Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11 / 163. szám
A vasutasokat ünnepeljük (Folytatás az 1. oldalról.) dony gróf Széchenyi István nevét kapta, aki gazdaság- és társadalomszervező tevékenységével már’ az 1848-as forradalom előtt lerakta a modern Magyar- ország alapjait. Széchenyi életművének folytatója volt a közlekedésügy terén gróf Mikó Imre, aki az 1867-es kiegyezés utáni első magyar kormányban közlekedés- ügyi miniszter volt. Öróla Is mozdonyt neveztek el, akárcsak Baross Gáborról, akinek céltudatos miniszteri tevékenysége révén a századfordulóra Magyarország az akkori világ egyik legsűrűbb vasúthálózatával rendelkezett. A negyedik Hét végén az ember mindig listát készít. Délután háromkor már kissé idegesen néz az órájára. Egyszer jó lenne már igazi pénteket csinálni, korán hazamenni. Pedig még itt vannak, s úgy látszik maradnak is a restanciák. Utána kellett volna járni, hogy végeredményben mi lesz hát annak a száz gyereknek a sorsa, akik a múlt héten hagyták el a szakmunkásképzőt Dunakeszin. Máskor nagy ünnep az ilyesmi. Az élet kapuját szokás emlegetni, amin át, -iki-, egy más szférába meg belép az ember. Az idei ballagás nagyon csendes volt és gondterhes. A MÁV Dunakeszi Járműjavító nagy tapasztalaté és többségében példás munkaerkölcsű mesterei között mindig gazdag szakmai tudást és igaz emberséget szereztek a fiatalok. Aki nem a vagongyártók és -javítók gyárvárosában maradt dolgozni, válogathatott, mert jó volt az ajánlólevél, más helyekre is. Most is szíveméi—» ............ «»umw 4 mo zdony Kandó Kálmánnak, a járműfejlesztés világszerte elismert alakjának nevét kapta. A közel 120 esztendős Ferencvárosi rendező pályaudvar a magyar vasút szíve. Mint az életkorából is kiderül, ez a „szív” már nem igazán fiatal, de folyamatosan fiatalodik. Bár a MÁV anyagi gondokkal küszködik az utolsó három évtizedben, az elöregedett teherforgalmi * gócpontra 10-12 éve minden esztendőben jut valamennyi pénz. Üj fűtőház épült, melyben korszerű gépi berendezésekkel végzik el az elektromos és dízelelektromos mozdonyok napi műszaki vizsgálatát. Amíg 15 évvel ezelőtt a 600 kilométernyi sen fogadnák őket a közeli, távolabbi üzemekben, ha a munkahelyhez munkát is tudnának nekik kínálni. Csakhogy ezzel még az elbocsátó „alma mater” sem tud szolgálni. Legfeljebb a négy legeslegjobbnak, akikkel szemben szerződés is kötelezi a tanító-munkaadót. A műhelyfőnök még egyszer, gondosan ellenőriz mindent az iskola termeiben, a folyosókon, aztán zárja az ajtót. Már csak őt találtam ott, mindenki más hazament. Vége a tanévnek, a végzősök számára a diákéletnek. — Mi következik utána? — Ki tudja? — tárja szét a kezeit. Száz gyereknek nincs még helye sehol. Kézben a bizonyítvány, amivel hazamennek a szülői házhoz. Jól jönne, ha legalább magukra megkeresnék azt a kis pénzt, s nem terhelnék a legtöbb helyen szűkös családi költségvetést. Ilyen még nem volt, így még nem köszöntek el ebben a gyárban egyetlen évfolyam balla- góitól sem. Az a jó, mondják sokan, hogy a derű és optimizmus fiatalkori sajátosság. K. X. I. vágányhálózaton végbemenő tolatási és kocsirendezési munkálatokhoz 400-600 emberre volt szükség, manapság már a ■ vágányok között alig dolgozik ember. Nincs már helyszíni váltó- állítás, nem kell a vasutasoknak hóban, esőben, mínusz 20 fokos hidegben tolatott vagonokat fékezni, azokat összekapcsolni. Az emberkímélő berendezések meggyorsították a forgalmat, sok élő munkát váltottak ki. A vasút bevételellenőrzési igazgatóságának épületében kitüntetési ünnepségeket tartottak tegnap délután. Ünnepi beszédet a tárca minisztere mondott, kiemelve azt, hogy az újonnan függetlenné vált Magyarország útja csak egy felé, Európába vezethet. Csárády János vezérigazgatói dicséretet nyújtott át Baksza Istvánnak, Veresegyház állomás váltókezelőjének. — Ezerkilencszázhatvan- hét óta szolgálom a vasutat, a vonaton közlekedő embereket. Manapság előfordul, hogy a már nyugdíjas feleségem rám-rám szól, hogy miért vállalok 24 órás szolgálatot. Alig vagyunk tízen az egész állomáson, valakinek el kell végeznie a munkát, én meg szívesen csinálom. Van két felnőtt lányom, négy unokám, jövőre nyugdíjba megyek, betöltőm a 60 évet. Ügy