Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 14. szám

LENNI VAGY NEM LENNI (VII.) Kettő helyett másfél Valaha a bábaasszonyok voltaik egy adott terület új­szülötteinek nyilvántartói, fejből, betéve tudták, me­lyik fiú vagy lány miikor született. Ott, ahol nem voiit a közelben orvos, a kisebb betegségek esetén is őket hívták. Egy jó bábaasz- szony fogalom volt, majd akkora tisztelet, megbecsü­lés övezte, mint a papot vagy az ,,oskolamestert' ’. A lelkiismeretes bábaasz- szony magzatelhajtást nem vállalt. Manapság a védőnők lát­ják el ugyanezt a funkciót, azzal a különbséggel, hogy ők szülés előtt gondoskod­nak az anyákról, majd szü­lés után a gyermekről. Ta­náccsal, vagy ha kell, gyógykezeléssel, amit orvos ír elő. Varga Lászlóné Dabas és vonzáskörzetének védőnője, kapásból idéz a statiszti­kákból. A járásnyi körzet 14 településén évente 1200 ez élve született gyere­kek száma, s átlag 600—700 terhességmegszakítás törté­nik. Ez utóbbiról rendsze­rint év végén alakul ki pon­tos kép, mivel Da bason nem végeznek abortuszt, ő a sta­tisztikai lapokat utólag kül­di meg a kórháznak. Dabas és környéke úgy­nevezett másfeles régió. Egy családra egy és fél gyerek jut. A csecsemőhalandóság 20 ezrelék. Valami vei rosz- szabb a megyei átlagnál. A megyei átlag 16 ezrelék. Ve­zet Gyál, ahol évente 7-8 kisgyerek hal meg. A tétek ­számhoz viszonyítva Dabas áll a legjobban, tavaly mindössze egy kisgyereket gyászoltak. Gyál mentségéül szolgáljon, a csecsemőelha- láiozás — melybe a gondat­lanság is betársul — nem az őslakosságnál jellemző, hanem a fővárosból kiszo­rult lumpenrétegmél. Saj­nos, az abortuszban is Gyál jeleskedik, s mindjárt utána Örkény. Itt viszont nem az agglomerációs okok játszanak közre, hanem a nagyszámú etnikum. Varga Lászlóné hosszú évekig, egészen megszűné­séig, vagyis 1988-ig, tagja volt az a bort uszbizoblsá g- nak. Az itt szerzett tapasz­talatok egyike: minél erő­sebb lábon állt az egyház egy községben, annál keve­sebben kértek a terhesség- megszakítást. Vagyis a hit, a lékei nevelés jelentős sze­repet játszik az abortusz- kérdésben. Szintén Vargáné tapasz­talata : számos esetben nem a nő akar szabadulni a gye­rektől, hanem a férj, drasz­tikus ráhatásokkal, veréssel, szidással kényszeríti az asz- szonyt, hogy elvetesse a magzatot. Vargáné hivatásából ere­dően az abortusz ellen kel­lene kiálljon, ám nem teszi. Vannak fenntartásai. Mert túl sok szomorú élmény la­pul az emlókbutyorban. Ki­vált 1977 előtt történtek tra­gédiával végződő önbeavat- kozások. Ezek a „házi” mód­szerek egyidősek a történe­lemmel. csak az eszközök Kompárhullám Van még egy kis időm a komp indulásáig, a büfében iszom hát egy kávét. Az asztal mellett belelapozok az újságba. Kicsit bosszant, hogy a szemközt ülő bácsi­kának beszélhetnékje van, pedig én olvasással akar­tam tölteni ezt az időt. A kompjeggyel van valami baja, azt mutogatja nekem. — Most már huszonöt — mondja. — Oda-vissza ezentúl ötvenbe fog kerül­ni. Az ám villanyozódik fel az érdeklődésem, s eszembe jut, hogy én még meg sem váltottam. Megyek is a kis- ablalchoz, s valóban. Nem kapom meg a múltkor még visszajáró tízest az egész­ben odanyújlott ötvenesből. Nemrég emelték a gépko­csik átszállítási díját. Ak­kor sem tudtam már, hogy 1991-ben hányadszor. Most sem tudom, hogy melyik naptól lett a húszból