Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-06 / 4. szám
Tekcczüst edzői osztályzással Ceglédi bizonyítvány Jk % * % % , *. t í"? Az 1991,92. évi tekebaj- nakságot új rendszerben bonyolítják le. Az utazási költségak csökkentése érdekében az NB I-ben 2 csoportot alakítottak ki 6-6 csapattal. Ősszel visszavágás alapon mérkőztek az együttesek, s a Keleti csoportban a Ceglédi Közgép az FTC mögött a má.sodik helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi rájátszásban a Pest megyei együttes az 1—6. helyért küzdhet. Kiesési gondjai nincsenek, hiszen a veszélyes zónában lévők a másik csoportban szerepelnek. Molnár Károly, a ceglédiek edzője ezekkel kezdte az őszi értékelést, megemlítve, hogy az előkelő helyezés nem jelenthet tavaszi lazsálást. Remélhetőleg az idegi feszültség feloldódik a játékosokban, s ez jó hatással lesz a csapatra. Szeretnék továbbépíteni az együttest, újabb fiatalokat bevonni, s tétmérkőzéseken is csatasorba állítani őket. Július végén kezdték el a felkészülést, a csapat egyhetes tiszakécskei edzőtáborozáson volt. Csupán ketten hiányozták munkahelyi elfoglaltság miatt. Ideális környezetben gyakoroltak a ceglédiek, majd a kupaszereplésekkel kiegészített otthoni gyakorlás következett. — A ceglédi csapat úgy erősített, hogy nem gyengült, azaz a korábbi évekkel ellentétben nem kellett Felsorakoznak az ellenfél köszöntésére a ceglédiek. Baloldalt Molnár Károly edző, mellette: Kimóczi István, Szak tér József, Korpáesi László, Rimóczi Zoltán, 'fémmel István Hőlégballonrekord A téli hónapok sem akadályozzák meg a hőlégballonsportnak hódolókat abban, hogy felszálljanak, s még nagy eredmények elérésére is törekedjenek. így Molnár Csaba Európa- és magyar bajnok kísérletét is siker koronázta, miután a 10 éves hazai távolsági rekordot 167 kilométerről 188-ra javította. versenyzőktől megválni. Mint minden sportágban, úgy a tekében is előbb- utóbb megtérül a befektetett energia. A játékosok képzésébe rengeteg munkát fektettünk, míg elértek erre a szintre. Persze ehhez a sportolók akarata, szívós kitartása, megszállottsága is kellett. Ügy érzem, ezek a tényezők mind hasznosultak, minden játékos a ceglédi tekesport neveltje — folytatta az edző. A Közgép sikerének további titka, hogy a hattagú csapatból öten kiváló teljesítményt nyújtottak. íme a tekézők bizonyítványa. Korpáesi László: 10 mérkőzés közül nyolc alkalommal volt pontszerző. Átlaga: 883 fa. Rimóczi István: 10 találkozó során hatszor szerzett pontot, átlaga 879 fa. A tavalyi legjobb mostani halványabb teljesítményét minden bizonnyal éjszakai műszaki beosztása okozta. Sándor József: ő is fél tucat pontot szerzett a 10 mérkőzésen, átlaga 877 fa. Otthoni teljesítménye sikeresebb, 904 az átlag. A kihagyott edzőtábor miatt hullámzó a teljesítménye. Szakter József: 9 mérkőzés, 5 pont a mérlege, átlaga 866 fa. Az öt pontot Innen—ónná /v Adelaide-ben először nyert Horvátország színeiben nagy nemzetközi teniszversenyt Goran Ivanisevics, miután a 182 500 dollárral díjazott viadal döntőjében 1-6, 7-6 (7-5), 6-4 arányban győzött a svéd Christian Bergström ellen. Románia lett az első az ausztriai nemzetközi női junior kézilabdatornán, miután a záró napon 23-21-re győzött Ausztria ellen. A magyar csapat harmadik mérkőzését is elvesztette, ezúttal a csehszlovákok győzték le 25-15 (13-9) arányban, s így végül pont nélkül az utolsó helyen végzett. Brisbane-ben meglepetésre a 14. kiemelt ausztrál Nicole Provis — aki Temesvári Andreát is búcsúztatta — győzött a brisbane-i nemzetközi női teniszversenyen. Döntő: Provis (ausztrál, 14.) -—McQuillan (ausztrál, 8.) 