Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-15 / 90. szám
MOdQRI xxxiv. évfolyam, 90. szám 1992. Április 15., szerda Információéhes telepiek Mocsárlakók? Meglehetősen sűrűn jönnek szerkesztőségünkbe panaszkodni a monori telepi lakók. A Zokszavakra van is okuk, nem vitás. Nemrégiben, a vonaton utazva társalogtunk egynémely, tarthatatlan telepi állapotról, s akkor, mintegy végső kétségbeesett ötletként valaki felvetette: milyen jó lenne elszakadni Monortól. Hiszen ennek a városrésznek van annyi lakója, mint Péterinek, s ugye, Péteri saját önkormányzati apparátussal, képviselőkkel, jegyzővel intézheti ügyes-bajos dolgait, míg a monori telepre egy szál képviselő, s — érzésük szerint — semmi törődés nem jut. Ezüst hars a sírok felett A fák sokat bírnak zahúzta őket. Szerencsére VETÉLKEDŐ Szép versek Befejeződtek az Árpád-napok Üllőn. A honismereti gyűjteményes kiállítás azonban ezentúl is minden szerdán 15—18 óráig látogatható. Az iparművészeti, kézműves- és képzőművészeti tárlatot e hét végéig, szombatig, naponta 10—18 óráig tekinthetik meg az érdeklődők a könyvtárban. Tavaly nem rendeztek szá valóversenyt az üllői Árpád Fejedelem Általános Iskolában. Ügy látszik, hiányzott a gyerekeknek, mert igényelték. s az idén — az Árpád-napok keretében — már sort kerítettek a Kazinczy versmondó vetélkedő megrendezésére. Negyvenhat alsó és felső tagozatos kisdiák állt pódiumra az üllői művelődési házban. A 3-4 osztályosok közül első Bogdán Nórd, második Cseh Zsuzsanna harmadik ParácZi Adrien lett. A 4-5. osztályból első Magócsi Tímea, második Koncz Éva. harmadik Sípos Henriette. A 7-8. osz- tálvból Barta Szilvia Taskó Mónika és Jámbor Barbara állhatott a képzeletbeli dobogó első három fokára. ECSER, KÁVA Munka nélkül Egyelőre Ecseren és Ká- ván van a legkevesebb munkanélküli a körzetben. A főváros menti községben jelenleg mindössze hatvan munkanélkülit tartanak nyilván, míg Káván csak tízet a 334 aktív keresőből. Ecseren szerdán 10—18-ig nyitott ház. Gombán az autósmoziban 20 órától Esernyőtrükk (színes francia vígjáték). Gyümrön 14 órától hímző szakkör az I. számú iskolában. 16 órától a társasVASAD Megszépült A kívül-belül megújult vasadi klubkönyvtárban április 18-án, szombaton 23 órakor a Ladánybene 27. április 25-én A Pál utcai fiúk együttesek szórakoztatják a fiatalokat a szombat esti táncmulatságok keretében. Ezt követően is neves zenekarokat kívánnak vendégül látni. KÖZLEMÉNY Köszönetét mondunk mindazoknak akik édesanyám nagymamánk és testvérem Szőke Mihály né temetésén április 8-án. Monoron megjelentek, sírjára koszorút, virágót helyeztek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (105 549/1K) MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth U. 71. # A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. & Munkatársak: Gér József és Kob- le.nez Zsuzsa. $ Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Telefon: 157. # Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől ’ péntekig 8-tói 11-ig. 8 Az egy szál képviselő a múlt hétre aztán meghirdette nyilvános fórumát a Jászai Mari téri iskolába. Tartottam tőle, hogy a ncphaiag elsöpri majd a fiatal Rajki Lászlót, de nem így történt. Végtelen ugyan a keserűség a lakókban, . de dühüket, amennyire képesek voltak rá, visszafogták. ' Hiszen végül is nem Rajki László tehet róla. hogy ők gyűjtőnéven már csak „mocsár- lakóJcnak” nevezik magukat. Egyébként kevesen vették maguknak a fáradságot, hogy a fórumra elballagjanak. Mint mondták, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási irodája is összehívta őket a múltkoriban, de mintha a falra