Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

VELCHNACHT, NATALE, NOEL, CHRISTMAS A Születés az evangéliumokban •• Ünnepi levél Nagy örömmel Jézus születésének finné­it csak mi illetjük a ka- icsony szóval. A nagy irópai nyelvekben ennek incs megfelelője. A német ’eichnacht szentestét, icgszentelt estét jelent, az .asz natale születést, a ancia noél is valahonnan jelentés tájáról ered, az ngol Christmas tulajdon- éppen Krisztus miséje le- etne magyarul. Ahogy más és más az ün- ep neve a különböző yelveken, hasonlóképp íás és más a születés le- ása az evangéliumokban. A görög eredetű szó jó írt jelent.) Ismeretes: az gynevezett kánoni evan- éliumok szerzőinek Mátét; lárkot, Lukácsot és Já- lost tartjuk. E szent köny- ek sokkal későbbi keltezé- űek, mint az a bennük le- rtakból vélhető. Nem Jé- ;us élete idején, s nem is özvetlenül kereszthalála itán keletkeztek. Még csak íem is egy időben élők ’oltak a szerzőik. Innen 'red, hogy a négy evangé- ium Jézus eljövetelének, •leiének, tanításainak, cso- latételeinek, s kereszthalá- ának történetét is sok poti­on vagy eltérően, vagy lé- igegesen kevésbé részlete- ■ elten adja elő. Nem azonosan közlik a születés körüli eseménye­ket sem. S ez azért érdekes, mert ezáltal talán még a mis véti eseménykör leírá­sainál is jobban megvilá­gítják keletkezésük külön­bözőségét. (Az evangéliu­mok keletkezésével, egy­máshoz való viszonyával külön egyházi tudomány­ág, a szinoptika foglalko­zik, jelezvén: a hittudo­mányok igen fontos részé­ről van szó.) Nos, a Biblia Újszövetség részében hagyományos sor­rendet elfoglaló evangé­liumok sorában az első a Máté által írott. Ö hossza­san — az egész 1. rész hu­szonöt versében — mondja Jézus származását, az an­gyali üdvözlet történetét, Mária és József házasságát, egészen addig, amíg .Jézus meg nem születik. A 2. rész. leírja a születést, a napkeleti bölcseit érkezé­sét, akik a csillagot követve jutnak el Jeruzsálembe, majd Betlehembe, elmeséli Heródes parancsát a gyer­mekek megölésére, megem­líti a Szent család menekü­lését Egyiptomba, majd visszatértüket Názáretbe. A következő evangélium, Márké, gyakorlatilag egyet­len szóval sem említi Jé­zus születésének történetét. Jézus már csak mint a Keresz.tolő Szent Jánoshoz ellátogató felnőtt férfi je­lenik meg. Lukács igen részletesen mondja el Keresztelő Já­nos történetét, mintegy alaposan előkészítve Jézus születését. Ez foglalja el az egész 1. rész mind a nyolc versét. A 2. rész írja le Jézus születését, ismét csak részletesen közölve, hogyan megy József és Mária a ga- lileai Názáretből az Augus­tus császár elrendelte ösz- szeírási kötelezettségnek eleget teendő, a júdeai Betlehembe. Dávid városá­ba. ö beszél á jászolról, melybe Mária helyezte az újszülött Gyermeket, ő említi a pásztorokat, akik az angyal intésére elmen­nek meglátogatni a Kisde­det, hogy aztán elhíresztel­jék, amit láttak. Nem em­líti viszont a napkeleti böl­cseket, nem beszél Heródes parancsáról, nem tud az Egyiptomba menekülésről s onnan visszatérésről sem. János evangéliuma sem beszél Jézus születéséről. Csak akkor említi, amikor már. Keresztelő Jánossal kapcsolatba kerül, s a pró­féta elmondja