Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-24 / 97. szám

Mi&s'mÚMt^sssámv&i iáiékosíaió Mire váltható be a kárpótlási jegy? (Folytatás az 1. oldalról.) Hans Anrienssentől, az Európai Közösségek brüsz- szeli bizottságának külkap- csolatokért felelős tagjától, valamint Francois Mitter­rand francia elnöktől és John Major brit kormány­főtől, akikkel időközben ugyancsak tudatta a ma­gyar álláspontot. A szóvi­vő végezetül emlékeztetett arra, hogy amennyiben áp­rilis 30-ig nem állítják le szlovák oldalon a szerző­désszegő munkálatokat, és (Folytatás az 1. oldalról.) kcdelt, s több százmillió forint értékben telepítettek számítógépeket. Budapes­ten. I8 ezer négyzetméter­rel növekedett a bíróságok elhelyezési területe, és vi­déken is több bírósági épü­letet újítottak fel, illetve korszerűsítettek. Az újság­írók érdeklődésére elmond­ta: jelentősen javult a bí­rák bérezése, a helyi bíró­ságokon a fizetés legala­csonyabb összege 34 ezer forint, a legmagasabb pe­dig 68 ezer. Hozzátette: bár a fizetések jónak látsza­nak, azonban — elsősorban a fokozott munkaterhek miatt — nagy a bírók fluk­tuációja. Dr. Szabó Sándor, a Fő­városi Bíróság elnöke kér­désekre válaszolva kijelen­tette: nem a csőd-, hanem a felszámolási eljárásokkal vannak súlyos problémáik. Más területen — elsősor­ban a vagyonjogi perekben —a bírósági eljárások idő­szerűségével, az ügyek be­fejezésének elhúzódása miatt vannak gondjaik. Szó volt arról is, hogy a meg­növekedett feladatokat to­vábbi új bírók kinevezésé­vel, illetve a meglevők át­csoportosításával igyekez­nek megoldani. Elhangzott: szeptember 1-jétől — ké­sőbb meghatározott díja­kért — közhiteles gazdasá­giin formúciós-szolgáltatást nyújtanak a cégnyilvántar­tásban szereplő adatokról. 1Tót a helyszín Zöld Szív-találkozó A Zöld Szív mozgalom III. országos találkozójára Foton kerül sor. A csopor­tok e héten a Vörösmarty Művelődési Házban talál­koznak, ahol beszámolnak arról, hogy országszerte, s határainkon túl mit tesz­nek az általános iskolás korú gyermekek a termé­szet védelmében. A tapasz­talatok cseréjét szakmai programok követik, ame­lyeken az erdővédelemről, hidrobiológiáról esik majd szó, de szórakozás jellegű íjászat is szerepel a ter­vekben. A gyerekek gyer­tyákat gyújtanak az elpusz­tult fák emlékére a fóti lő­téren. De nemcsak az ,.agyonlőtt” fákért égnek majd a lángok, hanem a világ összes kivágott fáiért. A Levegő Munkacsoport tagjai vizsgálják a Kopasz- hegyet, a légszennyezést mérik majd. A foglalkozá­sokat szakvezetők tartják meg. A többi között dr. Viktor András hidrobioló- ■gus, Brellos Tamás ma­darász, Lukács András, a Levegő Munkacsoport ve­zetője. S persze lesz játék a kisebbeknek, este tánc­ház és beszélgetés a na­gyobbaknak. A találkozót a fóti Garai János Általá­nos Iskola zöld szíves ta­nulói, tantestülete és szülői munkaközössége szervezte a gyermekváros közremű­ködésével. a csehszlovák fél nem vá­laszol érdemben a magyar felvetésekre, akkor az Or­szággyűlés kötelezi a kor­mányt a csehszlovák—ma­gyar kétoldalú szerződés felmondására. A kormány elhatározta, hogy megállapodást köt a visegrádi hármak másik két tagállamával: Cseh és Szlovákiával, valamint Len­gyelországgal a három or­szág adminisztratív együtt­működéséről az Európai Közösségekkel kötött meg­állapodások végrehajtása érdekében. Mindez azt je­lenti, hogy a három