pergették volna a borsót — senki igazán illetékes senki igazán hozzáértő szakember nem tudott válaszolni kérdéseikre. Ez aztán jó időre a maratáncklub alakuló megbeszélése. Monoron 8—12-ig hasz- náltruhavásár, 17-től gyermek néptánc, 18-tól felnőtt néptánc, és kurig-fu-edzés, 19.30-tóí aerobic az Ady Endre Utcai Iskola tornatermében. Sülysápon 14-től logopédia az I. számú óvodában, 16-tól balett-tanfolyam a sápi iskola tornatermében. tlllön 15—18-ig honismereti gyűjteményes kiállítás, 10—18 óráig iparművészeti, képzőművészeti kézműveskiállítás a könyvtárban. A rangadón döntetlen született. így a listavezető Gyomra tovább növelte előnyét, s már nyolc ponttal előzi meg a második Dánszentmiklóst. TABELLA 1. Gyömrö 16 2 1 60-16 34 2. Dánszentm. 10 6 3 64-22 26 3. E^ser 10 5 4 52-30 25 4. Albertirsa 9 6 3 57-27 24 5. Mernie 9 3 6 48-33 21 6. Monori-erdő 9 2 8 26-49 20 7. Törtei 8 3 8 40-32 19 8. Pilis II. 5 8 6 29-35 18 ». Monor II. 7 3 8 41-37 17 10. Nyáregyli. II. 7 3 9 23-30 17 11. Tápkiság 6 1 12 42-58 13 12. Kőcser 4 5 9 19-45 13 13. Cegléd bércéi 5 2 12 24-36 12 14. Csévharaszt 5 2 11 23-48 12 15. Vecsés II. 3 3 13 20-75 9 Albertirsa—Dánszentmlk- lós 1-1 (1-1), Albertirsa, 300 néző. Vezette: Ralik (Jól). A lq. percben a vendégek szereztek vezetést, Szedrest révén, - Tíz perccel később Kása lövése megpattant Kemenczein, akiről a labda a hálóba pattant, így öngóllal egyenlítettek a vendéglátók. A két csapat tovább gyömöszölte egymást, de az eredmény már nem változott. Igazságos a döntetlen. Jó: Bukovinsz- ki, Vrabecz, Kukucska, ildék kedvüket is elvette attól, hogy közéletet éljenek. Rajki László pedig annak a gyűlésnek az időpontjáról nem is tudott. Elfelejtették értesíteni. Most aztán — pótolni igyekezvén a lehetséges pótolandókat — mindenről szót. ejtettek. Elsőként és legfőképpen a „mocsárról”. A telep egy része tudniillik a Kistóra, meg köré, meg mellé épült. A vízelvezetés megoldatlan, a kertek fuldokolnak a talajvízben, az emésztőket szippantani nem érdemes, a környékbeliek egymásra rakott téglákon járnak WC-re, nyaranta mocsárbűz és szúnyogsereg önti el a lakásaikat. A képviselő jó hírrel szolgálhatott: rövidesen elkészítik a betonozott vízelvezető csatornát, amely a talajvíz szintjét is csökkenti majd, s tárgyalnak a MÁV-val arról is, hogy az állomással szemben, a sínek túloldalán lévő náddal benőtt rész se a senki földjeként Piros lap lelve Czékus, Mihaleczkó, Csorba. Gyömrö—Törtei 3-2 (1-1), Gyömrö, 200 néző. Vezette: Lengvári. A vendégek teljesen egyénrangú ellenfelei voltak a gyengén játszó listavezetőnek, amelynek tagjai lagzis hangulatban játszottak, hiszen játékostársuk, Fehér József esküvőjén vettek részt. Jó iramú és színvonalú küzdelemben a döntetlen igazságosabb lett volna, s ez a Törtei számára dicséretes, a Gyömrőre nézve kritika. Gól: Józsa T. (2, egyet 11- esből), Márton Z., illetve Farkas (2). Jó: Verseczki S., Bori, Józsa T., Márton, illetve Farkas, Szakter, Se-- bők J.. I’app Z. Monor II.—Ecscr 1-1 romoljon tovább. Az ott lakók — ha mozdul végre valami az ügyben — segítséget ígértek ehhez: vállalnák a parkosítást, a gondozást. Egyébként is ez volt az egyik „vezérszólam”: Ne dobja el az ön- kormányzat a társadalmi munkát, csak mert a múlt rendszerben találták ki. Hívják bár másképp, de Számítsanak rá, hogy az áldatlan állapotok megszüntetésére Irányuló minden akcióban szívesen részt vesznék a lakók'. „Elátkozott utcák a gyönyörű, új iskola körül”, ez volt a másik vezérszólam. A képviselő erre is szolgálhatott némi gyógyírral' az önkormányzat pályázatot hirdetett, s a legolcsóbban, legkorrektebben