hu­szonöt személyenként az átkelőjegy ára, nehéz ezt követni. — Mint az üzemanyag áráét — mondom már a túlparton némi megértés­sel. — Kérdés, hogy a gáz­olaj pont ennyivel lett-e drágább, vagy csak ez a szép ok a plusz ötforintos tarifához — jegyzi meg az útitárs. — Ezt sajnos nem tudjuk áttekinteni. — Gyűrűzik az árhul­lám. K. T. I. változtak. Régebben gyö­kérrel, kihegyezett vessző­vel, később kötőtűvel, bi­cikliküllővel próbáltak meg­szabadulni a magzattól, amire nemegyszer ráment az anya is. Az aborfusztiiltás másik velejárói a titkos szülések. Erre is volt néhány példa a körzetben. Nevén nevezve: csecsemőgyilkosság. Ezeket, nem sorolom fel, az elfcöve. tők elnyerték és letöltötték büntetésüket, nincs miért turkálni a régi sebekben. — A szülést arra kell rá­bízni, aki kihordja a mag­zatot. Az anyára. Ö tudja, milyen körülmények várnak a gyerekre. Ott. ahol kettő, három is van, és azoknak sem jut elég a jóból, ott fe­lelőtlenség egy negyediknek is beleszületnie a rosszba. A család iránti felelősséget kellene tudatosítani. Főleg a férjekben. Beleértve azt is, hogy vigyázzanak az asz- szomyra. A férfiak kénye­lemszeretete, önzése, fele­lőtlensége nagyban hozzá­járul a nem kívánatos ter­hességhez. Ehhez persze szükség len­ne • megfelelő szakemberek­re és erre alkalmas intéz­ményekre. Ezt célozták a családsegítő központok, ahol nemcsak a nők, de a férfiak is kaphattak tanácsot. (Már aki kért, ismerve a férfi- társadalmat. nem sokan ballagtak el tanácsért.) Sajnos, ezek a központok többnyire megszűntek. Anyagi oikokból. Önkor­mányzati hatáskörbe tartoz­tak, tartoznak, fenntartásuk pluszbaUasat a költségvetés sajkájában. Dabason nem volt ilyen központ, jóllehet az illetékesek három alka­lommal is próbálták meg­nyerni a minisztérium tá­mogatását. Vargáné szerint évi egymillió forintot Igé­nyelne a fenntartás. Ami viszont nem jelenti azt, hogy ezzel arányosan gya­rapodna a népesség. Vargáné mint vezető védő­nő már annak is örül, hogy a körzetben kétszer annyi a szülések száma, mint amennyi emberkét idő előtt halálra ítélnek. Annak vi­szont aligha lehet örülni, hogy a majdan elhaló’ózó szülők csupán másfél em­bert hagynak maguk után. Már most ki lehet számol­ni, mikorra várható a 'tér­ség elnéptelenedése. Nem holnap és nőm holnapután, de egyszer bekövetkezik. Nem a mi gondunk. Hol leszünk mi már akkor? És mégis fáj. Maiula Gy. Oszkár ÖNKÉNTESEK TUZKOZELBEN ' 111 ..... ■ I.III» ■■■!■ —..■m.-M.———■■■■■.....■'■■■ ■ ...... ■■ mil III ■■ "■■■■■ ■■■.. .......... Gá zpalackkal a* égő házból Közhelyeket idézgetek a papírlap előtt. Nem jó a tűzzel játszani. Meg hogy vannak, akik közel ülnek a tűzhöz. No igen, mert gyakran riasztják őket, s a lángok megfékezése a hi­vatásuk. Valaha minden magára valamit adó településnek volt tűzoltóegyesülete. A tehetősebb községeknek tűzoltózenekara is. Tagjai parádéztak a városkák ut­cáin, adtak térzenét, mu­zsikáltak a bálokon, szíve­ket hódított, tekintélyt köl­csönzött az egyenruha. Amíg más alszik Pomázon 1903-ban ala­kult, ma is él még az egye­sület. A fiatal parancsnok, Leidinger István tűzoltó hadnagy, vagy ahogy ked­ves kötődéssel meg-meg szólítják, a táborszernagy úgy emlékszik; mikortól beszélni tudott, már ott cset- lett-botlott a nagyok közt. Miután édesapja negyven­évi parancsnokoskodás után köszönt el a szép hivatás­tól, családi