Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-26 / 150. szám
Sgent becsukta a ssernél Az oltáshoz kevés a védőruha Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje szobrával úton- útfélen találkozhatunk, ösz- sze sem téveszthető, annyira jellegzetes római katonaruhás alakja, amint kőedényből önt kővizet a lábához simuló, kőlángokkal égő apró épületre. Azt, hogy ábrázolásain a szemét csukva tartja, nem vettem észre eddig, most, hogy tűzoltókkal beszélgettem. ők mondták, de hogy ez miért van, mit jelent, ők sem tudták. Talán nincs is csukva Szent Flórián szeme, csak lefelé néz, a kötelességére, a tűzoltásra figyel, s ettől nem marad ideje a védenceire is figyelni. rájuk tekinteni. Százhalombatta után A legutóbbi katasztrófánál, mikor Százhalombattán egy felüljáró ammóniát szállító vagonok tetejét borotválta le, a tűzoltók voltak, akik belélegezték a gázt. Közülük először Németh Ferenc főtörzsőrmesterrel, a Pest Megyei Tűzoltó Parancsnokság gépkocsivezetőjével találkoztam. — Még most is fáj a fejem — mondta csütörtökön, napokkal a szombati szerencsétlenség után. — Szombaton reggelig lettem volna szolgálatban — kezdte a beszámolóját —, de a Százhalombattáról történt riasztás miatt vasárnap reggelig húzódott el a szolgálatom. Mikor odaértünk, istállószag terjengett meg vastag felhőt láttunk. Megsűrűsödött a levegő, folyt a könnyünk. A rosszullétek fejfájással, magas vérnyomással kezdődtek, kálciu- mos injekciót osztogattak. Én nem’ is tudtam beöltözni, mert nem volt mibe. Akik védőruhát vettek fel, csak egy fél óráig lehettek benne, mert olyan az, mintha nejlonzacskóban lenne az ember. Azonban a „nejlonzacskóból” nincs elég, mint Nagy Zsolt ezredestől, a Pest Megyei Tűzoltó Parancsnokság elöljárójától megtudtam: — Egyéni álarca minden tűzoltónak van, de védőruha egy egységnél csak kettő, mert nagyon drága, 1 darab 300 ezer forint. A bevetésben részt vevők, tehát akik vízsugárral por- lasztolták a gázt, félóra elteltével levették, akkor lemosták a ruhát, s felvette más. Pethe Ferenc őrnagy a Pest Megyei Tűzoltó Parancsnokságon. Ö is a helyszínen járt, tapasztalatát így összegezte: — Az eset tanulsága, hogy több védőruha kéne, mint egységenként kettő. Kéne egy olyan bázisszerv, amely katasztrófa esetén tudná szállítani a szükséges dolgokat. Most különböző helyekről, más tűzoltóságokról. a polgári védelemtől szedtük össze a védőruhákat, a fecskendőket, a vízszállítót. Nincs, ahol pihenhetnének a tűzoltók, felkészülhetnének a következő bevetésre. Erre megfelelhetne egy busz, vagy konténerkocsi, melyet a kárhelytől távolabb leállíthatnánk. Most leültek az árokpartra egy ponyva alá. Katasztrófák várhatók Mészáros József, a Pest Megyei Tűzoltó Parancsnokság főhadnagya volt a kárhelyparancsnok Százhalombattán: — A felszerelés hiánya azt hozza magával, hogy a katasztrófa megszüntetése tovább tart. Ennél a százhalombattai szerencsétlenségnél az elsőnek beavatkozó csoport úgy ment oda, hogy nem volt védőfelszerelése. Pedig ez vegyi katasztrófánál veszélyesebb, mint a tűznél. A tüzet látja az ember. Pedig egyre inkább számíthatunk ilyenre, mert mind nagyobb meny- nyiségben szállítanak át az országon ilyen anyagokat, és nem mindig szabályosan. Szükség lenne egy hírláncra és a katasztróf atör vényre. Az, hogy késik a megalkotása, egyre nagyobb veszélyt jelent. — Mit várna a katasztrófatörvénytől? — Költségvetési szinten biztosítsa a szükséges eszközöket. Legyen jó hírrendszerünk. Legyen képzett, megfizetett, hatékonyan alkalmazható személyzetünk, jó felszerelésünk. Az autóink gyengék, és ahány, annyiféle. Kellene a katasztrófák helyszínéhez gyorsan irányító számítógép. Most csak régi térképeket kapkodunk elő ilyenkor. Vegyi balesetnél vegyi- anyag-nyilvántartó könyvben lapozgatunk, hogy mit is kezdhetünk. Betegek a tűzoltók Százhalombattán a helyi tűzoltók szenvedték a legnagyobb egészségkárosodást. Nekik kellett a baleset közelében lakó, s éjszaka lévén, alvó embereket riasztani, menteni. Mikor éppen egy héttel a baleset után kerestem őket, kiderült, nyolcán, akik a legtöbb gázt lélegezték be, betegállományba