kínálkozó cég rövidesen megkezdheti a járhatatlan utak legyalulását, feltöltését. Sok mindenről szó esett még, idő múltával már kötetlen beszélgetés formájában. S bár minden panaszra nem lehet azonnal orvosság, némelyikre — a síneken át való so- rompós közlekedés felváltására például — a közeljövőben sem, a találkozó mégsem volt eredménytelen. A telepiek is információéhesek, szeretnének többet tudni, gyakoribb lakó~- képviselő találkozókat kérToldinak (1-1), Monor, 100 néző. Vezette: Szuda. Gyengén játszott az Ecser, így született a döntetlen. Gól: Bokros R., illetve Kanyik (11-es- böl). Pilis II.—Tápióság 4-1, félbeszakadt. Pilis, 100 néző. Vezette: Papp. Szünetben a bíró három tápiósa- git (Gulyást, Csendest, és Toldi Miklóst) kiállított, s ezért a vendégek nem jöttek ki a második félidőre. A bíró — a várakozási idő után — lefújta a meccset. Csévharaszt—Monori-er- dő 0-1 (0-1), Csévharaszt; 200 néző. Vezette: Sárasi. Gól: Zlinszki. Jó: Panyik, Polgár, Zlinszki (Monori- erdő): Mende—Cegléd bércéi 1-1 (0-0), Mende, 200 néző. VeTavaly ősszel minden gyömrői jó érzéssel nyugtázta a telepi temetőben az új ravatalozó elkészültét. A kívül-belül impozáns- épület a helyi Beta Line Betéti Társaság munkáját dicséri. Most is dolgoznak, a külső vakolatot készítik a ravatalozó kerítés felőli oldalán. A napokban földbe kerültek azok az ezüst hársfák is — a ravatalozóval szemben — * ámeiyek a remények szerint már idén májusban rügyeket fognak fakasztani, s a lomboso- dásra sem kell sokáig várnunk. Igazán szívet melengető, ahogy ezzel a kérdéssel foglalkozott az önkormányzat mellett működő környezetvédelmi bizottság (vezetője Simon László képviselő): Szakértőket vontak be a fakijelölésekbe, s folyamatosan figyelemmel kísérik az ültetést is. Csető Zoltán és felesége, Veronika, azelőtt a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál dolgozott, de a szívük haÁprilis 7-én 58-szor kellett a monori mentősöknek vonulniuk Pilisről egy 16 éves fiatal lány. öngyilkosságot kísérelt meg, jelentős mennyiségű gyógyszert vett be. Gyóvyszermérge- zéssel szállították a ceglédi Toldy Ferenc Kórházba. Ugyancsak Pilisen április 8-án egy 61 éves fejsérülé- ses nőhöz riasztották a mentőket. Elmondása szerint hozzátartozói megverték. s így szenvedte el a sérüléseket. Április 9-én, csütörtökön, Monoron, az Ady Endre és a Móricz Zsigmond utca sarkán e>gy kerékpárost gázoltak el. A fej- és egyéb sérülést szenvedett kerékpárost a MÁV- kórliáz*baleseti sebészetére vitték a mentők. Ugyanezen a napon Monori-er- dőre egy 27 éves férfihoz hívták a fehér kocsit, mert erősen fulladt. Az ügyeletes orvos a helyszínen csupán azt állapíthatta meg, hogy nem betegség, hanem a túlzott alkoholfogyasztás miatt lett rosz- szul a delikvens. Ugyancsak múlt csütörtökön egy zetté: Izsáki. A vendégek győzelmet érdemeltek volna. Gól: Sebesvári (Ceg- lédbercel). Nyáregyháza II.—Vecscs II. 3-0 (játék nélkül, mert a Vecsés II. nem jelent meg). Ifjúsági eredmények: Albertirsa— Dánszentmiklós 1-0. Gyömrö—Törtei 4-0, Monor IX. —Ecser 0-6 .Mende—Cegjédber- cel 1 -0. Csévharaszt—Monori- erdő 3-0 Ci. n.). TABELLA 1. Ecser 12 1 1 51-14 24 2. Gyömrö 10 2 3 56-13 22 3. Dánszentm. 94 46-15 18 4. Albertirsa 8 1 3 34-15 17 5. Csévharaszt 6 4 3 26-26 16 6. Törtei 4 1 7 28-26 9 7. Tápjóság 4 1 8 28-43 9 8. C.