik hát a hajlongásából, akár az elhagyott mezei kút csikorgó gémje. Egyenesbe emeli magát, úgy kérdezi: — Nem bűn talán, hogy egy kicsit szedegetek? Ugye nem veszi tolvajlás- nak? — faggat erőltetett mosolygással. — Miért lenne bűn? — mondom. Aztán én is neki- állok és szedegetem a kalászt. Marékszámra rakom a zsákba. Csendben dolgozgatunk egymás mellett. Anyám intését hallom: — ami egy fillért ér, azért le kell hajolni, fiam! — adta tovább számomra a bölcsességét, amire a néha szegényszagú paraszti világ tanította. Voltak évek, amikor azt hittük, hogy az egerek által megszánt üres kamráktól messzire jutottunk. Néhány éve lehet, hogy a búzaszemekkel borított országúiról írtam. Arról, hogy a magtárba robogó, dübörgő autók platójáról úgy hullik a mag, akár a hófehér rétesre mákot szóró asszonyok tenyeréből a kékellő szem. Kaptam a jelzőkkel megtűzdelt választ: — földhözragadt kisparaszti gondolkodás — oktatott a főmezőgazdász. — Ezer vagonból mennyi az a néhány mázsa? Csak a természetes veszteség! Érvelhettem, hogy hány család éves szükségletét menthetnék meg a szállítók, a gépkocsivezetők, a brigádvezetők, ha figyelnének. Még az ág is... Romboló ösztönök Bár Pécel és Kartal a körzet két átellenes, pontján található, egyazon napon mindkét helyre eljutottam. Mindkét településen hasonló jellegű közintézményt ért kár — mindkét esetben az ember romboló ösztöne játszott szerepet. A péceli szakközépiskolának nem volt elég a múltkori iszapáradat, az elpusztult kisállatok, a tönkrement berendezések: az utóbbi napokban egymás után három alkalommal törtek be az intézménybe, ahonnan sportszereket, melegítőket vittek el. A betörő még csak nem is az éj leple alatt, hanem az éjjeliőr szolgálatba lépése előtt, a kora esti órákban dolgozott (legalábbis a harmadik alkalommal.) Kartalon a közelmúltban két műkő ülőgarnitúrát helyeztek el a felső tagozatos iskola, kertjében. A ülőkék és az asztal fekvése nem mindenkinek nyerte el a tetszését: pár nappal később vandál módon szétszedték, az asztallapot összetörték. Nem tudni, az elkövetők ifjak vagy netán felnőttek volak, de egy biztos: tanulni, pihenni vágyó embertársaikat, már megszületett, vagy a jövő homályába bú- vó gyermekeiket fosztották meg valamitől, amit talán fel sem foghatnak. Az oktatásügy pénzhiányos helyzetében talán másra lehetett volna fordítani azt a pénzt, amit a ká-. rok helyreállítása felemészt — hiába, szegény embert (iskolát) még az ág is húzza. — híd — És most hajlong az öregasszony. Mondja a magát mentegető szavak sokaságát. — Azt hittem, azért jött, hogy elzavarjon innen, pedig hát én nem teszek senkinek rosszat. Magányos öregasszony vagyok, hetvenhat éves. Elfelejtettem én a kalászszedést, de most rákényszerültem, hogy összekaparjam a kenyerem a tarlón. Megtudom tőle a sorsát. Az urát a háborúban vesztette el. Három gyereket nevelt. Egyikből sem lett sokpénzű úri ember. Dolgoznak, güriznek, de előre alig haladnak. Sokat felemészt az új ház! Űk nem segítenek nekem, inkább én támogatom őket. Utolsó mondatát hitetlenkedve fogadom. Megérzi kétkedésemet, s indokolja állítását. — Nézze, uram, kitalálták ezt a Szedd magad!-mozgalmat. Krumplihoz, gyümölcshöz, zöldséghez jut így a szegény ember. Egész nap szedegetek. Nemrégen a zöldborsót is így szedtem, a menyem vitte a piacra, amit már nem tudott lefagyasztani. A meggyet is hasonlóan raktuk el. Ősszel az a szokás járja, hogy egy-egy területet felszabadítanak a gazdaságok a betakarítás után, és lehet bengészni. Akkor már fizetni sem kell. Amit szedünk, az a mienk. Így tartja fel magát a sok hozzám hasonló öregasszony. Még tojókat is tartunk. Azt hiszi, hogy a szénért adunk pénzt? Ki győzné? Az áldott mezők ellátják a szegény özvegyeket mindennel. Csumával, napraforgó szárával, kufcorica- ízikkel, szőlőhegyi venyigével, s ezek bemelegítik az egyetlen szobácskát. Hallgattam a fáradt, mégis elégedetten hulló szavakat, miközben segítettem szedni a kalászokat. Teliszedtük a zsákot, s ketten vittük a dűlőútra. A szétszóródott kenyérmagok meg-megroppantak a lépteink alatt. özvegy Márta Sándorné köszönte a segítséget. Köszönetének őszinteségét a delet jelző harang kondulása igazolta. Fercsik Mihály Könyvesbolti nyüzsgés Végkiárusítás Mennyi? Nyolc forint? Egy Illés Endre-könyv?! A Jókai Anna-regény meg kilenc? Jól látsz?! Közelebb hajolsz: Jól! Dobai Pétert és Lakatos Vincét hatért, Sükösd Mihályt nyolcért kínálják. Van is érdeklődés! Tele a bolt! Ilyen alkalmat vétek lenne kihagyni! Ki ETV- fotóalbumot vesz kilenc forintért, ki Lomb Kató- interjúkötetet ötért. A jó házasság titkai éppoly kapós, mint a Rivalda vagy a Magyar mozaik. A Lenin- plakátot — heccből?, nosztalgiából? — már a kirakatból veteti ki valaki —, XI forintért a bolondnak is megéri... — Végkiárusítás — mondja az üzlet vezetője, kicsit fáradtan. Július elejétől tart a roham. S hogy meddig? Nem tudni, mint ahogyan azt sem, mi lesz a jövőben az üzlettel, s mi lesz az elárusítók sorsa. Privatizáció. Bármi lehet. Nemcsak a gödöllőiek járnak ebben a cipőben, hanem a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat valamennyi boltja. Az „elmúlás” hangulata egyébként nem érződik a Móricz Zsigmond-tizlet- ben, sőt! Nagy a nyüzsgés, remek a forgalom: pár nap alatt 3 millió forint értékben adtak el könyveket. A 90 százalékos kedvezmény minden 1991 végéig megjelent könyvre vonatkozik, a lexikonok, szótárak, nyelvkönyvek, a a klasszikusok kivételével. S közben azért új áru is érkezik. Egyelőre... Sajnálnánk, ha eltűnne ez a kis üzlet a városközpontból ! P. É. Kirakati csendélet (A szerző felvétele) SZŐTTESEKET KÉSZÍTENEK A fillérért is lehajolnak A delet jelző harang kondulása