hagyományt folytatva lépett az örökébe. Mondhatni, magasabb fo­kon, mert előtte még csak társadalmi munkának szá­mított ez a poszt, noha az előd gyári tűzrendészként szakmabeli volt. A fia vi­szont az Ybl Miklós Építő­ipari Főiskola tűzvédelmi tanszékén szerzett diplo­mát, hogy irányíthassa a negyvenkét önkéntes ki­képzését, szükség esetén mentőakcióit, s dolgozzon együtt négy főállású kollé­gájával. Bármilyen hihetetlen, ma, ebben a pénzt hajszoló, ön­zőnek látszó világban, ami­kor tele vagyunk gonddal, bajjal, egy-egy községben ennyien hajlandók önzet­len szolgálatot vállalni má­sok biztonságáért. Mégpe­dig nem könnyű szolgála­tot, mert mint értesülhetek róla: a három raj komoly kiképzéseken vesz részt, bi­zonyos napokon nem hagy­hatja el a lakását, mert a készenléti idő alatt bármi­A lokálpatrióták egy ki­csit mindig elfogultak, azt hiszik és azt hirdetik, hogy településüknél nincs a vi­lágon szebb hely. Pedig jól tudják szívük mélyén, hogy nem így van ez, de a vi­lágért sem vallanák be. A minap Csobánkán is azzal fogadott a polgár- mester, hogyha minden úgy alakul, ahogyan azt el­gondolták a település lel­kes patriótái, akkor hama­rosan egy kis Svájc fog megszületni az ide érkezők nagy-nagy örömére. A ter­mészeti adottságok tényleg adva vannak: a gyönyörű környezet, az erdők és a jó levegő minden bizonnyal megteszik azt a kellő pro­pagandát, amelyet ezer szí­nes kiadvány sem tudna elérni. Kajtor János elmondta, hogy még a 80-as évek kezdetén elkezdődött az építkezési területek parcel­4 leírtat, > CSOBÁNKÁN NEM ÁLLT MEG AZ ÉPÍTKEZÉS — ....................■■■■■■ II I ................ .......................................................................................... I................I l—lf A mikroklíma vonzásában 'lázasa. A terep adottságá­tól függően 200—240 négy­szögöl nagyságú közműve­sített telkeket kínáltak az építkezőknek, mára pedig úgy alakult a helyzet, hogy a megye egyik legfelkapot­tabb településévé vált Cso- bánka. Az emberek véle­ménye szerint nemcsak a főváros közelsége határoz­ta meg a nagy íelkapottsá- got, hanem a tájegység spe­ciális mikroklímája is, amely annyira vonzóvá tet­te a települést, hogy az összes igényt nem is lehet kielégíteni a közeljövőben. Nagy anyagi áldozatok árán, de mégis közművesí- teni tudták a telkeket, ami azt jelenti, hogy van víz, villany és megfelelő út. Természetesen megoldás­ra váró feladatok is bőven akadnának. Mind a mai napig nincs megoldva a te­lepülés csatornázása, ez pe­dig számos nehézséget je­lent, főleg, ha arra gondo­lunk, hogy az itt lakók tényleg kis svájci csodate­lepülést akarnak létrehoz­ni. Mert a svájci ember életéhez hozzátartozik a te­lefon, a csatorna, egyszó­val: az infrastruktúra ösz- szes eleme. Eddig százhúsz telket parcelláztak ki, de ebből nehogy valaki arra gondol­jon, hogy hirtelen megnőtt a helyi lakók építkezési kedve, vagy pedi'g Csobán- kára szállították volna a szerencsejátékok boldog nyerteseinek összes bevéte­léi. Dehogy, csupán közel van Budapest, és aki tehe­ti, az most már itt akar építeni. Az újonnan érke­zőkkel szinte napi kapcso­latban áll a helyi polgár- mesteri hivatal, és azt is megtudtuk, hogy az itt építkezők is igyekeznek szót érteni a település La­kóival. Mostanában sokat beszél­nek a falusi turizmus jö­vőjéről, Csobánkán is van­nak már