Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

Született néketek ma a Megtartó

Szerte a világon milliók és milliók ünneplik ez évben is a kereszténység legkiemelkedőbb kultikus alkalmainak egyikét: a karácsonyt. A Jézus születésnapjaként ismert december 25-e azonban nem mindig állt ennyire az érdeklődés homlokterében.

Az első századok keresztényei egyáltalán nem ismerték. Rómából való az a Kr. u. 354-ben keltezett emlék, amely egyértelműen e napot jelöli meg Krisztus születéseként. Ennél valamivel későbbre nyúlnak vissza — a harmadik század végére — azok a leletek, amelyeket a római Pé- ter-templom alatti ásatások során találtak s ahoi korábban, a késő antik időben, pogány sírmauzóleumok húzódtak meg.

E momentumok egyike, amely 280-290 táján keletkezhetett. s feltehetően a híres római Julius dinasztia valamelyik gyermekének állít emléket, különös jelentőséggel bír tárgyunk szempontjából. A falain található mozaiktöredék

alapján ugyanis. amely Jónás-legenda jeleneteit tartalmazza (Jónásnak a cethal gyomrából való menekülése Krisztus feltámasztására utaló művészi kép), egyértelműen keresztény jelleget tükröz. Ugyanezen a síremléken láthaMegtalálták Jézus bárkáját ?

< Az evangélistáktól tudjuk, hogy miként csendesítette le Jézus a háborgó tengert, amikor a tanítványokkal hajózott. Ugyanennek a tengernek — Gali- leai — a partján, egy kis múzeumban kiállították egy közel kétezer esztendős bárka darabjait, azzal, hogy valószínű erről olvashatunk a Bibliában.

Az előzmény: két amatőr régész öt évvel ezelőtt a tenger sarában bárkadarabokat talált. A cédrus- és tölgyfa alkatrészeket a texasi egyetem Carbon 15 vizsgálati módszerével elemezték. és a közelmúltban közzétett jelentés szerint arra a következtetésre jutottak, hogy a bárka a Krisztus születése előtti időből való.

A vizsgálatot irányító professzor azt mondta, hogy ha nem is az evangéliumi bárkáról van szó, az bizonyos, hogy ezzel a hajóval is utazhatott Jézus az apostolokhoz a Galileai- tengeren. A hajó mintegy 8 méter hosszú és 2 méter széles volt, és különös ismertetőjele a viszonylag széles far. Ez a kép megegyezik Márk evangélista leírásával is, aki szerint: „ö pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala.” A sárból kiszedett hajódarabokból egyértelműen kiderül, hogy ez volt a legvédettebb rész, aludni csak itt lehetett.

12

tunk másik mozaikképet is, amely a firmament felett száguldó kocsiját hajtó napistent ábrázolja. Ez egy olyan, eredetileg pogány vallási motívum, amelyet az összefüggés alapján immár a keresztény jelkép- rendszer felől kell értelmeznünk.

A római mozaik pogány sol invictus-á nak, legyőzhetetlen napistenének képében ugyanis, akinek tiszteletére Aurelius császár rendelte el — egyik katonai győzelmét követően — ünnepnapul a december 25-ét, Jézus jelenik meg. Vagyis e lelet arról tanúskodik számunkra, hogy kulturális környezet sol invic- tus tiszteletére megtartott ünnepét a 'római keresztények már igen hamar egy más tartalommal töltötték meg: a saját „sol invictus”- uknak. Jézus Krisztusnak szentelték azt.

Más nyomok is arra utalnak azonban, hogy Jézus születésnapjának ünnepe mögött nem egy eredeti, anyakönyvi bejegyzést követő és kezdettől fogva ismert gyakorlati emlékezet áll, hanem már meglévő, nem keresztény ünnepek új tartalommal való megtöltése.

Mintegy száz évvel a római keresztények körében elkezdődött december 25- iki „karáesonyozás”-t megelőzően, a keleti egyház már ismerte az isteni gyermek születésnapjának ünnepét : az egyiptomi

Alexandriában, Jeruzsálemben és Bizáncban január 6-án ünnepelték JéAz ünnep várása és az ünnepre való készülődés

során több minden egybemosódik. Mintha valami felkavarodna, felbolydulna az évnek az utolsó négy hetében. Az utcát, az üzleteket tömegek lepik el. Üton-útfélen döntési helyzet elé állítanak a pénztárcánkat nyitogató, portékáikon túladni, rajtunk meggazdagodni kívánó eladók. Az ember költeke- zőbbé, nagyvonalúbbá válik. Keresi, mivel örvendeztesse meg szeretteit, hozzátartozóit.