-bércéi 49 15-33 8 9. Mende 2 1 10 9-41 5 10. Monor IF. 13 5-20 2 11. Monori-erdő1 11 2-54 1 Serdülőeredmények. Gyömrői csoport: Monor—Sülysáp 1-1, Gyömrö—Üllő 10-0. Vecsés —Maglód 2-2, Űri—Pétert 3-0. Ceglédi csoport: Nagykőrösi ■Toldi—Abonv 2-0. Törtei—Cegléd 0-5. Pilis—Nagykőrösi Kinizsi 0-6. A mára. szerdára kiírt Péteri—Bag Magyar Kupa-mérkőzést ismét elhalasztották. A találkozót május 6-án játsszák Péteriben. bőven van munkájuk, mert elég sok a megrendelésük. Ök a kertészek, a 40 darab ezüst hársfát a gyömrői polgármesteri hivatal megrendelésére ültették el a napokban a telepi temetőben. Veronika asszony azt mondja, ezek a fák sok mindent kibírnak. Azért is ajánlották, hogy ezt ültessék ide, mert bizony a közeli szemétbánya füstje legalább. olyan káros, mint a városi benzingőz. A támasztó lécek két évig még a fá.k mellett les.znek, mert ennyi idő kell a gyökerek megkapaszkodásához. — Majd meglátja, milyen szépek lesznek ezek a fák, ha lombot eresztenek — mondja búcsúzóul a filigrán kertész asszony. Kíváncsian várjuk, mi, gyömrőiek, a frissen elültetett fák lombosodását. S talán nem haszontalan ideírni: Óvjuk, védjük , mindnyájan — akik a temetőbe járunk — az ezüst hársa- kat! 66 éves gombai férfit kellett a MÁV-kórházba vinni szívinfarktus gyanújával. Április 10-én, pénteken 47-szer riasztották a mentősöket. Monori-erdőn egy személykocsi felszaladt a járdára s elgázolt egy 25 éves és egy 60 éves nőt. Az idősebb sérült nyílt lábszártörést, a fiatalabb combcsonttörést szenvedett. Mindkettőjüket kórházba vitték. Monori-erdő- ről egy négyhetes kisgyereket kellett fulladásos tünetekkel kórházba vinni, menet közben az esetkocsi vette át a gyermeket. Gombán családi veszekedés közben sérült meg egy 58 éves férfi, a központi baleseti ambulanciára szállították. Szombaton Péteriben avasúti átjáró előtt az árokban landolt egy személygépkocsi, amelynek utasai — két férfi — könnyebb sérüléseket szenvedtek. Gyomron a Mendei úton egy IFA tehergépkocsi ütközött egy Daciával. A személykocsi egyik utasa súlyos sérülést szenvedett. Monorról szülés előtt álló kismamát vittek Kerepestarcsára. Vasadon egy 80 éves idős ember megbotlott az udvaron s felsértette egyik kezét. Ellátás céljából a baleseti ambulanciára vitték. A monori rendelőintézetből egy 6 éves kisfiút vettek föl, akit — elmondása szerint — Péteri és Monor között feiöklelt egy autó. Fejsérülése és agyrázkódása szerencsére nem túl súlyos. Egy 27 éves monori nő öngyilkosságot kísérelt meg ezen a napon, szirénázva kellett őt a kórházba szállítani a mentősöknek. Monoron az Ady Endre utca végén epilepsziás rohamot . kapott egy férfi, Kerepestarcsára vitték a mentők. Gombán egy 44 éves hölgv nagy mennyiségű gyógyszert szedett be öngyilkossági szándékkal. Monoron a Kistói út és 4-es főút sarkán történt baleset hétfőn délelőtt, ahonnan a 21 éves női sérültet a délpesti kórház sebészetére vitte a mentőautó. <c) Kulturális aj ánlatok tek. K. Zs. Pilisen Húsvéti szokások Érdekesnek ígérkező rendezvény színhelye lesz április 18-án, csütörtökön este 6 órakor a pilisi könyvtár. A Falusi esték előadássorozat keretében Húsvéti népszokások címmel Petőfalvi Jánosné helyi virágkötő tart előadást. A résztvevőknek lehetőségük nyílik a helyszínen elkészíteni a húsvéti hangulatú lakásdíszeket, ajándékokat, természetesen csak akkor, ha az ehhez szükséges kellékeket magukkal viszik. A csütörtöki előadásra szeretettel várnak minden érdeklődőt Pilisen. A programot támogatja a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány. Körzeti labdarúgó-bajnokság G. J. Ha szól a sziréna Gyógyszermérgezések Üngyilko ^jelűitekhez. baleseti sérültekhez, szülés előtt álló édesanyákhoz hívták a mentőket az elmúlt napokban, meglehetős gyakorisággal. A tavasz beköszöntével megszaporodtak a balesetek a közutakon, amelyek a figyelmetlenségek és a KRESZ szabályainak megszegése miatt történnek.