6-3, 6-2. Carl Lewis és Kim Znirskal Olimpiai éremterv Ha megkésve ugyan, de az Egyesült Államokban is megválasztották az 1991-es esztendő legjobb sportolóit. A férfiaknál a tokiói világbajnokságon a 10ö méteres síkfutásban 9.86 mp-es világcsúccsal győztes Carl Lewis lett az első, s nevéhez fűződik még, hogy tagja volt az ugyanitt aranyérmes 4X100-as amerikai váltónak, amely 37.50 mp-re javította a világrekordot. A nőknél nem lehetett vita afelől, hogy az elsőséget a tornász Kim Zmeskal kapja, aki az Indianapolisban lebonyolított világbajnokságon az egyéni összetett viadal győztese lett. Carl Lewis megválasztása után máris nyilatkozott, mégpedig az 1992-ik évi terveiről, a tőle várható eredményekről. — Meggyőződésem, hogy az általam elért 100 méteres világcsúcsot, valamint honfitársam, Mike Powell 8,95 méteres távolugró világrekordját az új esztendőben, az olimpia évében megjavítjuk majd — mondta. — Véleményem szerint én is esélyes vagyok arra, hogy akár mind a két rekordon javítsak, elképzelésem szerint a 100 méteren 9.83 mp lehet majd az új világcsúcs, s ennek elérésében legfeljebb Leroy Burrell lehet a vetélytársam. A távolugrásiban a 30 láb (9,14 m — a szerk.) is elérhető, am.i jóval több, mint a jelenlegi rekord. Lewis azt is elmondta, hogy idén többet akar edzeni, mint az előző évben, ami érthető, hiszen Barcelonában olimpia lesz. Nem kis szerénységgel azt Is elmondta, hogy eddigi hat olimpiai aranyérmét további hárommal szeretné növelni. „Aztán 1993-ban majd befejezem a pályafutásomat, az éleiben más is van, mint a futás meg az ugrás ...” — mondta zárszóiként. az öt hazai mérkőzésen gyűjtötte, tehát idegenben kell javulnia. Rimóczi Zolién: 9 mérkőzésen 4 pont, átlaga 866 fa. Sérülés miatt nem tudott többet nyújtani, holott sokkal többre képes. Tenunci István; 7 mérkőzés, 1 pont, átlaga 843 fa. Az ifikorú játékos jó csapattag. Nyíri Ferenc: 1 mérkőzés, 1 pont, átlaga 852 fa. Hasznos csapattagként a nehéz szolnoki pályán tudott bizonyítani. Seres Albert: ő is egyszer szerepelt. Még serdülőkorú, a jövőben is számítanak rá, akárcsak Csendes József és Kazai Pál ifjúsági versenyzőkre. Háromhetes szünet után január 2-án kezdték el az edzéseket a tekézők. Első bajnoki mérkőzésüket január 18-án a fővárosban, a többszörös bajnok BKV Előre ellen játsszák. R. U Karatékák számvetése A Magyar Kyokushin Karate Szervezet Szolnokon tartotta meg évi közgyűlését. A sportág mintegy 70 klubjának 5600 karatékája képviseletében a fórumon 75-en vettek részt. Furkó Kálmán ötdanos mester, a szervezet elnöke értékelte az 1991-ik évi munkát, eredményeket, hangsúlyozta: sikeres évet zártak. A szervezet életében fontos esemény volt, hogy önállósult és székhelye Budapestről Szolnokra költözött, anyagi feltételei, adottságai lényegesen javultak. Az 1992-es versenynap- tár kiemelkedő eseménye a magyarországi női Európa- bajnokság és a férfi kata- verseny. Az EB-re május 23-ikán Szolnokon kerül Tofófortlnló Eredmények A totó 1. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Celtic—Hearts 2 2. Aberdeen—St. Mirren x 3. Falkirk—Dundee United 2 4. St. Johnstone—Motherwell x 5. Ascoli—Róma x 6. Atlanta—Verona x 7. Bari—Cagliari 1 8. Cretnonés-e—Inter, törölve, megállapított tipp x 9. Fiorentina—Sampdoria 2 10. Genoa—Torino x 11. Juventus—Parma 1 12. Lazio—Foggia 1 13. Milan—Napoli 1 14. Airdrie—Ranger» X Frdi »»irt* ItnOai fpniszrzok Országos ranglista A Magyar Tenisz Szövetség elkészítette a legjobbak ranglistáját. A férfiaknál és a nőknél egyaránt az első 30 versenyző tartozik az I. osztályúnk Sorába. Az I. osztályúak között az érdi PÁRA 4, a százhalombattai Dunai Kőolaj pedig 2 férfiversenyzővel szerepel. Az 1991. évi tejuszrang- lista. Férriak: 1. Kroeskó József (NYVSC), 2. Fekete Rudolf (UTE), 3. Nagy Viktor (Vasas) ... 6. Rajó Balázs (PARA), ... 15. Kirchlcnopf Zoltán (PÁRA), ... 19. Réthelyi László (PÁRA), .i. 24 Dénes Tibor (DKSK), ... 27. Kovács Adrián (DKSK), . . 30. Szűcs Csaba (PÁRA). Nők: 1. FÖldényi Annamária (Vasas), 2. Zsoldos Mária (UTE), 3. Csurgó Virág (Spartacus-Hunor) ★ Érden, a PARA lenbz- központban folytatódott * férfi teniszezők válogató- versenye az olimpiai selejtezőre. Vasárnapi ered mén v Rajó Balázs—Sávolt Attila 5:7, 5:7. Szópárbaj a sakkozóknál Maradt a vezérkar Az évzáró szentendrei verseny (Vimola Károly felvétele) Az önállóságának kétéves fennállását ünneplő Magyar Sakk Szövetség harmadik közgyűlését tartotta vasárnap a Központi Statisztikai Hivatal épületében. A napirendi pontok közül a tisztújítás szerepelt a középpontban, és ennek Tanárok a rwapatban Szárnyaló Gödi Sasok Befejeződött a megyei kosárlabda-bajnokság Zárójelben az edzők neve. íme a táblázatok: őszi idénye. 1. Kossuth KFSE 2. Monor SE 3. Szentendrei DSE 4. Ráckeve SE 5. Váci TSE Nagykáta SE Gödi „Sasok” 8. Dunaharaszti A Váci TSE-tól B. ki Felnőtt férfibajnokság 7 — 724-509 14 (Kovács András) C 1 556-419 13 (Zátrok Károly) 6 2 545-450 12 (Várnagy Csaba) 3 4 424-399 10 (Jankovits Tibor) 3 4 326-313 9 (Gergely Péter) 2 5 366-482 9 (Vancsik Gyula) 2 5 443-539 9 (Megyery Csaba) — 7 444-717 7 (Gaál Imre Zoltán) nem állásért 1 pont levonva. Férfi ifjúsági bajnokság 1. Budaörsi IG 8 1 758-493 17 (Becz György) 2. BDSE 7 2 709-544 16 (Stifft Nándor) SZDSE 7 2 882-657 16 (Várnagy Csaba) 4. TIGOSZ DSE 5 4 694-622 14 (Szabó Tamás) Monori JAG 5 4 660-602 14 (Zátrok Károly) 6. Érdi VG 4 5 532-553 13 (Szalay Jenő) Ceglédi KG 4 5 600-659 13 (Süli Aladár) 8. Ceglédi MG 2 7 466-684 11 (Bogádi Csaba) 9. Szigeíszt. 1 8 432-743 10 (Papp Péter) Váci Ip. 1 8 453-627 10 (Endrel'fy Loránd) 1. Monori JAG 2. Ceglédi KG 3. Budaörsi IG 4. Váci Mezőg. 5. Váci Közg. G. Váci Madách 7. TIGOSZ DSE 8. Nagykőrösi AJG Női ifjúsági bajnokság 7 — 442-279 14 (Zátrok Károly) 5 2 343-295 12 (Majoros István) 5 2 404-227 12 (Becz György) 3 4 287-31? 