ország egymással folytatott keres­kedelmében is életbe lép­nek azok. a szabályozók — köztük az áru és anyag származására vonatkozó előírások —, • amelyek az egyes tagok és a Közös Piac között érvényesek. Juhász Judit a további döntéseket - ismertetve el­mondta: a kormány tervezi a lakáscélú támogatásokról szóló rendelet módosítását, miután a szabályozás egyes paragrafusainak fenntartá­sa igencsak megnehezítené a lakosság életét. Végezetül a kabinet át­tekintette a kárpótlási je­gyek átválthatóságával kapcsolatos feladatokat, és elfogadta az erről szóló programot. Ennek nyomán az egyes szaktárcáknak ki kell dolgozniuk a maguk területére érvényes szabá­lyokat: hogyan lehet fel­használni a kárpótlási je­gyeket az élelmiszeripar privatizációjában, avagy az önprivatizációban. A Bel­ügyminisztérium az önkor­mányzatoknak külön tájé­koztatót készít arról, mi­ként kezeljék a jegyeket a lakásértékesítéseknél. A kárpótlási rendszer koor­dinálására bizottságot hoz­nak létre, amelynek veze­tője az Országos Kárrende­zési és Kárpótlási Hivatal elnöke lesz. A világkiállítás előkészületei Finanszírozási gondok (Folytatás az 1. oldalról.) A tájékoztatón szó volt a vidéki programokról is, ez­zel kapcsolatban Barsiné Pataky Etelka - elmondta, hogy a napokban dolgozzák ki azokat a feltételeket, amelyek szükségesek az Expóhoz való csatlakozás­hoz, A jelenlegi elképzelé­sek szerint egy-egy város vagy körzet néhány napon vagy héten keresztül az Expo területén mutatkoz­hatna be. Arra a kérdésre, hogy milyen szerepet szán a ko­rábbi kormánybiztosnak, Baráth Etelének, a világ- kiállítás főbiztosa azt vá­laszolta, hogy erről egyelő­re nem tárgyaltak. A ko­rábban kötött szerződése­ket viszont már áttekintet­ték, ezek egy része — úgy tűnik — nem megalapozott. A világkiállításra való fel­készüléshez sem a jelenlegi helyzet, sem az előkészítési szint nem elégséges. Ennek ellenére bízik az Expo si­kerében — mondta. Szólt arról is, hogy a BIE júniu­si közgyűlésén dönt arról: küld-e szakértőt Magyaror­szágra, aki segít az Expóra való felkészülésben. NYUGODT, BOIDOG MAGYARORSZÁGÉRT A harag ellenszere Leányfalun Míg Torgyán doktor szombatra Budapesten moz­gósítja híveit, az FKGP történelmi tagozata Leány­falun szervezi a kormány­pártok politikai nagygyű­lését. „A nyugodt, boldog, bé­kés Magyarországért” című rendezvény meghívóját a szervezők nevében Vetési Kálmán rendező és Dra­gon Pál FKGP országgyű­lési képviselő írta alá. • Miről lesz szó, kik szerepelnek, kiket várnak a strand aulájába?— kérdez­tük tegnap Dragon Páltól. — Torgyán József a ha­rag napját hirdette meg. Mi a nyugodt, boldog Ma­gyarországért való nemzeti összefogásra szólítunk fel. Számba vesszük az elmúlt két és fél év eredményeit. Bőven lesz miről beszélni. Bár sokan szeretik elhall­gatni azt, ami már eddig megvalósult. Szólunk a hi­bákról. tévedésekről, mert az az érdekünk, hogy eze­ket feltárjuk és megszün­tessük. Nagyon fontos, hogy az emberek kendőzetlen őszinteséggel mondják meg, mit tartanak rossznak, mi­vel nem értenek egyet. Üzenetet küldünk innen Torgyánéknak meg a kor­mánynak. Előre a választá­si ígéretek végrehajtásáért! Nagyon fontos, hogy fel tudjuk tárni azokat a prob­lémákat is, melyek Magyar- országon valamikor belső ellentétek élezői lehetnének. Sokat foglalkozunk ma pél­dául a.költségvetéssel, Én azt mondom, hogy nincs szük­ség