róla, hogy Ö az Ige, aki testté lön, s Ö az Atya egyszülött fia. A Születés története, a karácsonyi ünnepkör ma ismert leírása, részletei te­hát nem találhatók meg teljes részletességgel az evangéliumokban. Ám a bennük foglaltakból ala­kult ki az idők során mindaz, amit a keresztény világ ma erről ismer és vall. Hogy Jézus foganta­tása (a szeplőtlen foganta­tás) körül mekkora hitvi­ták dúltak, az ismeretes. Származásának, eredetének kérdései is sok vitát váltot­tak ki. Ugyanígy komoly csillagászati kutatások tör­ténlek ama bizonyos „bet­lehemi csillag” ügyében is. Megszámlálhatatlan írás — egészen a modern regénye­kig, például Robert Graves Jézus király című, órási tárgyismerettel megírt könyvéig —, s még több nagyszerű képzőművészeti alkotás foglalkozik Jézus születésének, a karácsony- est eseményeinek és miszti­kumának történetével. Ha­talmas zeneművek — mint például Bach Karácsonyi oratóriuma — dolgozzák fel a Szentségei éj csodá­ját. Szent karácsony esté­jén s éjszakáján, az ünnep hangulatában ezeket is ér­demes és illő felidézni. (takács) .Jöjjetek énbozzdm mindnyájan, akik megfáradtatok” (Máté 11. 28.) Az első ejleii mise 1887-ben vált ismertté egy ősi kódex, amely egy ókori keresztény nő szent­földi útinapóját tartalmaz­za a 390—395. közötti idő­ből. Ebből tudjuk, hogy előbb január 6-án, mintegy 50 év múlva már decem­ber 25. előestéjén a jeru- zsálemi hívek Betlehembe zarándokoltak, s mire le­nyugodott a nap, a városka szélén már akkor álló Szü­letés bazilikához értek. Nagy keleti pompával mu­tatták be a szentmisét, miután előzőleg egyenként felkeresték a születés Bar­langját, hogy ott imádkoz­zanak. Aetheria (Éteria) — mert így hívták a zarándoknőt — leírta, hogy a sokaság a jászolt és helyét csókolgat­ta, simogatta, és könnyek, sóhajtozások. az öröm han­gos kiáltásai kísérték a je- ruzsálemi püspök evangé­liumolvasását: „Nagy örö­met hirdetek néktek. meg­született a világ Megvál­tója!” Mikor hajnal felé vissza­értek Jeruzsálembe, sor ke­rült a „pásztorok miséjére", délelőtt pedig Jeruzsálem főtemplomában, a Mar- tvionban gyűltek össze az ünnepi misére. „Nagy örömet hirdetek nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Űr, Dávid városában” (Lk 2.11). Manapság sokan el sem tudják képzelni, mit jelentett ez a híradás két­ezer évvel ezelőtt az akkori embernek! Valóban „jó hír” (görö­gül „euangelion”. vagyis evangélium) volt ez az an­gyali kijelentés, amelynél jobbat a Messiást váró em­bernek nem is lehetett vol­na mondani. Az akkori hi­vatalos szóhasználat sze­rint „evangélium” volt minden olyan nagy ese­ménynek a hírüladása. amely az egész népet kö­zelről érinti és érdekli, s az egész országnak örömet szerez. Az ilyen jó hírt (pl. trónörökös születését) kül­döncök vitték szét minden városba és vidéken lakó embereknek. Betlehemben, az első karácsony éjszakán a nyájukat őrző pásztorok az egész nép. sőt az embe­riség képviselői voltak, amikor az angyalok, a mennyei hírvivők kihirdet­ték Isten jó hírét: megszü­letett a Messiás, akire a népek sok ezer éven át vártak. Különös csengése van eb­ben a híradásban a ma szó­nak. A karácsonyi ünnepi liturgia (a zsolozsma is) ismételten visszatér