üdültetéssel fog­lalkozó családok, de igazi osztrák vagy svájci érte­lemben vett falusi turiz­musról csak akkor lehet majd beszélni, ha kialakít­ják az infrastruktúrát. Papp János kor megszólalhat a nála lévő kis személyi hívó, s akkor hat-hét embernek átlag kilenc perc alatt a laktanyától már a helyszín­re kell érnie. Tavaly 139 esetben történt ilyen. Ol­tottak lakás- és pincetüzet, vonultak a nagyközségen kívül velük szerződésben álló Budakalászra, Cso- bánkára, Pilisszántóra, Pi- lisszentkeresztre. Segítet­tek Szentendre és Buda­pest tűzoltóinak Solymáron, Tinnyén, mentettek még Budapesten is. Arról még Kulin Imre polgármester társaságában beszélgetünk, hogy az ön- kormányzat nagyon szeret­né a jövőben is magabiz­tosnak tudni az egyesületet. Támogatja is őket évi 600 ezer forinttal, amihez a jövőben az említett közsé­gek is hozzátesznek majd valamennyit. Nem marad el mások segítsége sem, mert nagyon nagy kedvez- nyel sikerült" megszerezni Hollandiából egy használt, de Itt még modernnek szá­mító tűzoltóautót, Német­országból egy Opel Blitz típusú másikat. Van CB- rádiójuk, kialakult hírköz­lő rendszerük, de még kon­dicionálótermük, is. Vállal­kozással is erősítik az anya­gi alapot, aminek konkrét példája, hogy ellátják a helybeli taxi diszpécser- szolgálatát. Ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy ki gazdálkodjék öt ember munkabérét. Annak időn­kénti inflációkövető emelé­séről nem is beszélve. Nincs garancia A fizetésről már csak a riporter kérdésére válaszol­va beszélnek a kollégák. Arról a bruttó havi tíz­ezerről, amin lehet csodál­kozni, ha mondjuk a ve­szélyhelyzetek jutnak eszünkbe. Nemrég például egy tele gázpalackot kel­lett kihozni az égő házból, ami ugye, mint az ismét megszólaló parancsnok mondja: nem a hosszú élet garanciája. Szerinte, a ma­gyarországi költségvetés szerint évi 520 forint jut erre a célra a polgárok adó­jából. Ha ezt az állam visz- szajuttatná Pomáznak, megszűnnének az anyagi gondjaik. Az önkormányza­ti törvény is kimondja, hogy ilyen kötelező köz- szolgálati funkciókat magá­ra vállalhat a helyi közös­ség. Száz évig éljen Lehetséges, hogy az erők ilyesféle sokszorozásával nem mindenki ért egyet? Ügy sejtik. Tendencia most az állami tűzoltóságok ki­alakítása. Ez készül Szent­endrén is, amely a város egész körzetére vigyázna. Csakhogy a körzet túl nagy, érvelnek a pomázi tűzoltók, amikor odalent a szolgálati helyen beszélgetünk. Kér­ték a köztársasági megbí­zott hivatalától, hogy kap­janak központi támogatást. Fogadják el működésüket abban a kisebb körzetben, ahonnét a falvak önkor­mányzatai levélben nyilat­koztak, hogy igényt tarta­nak rájuk. A hivatalban közölték, hogy a kívánsággal egyet­értenek. Támogatólag tol­mácsolták az illetékes mi­nisztériumba. Ott viszont már régebb óta mondják, nem tudnak a levélről. Közben a kocsik azért kirobognak. Oltják a feny- vestüzet, megmentik a ki­gyulladt víkendházat, még a régi zenekar feltámasz­tását is tervezik. A táborszernagy .., Bo­csánat... hadnagy úr meg számol, szorong, mert a fi­zetésnapokon számfejteni kell a bért. Pedig már nem­sokára százéves lenne az egyesületük. Ha ennyire ragaszkodnak hozzá, miért ne érhetné meg a centená­riumot? Kovács T. István ” '„4 ,\ A bevetésre kész DAF, a laktanya garázsa előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents