Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-06 / 4. szám

A korrektség és az ügyfél nyeresége a Nationale-Nederlanden sikerének titka N-N: Csukott szemmel is bízhat benne Korrektség és biztosítás, látszólag tűz és víz, egy- másnak ellentmondó fogal­mak a közvélemény szemé­ben. Vajon miért hiszik so­kan Magyarországon, hogy a biztosítótársasagok álta­lában homályos, zavaros, de mindenképpen tisztességte­len nyerészkedésre, az ügy­felek feltétlen megrövidíté­sére szakosodott intézmé­nyek, olyan valamik, amin az állampolgár feltétlenül csak veszíthet? Most egy olyan biztosító- társaságot mutatunk be önöknek, amely erre az elő­ítéletre fényesen rácáfol. Csillag Árpádot, a teljes egészében holland érde­keltségű Nationale-Neder- landen Biztosító Pest me­gyei és egyik budapesti i igazgatóságának vezetői ét az. előítéletek okáról kérde­zem. — A biztosítótársaságok kétségtelen hazai népsze­rűtlenségének számos múlt­beli oka van. Az első és legsúlyosabb ok a biztosí­tók etikátlan üzletpolitiká­jából ered. Ebbe tartozik például a biztosított ügyfél rovására végrehajtott egy­oldalú szerződésmódosítás, amit a kárvallottak több- ny i re szerződésszegésként értékelnek. Nos. bárki bár­hogy csinálja is, a Neder- landennál ilyen nem for­dulhat elő. Szerződéseink korrektek, kifogástalanok, és olyan garanciákat tartal­maznak. amelyek az ügyfe­let is védik. Olyan biztosítási konst­rukciókat, amelyeken csak a biztosítótársaság nyer, az ügyfél veszít, mi nem al­kalmazunk. Elvünk, hogy az ügyfeleinket befektetési módozatainkon keresztül hozamhoz kell juttatnunk. Ez az egyik vonzerőnk. A Nederlanden 1991. feb­ruárjában fuzionált Hollan­dia egyik legnagyobb bank­jával, s mivél a biztosító így saját pénzintézethez ju­tott, az ügyfelei pénzének egy részét jól jövedelmező bankügylet ékben forgatja, befekteti, ezzel is növelve a felosztható hozamot. Ez végső soron az ügyfelek anyagi biztonságát szolgál­ja, a biztosító pénz,ügyi szi­lárdságának alapja. A másik ok, ami miatt idehaza ma nem népsze­rűek a biztosítók, a volt szo­cialista biztosítás rendsze­rében, elvéiben, működésé­ben rejlik. Ellnek az a fő baja, hogy a biztosítási koc­kázatok tiiffereneiálatianok, egy kaptafára szabottak voltak. Például ugyanazért a — bár csekély — havi biztosítási díjért ugyanazt a szolgáltatást kapta a mil­liomos és 3 szegény ügyfél is. holott tudjuk. ;>/ embe­rek igencsak különbőznek vagyonuk, félfenivaiójuk, életkoruk, sőt igényeik alapján. A N-N természe­tesen est a hibát sosem kö­vette és sosem követheti el, hiszen életbiztosítási konst­rukcióink igen sokfélék, ár­nyaltak.. variálhatók, inflá­ciókövetők. es mindig a sze­mélyes igényekhez iga/.it- hatóafc, A biztosítók népszerűt­lenségének harmadik oka az. egykori szocialista bizto­sítási rendszer, lassúsága. Ml erre is, ügyelünk. Magas színvonalunk a gyors ügy­intézés alapja. Azonban van még egy negyedik népszerűtlenségi ok is, ami a nagyközönség számára legtöbbször rejtve marad, ám jelentőségét te­kintve igen fontos, és a biz­tosító iránti bizalmat vagy bizalmatlanságot meghatá­rozza. Ez a biztosítási szak­ma „hátsó udvara", a pénz­átmosás manővere. Lénye­ge, hogy az ügyfél igen rö­vid időre csak azért fekteti be a biztosítóhoz n pénzéi, hogy azonnal kivehesse, méghozzá jogilag engedé­lyezett, ám etikailag elíté­lendő busás javadalommal. A cégek így ingyen pénzhez, jutpttak. Ezek után érthető, ha erre a mostanában mind­inkább