pótköltségvetésre. Csu­pán be kell tartani a sza­bályokat. Be kell szedni a vámokat, adókat, s akkor már meg is lesz az egyen­súly. Hiszen kétszázmilliója van kint az államnak. Kö­vetkezetes, határozott poli­tikát kell folytatni. Nincs ilt akkora baj, mint ahogy az ellenfeleink felnagyít­ják. A gyűlésen számítunk dr. Szél Péternek, a választó- körzet MDF-es képviselőjé­nek felszólalára. Magam is szót kérek. Meghívtuk az Zöld út a kisgazdáknak A tevék kitérnek Elmarad a tevekaraván szombat délelőttre terve­zett fővárosi felvonulása, mert' azzal egy időben és azonos útvonalon lesz a 'kisgazdapárti demonstrá­ció — mondta csütörtökön Mátyus Zsuzsa, az Opera- ház illetékese az MTI-'nek. A látványos felvonulást két nappal később, hétfőn .fél 11-től tartják meg. Az Aida népstadionbeli elő­adására figyelmet felhívó tevekaraván Budapest főbb pontjain végig tevegel. Gyakran megkérdezik mostanában, mi a vélemé­nyem Torgyán és híveinek meghirdetett demonstrá­ciójáról, milyen célok és motivációk állnak mögöt­te. s milyen hatása lehet a magyar belpolitikára? Véleményem szerint az egész . Torgyán-jelenség mögött a 20, század ma­gyar politikai élete egyik legnagyobb múltú pártjá­nak, az FKGP-nek tragi­kus belső válsága áll. Ezért nem tudja betölteni azt a szerepet, amit tényleges súlya és történelmi múltja alapján ennek a pártnak be kellene töltenie. Egy egyeduralomra, törő megalomán szómágus, aki a súlyos erkölcsi és politi­kai vád alól nem tudja, vagy nem akarja tisztázni magát, felelőtlen demagó­giával sokakat megtéveszt­ve, önmagát feddhetetlen és csalhatatlan népvezér­nek tünteti fel. Gátlásta­lanul kizárja pártja sorai­ból azokat a hiteles és ná­la sokkal régebben kis­gazda politikusokat és pa­rasztembereket, akik az ügy és á bennük bízók iránti hűségükét nem haj­landók a pártelnök iránti hűségnyilatkozattal felcse­rélni. De csupán azzal, hogy saját pártját így szét­veri, még nem látja kel­lően biztosítottnak politi­kai jövőjét, ezért — úgy­mond — az alkotmányos­ság védelmében utcai tö­megdemonstrációra szólít. GONDOLATOK... Az alkotmányosságot pe­dig a torgyáni logika sze­rint éppen az alkotmány alapintézményei elleni tá­madással lehet a legjob­ban védeni, vagyis a sza­badon választott parlamen­tet kell szétkergetni és a felelős kormányt kell le­mondatni. Ezt a módszert az or­vostudomány történetében hasonszervi gyógymódnak hívták, de nem vált be, a politikában ismert neve pe­dig anarchia. Tagadhatat­lan, hogy bár egy nép, egy ország sorsán az anarchia még soha nem segített, csupán mérhetetlen káro­kat okozott, azonban a za­varosban halászó diktátor- jelölteknek vagy önjelöl­teknek olykor hozott a konyhára.. Legalábbis rö­vid, távon. Középtávon pe­dig az ország és vele ön­maguk pusztulását. Az utcai demonstráció természetesen a demokrá­ciában biztosított lehető­ség és jog. A nehézségek miatt meglevő jogos elé­gedetlenséget fedezetlen ígéretekkel . meglovagolni pedig felelőtlenség és po­litikai kalandorság. Van, aki megkérdezi ezek alapján, hogy ilyen védte­len és sérülékeny rend­szer-e a demokrácia a dik­tatúrával és az anarchiá­val szemben. A demokrá­cia erejét valóban nem a fegyverek adják, hanem az állampolgárok, jelen eset­ben a magyar nép politi­kai érettsége, kultúrája és egy fél évszázad minden­féle diktatúrájával szer­zett keserves tapasztalata. Én ezért nem érzem