mentek. Csütörtökön még dolgoztak, ám nem javult, inkább rosszabbodott az állapotuk, a vasárnapi szolgálatot már nem vállalták. Nádudvari Anna A téesz és a falutervezés csődje Valamit mindig hoz a víz • • ■ • • ITT NEM A HÁZMESTER SOPOR Felháborodott hangvételű levelet kapott szerkesztőségünk. Egyik írásunkra reagált a tinnyei özvegy Szedték Gyuláné. A lakókat kérdezze legközelebb! — fogalmazta meg olvasónk véleményét arról a cikkről, mely a falujáról szólt. Tinnyei árvizek A csapadékvíz elvezetése olykor komoly gondokat okoz a községben. Nagyobb esőzések után — a Zrínyi és a Kossuth utcát — elönti a környező dombokról, heAZ AKCIÓ NEM MARAD El Dániából tárgyalást várnak Még tavaly, ősz táján született meg az az elképzelés, mely szerint dán segítséggel szelektív hulladékgyűjtő program kezdődne Zsámbékon. Történt-e valamilyen előrelépés az ügyben? — érdeklődtünk Zink Imre polgármesternél. Azt a választ kaptuk, a terv él, ők készek részt venni benne, ennél többet nem mondhat. Az akció nem marad el ■— tudtuk meg érdeklődéÜIL sünkkor Lázár Ferenctől, a Pest Megyei Önkormányzat műszaki irodájának főmunkatársától. Egy magyar származású hölgy, aki Dániában él, szorgalmazta azt, hogy hazánk is kapjon támogatást — Lengyelországhoz, Csehországhoz és Szlovákiához hasonlóan — ilyen célokra is. Közben viszont munkahelyet változtatott, ez az oka a késlekedésnek. Üj cégénél mutatkozik arra készség, hogy részesei legyenek a zsám- béki kezdeményezésnek, hamarosan tehát kezdődhet a szelektív hulladék- gyűjtés. J. Sz. I. Elriasztó indulatok Kockázatos vállalkozás Akinek nincs tőkéje, nem gondolhat arra, hogy vállalkozzon valamire. Meglehet, minden csínját-bín- ját ismeri egy szakmának, foglalkozási ágnak. Talán évek, vagy évtizedek óta ég is benne a vágy, hogy önállóvá. szabaddá tegye magát, úgy művelve a hivatását, ahogy jónak, vagy jobbnak látja, mint ahogy egyszerű munkavállalóként kényszerül erre. Azt gondolnánk, hogy a tőkével és tudással egyszerre megáldott embert szívesen fogadják manapság egy-egy településen, mert vagy munkát hoz, embereket alkalmaz, vagy árukínálatával piacot élénkít, árak csökkenését idézi elő. Kapva kapnak tehát az ajánlatán. Csodák csodájára azonban nem mindig így alakulnak a dolgok. Ismerősek lennének a témák, a helyszínek, de most szándékosan mulasztom el a megnevezésüket. Nem szeretném ugyanis tovább gerjeszteni az adott községekben, városokban amúgy is magasra csapott indulatokat. Csupán azt a gondolatot írnám le, hogy számomra úgy tűnik: Mintha időnként testületileg sem volnánk képesek egyéni és partikuláris érdekeink elé oda helyezni a nagyobb közösségét. Ismerek egy falut, melyet felvirágoztatna a külföldi bank, amely munkahelyek ezreit hozná létre, modernizálná a települést. Ám az évek óta tartó megbeszélések vége a kudarc. Nem kap terület-használatba vételi engedélyt, mert egy kis csoport nem jut hozzá a remélt előnyökhöz. Van rá törvény, a csoport élhet a jogával, megakadályozza azt, ami tízezrek hasznára válhatna. Egy nemrég látott másik példa azt mondatta velem: Ha még tőkém, tudásom lenne, akkor sem vállalnám azt a vesszőfutást, amit egy lakógyűlésre érkezett vállalkozónak kellett végigszenvednie. A példa kicsit sántíthatna is, mivel az általa megkezdett építkezés, a létesítendő üzem valóban lehetett volna környezet- szennyező, bár ő ennek az ellenkezőjét akarta állítani és bizonyítani. Ám bizonyítékokat csak úgy lehet előadni, ha a színpadra lépőt tárgyilagosan hallgatják, gondolatait nem zavarják meg közbekiáltásokkal, később nem gyakorolnak rá lélektani nyomást kemény felszólításokkal: hagyjon fel azzal, amire különben engedélyt kapott, hiszen a benyújtott tervei szabályosak voltak. Bár ebben a vitában úgy látszott, a környezetét féltő lakosságnak van igaza, az indulat még így sem ésszerű. Aki értéket teremtő gazdaságot, munkahelyet akar, s hajlandó ezért a saját pénzét kockáztatni, az mindenkor tiszteletet érdemel. Tiszteletet és figyelmet mert bár ma még akadnak főváros-közeli települések, ahol az általánosnál kisebb a munkanélküliség, azért nem árt az előrelátás. Egy