népszerűvé váló biztosítási manőverezésre a kormány és a pénzügyi tár­ca egyre görbébb szemmel néz. A Biztosítási Felügye­let, amely egyúttal a becsü­letes biztosítottak érdekeit védi, nem engedi a pénzát­mosást, már le is állította ezeket a manővereket. Igen büszkék vagyunk ar­ja. hogy a Nederlanden ta­valy szeptemberi magyar- országi indítása óta. tehát a kezdettől sem élt a pénz- átmosás módszerével. A társaság nemzetközi veze­tősége ezt. a,biztosító hite­le. és az iránti való bizalom megőrzése érdekében a leg­határozottabban tiltotta és tiltja. Nem tudom, a lobbi ha­zai biztosítótársaság mi­lyen mértékben űzte és ma is űzi-e a pénzátmosást, de egy biztos; az N-N megle­pően nagy ügyfélforgalmán jól lemérhető, megéri kor­rektül cselekednünk, mert az emberek bíznak ben­nünk. Hogy ezenkívül mit te­het az N-N az ügyfelek megnyeréséért? Mielőbb szeretnénk, ha a Biztosítók Szövetsége, a biztosítótár­saságok hazai érdekvédel­mi szervezete erőteljes lob­byzásba kezdene a kor­mányban. A lobbyzásra azért van szükség, hogy a kormány és a pénzügyi tár­ca irántunk megnyilvánuló esetleges indokolatlan bi­zalmatlanságát megszüntes­sük, ha szükséges, gátat vessünk a biztosítótársa­ságokat sújtó adóprésnek, ami az ügyfeleket is terhel­né. A Nationale-Nederlanden üzletkötései várakozáson felüliek Pest megyében. A tavaly szeptember 15-i in­dulás óta 1800 szerződést kötött a megyében, átlago­san 27 ezer forintos éves díjösszegben. Mindebből látszik, az N-N a vagyono­sabbak és az abszolút biz­tonságra törekvők bizto­sítótársasága. Hat Pest me­gyei városban, Nagykőrö­sön, Cegléden, Vácott, Mo- noron, Szentendrén, Daba- son van vagy épül kiren­deltsége. A vártnál nagyobb az érdeklődés iránta, s en­nek Csillag úr is szívből örül. Aki érdeklődik a Ne­derlanden iránt, keresse te! valamelyik vidéki kiren­deltségét vagy Pest megyei központját, amelynek címet Nationale-Nederlanden Ma­gyarországi Biztosító Rt. Kelenföldi Igazgatóság, Bu­dapest 1112 XI. kerület, Jégvirág utca 14. Teleión­jai: 161-1887, 185-0915. Az M7-es útról kitűnően meg­közelíthető. székhaza az Őr­mezői lakótelep tőszom­szédságában tatálható. Az épület oromzatán a cég jó! ismert kék zászlaja, és raj­ta a narancssárga N betű hirdeti, bátran térjenek be a Nationale-Nederlanden- héz. Készséges, kulturált munkatársai szeretettel várják valamennyi régi és leendő ügyfelüket. <*) «I \ ii»ó~é s TV .11 r v o H \ ii 01. ■ KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Reggeli krónika. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Napközben. —- 11.00: Hírek. Időjárás, útközben. — 11.05: Válogatón perceink. — 11.35: Az ..Iskola a haláron” legendája. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Pénz és gondolat. — 12.40: Külpoli­tikai figyelő. — 12.50: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás, útközben. — 13.05: Falurádió. —: 13.20: A nép­zene hagyományőrzői. — 13.45: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 14.05: Klasszikusok mindenki­nek. — 14.55: Cégér. — 15.00: Hírek, Időjárás. Útköz­ben. — 15.05: Agora. — 15.55: Mellény-zseb. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.20: Pop-regiszter. — 17 00: Hí­rek. Időjárás, útközben. — 17.05: Magyarországról jö­vök... — 18.00: F.sti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. —- 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjsza­kát. gyerekek’ — 19.35: Összeállította: Kányáit Sándor. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Zenefórum. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kos- suth-klub. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napinditó. — 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivalda­fényben. — 8 50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Ütinform — 9.05: Zene-szó. — 10.50: Ki nyer ma? — 11.00: Hírek. Időjárás. Ütinform. — 11.05: Napóra. .— 12.00: Nótakalendárium. — 12.45: Rólunk van szó! —- 12.50: Vízállásjelentés. .— 13.00: Hírek. Időjárás. Ütin­form. — 13.05: Hogy tetszik tenni?; — 13.30: Géncsy Sári (clvételeiből. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírei:. Időjárás. Ütinform. — 17.05: Napóra. — 18.00: Garázs. — IS.30: Visszajátszás. — 19 00: Hírek. Időjárás, ütin­form. — 19.05: Táncházi muzsika, — 19.30: Kölyökrádió. — 20.00: Mas-kép(p). — 21.00: Hírek. Időjárás. Ütinform. ■— 21.03; Rockújság. — 22.00: Magyar íemezbeinutvtó. —• 22.30: Jazz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthír­adó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5,15: — Já reggelt, Magyarország! — 5.47: Falutévé. — 6.00: A reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Baba-ház. — 9.05: Derrick, NSZK bűnügyi film. — 10.05: Képújság. — 13.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: Magyar Intézet Párizsban. — 15.35: — Mozart útja. XIII 8. rész. — 17.20: Katolikus krónika. — 17.30: Szextetthely. Francia tévé- f Hm sor. — 18.00: Pénzvilág. — 18.10: Gain. — 18.40: Mi­ni klip-mix. — 19.00: Bűvös hatos. — 19.15: Gyereksa­rok. — 19.33: Esti - mese. — 19.45: Muzzy comes back. — 20.00: Híradó. — 20.25: Telesport. — 20.35: Zürichi pán­célterem. — 21.30: Az én hetem. — 21.50: Közjáték. — 21.55: „Sir az út előttem” Magyar dók. film. — 23.45: Késő esti híradó. — 2.3.50: BDC-hiradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Napkelte. Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Radios Péter. — 15.00: Parlamenti napló. Kapcsoljuk az Ország­házat. — 16.00: Müsorelözetes. — 16.10: Ilorvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin. — 16.35: Ötről hatra. — 17.35: Gyerekeknek. — 17.55: Müsorelözetes. — 18.00: Híradó. — 18.15: Pop-rock feketén, fehéren. Műsorveze­tő: Lörinez Gabriella. — 18.40: Ötöd ölő. — 19.00: A leg­vidámabb barakk. Magyar doh. film-sor. — 19.45: Van öt perce? — 20.00: Telesport. — 21.00: Stúdió ’92. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: Napzárta elölt ... — 22.45: A bohócokkal együtt sírtunk. NSZK tévéfilmsor. 111/1. rész. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa, jó reggelt, Németország! — 8.30: Hammer (am. sor.). — 8.55: Az Angyal visszatér (am. sor.). — 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.10: Ver­senyfutás a halállal (ám. sor.). — 11.00: A vad Rózsa (niex. sor.). — 11.45: A láthatatlan ember (am. sor.). — 12.30: Mr. Traffic (am. sor.). — 13.00: Egy apával több (am. sor.). — 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). — 14.20: A Sprlngfield-sztori (am. sor.). — 15.05: Dallas (am. sor.). — 16.45: Rizikó. — 17.10: Forró nyeremény. — 17.45: Játék. — 18.00: A vad Rózsa (ism.). —18.45: Hír­adó. — 19.15: A csapat (am. sor.). — 20.15: Sielmanh 2000. — 21.15: Téboly (am. thriller). — 23.20: Kulturá­lis magazin, — 23.50: Hírek. — 24.00: Vietnami szolgá­lat, (am. sor.). — 0.50: Harc a maffia ellen (am. sor.). — I. 35: Szürkület (am. sor.). — 2.00: Floridai kapcsolat (am. thriller). — 3.45: A maffián beiül (am. thriller). — 4.55: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.05:5 Krumplifejű kölykök (am. rajzfilmsor.). — 6.25: Az én pici pánim (am, rajsfilmsor.). — 6.50: Ollia (am. rajzfilmsor.). — 7.20: Tlhtndarai macskák (am. rajz­filmsor.). — 7.5,5: Batman (am. sor.). — 8.25: Megbabo­názva (am. sor.). — 9.00: Zorro (am. sor.). — 9.30: Start és Pan (am. sor.). — 10.00: Aliz a semmibe (ism.). — II. 50: Szerencsekerék (ism.). .