Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-15 / 90. szám
NAGYKŐRÖSI XXXVI. ÉTFOLYAM, 9«. SZÁM 1992. ÁPRILIS 15., SZERDA Állásért és a létezésért Munkanélküliek klubja A munkanélküliség nem politikai, sokkal inkább társadalmi problémája a nemzeteknek, országoknak. A történelmi helyzetből következően Magyarországon a tragédia képet öltötte ez a gazdaságban mindig és mindenütt létező jelenség. Nálunk ugyanakkor sajátosan, az emóciókat is mélyen felkorbácsolva az ország rossz gazdasági állapota miatt elmélyülve súlyos kölöncként vált a mindennapok részévé. Az utóbbi 50 esztendő, amely a történelmi folyamatot megszak'totta, a társadalomnak nem alakulhatott ki rutinja ahhoz, hogy.. a munkanélküliséget természetének és az adottságoknak megfelelően kezelni tudja. Az elmúlt fél évszázad illúziói szétf oszlottak, így tehát az. ami másutt természetes és elviselhető méretekben van jelen, az nálunk a nemzeti válság ■komoly tényezője lett. VANNAK MINTÁK Nagy Attila országgyűlési képviselő a fenti gondolatokat előrebccsátva vezette be azt a fórumot, amelyet a nagykőrösi munka- nélküliek egyesületének mega'akítása céljából hívtak össze a minap. Magyar- országon immár több mint 120 szervezet működik — debreceni központtal —, amelyek az egyesületi törvény adta jog alapján szerveződve próbálnak beavatkozni a munkanélkülivé válás folyamatába. Abból a meggondolásból kiindulva, hogy az állami költségvetés nem tudja teljeskörűen megoldani a munkanélküliség összetett problémáját. Ahhoz a civilizált társada- lomna*. maguknak a munkanélkülieknek is minden tőlük telhetőt el kell követniük. Mert itt nem csupán egyének és családok anyagi válságáról var szó. A legnagyobb veszedelmet a munkanélküliek számára hosszabb távon az jelenti, hogy kiszakadnak a társaFűlött ikergarúzs vállalkozás Táljára kiadó. Nagykörös, Bárány utca. Érdeklődni telefo- non: 50-127. (1111 369/3K1 Személygépkocsi-, motorkerékpár-. segédmotor-vezetői tanfo- lyamot indít április 16-án Szabó István magánoktató. Jelentkezés: közpopti dohányboltban. Oktatás Skoda Favoriton. — (104 701/2K) _________________ Él ado városhoz 1 km-re levő. cserepes tanya bevált gyümölcsössel. Fúróit kút és villany van. 800 n.-öl telekkel. Érdeklődni: Nagykőrös. Pöcök-dülő 4. vagy Nagykőrös. Irinyi u. 4. Szabóék. (10-1 724/2K)___________ Gy opár úton garázs eladó. Tel.: (201-50-624,' (201-50-601. (104 7481 1 KI_____________________________ Eladó Haris u. 2. alatti családi ház. kisebb cserét beszámítok. Hegedűs Balázs luvaros. — (104 848/2K)_____________________ KC R-t kezelni tudó, E kategóriás jogosítvánnyal, legalább 5 eves gyakorlattal gépkocsivezetőt felveszek. Újvilág u. 10., Molnár. (105 541/110____________ Sü rgősen eladó 2 szobás családi ház, beköltözhetően, in., Bethlen u. 10. alatt. Érd.: Kinizsi U. 7. 105 545/1K___________ Ér ettségizett pénztárost felveszek. Tel.; 50-148. (103 547/1K) dalomból, a létezést jelentő környezetből. Az egyesületbe belépni ' szándékozó nagykőrösi munkanélküliek számára tehát már vannak olyan minták, amelyek már túljutottak a kezdeti megrázkódtatásokon, hasznosítható tapasztalatokat, tanácsokat tudnak nyújtani. Kecskeméten jelenleg közel 13 ezer a munkanélküli, - ott már korábban megalakult az egyesület. Vezetőjük Tara- szovicr 1 ndrás, aki szintén vendége Volt a mostani találkozónak, elmondta: Tavaly márciusban alakultak, s a szervezés első pillanatától kezdve ügyeltek arra, hogy elhatárolják magukat mindenféle párttól. Ez a magatartás jogosítja fel őket erkölcsileg is arra, hogy elkötelezettség nélkül bár nikor bármely párt segítségét kérhessék. H oyan funkcionál az egyesület? A kezdet nagyon nehéz volt, teljesen tájékozatlanul a sötétben tapogatózva láttak hozzá a személyes problémák megoldásához. Később jogászokat kértek fel tanácsadásra, de szükség volt mentális kezelésekre is, ami azt jelzi, hogy sok ember számára roppant lelki megrázkódtatást okoz az utcára kerülés. KERESNI KELL Mint a többi hasonló szervezet a kecskemétiek is szembekerültek a munkaügyi központok határozott elzárkózásával. A hivatali funkcióba való beavatkozásnak minősítették, jóllehet — s ez megint csak országos tapasztalat —, a munkaügyi központok csak nagy "nehézségek árán vagy se- hogysem tudnak megbirkózni a rájuk zúduló feladatokkal. A kecskemétieknek is sikerült idővel megolvasztani a közöttük és a hivatalok közötti jeget. Egyedülálli eredményük pedig az, hog) ma már a megyei érdekegyeztető tanácsban is nagj súllyal esik latba a döntéseknél a munkanélküliek képviseletének a szava Sok munkanélküli jutott álláshoz azáltal, hogy as egyesület felvette a kapcsolatot a munkaadókkal. Kiderült ugyanis, hogy a létező és a betölthető állásoknak mintegy 70 százalékát nem publikálják a gazdálkodók. Ez a tény némi vigaszt jelenthet arra vonatkozóan, hogy valójában több a potenciális munkahely. mint amennyi az újságok álláskínáló rovatának tartalmából az következtethető. Tehát a munkát keresni kell. Ehhez és még sok egyéb, a munkaüggyel ösz- szefüggő gondok, kérdések megoldásához, tisztázásához adhat segítséget a munka- -nélküliek egyesülete, szakavatott emberek bevonásával. HELYI SZERVEZET Mindezek előrebocsátása után a tájékoztatón részt vevők úgy határoztak, megalakítják a munkanélküliek helyi szervezetét. Munkanélküliek és Álláskeresők Nagykőrösi Egyesülete néven. Tekintve, hogy a találkozó formailag és jogilag eleget tett az alakuló ülés követelményeinek, 9 tagú vezetőséget választottak. Most már csak az alapszabály jóváhagyása és a bejegyeztetés van hátra, és azzal a szervezet jogi személynek minősül. Egyelőre az SZDSZ helyi szervezetének székháza ad fedelet az egyesületi munkához. Az érdekeitek hétköznapokon 8 és 16 óra között kereshetik fel az irodát a Zrínyi utca 2. szám alatt. M. J. Hitelbe nem megy Vevő van — pénzük nines Ingatlanok értékesítéséről is tárgyalt a napokban a képviselő-testület. A Zöldmező utca 8., és a Dugonics utca 3. szám alatti építési telkek eladásával már másodjára foglalkozik a fórum, mindkettőt újraértékelte az illetékes szak- bizottság és négyszögölenként 700 forintos árat hagyott jóvá. Meghirdették továbbá a Cifrakert utca 3., a Zrínyi utca 2., a Mentovich utca 9. és az Áchini András utca 30. számú épületeket is. Határozott igény azonban eddig csak a Zrínyi utca 2. szám alatti házra mutatkozik, az Áchim utcai ingatlanra pedig a pünkösdi felekezet érdeklődött, válasz a napokban érkezik tőlük. Ezenkívül a Dugonics utcai telekre mutatkozott érdeklődés, s talán ez az egyetlen, amely komolynak mondható. A Cifrakert utca 3. szám alatti ingatlan például 1,2 millió forint kikiáltási áron szerepel, ezzel szemben csak 1 millió forint készpénzt ajánl a vevőjelölt, á többit 5 évre szóló kamatmentes részletre gondolja. A hivatalosan 2,3 millióra mondott Mentovich utca 9. számú ingatlanért másfél milliót kínálnak, annak is ötödét részletre, de a többi esetben is látszik, hogy a vásárlóerő igen gyenge. Az értékesítésről szóló előterjesztés szerint a szakbizottság éppen e meggondolásból jelentős kedvezmények jóváhagyását kérte a képviselő-testülettől. így például a kikiáltási ár felét kellene csak kifizetni, a többit 10 éven belül a mindenkori kamattal megemelve. A képviselők többsége ellenezte, hogy az önkormányzat részletfizetési procedúrát vállaljon magára. Dr. Törös László javasolta, inkább az ár alá menjenek valamelyest, mintsem ilyen hosszú távú részleteket állapítsanak meg. Gulyás Lajos aláhúzta: Tudomásul kell venni, hogy jelenleg nincs megfelelő kereslet az ingatlanokra, a város jóval a tényleges érték alatt tudná csak eladni, tehát nincs értelme annak, hogy erőltessék az értékesítést. Czira Sándor a telkek egységárának megállapítását kifogásolta. Véleménye szerint a 70Ó forintos négyszögölenkénti ár nagyon kevés, hiszen ugyanilyen telkeket már korábban is 500 forintért adott el a város — de négyzetméterenként számolva. — ay Sporthírek A döntetlen is öröm Legutóbbi mérkőzésüket hazai pályán játszották labdarúgóink. Nk. Kgy. Kinizsi SE— Bugyi KSK 1-1 (0-0) Kinizsi: Petrik — Farkas, Virágh, Dani, Herczegh — Dervaderics, Varga, Pécsi — Benkó, Soós, Barcsay. Cserék: a 18. percben Dani sérülése miatt Sallai játszott tovább, az 55. percben Benkó helyett Csűri, a 75. percben Varga helyett