10 (Kaposvári Sándor) 3 4 316-410 10 (Pénzes Adrienn) 2 5 303-423 9 (Peregi Györgyi) 2 5 307-327 9 (Péli Sándor) 1 6 258-386 8 (Szentgróti Antal) A felnőtteknél hiányoznak a nők, csak férSibaj- noikság van. A Kossuth KFSE veretlenül lett őszi első. Csapatukba új játékosok is kerültek, a régiek pedig még mindig a régiek — ez magyarázza sikeres szereplésüket. Bár a Monor néha, vegyes „játékosgár- dával” jelenik meg, de így is csak egy vereségük van. A Szentendrei DSE ifjúsági csapata két testnevelő tanárral megerősítve méltó ellenfél mindenki számára. A ráckevei csapat Dénes István szakosztályvezető irányításával Solidus-Du- nakeszi SE-re változtatja a nevét. Az együttes menedzsere változatlanul Jan- koviis Tibor. A Váci TSE is önfenntartó csapat, ha valamennyien összejönnek, csodákra képesek. A nagykátai gárda játékosai közül sokan Rátától messze tanulnak, mégis ott kosaraznak. A Gödi Sasok szárnyalnak, de NB II-es terveik ebben az évben aligha valósulnak meg. A Dunaharaszti Basket kiegészült új játékosokkal, lelkesedésük változatlan, bár még nyeretlenek a bajnokságban. A férfi ifjúságiaknál az azonos pontszámúnk között több helyen az egymás elleni eredmény döntött. A lányoknál a monori József Attila Gimnázium veretlenségének több titka van. A kemény edzések, s a jó cseresor segítette őket az elsőséghez. Nagy versenyt Több fronton játszanak a budaörsi kosarasok. Első csapatuk ott volt. a tápió- szecsői Nagykáta Kupaviadalon. Képünkön játékosuk a palánk alatt vív egymással a három váci csapat. A gödöllői TIGOSZ együtteséit a tavalyi kadett- bajnok alkotja, de ők még fiatalok az ifjúsági mezőnyben. Itt említjük meg, hogy a felnőtt- és ifjúsági bajnokságban részt vevő együttesek vezetői részére ma 16.30-tkor tartják a ligaülést (Bp. V., Steindü u. 12.). Ezt követően 18.30-kor lesz a december 20-ról elhalasztott szövetségi közgyűlés. megfelelően az érdeklődé* is rendkívüli volt. (A közgyűlések történetében: először Polgár László is megtisztelte jelenlétével a tagságot.) Többször is botrányos jelenetek zavarták meg a szavazási procedúrát. Először Adorján András minősítette indulatosan a/, ellene intézett támadásnak azt a határozatát, miszerint a döntések keresztülviteléhez kétharmados többség kellett. Ezután egy másik nemzetközi nagymester, Ribli Zoltán mondott íe teátrálisan a szavazatszámlálói megbízatásáról, mondván, hogy munkája közben Polgár László minősíthetet- len hangnemben beszélt vele. Erre reagálva viszont az edző-édesapa rohant ki Ribli sajtónyilatkozata ellen. A sakkozóknál szinte megszokottá váló viharos szópárbajok közepette azért lassan a döntéshozatalban is előrehaladt a közgyűlés. Az alapszabály-módosítások közül a leglényegesebb, hogy a jövőben a tisztség- viselők megbízatása az eddigi kettő helyett négy évre szól, míg az elnökség létszámát harmincról tizennyolcra csökkentették. A délelőtti menethez képest határozottan felgyorsultak az események, amikor' az 1991-es esztendő szakmai és pénzügyi beszámolóját, valamint az idei év költségvetését kellett elfogadni. Ezután került sor az egyenkénti szavazásra az elkövetkezendő négy év vezérkarára. Dr. Kunos Péter elnök, Ambrus Zoltán főtitkár és dr. Menich Péter, a számvizsgáló bizottság elnöke — ellenjelöltek hiányában — elsöprő többséggel érdemelték ki újból a tagság bizalmát. A szakmai alelnökségre öten pályáztak. Dr. Horváth Istvánt és dr. Krajcsovits Mártont választották meg. Ezzel a szövetség közvetlen vezérkarában nem történt változás, az elkövetkezendő négy évben ugyanabban az összetételben irányítják a sportág életét. ________ <J (íwian15