véd­telennek a magyar demok­ráciát. Kulin Sándor MDF országgyűlési képviselő Nagyon remélem, hogy Torgyán József a harag napján hirtelen felindu­lásból előveszi az Antall Józseftől kapott nevezetes borítékot, és lelkesítő szó­zatként felolvassa az átvi­lágításáról szóló dokumen­tumokat. Ha ezzel még nem tudta meggyőzni az embereket, akkor gondo­lom, másik zsebéből elő­varázsolja azt a Parla­mentben is emlegetett 40 milliárd dollárt, amit sa­ját elbeszélése szerint, a tajvaniak kizárólag az ő személyes közbenjárására fektetnek be Magyarorszá­gon. Talán azt is megma­gyarázza híveinek, hogy az ő pártelnöki ténykedése miatt miért nem látják szívesen a Kisgazdapártot az Európai Keresztényde­mokrata Unióban!? Hara­got szítani, egyéni karrier érdekében embereket ut­cára vinni könnyű dolog, felelős politikusként mű­ködni bizony nagyon ne­héz. Ez utóbbira Torgyán József eddig még kísérle­tet sem tett. Becker Pál MDF országgyűlési képviselő ★ A dr. Torgyán József ve­zette Kisgazdapárt „enge­detlenségi nap”-nak neve­zett országos tüntetését a Történelmi Igazságtétel Bi­zottság országos elnöksé­ge úgy ítéli meg, hogy ez a tüntetés a „tüntető” kis­gazdák ügye. A TIB-nek. mint szerve­zetnek, nincs köze ehhez a tüntetéshez. Az országos elnökség ezért, . ezúton is nyomatékosan felkéri a TIB tagozatait és helyi szervezeteit, hogy a tünte­téstől tartsák távol magu­kat. Az országos elnökség nevében: Nagy Erzsébet elnök ★ A POFOSZ, a Független Magyar Demokrata Párt ugyancsak közleményben határolta el magát a Tor­gyán József állal meghir­detett tömegdemonstrá­ciótól. önkormányzati vezetőket, köztük valószínűleg meg­szólal Adorján Istvánná, I,eánjTalu polgármestere. A Cserkész Szövetségből Sen­ke Kálmán és Vikár Béla református lelkész. Ott lesz­nek a civil társadalom kép­viselői. A szentendrei Pető­fi Kulturális és Hagyo­mányőrző Egyesület tagjai Kun Csaba elnökkel. Az 5-6 szónok öszesen nem beszél többet egy óránál.- Aztán a kérdéseket, véle­ményeket várjuk, azokra válaszolunk. Még ellenzéki pártok is vittek el tőlünk meghívókat, hogy szétküld- jék tagjaiknak. Tudomásom szerint a szentendrei MSZP- titkár is ott lesz. Ekkora az egyetértés velünk és az ellenszenv a budapesti ak- - ció iránt. 0 Jó lenne tudni, mi minden történik majd, s kinek lesz nagyobb sikere. — Nem lehet előre látni, de az biztos, hogy új elem és nagyon sokatmondó Ugrin Emese április 23-i nyilatkozata a Népszabad­ságban. — ... ..Torgyán minden­kin átlép!” Erre a címre gondol? — Igen. Csak emlékeztet­ni szeretnénk rá, hogy ki­fejti: „semmilyen körülmé­nyek között nem vállalható az a titkos paktum, amelyet Torgyán József kötött a Nemzeti Kerekasztal kép­viselőivel a párt elnöksége és a parlamenti frakciója feje fölött”. A képviselőnő azt állítja, hogy az elnök a húszpontos követelését sem egyeztette. Elhatárolva ma­gát a tüntetéstől azt mond­ja: „Ez egy népszínjáték, bohózat. Pontosabban szól­va, tragédia.” A pesti tömegdemonstrá­ció szerintem ellenőrizhe­tetlen, nincs megfelelő ren- dezőgárdája. 0 S önöknek lesz majd Leányfalun? Nem tartanak rendzavarástól? — Cserkészek fogadják a vendégeket. Megbízható rendezőink lesznek. Ked­ves, , csendes, nyugodt hely Leányfalu. lit most a kis­gazdák vették át a strand kezelését.’ — A Fa-lak Kft. tulajdo­nosai is gazdák? — Vetésiék azok. K. T. I. Ötszázzal többen

Next

/
Thumbnails
Contents