ehhez a szóhoz. És ha történetileg, dátumszerűen meg akarjuk jelölni ezt a napot, akkor elcsodálkozunk, mert nem tudjuk pontosan meghatá­rozni, mikor is volt Jézus születése napja, mikor volt az a „ma”. Jól tudjuk, hogy időszámításunkat attól a naptól, a „mától” számít­juk, de azt is jól tudjuk, hogv — tudományos kuta­tások szerint — időszámí­tásunk néhány évet téved, mert Jézus (4-6 évvel) ko­rábban született. A liturgiában, amely idé­zi az angyali híradást, ket­tős jelentése van a „ma" szónak. Jelenti elsősorban Jézus Krisztus időbeni, történeti, test szerinti szü­letését. Másodszor pedig je­lenti Jézus lélek szerinti megszületését az emberek lelkében a hit által, azaz test szerinti születésének örök érvényét, erejét is jelentőségét. Jelenti tehát azt az örök mát is. amely­ben mi élünk. Jelenti azt, hogy a test szerint megszü­letett Megváltó, az Űr Krisztus lélek szerint ben­nünk is meg akar születni, s kell, hogy bennünk is megszülessék. Csak akkor lesz igazán érvényes az an­gyali szózat másik része; „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embe­reknek!” Más szavakkal a barokk kor nagy költője, Angelus Silesius ezt igy fe­jezi ki: Ha Jézus százszor is szü­letne Betlehemben, / elvesz­nél, hogyha nem születne meg szívedben. A „ma megszületett” ne­künk, a második ezredfor­dulón élő embereknek leg­inkább azt jelenti, hogy nincs más Megváltó Jézus Krisztuson kívül, nincs máa, akiben üdvözölnünk le­hetne (ApCsel 4,12). Nem kel] tehát más megváltót várnunk, mert mindaz, aki „mai prófétaként” nem az ő nevében és küldetésében jön. az hamis próféta, ha­mis Krisztus. Ezt a hitet, hogy ma megszületett az egyetlen és igaz Megváltója a világ­nak, nem elég csak szóval és énekkel megváltanunk. Egész életünkkel, egész életformánkkal, kultúránk­kal és politikánkkal is meg kell vallanunk. Tanú­sítanunk, igazolnunk kell nekünk keresztényeknek, hogv Benne és Általa ké­rünk és remélünk mindent a/. Istentől. Ma és mind­örökké. Csanád Béla meg zaja? Ki az, akivel nem találkozik össze a szemünk, amíg a körhintán magunkról is megfeledkez­ve forgunk körbe-körbe? Ki is az a gyermek ott a jászolbölcsőben? Mit je­lenthet számunkra az ő gyer­meksége? ö Isten ajándé­ka. Ajándék, amelyet az Atya készített az övéi szá­mára. Az ő gyermeksége jelzi számunkra az újrakez­dés lehetőségét, az új élet születésének a lehetőségét. A mulasztásaival, a tarto­zásaival megterhelt ember számára minden karácsony­kor felragyog a betlehemi csillag. S akiben megfogan a vágy, hogy kövesse, annak a számára a mostani kará­csonykor is utat mutat; el­vezeti a talán szerényebb, de nyugalmasabb, és meg­bízhatóbb jövő bölcsőjéhez. A karácsony sokak számá­ra színes forgatag, népün­nep, megfeledkezés a ba­jokról, összeölelkezés a fe­szültségek félrerakásával. De lehet ennél jóval több is. Egy-egy magányos, egy- egy kereső lélek számára. Akinek a számára talán már nem jutott hely a kör­hintán, aki talán nem tud úgy belefeledkezni a gond­talanságba, s aki emiatt képtelen az örömre, képte­len a szeretetre ... S talán az én számomra is. H. M. M. Este volt, vastag, fe­kete este. A csillagszóró kövérebb vége felizzott. — És parázslóit, parázs­lóit