— 12:45: Tele,börze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telébörze, — 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). — 14.30: Varázslatos Jean nie (am. sor,). — 15.00: Hírek. — .15.05: Falcon Crest (am. sor.). — 16.00: MacGyver (am. sor.). — 17.00: Hírek. — 17.05: Minden, semmi, vagy. — 18.15: Bingo. — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekére':. — 20.15: Zebra sarkvidéki ál­lomás (am. film). — 22.50: Hírek. — 23.00: Újdonságok és történetek. — 23.45: Filmkészítők, — 24.00: Mac­Gyver (ism.). TalltWiin a verM-iijnapíárlíiin Futnak, kerekeznek Evek óta Dunakeszin tartják az országos mezei futóbaj- nok'iágot. Felvételünk az eseményt idézi ^ Sok érdekes eseményt ^ tartalmaz az idei ver- ^ senynaptár. A koronát $ az olimpiai játékok je- ^ lentik. A téli viadal feb- ^ ruar 8—23. között AI- ^ bertville-ben lesz, a nyá- ^ ri játékok július 25-töl ^ augusztus 9-ig tartanak ^ Barcelona bem. Kiemel- ^ ke dó itthoni események: súlyemelő EB, Szekszárd ^ (április 22—26.), szabad­^ fogású birkózó EB, Ka- ^ posvár (április 30—má- ^ jus 3.), férfi torna BB, ^ Budapest (május 16— ^ 17.), Forma—1 Magyar ^ Nagydíj, Hungaroring $ (aitguszlus 12.). $ Az autósversennyel ^ elérkeztünk összeállitá- ^ sunk főbb céljához, azo- ^ lzat az országos verse- ^ nyéket, bajnokságokat J ismertetjük, amelyeken ^ Pest megyeiek is szere- $ pelnek, valamint azokat, $ amelyek szőkébb pát- riánkban kerülnek sor- \ ra. JANUÁR Már megtartották a tollas­labda üB r. fordulóját. Mint ismeretes, ebben az osztályban Dán széntmiklös indul. Több sportágban kezdődik a máso­dik félév, azaz a tavaszi .idény, A röplabriázók küzdetemsoro- zata január ifl-től április' 18-ig tart. Az asztaliteniszezőké ugyancsak 13-an indul, és má­jus 23-án fejeződik be. A te- kézők rájátszása január 18-tól április 26-ig lesz. A műkorcso­lya felnőtt és junior, valamint a jégtánc országos bajnoksá­got január ll—12-én tartják & fővárosban. FEBRUÁR A kard BEK-döntöt 2-án. Gö­döllőn rendezik. A sportlövők légfegyveres országos bajnok­sága 1—2-án Szekszárdon lesz. Újabb labdajátékban kezdődik a tavaszi idény: február 9-től május 20-ig tart a kézilabda férfi NB I. Az atlétikai fedett pályás OB-t ii—12-én a fővá­rosban, a birkózók kötöttfo­gású országos bajnokságát 22— 23-án, Kalocsán tartják. MÁRCIUS A tollaslabda országos egyé­ni bajnokságot 2-án. az aszta­litenisz OB-t. 6—3-án rendezik később kijelölendő helyen. A labdarúgó NB 1-ben 7-én raj­tol a június 13-ig tartó tavaszi idény, az NB IL-ben és az NB Ill-ban március R-iól -június 14-ig tartanak a küzdelmek. Két rangos atlétikai esemény lesz, a maratoni országos baj­nokságot 14-én Szegeden, a mezej futó OB-t 28-án a hagyo­mányos színhelyen, Dunakeszin rendezik. ÁPRILIS Elsején lesz a kézilabda Ma­gyar Kupa férfi döntő, nyol- cadikán a tájfutók hosszú távú országos bajnoksága. A tájfu­tók S em m el w eis - c. miék vers e­nyét 25-C*n bonyolítják le. MÁJUS Elsején tartják a tollaslabda OB I rájátszásának • nyitányát, s ezen a napon Miskolc ad otthont a . triatlon és duatlon OB-nek. A te kézők egyéni baj­nokságát 2—3-úh Székesfehér­váron rendezik. JÚNIUS A kosárlabda férfi NB I rá­játszása 2—7. között lesz. . A körrepülő m o'deli e zőbaj nok­ságot 6-án Kőbányán tartják, a kajak-kenu OB-t 12—14. között ■Fadd-Dom boriba n bonyolítj ák le. A kerékpáros hosszú távú bajnokságnak 23-án megyénk ad otthont; Visegrádon pedálod­nak a résztvevők. 