Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-06 / 56. szám
ÜRES ZSEBRŐL NEM FUTJA Gazdag szomszéd árnyékában ÚJJÁSZÜLETÉSRE VARVA Mesekastély Turán Csodálatosan szép a túrái kastély. Mai romlott állapotában is lenyűgöző több, változatos formájú tornyával, hatalmas tömegével Ybl Miklós tervezte a Schossberger bárói család megrendelésére, 1883-ban készült el, mint az egyik torony csúcsán „lengedező” fémzászlócskába vágott számok is hirdetik. Belépve a kapun, tágas lépcsőházba jutunk, hol a hajdani pompa emlékét kopott falfestmények őrzik. Bebarangolhatjuk az üres szobákat — nem számoltam, de azt mondják, 44 szobát laktak, használtak itt —, beléphetünk az üvegkupolás télikertbe, ki az emeleti teraszokra. Onnét szétlátni a parkban. Micsoda élet lehetett itt, gondolom el. miközben koppannak a léptek az üres, visszhangos termekben, szobákban, s meg sem próbálom elképzelni a berendezést— meghaladná a képzeletemet. — 1945 után közpréda lett a kastély, teljesen kiürítették, vitte, aki érte a bútorokat, holmikat — mondja idősebb Szilágyi József, aki felidézte számomra a kastély múltját, az utolsó báró, Schossberger Viktor alakját: — Agglegény volt és nagy vadász, galamblövő világbajnok. 3000 kishold földön gazdálkodott. Bár kikeresztelkedett, de mint zsidó származásút a második világháború idején behívták munkaszolgálatosnak, s állítólag Sopronkőhidán halt meg. Akkoriban az Országos Földhitel Intézet vette át a zsidó birtokokat, a volt föintézőt tették meg jószágigazgatónak . .. Hogy aztán ’45-ben mi történt, már tudjuk. Ha nem is mondta volna idős Szilágyi József — többé-kevésbé ugyanaz lett a sorsa az összes magyarországi kastélynak, kúriának: a pusztulás. A túrái kastély kiürített épületének további romlása akkor elodázódott, vagy inkább lelassult. — A község néhány tanítója megmentette a kastélyt a pusztulástól — emlékszik vissza Tóth István, Túra nagyközség polgármestere. — Az 1947—48-as tanévtől működött ott az általános iskola. Én is ott tanultam. Mi, gyerekek, nagyon szerettünk odajárni. A technikaórákon mi magunk is javítgattuk az épület hibáit, s állami támogatás is segítette a- fenntartását. Akkor indult romlásnak a kastély, mikor az iskolát kiköltöztették ... — Mikor került ki a kastélyból az iskola és miért? — 1974-ben szűnt meg ott a tanítás. Anyagi okokból: már semmiképpen nem tudta előteremteni a község a fenntartáshoz szükséges pénzt. Gazdaságosabb volt új iskolát építeni. Hogy a kastéllyal mi legyen, nehezen dőlt el. Például nemzetközi kempinget akartak létesíteni benne. Végül 1981- ben a Lapkiadó Vállalat vette meg. — A Lapkiadó Vállalatnak milyen tervei voltak az épülettel? — Alkotóháznak akarták berendezni. De nagyon szerencsétlenül fogtak hozzá a rendbetételéhez. Nem a tetőt és a padlást hozták helyre, hanem a pincében kezdtek munkálkodni. A szél, az eső megtehette a magáét a tető résein át. Ezért, szerintem, felelősségre kéne vonni valakit. .. — Az immár erősen leromlott kastélyt megint eladták. Mikor és kinek? — Egy indiai cég, a Price Waterhouse Kft. vette meg. 1991 áprilisában került az új tulajdonos nevére. — A községnek jó:e ez így? Beleszólhattak-e az eladásba? Nem tartottak volna-e igényt saját maguk a kastélyra? — Megvétózhattuk volna a kastély eladását, de láttuk. hogy olyan nagyszabású állagmegóvási munkákat kell végezni rajta, amilyenekre az önkormányzat saját erejéből nem képes. Abban a hiszemben, hogy az indiai cégnek