Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 26. szám
mir MGYSisR mgy wmsns Kevesebb tehén, drágább tej Ma egy éve annak, hogy lezajlott a Parlament előtt az emlékezetes tejdemonstráció, amelyen ezrek vettek részt és adtak hangot aggodalmaiknak. A fagyos január végi napon lapunk is tudósított a tüntetésről. Pest megyéből 35 mezőgazdasági nagyüzem és 20 kistermelő vett részt a megmozduláson. Nemcsak a fővárosban, de megyeszerte is nyomon követhetővé vált az, hogy a termelők sérelmesnek tartják a tejfelvásárlási árakat, amelyek ráadásul a fogyasztókat is a legmesszebbmenőkig sújtották. Az 1991. január 31-ére meghirdetett országos tüntetést megelőzően több alkalommal is ülésezett a tejdemonstrációt előkészítő országos bizottság. Ezen valamennyi megye képviselője részt vett. Megegyeztek a tüntetés részleteiben, s egyebek közölt a demonstráció jelmondataiban is. Az előkészítő bizottság elhatározta, hogy Budapesten a tüntetés napján legalább 30 ezer liter kiváló minőségű és friss zacskós tejet osztanak szét, méghozzá ingyen. Budapest öt kiemelt helyszínén, a nagyobb közlekedési csomópontokban százak, ezrek várták, hogy ingyentejhez jussanak. Még a tüntetés előtti napon tárgyalást folytattak a demonstrációt előkészítő bizottság vezető tagjai a Földművelésügyi Minisztérium képviselőivel, amelyen sorra vették a tejtermelők tucatnyi követeléseit. Egy- ben-kettőben közeledtek ugyan az álláspontok, de végleges megegyezés nem születhetett, mert a követelések teljesítése túlnőtt az FM hatáskörén. Veszélyben a fét A demonstrációt előkészítő bizottság egyebek között arra világított rá, hogy egyre elviselhetetlenebb a tejtermelők- jelene, és kilátástalan a jövőjük. Bizonytalannak ítélték meg a tej eladását is. Ugyanis több megyében a tejnek csak 50 százalékát vették át. A termelőknek, gazdaságoknak olykor hetekig-hónapolcig kellett várniuk ama, hogy a tejpénzt megkapják. Az értékes, kiváló minőségű tejet több helyen is az állatokkal etették meg, azokra a tejipar nem volt vevő. A magántermelőknél napi gondként jelentkezett a tehenek takarmányozása. A bevételek elmaradása, csökkenése pedig a családok megélhetését veszélyeztette. Markánsan fogalmazott az országos tüntetést előkészítő bizottság, amikor szóvá tette, hogy fenyeget a munkanélküliség, a tehenészetek felszámolása, ahol bért nem tudnak fizetni a dolgozóknak, összehasonlításként elhangzott, hogy amíg 1987-ben egy magyar állampolgárra 197 liter tej fogyasztása jutott, 1990-re már csak 152 liter. Pedig a lakosság egészséges élelmezése megkövetelné a több tej fogyasztását. A mai árak, bérek, nyugdíjak mellett a tejtermékek egyes kispénzűek számára szinte megfizethetetlenné váltak, összehasonlító statisztikai adatok azt jelezték, hogy 500—700 millió liter tejnek nincs gazdája. Miközben folytak az alkudozások, sportnyelven szólva a pengeváltások, a termelők és a feldolgozók között, az is elhangzott, hogy 1991-ben 10 százalékkal kell csökkenteni a tejtermelést, hogy biztonságosabbá váljon annak átvétele. A január 31-i demonstrációt megelőző hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy több megyében is hozzáláttak a termelők, mi tagadás kényszerűségből, a kannás tej értékesítéséhez. Pest megyében a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet járt az élen. Ugyanebben a hónapban az ország számos térségében egyre-másra számolták fel a tehenészeteket. Pest megyében a dánszentmiklósi Micsurin, valamint a lórévi Duna- menti