Tóth Norbert állt be. Mindkét csapat idegesen, sok hibával kezdett. A folyamatos játék kialakulását akadályozta a sok eladott labda és több apró szabálytalanság. Események sorrendben, az első félidőben. A 6. percben Petrik merész kivetődéssel hárított. A 8. percben a kiugró Benkó elől a vendégkapus az utolsó pillanatban szögletre ütötte a labdát. A 13. percben Soós az ötösön belül nagy helyzetben a kapust találta el. A 32. percben Soós szabadrúgása a sorfalat találta el. Raktárbázis épül Jó ütemben haladnak a Ceglédi Állami Tangazdaság nagykőrösi, feketéi kerületében egy új raktár építésével. Á korábbi épííőlábori focipálya helyén lesz ez a létesítmény (Erdösi Ágnes felvétele) A második félidő első 25. percében mezőnyjáték folyt, helyzet egyik kapu előtt sem volt. A 26. percben Farkas jó helyzetben jobb oldalról élesen ellőtte a labdát, de az elkerülte a kaput. A 27 perben Csúri döntő pillanatban hosszan szöktette Vargát. A 30. percben a körösi védelem fellazult és a vendégcsapat remek kontratámadással kihasználta. (0-1). Ezután fiaink óriási erőfeszítést tettek az egy pont megszerzéséért. A 36. percben Farkas beívelését Pécsi kapásból lőtte kapura, de a vendégportás a léc alól kitornászta a lövést. A 43. percben Csúri kitört a vendégvédők között és a 16-oson belül ütközött az egyik védővel. A játékvezető 11- esnek minősítette az esetet. A büntetőt nagy izgalmak közt Farkas élesen a jobb alsó sarokba bombázta. (1-1). A mérkőzés előtt sokan kötelező győzelemnek hitték ezt a találkozót. De őszintén meg kell mondani, hogy a játék képe alapján a döntetlennek is örülni kell. Április 19-én Tápiószent- mártonban játszanak és jelentős javulásra van szükség. Nk. Kgy. Kinizsi ifi—Bugyi KSK ifi 4-0 (2-0) Helyenként jó játékkal, szép gólokkal fűszerezve biztosan nyert ificsapatunk. Hat mérkőzésen tíz pontot szereztek a játékosok. Gól- lövők: Ugi-Rácz S. 2. egyet 11-esből, Ugi-Rácz T. és Kocsi. Pilisi serdülők—Nk. Kinizsi serdülők 0-6 (0-2) A technikásabb, erőteljesebb körösiek idegenben is biztos, fölényes győzelmet arattak. Góllövő: Fleischmann 4, Kiss Z., Kecskeméti. Máté József Mozi Április 15-én a nagyteremben: A rettegés foka. Színes, amerikai pszicho- horror. Előadás 6 és 8 órakor. A kocséri művelődési házban: Hamis a baba. Magyar film. Előadás 6 órakor. Új nevek Az önkormányzati képviselő-testület 1992. január 16-i ülésén hozott 10/1992. I. 16.) ÖT. számú határozatával elfogadta az alábbi közterületek nevének megváltoztatását, így a Vági István-lakótelcp az Október 23. tér, a Mészáros János utca a Juhász utca, a Somogyi Imre utca a Lőcsei utca, a Vagi István utca a Bartók Béla utca, a Kilián György utca a Határ utca nevet kapta. KIFESTETTEK Vendégváró A KlOSZ-kocsma — ahogy köznapian nevezték a buszmegálló szomszédságában lévő büfét — sosem tartozott a iegelőkelóbb vendéglátóhelyek közé. Az utóbbi időben pedig — mondják az alkalmanként betérők — erősen leromlott. A gazda, az iparler tület, nemrégen kifestette, rendbehozatta a helyiséget, és új bérlő kezébe adta jutányosán, 45 ezer forint éves díj ellenében. A testület célja az, hogy a város e forgalmas pontján a jövőben kulturált vendéglő fogadja a fáradt utazókat. Magas a bérleti díj Gabi-Gabona, mármint a reformétrend szolgálatában álló Eszperantó utcai élelmiszerüzlet gazdája sem tud versenyezni a magas helyiségbérleti díjjal. Elköltözik. Igaz, csak az utca végére, a csapott sarkú épületbe, amely a családi vállalkozás tulajdonába került. BÉ SfíNHÁÍBi Április 15-én a Kecskeméti Katona József Színházban délután 5 órakor: Mona Marie mosolya. Kabos Gyula-bérlet. A Kamara színház színpadán este 7 órakor: Az odúlakó. Bérletszünet. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban este 8 órakor: „Amit szívedbe rejtesz”. Jordán Tamás József Attila estje. NAGYKÖRÖS! HÍRLAP Nagykörös, Széchenyi tér 17. # A szerkesztőség vezetője: Bullái Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. • Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-398. • Hirdetésfelvétel: kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. 0 Híreket, információkat munkanapokon 3-tól 10 óráig várunk.