egyre vörösebben, mint valami gyöngy­szem, amely belepirul a várakozásba. ★ — Éhes vagyok, éhes vagyok — lóbázta bána­tosra nyúlt fejét a med­ve. A rét szélén ácsor­góit. Lomha teste olyan volt az első havon, mint egy négykézláb álló fe­kete télikabát. Csillag- gyúlás előtt cammogott ide. Szerette volna látni esti fényben is szamócás örömeinek színhelyét, mielőtt téli álomra tér. De nem jöttek a csilla­gok. — Égyél meg! — szólt szelíden a csöppnyi bá­rány. Épp ott ügyetlen­kedett egyedül a domb­tetőn. Nagyon igyeke­zett, hogy reszketeg kis lábaira felátljon. — Nem látlak! Nem eszlek! — dörmögte a medve, és hogy szavá­nak nagyobb súlyt ad­jon, ő két lábra állt. — Szamócára vágyom. — Igyál meg! — szólt szelíden ismét a csöpp­nyi bárány. — Ne gúnyolódj! — mordult a medve. — Különben is honnan tu­dod, hogy szomjas va­gyok? — Belepofozott a levegőbe, visszahuppant mind a négy lábára, és éhesen, a havat nyalo­gatva elcammogott aludni.^ Erre várt a vén far­kas. Az erdő felől bújt elő, ahol több napja kódorgóit. Látása, szag­lása rossz volt már, ki­verte hát a falka. Mint egy nyúlfarok, annyi sem jutott szuvas fogára tegnap óta. Most is csak a bárányhang után bizonytalankodott ide. Leült hajdan lompos farkára, és felvonított: — Éhes vagyok! — Egyél meg! — szólt szelíden a csöpnyi bá­rány. Indult is volna a far­kas, ám a helyes irányt még mindig nem érez­te. Kérlelésre fogta: — Nem látlak, nem erezlek! Énekelj, és niegtalállak! A csöppnyi bárány azonban nem énekelt, sőt meg se szólalt, ha­nem — felragyogott. De úgy ám, hogy mellette a hó nem fehérnek, in­kább szürkének látszott. A farkas elámult és megriadt. — Hogyan is ehetné- lek! Megüli a nyomrom a ragyogásod! — Igyál meg! — szólt szelíden a csöppnyi bá­rány, és izzani kezdett. Egyre lángolóbb leit. Olyan volt, mint posztó­süveg homlokán a gyöngyszem, amely épp belepirul abbeli várako­zásába, hogy hátha most valaki szíve fölé füg­geszti. Pimasz! — vakkan- i tolt rekedten a vén far­kas, értetlenségét leplez- - ve. Nem tudta pontosan, féljen-e, vagy hálálkod­jék. Mindkettő idegen volt tőle. Jobbnak látta hát vissza'som fordái ni a sűrűbe, a bokrok, fák közé. Amikor Piroska meg­érkezett, a rét is alig látszott, nemhogy a domb. Elemlámpájával keresgélt, de csak a medve és a farkas nyo­mát találta a hóban. Tudta, tudta, hogy baj lesz, hisz miközben jött, csendesen sírdogáltak már a fák, zúzmarás, havas könnyük a nya­kába hullt. — Mi lett veled, kicsi bárány!? — zokogott fel Piroska. — Hallottam, hogy hivtál. ★ A csillagszóró kisvár­tatva vidáman felsister- gett, és hányni kezdte szikráit szerteszét a szobasötétben. A csilla- gocskák egyre fürgéb­ben pattogtak ki és fel, ki Piroskáék ablakán át, fel a magasba. Néhány szempillantás alatt csil­lagos mennybolttá vált a szurokég. A dombte­tőn pedig fehérebben világított a hó. Minden­nek körvonala lelt. Anyu meggyújtotta a jászol mellett a gyer­tyát. Hegedűs László itiiiniiiiiiif iniiiiiM mm ni mi ii ii ni mii ii nini mi ii mi inni mii mim m unni imiiuii Piroska és a bárány tfmtmiiiiiimiiimiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiimiimimmiiimiiiiitiiimiiimmiiiiiiiiiiiH

Next

/
Thumbnails
Contents