emlékszem majd visz- sza a valamivel több, mint negyedszázadra, hogy az volt életemnek a legszebb korszaka — mondta a kitüntetett. Hegyes Zoltán 2070-re megháromszorozódik az emberiség lélek- száma, hiszen nyolcvan év múlva 16 milliárdan élnek majd a Földön — mondotta a minap a riói környezetvédelmi világkonferenciához kapcsolódó sajtóértekezletén Jacques Cousteau, korunk leghíresebb természeti kutatója. Annak a véleményének adott hangot, hogy „ha elszalasztjuk az alkalmat, és nem hozunk' nonkonformista, drasztikus intézkedéseket, félő, hogy nem tudunk majd létfeltételeket biztosítani a világ népességének, sőt az is meglehet, hogy az emberek úgy fognak élni, mint a patkányok”. Ez a drámai nyilatkozat jól érzékelteti azt az egész emberiséget érintő problémát, a túlnépesedés veszélyét, amelynek lehetséges megoldása ugyan az év minden napján komoly feladatot ad a világ tudósainak, de július 11-én kivált a figyelem középpontjába kerül, lévén e nap népesedési világnap. A júniusi riói környezetvédelmi világkonferencián fontos kérdésként szerepelt a világ népességének alaA Ferencvárosi rendező vezénylőközpontja Äz élet kapujában CSALÁDI HEL YZETEK Akik liiplli csúsznak, zuhannak Családi helyzeteket próbáltam felkutatni, olyan eseteket, ahol vagy sok a gyerek, vagy kevés. Abban azonosak, hogy kapaszkodnak, igyekeznek megbirkózni a nehézségekkel, haladni akarnak, többet adni az utódoknak. Hogyan látják, sikerül-e? A most házasulok mint tervezik? Mehettem volna sikeres vagy félúton levő vállalkozókhoz, a nehezen kialakuló középosztáiy biztos vagy oda törekvő tagjaihoz, akik követendő modellek lehetnek átalakuló értékrendünkben. Ám ma még jellemzőbbnek tartom Südiék és Káplárék helyzetét Nagykátán, a városszéli Linda utcában. Félbehagyott fészek . Südi László picinyke házának konyhájában hárman alig férünk el, ők kilencen éinek itt. A hét gyerek közül 10 éves a legnagyobb, másfél a legkisebb, Az apa" évekig a fővárosba ingázott mint gépkocsivezető, utoljára a postához, ahol 18-20 ezer forintot kapott kézhez havonta. Építkezésbe fogtak, nagy házat akartak, ahol valamennyien kényelmesen elférnek. Mert jöttek a gyerekek, egyik a másik után, kihagyás nélkül. — A kicsi, a hetedik már véletlenül született — mondja mosolyogva Südi- né, a feleség. — Ügy gondoltuk, hogy ahol hatan elférnek, ott jut hely a hetediknek is. Közben a férfit elkapta a vállalkozási hév, teherautót vásárolt, s fuvarozni kezdett. Csakhogy nem állt össze a dolog, alig akadt munka, miközben a tb-t fizetni kellett. Egy év után beadta a derekát, felmondta az ipart, munka- nélküli lett. Még kapja a járadékot, de hogyan tovább? Az építkezés félbeszakadt, pedig nagyon költöznének. Ám hiányzik egy-két dolog: betonozni kérte, bútor, központi fűtés, lépcső az emeletre. A pénz viszont — a családi pótlékkal együtt — elmegy a ruházkodásra, élelemre, a 2400 forintos havi OTP-re. Miből tüzelnének a nagy házban ? — Hiába kaptunk segítséget az önkormányzattól. Ingyenes az óvoda, 100 ezer forint vissza nem térítendő kölcsönt, segélyeket adtak. Inkább Lacinak kellene munkahely. Jelentkezett a mentősökhöz, azt mondták. majd értesítik a pályaalkalmassági időpontjáról. Csak várunk ... Ottjártamkor Südi László egyik lába gipszben volt. Két hete a gyerekkel focizott, eltört. Azért optimista, majd meggyógyul, befejezi a házat, s költöznek ... Tőlük nem messze laknak Káplárék. Két gyerekkel, szép nagy házban, a földszinten garázzsal, központi fűtéssel, fent szobával. A fiatalasszonyt találom otthon, megkérdezem hát néhány ismerkedő mondat után: hogy tervezik, akarnak harmadik gyereket? Örüljön a zsömlének — Ugye nem gondolja komolyan? Ja persze, mert nagy a ház, úgy véli. megtehetnénk. Ez a látszat. De azt csak mi tudjuk, hogy 10 éve nem voltunk üdülni. Mindig akadt fontosabb, ahová a pénzt raktuk. Tavaly például inkább tapétáztunk. Én munkanélküli vagyok: kisebbik lányommal letöltöttem itthon a gyest. Hiába mentem vissza a Ganz-nyomdába dolgozni, a reggel hatkor induló műszak miatt hová •adtam volna a gyerekeket? A férjem is ingázik Pestre, karbantartó. Náluk újabban csak olyanokat vesznek fel, akiknek nem kell útiköltséget fizetni. Mi lesz, ha elküldik? Családi pótlékkal 22 