29-től július 12-ig játsszák a tenisz csb felső ági viadalát. JÜLIUS A tájfutó éjszakai országos bajnokságot július 6-ra írták ki. a rövidtávú OB, s a váltó 08 20—2l-én lesz. Az evezősök felnőtt és utánpótlás bajnok­ságát 16—19. között booj/olít- ják le, Szegeden. AUGUSZTUS Az atlétikai országos bajnok­ság a fővárosban 34—15-én ke­rül sorra. A tenisz csb alsó ágán Í5-én lesz a rajt. s szep­tember-G-án fejeződik be a via­dal. Mogyoródon a Kungaro- ringen 16-án lesz a POrraa-1 Magyar Nagydíj. A labdarúgó NB l-ben 15-én, az- NB H-ben és az NB Ill-ban 16-án lesz az őszi nyitány. A küzdelmek no­vember 29-ig zajlanak. A zárt- téri repülőmodellek országom bajnokságának Debrecen ad otthont 25—26. között. Az at­létikai összetett OB (öp.>, va­lamint a kajak-kenu maratoni OB (Tokaj) egyaránt 29—30-án lesz. Az asztalitenisz NB I őszi idénye 29-én indul és decem­ber 19-én zárul. SZEPTEMBER A fogathajtó országos baj­nokság Szilvásváradon 4—6. kö­zött lesz. A kézilabda férfi NB 1 őszi1 idéhyé líf-án, a kosarasoké 20-án kezdődik. A gyeplabda NB l-bon a ráját­szás l2-.én indul. Felnőtt és if­júsági sportlövő OB: 18—20. Budapesten. . ‘ OKTÓBER Az atlétikai kismaratoni or­szágos bajnokság Székesfehér­várott 9-én lesz. A kerékpáros hegyi országos bajnokságot Dobogókőn 18-án tartják. NO V EM B E R—D EC EMBER Gyérülnek az események. 4-én kezdődik a tollaslabda 03 T. A második fordulót 5-é;n 'tartják, a harmadikat pedig december 2-án. \ á«*i kiír/rli liibdiirújjw-bajnoksá^ Veretlen őszi elsők A váci körzeti labdarúgó- bajnokság állása az őszi idény után I. osztályú felnőtt II. osztályú felnőtt 1. Dunakeszi SE 2. Rádi 3. Márián oszt ra 4. örbottyán 5. Galgávölgye 6; Ácsa 8 3 - 48-12 19 8 1 3 35-15 17 722 43-19 1G G 2 3 26-13 14 H i 4 29-20 13 524 22-16 12 •1. Kösd 2. Szob 3. Bern.ec eb a rá ti 4. Váchartyán 5. Csornád 8. Galgagyörk 7. Sződüget 6 2 * 27- 8 14 421 25-11 I* 332 18-17 9 1 5 2 15-15 7 224 15-25 6 2 1 5 15-28 5 1 1 5 7-18 3 szünetelteti 7. Vácduka 4 2 5 24-23 10 szakosztály működését. o. P e n c 4 1 ! 6 14-32 9 9. Csővár 3 - 8 13-29 8 A . 14. forduió után az 1-4. és iü. Vámosmikola 2 2 7 12-39 6 az 5-8. helyezettek rájátszása li. Kismaros 2 : 1 8 11-31 5 következik. így a csapatok 13 12. Perőcsény 2 : 1 8 3-29 5 mérkőzést vívnak. I. osztályú ifjúsá; 'í i II. osztályú ifjúsági .1. Örbottyán • ID­1. 68-13 20 K: 0 S d ... f 4 3 -, 11- fi M 2. Dunáké r/i SE 9 1 1 4.2- 0 19 2. Váchartyán 4 2 - 30r 7 Hl 3. Vácduka 7-’ 4 34-24 14 3. Szob 411 26- 8 9 4. Pcnc fi 2 3 21-17 14 4. Bérnéceb-aráti 2 1 3 7-28 * 5 5. Rád 5­(i 29-33 19 5. Galgagyörk 1 1 3 6-26 3 6. A c s a 4 1 fi 31-37 9 .6. Csornád - 2 5 3-33 2 7. Perőcsénv 4 1 6 22-28 fl 8. Vámosmikola 4­7 16-23 8 Mindkét osztályban a7 é’en 9. Kismaros 3 2 6 21-35 8 végzők azonos pontszáma ese­[9. Galgavöl-gye 2 3 fi 1G-31 7 tén az ifjúsági csapat jobb : 1. Coővár 3 1 7 14-34 7 helyezése dönti el a végső sor­L 2. M á ri ah ősz t r a 3 1 7 21-41 7 rendet.

Next

/
Thumbnails
Contents