vállalkozóval lehet vitatkozni, ajánlatainak realitását mérlegelni, elutasítani, de haraggal fogadni, a vállalkozástól elriasztani? Kockázatos vállalkozás. Kovács T. István gyekről lezúduló áradat. Hiába ez a falu közepe, a .szennyes lé kiönt az árkokból, és utat talált a pincékbe, kertekbe. Mindkét panaszos hivatalos leveleket szed elő beszélgetésünk alkalmával. Ezekből kiderül, vagy tíz esztendeje húzódó ügyről van szó. Egy 1982- ben kelt emlékeztető szerint: „a toki Egyetértés Mgtsz szakértő bevonásával megvizsgáltatja a vízelvezetés módját, megtervezteti harminc napon belül, és a szükséges kivitelezési munkákat a fenntartási költséghely terhére elvégzi.” Nos, hogy történt-e valamilyen intézkedés, azt nem tudni. Elképzelhető, de érdemi megoldást nem jelenthetett, mert a víz és a hivatalok közötti levelezés csordogált tovább. Elsősorban Dominek Gyuláné Zrínyi utcai és Szedlák Gyuláné Kossuth utcai ingatlanát érték károk a csapadékvíz miatt, akik — ismét az akkori tanács, termelőszövetkezet dokumentumai alapján — polgári peres eljárás keretében követelhették ennek megtérítését. Közben teltek az évek. A gondot „örökölte” a helyi önkormányzat, s a lakók most tőlük várnak segítséget. Tavaly, a Közép-Duna- menti Vízgazdálkodási Társulat árkokat ásatott a víz- elvezetéssel kapcsolatos problémák megoldása végett. A sár sok helyütt eltömte azóta azt a medret, ahol a csapadékvíz lezúdul a dombokról. Akfahalmazok — Minden volt már az udvaromban — meséli Szedlák Gyuláné. — Ami a víz útjába kerül, azt lehordja ide. Nem merem az unokámat kiengedni játszani. Ki tudja, mennyire szennyezett ez a rész. Ha jön az esőzés, már előre rettegek attól, hogy mire érek haza a munkahelyemről. Volt úgy, hogy o kút is megtelt iszappal, s nem kevés pénzbe került a ki- tisztíttatása. Dominek Gyuláné már nem is saját háza, kertje miatt aggódik. Ahogy elmondja, a község új körzetében, ahol a fia építkezett, hasonló esetek fordulnak elő. Három unokája van. Emellett tartoznak az OTP-nek is a fiatalok, nincs arra pénzük, hogy saját erőből építhessenek ár- kota kertjükbe. Szivalt István tűzoltó- parancsnok képeket mutat, a négy esztendővel ezelőtti esetről. — Volt, hogy vasárnap reggelig szivattyúztuk a vizet az egyik lakó alsó szintű helyiségeiben — emlékezik vissza. A polgármesteri hivatalban a fiatal jegyzőnőt, dr. Pintér Máriát kérdezem, mit tud erről a panaszról, s milyen elképzeléseik vannak orvoslására: ő is előveszi a hivatalos iratköte- get — van még több is, ez csak az idei — mutatja a tekintetemet követve. Kidobott pénzek — Az egész történet úgy kezdődött — idézi fel a múltat —, hogy a mező- gazdasági termelés miatt betemették az árkokat. így folyik le a víz a községbe. A KVDT azóta is folyamatosan kötelezi a tsz-t az árkok kiásására. Ez megtörtént, a gátak építése elmaradt. Egy I992-es határozat szerint a szövetkezetnek a munkálatot el kell végeznie, az eredeti megállapodás szerint. Viszont a tsz időközben csődbe ment. Tavaly az önkormányzat a cigányárok kiásását és a Zrínyi utca árkoltatását kifizette, megközelítően százhatvanezer forintért, az egyiket, közel négyszázezer forintba került a másik munka. Anyagi gondjaink miatt erre többet nem áldozhatunk. S ez számunkra csak kidobott pénz, mert az árok előbb-utóbb ismét feltöltődik. Tudomásul kell vennie mindenkinek azt, ez egy dombos falu. A mélyebb területen építkezők telkére lefolyik a víz. — Mégis ott parcelláztak? (A szerk. megjegyzése.) A helyi rendelkezés szerint a közterület fenntartásában a lakóknak is részt kell venniük. Ez nem a főváros, ahol a házmester söpör — jegyzi meg dr. Pintér Mária. — De mindenkinek egyszerűbb a felelősök keresése. A tsz-t kötelezték a gátépítésre, de most úgy tűnik, ez foglalkoztatja tagjait legkevésbé, a csőd bejelentése után. Az önkormányzatnak s a helyieknek sincs arra pénzük, hogy maguk lássanak neki a munkának. Gyűlnek hát az iratok és az indulatok. A víz pedig folydogál tovább. J. Szabó Irén A négy esztendővel ezelőtti munkálatokat ábrázolja a fotó, a helyi tűzoltók tisztítják éppen az utat a csapadékvíztől (Archív fotó)