S már Mikulás napjától kezdve megkezdődik az ajándékozgatás. Az üdvözlőlapok küldése és az ajándékozás ürügyén listákat készítünk: áttekintjük, s mintegy rangsoroljuk kapcsolatainkat. Ki került hozzám közelebb, ki távolabb? Ki az, aki már nem él a

zus Krisztus isteni fényének földi megjelenését. A dátumot, amely egészen az 5.. századig basilidiánus szektától vettek át a keresztények. A szekta egyik rangos tanítójától, a ti. sz. végén élt író és teológus, Alexandriai Kelementől tudjuk, hogy a keresztény irányzat a január 5-ről 6- ára virradó éjszakát Jézusnak a Jordán folyóban történt megkeresztelkedése emlékeként ünnepelte meg.

A szekta teológiai felfogása szerint ugyanis ez alkalommal szállt le az addig kizárólag emberi természettel bíró Jézusra az égi Krisztus („kelt vele egybe”). Mindenesetre e teológiai tény éppen elégséges volt ahhoz, hogy a szekta e napot ünnepelje meg úgy, mint .Jézusnak, az istenembernek a tulajdonképpeni születésnapját.

Voltak azonban még egyéb hasonló ünnepek is, amelyek tartalma „istenszületéshez” kapcsolódott Így pl. Alexandriában (ahol Basilides szektája is élt) a Koré istennőt tisztelő misztériumvallás hívei ugyancsak január 5-ről 6-ára virradó éjszaka tartottak ünnepet. Ennek során körbe- vitték az istennő díszesen felékesített szobrát, s him- nikus énekekkel hirdették, hogy Koré istennő, a szűz, „megszülte Aion istent”.

Ha elmélyültebben foglalkozunk a korai keresztények életével és gondolkozásával, akkor mindez egyáltalán nem tűnhet különösnek. Az egyház abban az időben még messzemenően nyitott volt környezete életére, annak gondolkozására. hitéletére, abból számos alkatelemet be is olvasztott a sajátjáéba. Természetesen úgy, hogy azokat átformálta, a keresztény felfogásnak megtavalyiak közül? Ki az az élők közül, akinek „még megéri” írni, ki az, aki feltehetőleg úgy sem fog válaszolni?. ..

A munkahelyen év végi hajrába kezdünk, vagy éppen belátjuk: csak rossz néven vennék, ha nyüzsögnénk, ha magánéletünket munkaidő utánra tolva másokban lelkiismeretfur- dalást ébresztenénk. A rokonsággal, ismerősökkel a régóta esedékes látogatások időpontjait tisztázzuk ... Egyszóval, mintha az év utolsó hónapjában más értékek kerülnének a felszínre, mint korábban, mintha ilyenkor más normák szerint működnénk. Emlékeztet ez a vásári hangulatra, a rínglispilre, amelyre fölkerültünk, s amely szédítő gyorsasággal repít minket az ünnep fefelelően átértelmezve. A legutóbbi időkben ismét tanúi lehettünk egy hasonló folyamatnak.

Láthatjuk, hogy adott helyeken miként vonulnak be a szilárd dogmatikai bázissal bíró keresztény kultuszba a nem keresztény afrikai, ázsiai és dél-amerikai szokások, éspedig úgy, hogy ezáltal az egyház hittartalmait semminémű károsodás nem éri. A január 6-ai ünnep késő antik hagyományelemei egyébként még ma is áttetszenek az epifánia keresztény ünnepében (három királyok).

Ami pedig a nálunk szokásos, december 25-én ünnepelt karácsonyt illeti: annak gyakorlata a 431-es efezusi zsinat határozata nyomán honosodott meg a keleti egyházak körében is, ám úgy, hogy kezdetben még megtartották a január 6-ai alkalmat is. Vagyis két héten belül kétszer ültek karácsonyt. (Az örmény egyház máig e napon tartja a karácsonyi ünnepet.)

A január 6-ai ünnep az általános keresztény gyakorlatban ma már más teológiai akcentussal bír, mint a december 25-ei. Miközben „karácsonykor” a hangsúly Isten emberré válásán van, epifánia alkalmával elsősorban azt ünnepeljük, hogy a betlehemi gyermek egyúttal Isten is maradt. Erre utalnak a mágusok, akik azért keresték meg Jézust, hogy a gyermeket imádják, s őt isteni tiszteletben részesítsék. Mindez kifejezésre jut a január 6-ai epifánia-ünneppel kapcsolatos népi kegyességben is, amelynek központi elemei a háromkirályok történetében gyökereznek.

összegezve: Midőn ma Jézus születését ünnepeljük, úgy ennek lényege kevésbé egy történelmi dátumra való visszaemlékezés „világ szerinti” gyakorlatában áll, mint. inkább egy, a históriai múlandóság és szárazság nemegyszer kegyetlen valóságon túlmutató, „nem e világból” való üdvüzeneten: „Született néktek ma a Megtartó . .