Tsz-ben kényszerültek erre a lépésre. Mivel az érintettek között nem vezettek megegyezésre a tárgyalások, elkerülhetetlenné vált a demonstráció. A Parlament előtt összesereglett tüntetők, de a hírközlő szervek, köztük a televízió jóvoltából milliók kísérhették figyelemmel a megmozdulást. Igen látványos volt az a pillanat, amikor dr. Haja- gos Antal, az Országos Gazdaszövetség elnöke, szilasli- geti gazdálkodó jelképesen a szennycsatornába öntött ki egy kannányí tejet. Átcsaphat hiányba A felvonuló termelők transzparensein olyan jelmondatok szerepeltek: Nem a tej drága, mi vagyunk szegények! Elfogy a türelem, elfogy a tej! Alá még tejben, vajban fürödhetsz! A mi tejünkről ki szadi le a tejfelt? A levágott tehén nem ad tejet! Az indulatok, az elkeseredés tehát országos tüntetésben nyilvánult meg. Aztán, ahogy teltek, múltak a hónapok kiderült, hogy valójában különösebb változást nem hozott a termelők számára az 1991-es esztendő. Sőt, mind gyakrabban esett szó arról, hogy a tejipar egyre drágábban kényszerül feldolgozni az átvett alapanyagot. A tehénkivágások, a kényszerű állománycsökkentés már egyre vészjóslóbban előrevetítette árnyékát, olyan hírek keringtek, hogy maholnap a tejtúltermelés könnyen tejhiányba csaphat át. Miközben hónapok óta egymást követik a megnyilatkozások, hogy gyorsítani kell a privatizációt, a sürgető igény számos tejipari vállalatnál nem talál nyitott fülekre. Az állami vállalatok tekintélyes hányada még csak arról számolhat be, hogy készül, formálódik náluk a vállalat átalakítására készített tervezet, de valójában konkrét lépések nem történtek. Rugalmas úr Évtizedeken át monopol- helyzetet élveztek ezek a cégek, s ebből az előnyös pozícióból sikerült is hasznot, nyereséget húzniuk. Szerencsére a kistermelők körében már jobban nyomon követhető a vállalkozási kedv. Erre példa az Al- sónémedin megalakult Svábtej Kft. Ügy istenigazából még nem állt rá a cég a tej feldolgozására, de azok a.szövetkezetek és kisgazdaságok, amelyek tejét felvásárolják, végül is megkönnyebbülten sóhajthatnak fel, hiszen nem kell egyezkedniük az állami tejiparral. A privatizáció azonban elkerülhetetlen, s ezzel tisztában vannak a tejipari vállalatok vezetői is. Termékeik piaci elosztásé, a szükséges fogyasztói közegek megőrzése megköveteli részükről is az úgymond rugalmasabb árszerkezet kialakítását. Nem lehet minduntalan arra hivatkozni, hogy a termelők is drágábban kívánnak túladni a tejen, s náluk is emelkednek a feldolgozási költségek. Végre piacban, fogyasztóban, kölcsönösen előnyös érdekekben illene gondolkodniuk. Vajon miként vélekednek az elmúlt egy esztendőről a Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségében, valamint a Közép-Magyarországi Tejipari Vállalatnál? Erről szól két szakember szerzőnk cikke. Gyorsítani a privatizációt R válság nem oldádoii meg Azt hiszem, e nevezetes megmozdulás pozitív és negatív hatással bírt az elmúlt egy évben az egész tejvertikumra. Nem feltételezem az akkori vezetők rossz szándékát a kialakult válság ilyen formában való kezelésére, de visszatekintve, zömében negatív hatást váltott ki, és hosszú távon nem jelentett megoldást a problémákra. Milyen válságról is van szó, amely 1991. január 31-én csúcsosodott? Nézetem szerint ezt egy hosszan elhúzódó folyamat előzte meg. Nem kívánok visszamenni 1945-ig vagy 1948-ig, mert a jelen problémák megoldásának kulcsa 1968-ban, az akkori re- formközgadászok kezében vol£ de nem tudták érvényesíteni a