ezret hoz haza, abból élünk, mert én nem kapok munkanélküli- segélyt. Kamatemeléskor kifizettük az OTP-t, miután kölcsönt kértünk rokonoktól. Eladtuk az autót, hogy megadjuk. Az APEH adóhátralékot állapított meg a férjemnél, 4 hónap alatt 20 ezer forintot vontak le a fizetéséből. Uram, 4-5 órákat, kint vagyok a csütörtöki nagypiacon, hogy a gyerekeknek 120 helyett 50 forintért kapjak trikót. A nagyobbik még sűrűn kapott csokoládét, most alig érti meg, hogy zsömlét is alig tudok venni... Eddig is izzadtunk, kapaszkodtunk. Valamit jutottunk azért előre. Most egyre lejjebb csúszunk, zuhanunk. A férjem már a házat eladta volna, de nem engedem. Érti már, miért nem veszem komolyan a kérdést? Előtte állnak Érte®, bizony értem. De vajon mit gondolnak a most házasodó fiatalok, akik még elébe néznek a boldog házasságnak, anyaságnak? Kovács Éva, a Pevdi Divat Kft. nagyká- tai üzemének varrónője, augusztus közepén megy férjhez. — Egy gyereket föltétien szeretnénk, de inkább kettőt. Építkezünk majd Újszilváson, jövendőbelim sofőrként otthon fog dolgozni. Hogy többet miért nem szülök? Annyira jól azért nemigen megy ... — A leendő férjem két testvér mellett nőtt fel, így akarata szerint mi is hármat szeretnénk — újságolja Szöllősi Tóth Mónika, aki betanított varrónő ugyancsak a Pevdiben, s szeptemberben mondja ki a boldogító igent. Lakásgondjuk nem lesz, férje mezőgazdasági vállalkozó, ő is otthon dolgozik előbb- utóbb. S neveli a gyerekeket. Nem tudom, mennyire tipikus ez a háromféle családi helyzet. Annyi azonban bizonyos, hogy mint országosan, úgy Pest megyében is egyre fogyunk szaporodás helyett. Tóth Ferenc népesedési világnap kulása. Napjainkban évente 90-100 millió fővel gyarapodik az emberiség, s vajon mit fogunk tenni, ha a lélekszám megduplázódik? Hiszen most is százmilliók éheznek és tengődnek. A népesség ilyen mértékű növekedése esetén a világgazdaság teljesítményének legalábbis öt-, ha nem tízszeresére kellene növekednie, hogy eltartsa a Föld lakosságát. A népesedési világnapot eredetileg azért hirdette meg az ENSZ, hogy felhívja a figyelmet a problémára, ezen azonban már túljutott az emberiség. A túlnépesedés veszélyei jórészt közismertek, s általános a vélemény is, hogy valamit tenni kell. A kér-, dés csak az, mit? A vélemények e tekintetben rendkívül különbözőek, nem egy esetben szinte kibékít- hetetlennek tűnnek. Kézenfekvő megoldásnak látszik a születésszabályozás, amellyel — több-kevesebb •sikerrel — több országban próbálkoztak, illetve próbálkoznak, ám a Vatikán élesen bírálja a módszert. A Szentszék — mint képviselője a riói értekezleten „a félreértések elkerülése végett” kifejezte — nem az ellenőrizetlen és mindenáron való szaporodás híve, „az egyház azt ellenzi, hogy olyan népességpolitikát és születéskorlátozási módszereket kényszerítsenek az emberekre, amelyek szemben állnak az objektív erkölcsi renddel és a szabadsággal, az emberi méltósággal és lelkiismerettel”. A népesedési világnapon az éppen aktuális állapotot is rögzítik, igaz, ez évről évre szomorúbb képet mutat. 1991-ben ötmilliárd- négyszázmillió ember élt a Földön, s jelenleg már tíz ország népessége haladja túl a százmillió főt. A világ legnépesebb országa Kína 1,2 milliárd lakossal, utána India következik 870 millióval, majd a volt Szovjetunió 293, az Egyesült Államok 253, s Indonézia 194 millióval. A születési és a halálozási arány változatlanul Afrikában a legmagasabb, a fekete kontinensen egy nőre átlagosan tíz gyermek jut. (Ami azt jelenti, hogy 2020-ra Afrika lakossága megduplázódik.) A világ legsűrűbben lakott országa Banglades: egy négyzetkilométerre 850 ember jut, legsűrűbben lakott városa pedig Lagos, Nigéria fővárosa, négyzetkilométerenként 55 ezer lakossal. Az idei népesedési világnap érdekes évfordulóhoz is kötődik, ugyanis 20 évvel ezelőtt, 1972-ben adta közre a Római Klub „A növekedés határai” című emlékezetes jelentését, amely sok tekintetben meghatározza a hetvenes évek közgondolkodását. A Római Klub tavaly ismét sokkoló jelentéssel állt elő. „A globális forradalom” című tanulmányban az emberi civilizációra leselkedő két legnagyobb veszélyként a környezetrombolást és a népességrobbanást jelölte meg. Kovács Tamás