Heide Gottas nyomán Majsai Tamás

lé, miközben már maga a forgás is örömet jelent.

S mi is történik valójában, mikor eljön az ünnep, a karácsony? Végre leáll ez a forgatag, végre megpihenhetünk? Három napra urak leszünk: ajándékozók és megajándékozottak? Jókat eszünk, iszunk, s nagyokat alszunk? Végre gyönyörködhetünk az egymás arcán megjelenő örömben, ' boldogságban ? Végre ott lehetünk szeretteink körében, ahová egész hónapon át már készültünk, s akire talán éppen a legutóbbi hetekben oly kevés időnk jutott?

Valahol bennünk él ez az idilli kép, szívesen hagyjuk, hogy feltámadjon bennünk ez a vágy ilyenkor, karácsony táján. S ez segít elfelejteni, vagy legalábbis félretenni nehezteléseinket, bánatainkat, nyomorúságainkat is. A találkozásokra, ajándékozásokra kőszülve egy mindent széppé, gördülékennyé tevő indulat lép zűrzavaros, kegyetlen indulataink helyébe: „Ne rontsuk el legalább

AZ ÜNNEP

Talán nem túlzás azt állítanunk, hogy egész decemberünk az ünnep jegyében zajlik. Már a hónap elején kezdetét veszi az advent: a karácsonykor eljövendő várá- sának az idöszalca. Sokak számára ez egyszerűen csak az ünnep várásának az időszakát jelenti, s már ezt a várakozást is ünneplő hangulatban töltik.

HEGEDŐS LÁSZLÓ:

ÜZENET

Egy fátyolos hangú úr üzent mondta anyámnak egy bátyus asszony így írta le apámat Mi is volt akkor? Karácsony Húsz éve vár jó anyám Várja a férjét o férfit — holt apám

Egy fátyolos hangú úr üzen a börtönből — mondják anyámnak (Egy bátyus asszony igy irta le apámat)

Mi is van ma? Karácsony Hány éve vár jó anyám Várja a fiát a férfit — holt apám

Egy fátyolos hangú úr üzen a Don mellől a fiának (Egy bátyus asszony igy irta le apámat)

Mi is van ma? Karácsony

Vár-e még jó anyád

Meglátja-e

élő fiát — holt apád

Gyűjtő, bal II., 1950. december 23.

ezt az ünnepet! Éppen a szeretet ünnepén valahogyan másképpen kellene, mint ahogyan szoktuk! Bírjuk ki legalább ezt a három napot!” Ez természetesen nem jelenti azt, hogy haragunkat, féltékenységünket, s egyéb negatív színezetű indulatainkat valóban semmissé, félre tudnánk tenni, csupán azt, hogy ezek visszafogására, megfékezésére a szokásosnál jóval több erőt kell fordítanunk.

De vajon ez valóban az ünnephez tartoznék? Ki mondja ezt nekünk, hogy így „kell” ünnepelni: disz- szonáns érzéseinket, véleményeinket visszafogva? Ki miatt nem merünk igazán találkozni szeretteinkkel, igazi érzéseinkkel, s éppen akkor nem, amikor a találkozások ideje van?! Honnan az a mélyen és masszívan meghúzódó közhiedelem, hogy karácsonykor csak a szeretetnek van helye a szívekben, s semmi másnak? Hogy minden egyéb szentségtörés, bűn ? Netalán a gyermek Jézus lenne az, aki minket feszélyez, akinek a bölcsője mellett nem merünk hangoskodni? A gyermek látványa indítana minket arra, hogy

magunkat megromlott, en gedetlen felnőtteknek érez zük őelőtte, s ha szívbő nem is megy, de legalábl színből „legalább a gyere! előtt ne” gyűlölködjünk Megfeledkezve arról, hog; az őszin tétlenség, a meg játszás talán nagyobb fé leimet kelt egy gyermek ben, mint az érzések kifeje zésre juttatása. Szem elő tévesztve a karácsony igaz üzenetét.

Valószínűleg ez a hozzá' állás is annak a forgatag nak, tumultusnak a velejárója, amelybe mindany- nyian, szinte észrevétlenül belesodródunk karácsony« készülve. Álljunk csak me? egy pillanatra! Engedjünl meg magunknak néhány óra pihenést, eszmélődést befelé fordulást! Próbáljunk ellentállni azoknak, akik a mi körjátékunkból hasznot húznak, s akik minket újabb és újabb menetre csábítanak! Ne féljünk megállni, ne féljünk kiszállni! Szünetet tartani, levegőt veoini. Ünnepelni. Egy kicsit saját magunk számára is végiggondolni, mit is ünnepelni. Egy kicsit saját magunk számára is végiggondolni, mit is ünnepiünk karácsonykor? Mi az, amit túlharsog a tő-