gyakorlatban teljes mértékben az elképzeléseiket. (Valakik nem hagyták, hogy jó irányba forduljanak gazdasági ügyeink.) A marxista—leninista közgazdaságnak nemcsak az volt a világ- történelmi tévedése, hogy a versenyt kiiktatta a gazdaságból, a társadalomból, hanem az értékrendet irreálisan eltérítette a valóságtól. A hibák gyökerét legfőképpen abban látom, hogy egyes ágazatok (élelmiszeripar, szolgáltatások) árait teletűzdelték támogatások címén, amelyek okozói a jelenlegi válságnak is. Milyen volt 20 évvel ezelőtt az árszerkezet? — Egy liter tej 3,60, egy kiló kenyér 3,60, egy liter benzin 3,30, egy villamosjegy 0,50 forint. — És most 1 liter tej 21 forint, 1 kiló kenyér 30—40 forint, egy liter benzin 60 forint, egy villamosjegy 18 forint. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy megállapítsa valaki, az árszerkezet változása, amelyet a magyar társadalomnak el kell viselnie (sajnos), a tej árát tekintve jelentős elmaradás tapasztalható: ebben a közgazdasági környezetben a tejet ezen a szinten véleményem szerint nem lehet előállítani, csak jelentős veszteséggel, amely piacgazdasági körülmények között ahhoz vezet, hogy abbahagyják a tevékenységet, akik ezzel foglalkoznak. Hiány alakul ki és az egyensúly akkor áll be, ha a társadalom kénytelen-kelletlen, de elismeri a magasabb árakat. Ez akkor igaz lenne, ha világpiactól teljesen el lennénk különítve, de a valóságban nem vagyunk, ezért ennek óriási veszélyei vannak. Ha a magyar tejágazat hiánygazdaságba megy át, és nem tudja kielégíteni a hazai keresletet, akkor ugrásra készen áll a Közös Piac, hogy ezt megtegye, de jóval magasabb áron, növelve az ottani árakat a behozatali költségekkel. Nyugat-Európában 1 liter termelői nyerstej átlagban 0,7—0,8 USD-be kerül (Ausztria 6 ATS + 1 ATS állami támogatás). A fogyasztói tej 1—1,2 USD, a sajt 10—15 USD körül mozog. A magyar piac egyes rétegei már ma megfizetik ezt az árat, mert tömegesen megjelentek Budapesten és nagyobb városokban az olyan tejtermékek, amelyele ezen árszinten vannak (például joghurtok 100—120 forintért, sajtok 800—1500 forintért). Félre ne értsen senki, nem azt akarom szorgalmazni, hogy azonnal erre a szintre kell hozni a tejárakat, hanem arra, hogy ha mesterségesen alacsony árszinten van tartva, úgy az ellehetetlenülés következik be, s akkor a hazai piac 30—40 százalék árszintemelkedést nem bír el. Visszatérve a tavalyi tej- demonstrációra, ha a közvéleményt erre akarta figyelmeztetni, akkor helyes volt, de lényegében mi alakult ki az egy év alatt? A válság nem oldódott meg, csak azt értük el, hogy a viszonylagos túltermelést jelentősen — 25 százalékkal — .lecsökkentettük, és a fölöslegeinket a világpiacon jóval áron alul tudtuk értékesíteni. A tejdemonstrációt nem csak mi néztük a tévén, hanem a kereskedők is, akik a túltermelés tudatában leszorították áraikat, ezzel jelentős veszteséget okozva nekünk. Nagyon rossz hatást váltott ki az a clip, amelyet a televízióban többször mutattak a tej csatornába öntéséről. Többször tárgyaltunk a kereskedőkkel, akik az alacsony vételi ár kifogásolásánál arra hivatkoztak, hogy önök januárban kiöntözték a tejet, és örüljenek neki, hogy ennyit kínál az áruért. Egy év eltelt, és most ismét áremelés előtt állunk, tehát elkerülhetetlen — biztos vagyok abban, hogy ha fokozatosan tesz- szük, négy-öt éven belül szintén elkerülhetetlen les2 az előzőekben a nyugati árszínvonal megfizetése —, sajnos ez is az Európához való csatlakozást