Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám

Részvénytársasággá alakult a Pietra Minőséget garantálnak A hazai mázaspadlólap- és csempegyártás fellegvá­raként emlegedett Pietra Épületkerámia-ipari Válla­lat — mely 153 éves múltra tekint vissza — több mint egy évszázadon át választé­kos falazóanyagai révén vált ismertté az építkezők körében. A rendszerváltás előtti évtizedekben a több gyárat is magában foglaló nagyvállalatnál látványosan korszerűsödött a termék- szerkezet, bár az értékesítés jórészt a belföldi piacra korlátozódott. Az utóbbi öt évben mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a gyártmányszerkezet kor­szerűsítésének igénye, amit a nagy értékű s elsősorban lízing formájában végrehaj­tott beruházások követeltek. Igaz, akkor, amikor a romló életszínvonal, a dráguló épí­tőanyag-árak mellett egyre kevesebben vállalkoztak la­kásépítésekre. A Pietránál azonban tisz­tában voltak azzal, hogy ha pang a belkereskedelem, akkor a világpiacon kell próbálkozni. Igen ám, de ott valóban csak extra mi­nőségű és rendkívül válto­zatos termékekkel lehet megjelenni. A legnagyobb kihívást az olasz cégek je­lentették számukra, s talán ennek tudható be az, hogy itáliai vállalkozókkal keres­Napi átlagban 3-4 millió forintnyi értékben forgalmaz az üzletház. Számítógépes ügyintézés segíti az építkezők gyors kiszolgálását (Erdősi Ágnes felvételei) ték a kapcsolatot, s hajtot­ták végre a lízingelt beruhá­zásokat. A nyugati színvo­nalú gyártástechnológia és géppark kialakításával már 1988-ban megkezdhette mű­ködését Kőbányán az az üzem, amelyben évente fél­millió négyzetméter mázas padlólapot állíthatnak elő. A következő állomás a csempegyártó bázis megte­remtése volt. A cég köz­pontjának területén beren­dezett üzemben évente 1,5 millió négyzetmétert kitevő kiváló minőségű s valóban rendkívül tetszetős, olasz li- cenc alapján készített csempe készül. Néhány hónapja átadták a párját ritkító üzletházat, Érvényben: 1992. március 5-én VAiUTAÁI2í§I.YÁMOK Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 134,55 137,35 Ausztrál dollár 58.90 60,14 Belga frank (100) 227,59 282,25 Dán korona 12.07 12,33 Finn márka 17,14 17,54 Francia frank 18.78 14,06 Görög drachma (100) 40,00 40,84 Holland forint 41,60 42,46 ír font 125,44 128,04 Japán jen (100) 59,20 60,40 Kanadai dollár 65,88 67,23 Kuvaiti dinár 265,28 270,78 Német márka 46,81 47,77 Norvég korona 11,95 12.19 Olasz líra (1000) 62,49 63,77 Osztrák schilling (100) 665,14 678,74 Portugál escudo (100) 54,46 55,56 Spanyol peseta (100) 74,43 75.95 Svájci frank 51,28 52,36 Svéd korona 12,92 13,18 USA-dollár 78,29 79,85 ECU (Közös Piac) 95,80 97,76 Öli) EJgyorsuC életünkben az Idő egyre nagyobb szerepet játszik. Óráinkat, perceinket Is beosztjuk. Ha pénzügyeinket egy biztos kézbe adjuk. Időt takarítunk meg. Az idő pedig..,! ORSZÁGOS TAKAREKPENZTAR ES KERESKEDELMI BANK Rt melyhez hasonló nem talál­ható az országban. Az épít­kezők, a lakást korszerűsí­tek itt egy helyben minden szükséges anyaghoz, kellék­hez hozzájuthatnak. Ami különösen lényeges, hogy nemcsak a Pietra termékei csalogatják az érdeklődőket, hanem a nyugati importból származó építőanyagok, fürdőszoba-berendezések is. Tehát ki-ki a pénztárcájá­nak megfelelő áruhoz jut­hat. Az épületkerámia-ipari cégnek Pest megyében is működtek üzemei. A men- dei téglagyárban — agyag­bányája kimerülése után — már harmadik éve egy né­met áruházi láncolat szá­mára fából esztergált, elektromos működtetésű, esztétikus gyertyatartókat állítanak elő. Ezeket a ter­mékeket a karácsonyi ün­nepek időszakában forgal­mazzák Németországban. A Pietrának ez a vállalkozás az elmúlt évben 2 millió márka tiszta hasznot ered­ményezett. Az őrbottyáni öreg téglagyárat pedig to- vábbhasznosításra megvette a Hungária—Wienerberger Téglaipari Kft., amely egy mind ígéretesebben fejlődő osztrák—magyar építő­anyag-ipari vállalkozás. A Pietra Épületkerámia­ipari Rt.-re — csütörtökön döntöttek az átalakulásról — nem kis feladatok vár­nak. Ami a legsürgetőbb: mielőbb megszabadulni a tetemes eladatlan készle­tektől. Az rt. tervei között szerepel a kőbányaihoz ha­sonló üzletházak kialakítá­sa az ország több helyén. Gyóesi László ?©ÍBFELEÜIPP1N ÉUTflMEZIBC Káosz a járadék körül Az elmúlt években meg­szoktuk már, ha a gazdál­kodó szervezeteknél az al­kalmazottaknak nem tud­tak kellő elfoglaltságot biz­tosítani. akkor átmenetileg szünetelt a pínzkereseti le­hetőség — annak ellenére, hogy megszűnt volna a munkaviszony. Az átmeneti és a szövet­kezeti törvény megszületé­se óta tagadhatatlanul el­lentétes vélemények kerül­tek felszínre, noha senki sem vitatja, hogy a tulaj­donviszonyok alakulására nagyon is jó hatással van az új jogszabály. Ugyan­akkor e törvény egyes ren­delkezései tiltják azt a me­todikát, miszerint a szövet­kezeti tagok úgy álljanak munkaviszonyban, hogy át­menetileg nem tudják őket foglalkoztatni. Február 20-ától az illetékes munka­ügyi központok az átmene­ti törvény 55. paragrafusá­ra, valamint a szövetkezeti törvény 65. paragrafusára hivatkozva megvonták a munkanélküli-járadékot azoktól az emberektől, akiknek a munkakönyvé­be azt írták a munkaadók: alkalmazása szünetel. Vita a felmondásról A Pest Megyei KISZÖV titkára, Arlói György úgy véli: az érdekegyeztető fó­rumokon tapasztalható egyetértés a munkavállalók, a munkaadók és a kor­mányközi tárgyalócsoport tagjai között látszólagos, s nem is mindig tükrözi a valós helyzetet. Ahány in­tézmény, annyiféleképpen értelmezik a szövetkezeti törvényt. Ebből adódnak a kaotikus ellentmondások: mikor és hová küldjék el az embereket, kapjanak-e pénzt az állásidőre, avagy folyósítsanak számukra munkanélküli-segélyt. A Szentendrei Ipari Kis­szövetkezet tavaly meg­szüntette a veszteségesen termelő konfekcióágazatát. Az átszervezés tíz embert érintett. Nem "tudtak nekik munkát adni, a munka­könyvbe beírták, hogy szü­netel a munkavégzési kö­telezettség. Az idén az át­meneti törvény megszüle­tése után a Szentendrei Munkaügyi Központtól olyan értesítést kaptak az emberek, miszerint nem folyósítanak nekik járadé­kot a Foglalkoztatási Alap­ból, kizárólag akkor, ha felmond nekik a cégük. Fellebbeznek Szabó László elnök úgy értesült, hogy a volt alkal­mazottak fellebbeznek ezen intézkedés, egyúttal az át­meneti törvény 55. parag­rafusának előnytelen hatá­rozata miatt. A Nagymarosi Vas- és Ipari Kisszövetkezetben sa­játos módszert találtak ki, amely követendő példaként szolgálhat a pillanatnyilag rossz anyagi helyzetben levő gazdálkodószerveze­teknek. Horák Ferencné főkönyvelőtől tudjuk: in­kább kifizetik a jó szak­emberek állásidejét, mivel ez kevesebbe kerül, mint a végkielégítés. Az ócsai Vörös Október Tsz-ben Lendl Rikárd