elegendő pénze lesz, hogy a kastélyt újjáépítse, hozzájárultunk az új önkormányzat hivatalba lépéséig már 90 százalékban lefolytatott tárgyalások befejezéséhez. — És azóta mi történi? Hogy munka nem folyik a kastélyban, azt láttam. Legalább ígéretes tervek vannak-e? — Üzletközpontot és szállodát akarnak a kastélyban létesíteni, erre írásban kötelezték el magukat. De egyelőre nem mozdulnak. A kft. magyarországi képviselete sem döntési joggal, sem szakértelemmel nem rendelkezik, hiába sürgetjük, kérdezzük őket. Arra sem tudnak választ adni, hogy a községi ej lesztés során a gázbevezetésnél, a szenny, vízelvezetés korszerűsítésé nél. a nemzetközi telefon- hálózatba való bekapcsolódásnál figyelembe vegyük-e a kastélyt. A meseszép kastély egy előre Csipkerózsika-álmát alussza. A szél csapkodja az ablakokat, söpri a poros folyosókat. De talán már nincs messze az idő, hogy szállóvendégek népesítik be, hogy külföldi telefonhívások csöngése veri fel a csöndjét... Nádudvari Anna A munkaerő, hacsak teheti, Érdről Százhalombattára vándorol. Nem is any- nyira a kétkezi munkások, hanem a kvalifikáltabbja. Hiszen ott a polgármesteri hivatalban jobban megfizetik az ügyintézőket, s nem tízszázalékos béremelés jár a pedagógusoknak, hanem a duplája. A hírek jönnek- mennek az egymástól tizennégy kilométerre . lévő két város között — akárcsak az emberek. Az utóbbi időben az érdi polgármesteri hivatalból négyen mentek át a százhalombattaiba dolgozni — öt-hétezer forintos havi pluszbéremelésért. De mitől ilyen gazdag a szomszéd? Milyen „húsosfazék” van abban a városban? Különösebb oknyomozásra nincs szükség, hiszen még 1901-ben nyilvánosságra került, hogy csak a DKV-tól iparűzési adó címén az önkormányzat négyszázmillió forintot kap. Ezt az összeget tovább kerekíti felfelé az évi 70 milliós telekhasználati díj, a hatmilliós kommunális adó s a 140 milliót kitevő — 1991-es májusi adatok szerint — személyi jövedelem- adó címén a DKV-tól befolyó összeg. Az ott dolgozók jövedelme alapján. HÚSOSFAZÉK Szóval találóan írták, mondják, a „húsosfazék” Százhalombattán, a volt szocialista városban van, amelynek beruházási költségeit egy egész ország nyögte. S az ott dolgozók negyven százalékát a környező települések adják, Pest és Fejér megyéből. A helyi adók bevezetéséig ez a tény meghatározó elem volt a környező települések fejlesztési hozzájárulásában. S mivel ez eltűnt, a polgármesterek nem számlát. hanem petíciót nyújtottak be Százhalombattának: az iparűzési adóból néhány morzsát engedjenek át nekik is a DKV javaslata szerint az ingázók száma alapján. Persze nem vitatták, a haltai önkormányzat döntésének jogszerűségét. A levelezések, az egyeztetésre szánt idő azonban mai napig sem hozott eredményt. A „húsosfazék” Baltán maradt. VÁNDOROL S a munkaerő — hacsak teheti — arrafelé vándorol. Hiszen nem mindegy, hogy a folyamatos áremelkedéseket képes-e a havi nettó némiképpen ellensúlyozni. S közben a környező településeken államigazgatási munkát végzők, az ottani polgármesteri hivatalokban ténykedők bére is gyatrább a százhalombattai kínálatnál, lehetőségeknél. De a különbségek nemcsak az államigazgatási munka bérezésénél jelentkeznek, hanem a pedagógusokénál is. Kevés az államilag biztosított tíz százalék, ha a szomszéd húszhuszonöt vagy ahogy a rémhírek jelzik, negyven százalékot is képes megadni. Olaj a tűzre, s előkerül a demagógia: minek ez vagy az, amikor a bérekre nem futja. Hát