jelenti. Mindezek tudomásulvételével nem a demonstráció a megoldás, hanem a hazai tejágazat minden résztvevője érdekének összehangolása és talpon tartása, a privatizáció felgyorsítása, összehangolt árszerkezet fokozatos kialakításával, a termékszerkezet megváltoztatásával és a korszaknak megfelelő új piacpolitika kialakításával. Nagyon fontos, hogy az ágazat minden résztvevője ebben összefogjon és ne szembeszálljon, mert ha bárki (a termelő, feldolgozó, kereskedő) ebben összeomlik, az egészet rántja magával, és a magyar lakosságnak nem 30 százalékos áremelkedést kell elviselnie, hanem 300—400 százalékot. Bízom abban, hogy ezt a válságos helyzetet mindenki felelősséggel fogja fel, és így elkerülhető lesz saját erőnkből a nagyobb katasztrófa. Tótli-Zsiga Miklós, a KTV igazgatója Értük is tüntettek (Hancsovszkí János felvétele) Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 137,71 140,51 Ausztrál dollár 57,13 58,37 Belga frank (100) 232,27 236,93 Dán korona 12,34 12,60 Finn márka 17,54 17,94 Francia frank 14,05 14,33 Görög drachma (100) 41,39 42,23 Holland forint 42,49 43,35 ír font 128,50 131,10 Japán yen (100) 61,13 62,33 Kanadai dollár 65,31 66,71 Kuvaiti dinár 283,63 269,13 Német márka 47,85 48.81 Norvég korona 12,20 12,44 Olasz líra (1000) 63,65 64,93 Osztrák schilling (100) 679,51 693,11 Portugál escudo (100) 55,58 56,68 Spanyol peseta (100) 76,04 77,56 Svájci frank 53,68 54,76 Svéd korona 13,17 13,43 USA-dollár 76,79 78,35 ECU (Közös Piac) 97,66 99,62 Csökkenő termelés, kiábrándult gazdák Vágóhídra marhák A megye tejtermelő ágazatának helyzete, a demonstráció után egy évvel, érdemi változást nem eredményezett. Egyes számadatok, illetve tapasztalható tendenciák tovább nehezítették a tejtermelésre vállalkozók helyzetét. A vállalt termeléscsökkentést az üzemek teljesítették. Pest megyében a tejiparnak történő értékesítés a szövetkezeti szektorban 24, az egyéni vállalkozói körben mintegy 40 százalékkal csökkent. Kritikusnak tekinthető ez a termelészuhanás akkor, ha ismert, hogy-a szövetkezeti szektorban lévő tehénállomány létszámában jelentős változás ez ideig nem következett be. A korábban vemhesített üszők időközben megellettek, így a kivágott mennyiséget még pótolták a gazdaságok Elgondolkodtató, és nem •kis fejtörést okozhat a továbbiakban a termelőknek az a szándéka, hogy a szarvasmarhalétszámot jelentős mértékben csökkenteni fogják. Jelenleg Pest megyében mintegy 500— 1000 darab tehén vár azonnali kivágásra, melynek csak a vágóhídi átvétel késleltetése az akadálya. A megyei tejfeldolgo üzemek nyíltan bevallja' hogy jelenleg is jelen*ős tejhiánnyal küzdenek, ami várhatóan a fogyasztói tejellátásban okoz majd gondot. A megyei választmány felmérése alapján a mező- ‘ gazdasági termelésen belül az állattenyésztés jövedelmezősége és hozama 20—25 százalékkal csökken. A tej felvásárlási átlagára a megváltozott minőségi átvétel ellenére nem változott. Tarthatatlan, hogy a 1990-ben 13 forint 64 fillért, 1991-ben pedig 13 forint 74 fillért fizetett a tejipar a felvásárlási átlagárért. A fentiek, valamint az esetenként a 20 százalékot is meghaladó költségnövekedés az ágazatot szinte teljesen ellehetetlenítik. Ez a folyamat nem csak szakmai és vállalkozói érdektelenséget eredményezhet, hanem egy értékes, nagy költséggel létrehozható, genetikailag kiváló állományt fog megsemmisíteni. Dömsödi Mihály, a Pest Megyei Teszöv főmunkatársa Az oldalt írta és összeállította: Gyócsi László ™T'" S 5