el­nök szerint a törvény több figyelmet szentelhetett vol­na a paraszti életforma jellegzetességeinek, ezen belül az idénymunkának. Ugyanis ha a munkaszüne­teltetést átalakítják tényle­ges szerződéses megállapo­dássá, és felmondanak a dolgozónak, nem foglalkoz­tathatják idénymunkán a volt embereiket. Ezt kizár­ja a munkanélküli-járadék folyósítása. A törvényalkotók felte­hetően nem gondoltak er­re, s úgy értesültünk, a Munkaügyi Minisztérium jogszakértőinek a vélemé­nyét sem kérték ki. Nem egyeztettek A Pest Megyei Munka­ügyi Központ igazgató- helyettese, Vass István bi­zakodó. EÍddig 1600-an vet­ték igénybe a munkanél­küli-járadékot azok közül, akiknek alkalmazása az át­meneti törvény sok vitát kiváltó pontja miatt szűnt meg. Egyetlen munkanél­küli ma még 6-7 betöltetlen üres állás közül válogathat Pest megye ipari és mező- gazdasági szektoraiban, ezért mindenkit el tudnak helyezni. Ilonka Mária Az MM tájékoztatója a végkielégítésről Az új szövetkezeti törvény foglalkoztatási hatásairól a Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási főosztály,» tájékoztatót juttatott el az MTI-hez. Ebben többek között a tárca rámutat: a szövetke­zetekről szóló, valamint an­nak hatályba lépéséről és az átmeneti szabályokról rendelkező törvények sze­rint a szövetkezeti tagok foglalkoztatása munkavi­szony jellegű jogviszony ke­retében történik. Alkalmaz­ni kell tehát a munka tör­vénykönyvét a szövetkezeti tagok esetében is. Munka- viszony jellegű jogviszony­Az ALAGI ÁLLAMI TANGAZDASÁG pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI munkakör betöltésére, sürgősen. Követelmény: felsőfokú szakirányú végzettség, legalább 5 éves szakmai, vezetői gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. Pályázatot a gazdaság személyzeti vezetőjének lehet benyúj­tani személyesen vagy írásban, részletes szakmai önélet­Jeíentkezési határidő: 1992. március 31. Cím: Alagi Állami Tangazdaság 2120 Dunakeszi, Verseny u. 8—10. Telefon: 160-1433, 169-2594. nál a munkáltató köteles a dolgozót munkával ellát­ni. Amennyiben a szövetke­zet az őt terhelő foglalkoz­tatási kötelezettséget nem tudja teljesíteni, a szövet­kezeti tag részére az állás­időre díjazást kell fizetnie, vagy megszünteti a munka- viszony jellegű jogviszonyt, Ha a szövetkezet a jog­viszonyt nem közös meg­egyezéssel, hanem felmon­dással szünteti meg, a szö­vetkezeti tag igényelheti a munkanélküli-járadékon túl a felmondási térítést, illetve a végkielégítést. A Munkaügyi Miniszté­rium állásfoglalása alapján .azoknál a szövetkezeti ta­goknál, akiknél a munka­nélküli-járadék az átmeneti törvény szerint február 17- től megszűnt, és a munka- viszony megszüntetése miatt ismét járadékot igé­nyelnek, az ismételt folyó­sítás kezdő napja a jára­dék megszüntetését követő nap. A foglalkoztatási fe­szültségek enyhítésére a szövetkezet, mint munka­adó támogatást kérhet a Foglalkoztatási Alapból a részmunkaidős alkalmazás­hoz. Minőséget kémek A több profil gyártását meghonosított Pemü az autóalkatrészek előállítá­sában további lehetőségeket lát. A nagy gyártótapasz­talattal rendelkező egység a BMW-nek fogantyúkat, a Citroennek légterelőket, a Mercedesnek pedig kartá­maszt szállít. Ügy látszik, bővíthető a kör, ám ennek feltétele a korszerű minő­ségbiztosítási rendszer, s a termelési kultúra fejlesz­tése.

Next

/
Thumbnails
Contents