igen, az állampolgár, a választó nem köteles tudni, más a költség s más a bér. Különösen akkor, ha hirtelenjében — mint az idén történik — Érden hat iskolában az igazgató pályázata lejár, s újat kell kiírni. Meggondolandó, hogy a vezetői pótlékok vagy az alapbérek emelkedjenek-e. Érden, ahol tizenhárom óvoda, kilenc általános iskola, gimnázium, zeneiskola működik a szakmunkásképző mellett. CSAPDA Nem könnyű megértetni, hogy itt nem futja annyira, mint a gazdag szomszédnak. S az érintettek csak a miértekre keresik a választ, a kivételezett helyzetet, az ipartelepítés során véletlenül kapott előnyöket nem veszik számba. Csak a bérlistát nézik: a boltban, a piacon elkölthető forintokat, azt, hogy miből lehet megélni. Ez a hu- szonkettes csapdája. Csak az a kérdés, van-e ebből kiút. Varga Edit Ki műveli? Zűrös földügyek A közös földtulajdonnak nem volt értéke — túlzás nélkül: becsülete — az elmúlt évtizedekben. Különösen a tanácsi kezelésű állami földek használata körül alakulhattak ki „exlex”, azaz törvényen kívüli állapotok. Az Országgyűlés tavaly alkotott törvényt a tulajdonviszonyok átalakítása keretében az önkormányzatok működéséhez szükséges vagyon biztosítása céljából. Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak ön- kormányzati tulajdonba adása során a beépítetlen állami földek gazdája a közigazgatásilag illetékes 4 Kizárólag a gyerekek jelentik a bizonyosságot Gombár Pálné és családja sorsában. Jóllehet, ez már önmagában is elég a nyilvános töprengéshez, a segítség kéréséhez. Gombámé rokkantnyugdíjas, jelenleg egyedül neveli három gyermekét, akik más-más apától születtek. A nagylány hallásával bajok vannak, elütötte egy autóbusz, maradandó sérüléseket szenvedett. A kisebbik lány 6. osztályos, 5 éves kora óta májbetegségben szenved, többször műtötték. A kisfiú kétéves. Az anya havi nyugdíja 15 400 forint, ami kiegészül 2900 forint gyerektartással. A négytagú család tavaly ősszel családi konfliktus miatt fedél nélkül maradt. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy hányattatásoktól hullámzó életük legutóbb egy erdőszőlűi tanyára vezetett, amely Nagyká- ta külterületének számít. Gombámé szerint a férfiak őt mindig kihasználták, énnek tudható be az örökös vándorlás,' helykeresés. A fédélnélküliség rémétől fenyegetve Gombámé a hivatal igazgatási csoportjához adott be lakásigénylést. tdt nyilvántartásba vették, de biztatást nem kapott. Nincs, üres szükség- vagy önkormányzati lakás. Sokan állnak a sorban, s akad Egy család küzdelmei De mi lesz a gyerekekkel ? olyan család, amely rosz- szabb helyzetben van Gom- báréknál — hangzott az indoklás. Az anya gyermekeivel vándorolni kényszerült testvértől rokonig és visz- sza. A rendőrség egyik éjszaka a Nyugati, máskor a nagykátai pályaudvarról „igazolta vissza” őket a városi hivatal gyámügyére. Ahol nem titkolják az anyával szembeni fenntartásaikat. Erre jellemző, hogy az előbbi, eseteket is inkább a lakás kierőszakolására tett kísérletnek sejtették. A kisfiú intézetbe vételét azonban felajánlották, s egyben figyelmeztettek a veszélyeztetettség fennállására, ami, ha megmarad, bekövetkezik az állami gondozásba vétel. Gombámé azonban ragaszkodik a gyerekeihez. Albérletbe költözött havi 2500 forintért. A nagylánynak minden hónapban félretesz 4000 forintot: eny- nyibe kerül a hétvégi utazásokkal együtt a kollégium. Téli hónapokban 5 ezret tesz ki az olajjal való fűtés, plusz még a villany, víz, gyógyszerek. S hol van ezenkívül az étkezés, ruházkodás? Noha ez utóbbi dolgában Gombámé környezete épp azt találgatja, miből telik a nem hivalkodó, de tisztességesen szép ruhákra. Mert az asszony inkább száraz kenyeret eszik, mint hogy a szegénység látsszék rajtuk. Közben Gombámé talpal, panaszkodik, illetékesnek vélt helyeken épp szegénységét rója fel a hivataloknak. Decemberben levelet írt például a Mai Napnak, melyben azt Egy szegény anya panaszai — Halálra ítélten? címmel közölték. Ebben megvádolta a városi hivatal gyámügyét, s a segítség elmaradása miatt a családi öngyilkosságot sem zárta ki. „Karácsonykor itt fagyok meg a gyerekekkel, mert még tüzelőnk sincs.” Az ügyet mindenki a hivatalhoz utalta vissza — oldja meg. Az pedig igyekezett a maga módján mindent megtenni. Ami persze lehetséges és előírásos. Adott 3500 forintos tüzelőutalványt, ezer forint értékű karácsonyi csomagot, tele élelmiszerekkel. A középső lány ingyen étkezhet az iskolában. A szakközép- iskolás tanuló kollégiumi térítési díját — havi 600 forintot — félévre ugyancsak átvállalta az önkormányzat. A szociális csoport várja Gombámé rendkívüli szoeiálissegély-ké- relmét. Annyit kaphat, mint más. Könnyített munkát azonban nem ígérhetnek — mert Gombámé azt is kért —, mint ahogyan másnak sem. Lakásügyben bent az igény, arról a szociális bizottság dönt. A kör itt bezárulni látszik. Az ember fontolgatja, hogyan viszonyuljon ehhez az ügyhöz. Hiszen Gombámé megkereste az újságírót is, aki körbejárta a lehetséges helyeket, intézményeket. Mindenütt széttárták a karjukat, mondván: mit lehet itt tenni? „Gombámé pedig csak pumpolni akarja a szociálpolitikát.” Amely bizony lyukas, de főleg az erszénye üres. De tessék mondani, mi lesz a gyerekekkel. Tóth Ferenc helyhatóság lett. Vagyis a tanácsi kezelésű területek az önkormányzatokhoz kerültek. Azok pedig — jobb híján — nyomozásba kezdhettek, kereshették, kutathatták a nevükre szállt ingatlanokat. Majoros Tibor, Tapiószele polgármestere szerint minimum egy hetet arra kell szánnia a hivatal illetékes csoportjának, hogy tisztázza a föld körüli viszonyokat. Jóllehet nem sok az egész. Ám az a körülbelül 50-60 hold föld ma már komoly érték. Amit egyelőre azonosítanak, lemérnek, feltérképeznek Tápiószelén. Az egykori tanács potom áron, négyzetméterenként 2 fiilé-, rért adott földeket a jelentkezőknek. Másoknak — nyilván bennfenteseknek — akár ingyen is. Megint másoknak magasabb tarifáért. Előfordult, hogy egy 400 négyszögöl nagyságú területért évi 150 forintot kértek, míg a mellette lévő ugyanakkora földdarabnak 600 forintban állapították meg a bérleti díját. Valószínű, hogy jó néhá- nyan manipulálhattak, több pénzért továbbadták az olcsó bérletet. A mai problémák épp ide vezethetők vissza. Az önkormányzat tavaly a földbérleti szerződések évenkénti megújítását rendelte el. A földbérleti díjat négyzetméterenként 30 fillérben állapította meg. Meglepetésre jóval kevesebben jelentkeznek a meghosszabbításra, mint ahá- nyan ténylegesen művelik a földeket. E zilált állapotok megszüntetése végett őket keresik meg a hivatal dolgozói ezekben a napokban. Közöttük pedig olyan is akad, aki hosszabb távraj rendezkedett be a bérelt földön: szőlőt, gazdasági épületet húzott fel. Ennek! ellenére nem akar tudomást venni a változásokról. Az önkormányzat a napokban hirdetett meg jó néhány házhelyet, zártkerti és külterületi szántót lakossági értékesítésre. (tóth)
