Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-24 / 301. szám
Él. amíg éltetik Földobott kövek Maczkő Mária és Skúczi László (A szerző felvétele) El nem halványodó tízéves emlék:. sepsiszentgyörgyi néptáncos barátommal jártuk a medgyesi folklórfesztivál udvarait, ahol a zenészek, énekesek, táncosok gyülekeztek. Sorolta a neveket, ki miben a legjobb Erdélyben. Most már én is tudnék mutatni neki kél Galga menti kiválóságot: a túrái Maczkó Máriát, a népművészet ifjú mesterét és Skúczi Lászlót, a bagi népi együttes egyik legtehetségesebb táncosát. Karácsonyi üdvözletként az itt látható képet küldöm, az őszi országos hagyományőrző találkozó ellesett pillanatáról a bagi művelődési ház udvaráról. — Emlékszik még arra, hogy miről beszélgettek? — kérdeztem a képet mutatva Skúczi Lászlót. — Először is üdvözöltük egymást, hiszen talán egy év is eltelt utolsó találkozásunk óta. ö már nem énekel a bagi Muharay együttesben, én nem táncolok a budapesti Bartók együttesben — ritkábban futunk össze. Pedig egykor táncoltunk is egymással. Lengyelországban, egy eszperantófesztiválon a Ta- risnyás zenekarral. — Milyen énekesnek tartja Maczkó Máriát? — Olyan nagyságnak, mint az én mestereimet — Tímár Sándort, Varga Zoltánt és Széphalminé Iglói Évát — a táncban. — A kép számomra azt sugallja, hogy van hasonlóság kettőjük között. — Ez természetes, hiszen ő énekel, én táncolok, s mindketten szeretjük, amit csinálunk. Maczkó Mária a Magyar Állami Népi Együttes tagja. Nem könnyű megtalálni. Jobb híján a rádióban hallgatjuk énekét és emlékezünk gödöllői, valamint bagi önálló estjére, melynek címét Veres Pétertől kölcsönözte: Én nem mehetek el innen. Ehhez a palócok makacsságával ragaszkodik. Ismeri annak a szerencsének az értékét, hogy élő hagyományból tanulta meg az enektechnikát és a dallamkincset. Ezzel — tehetsége révén — a Galga menti népművészetnek az értékét is fel tudja mutatni. Egy rádiós riportban mondta róla Kallós Zoltán, erdélyi népdalgyűjtő: amellett, hogy szépen énekel, tudja, hogy mit kell, mikor és hol énekelni. — Vajon Skúczi László is osztja a Veres Péter-i gondolatot? Ma is korszerűnek tartja? Csaknem tíz éve áll a vásárlók szolgálatában Gödöllőn a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár mintaboltja. Ellátása évről évre javult, 1091 elején már nem kellett előjegyeztetni a hűtőket és fagyasztóládákat. A kereslet változó, ez késztette a boltot arra, hogy a GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. © Munkatárs: Pillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (20) 20-795. Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. @ Hirdetésfelvétel : munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. — Mindkét kérdésre igen a válaszom. Tíz évig táncoltam a Bartók együttesben, tanítottam az ország sok szegletében. Most Bagón táncolok és Galgahé- vízen tanítom a táncot. Kötődünk azokhoz, akik között felnőttünk, s kötődünk ide sok más szállal is. Skúczi László nem csak a táncnak él és nem abból él. Történelem szakos tanár a péceli Ráday Pál Gimnáziumban. Ott, ahol érettségizett is. Hűséges típus. De nem otthon ülő. Ha úgy gondolja, elszalad Galgahévízig. Maratoni távot is fut. Doktori disszertációt ír a Zen-buddhizmus és a harcművészetek kapcsolatáról. — Már kétszer jártam Japánban. Az. egyik alkalommal két napot töltöttem egy kolostorban. Kopaszon, hat-hat órát meditálva. Ha megmozdultam volna, vállalom azt a veszélyt, hogy megvernek. Persze nem mozdult meg, és nem hiszem, hogy az élet bármely területén megadná magát. Pedig a gazdasági válság hatása talán a kolostori kihívásnál is jelentősebb. Itt, most, arról van szó, megmarad-e a népművészet. profilját bővítse. 1992. január 1-től a Hajdúsági Iparművekkel közösen, működtetik a mintaboltot. Lehel—Hajdúsági Mintabolt lesz a kereskedés neve. Az áru már érkezik, a hajdúsági üzem küldi mosógépeit, bojleréit. Mivel a termékek közvetlenül a gyárból érkeznek, olcsóbban lesznek kaphatók. Eddig is nagy volt a vonzási körzete a gödöllői üzletnek, 100—150 kilométerről, de még távolabbról is jöttek a vásárlók. Remélhetően a forgalom tovább növekszik. Megfelelő áruellátással, a vásárlók udvarias kiszolgálásával törekednek erre, mondta Tu- sor József üzletvezető. Cs. J. — Éltetik, vagy él még a népművészet? — Addig él, amíg lesznek, akik éltetik. Egyre nehezebb. Ha nem lesznek támogatók és országos fórumok, valamint olyan szervezők, mint Széphalminé Iglói Éva Bagón, Bankó László Galgahévízen, Nórák Ferenc a fővárosban, elsorvad a népművészet. Továbbélését a hetvenes években a táncházmozgalom segítette. Bízom abban, hogy a gazdaság és társadalom átformálódásával, a falusi közösségek újjászerveződésével ismét erőre kapunk. Érzem a szándékot, az akaratot. Balázs Gusztáv A FBONT közeledtével dolgozói kétféleképpen próbálták menteni az uradalom javait. Egyrészt a termények és az eszközök elrejtésével, másrészt pedig a menekítésükkel. A dolgozók közül többen ugyanis menekülésre kényszerültek, s többük a bábolnai gazdaság felé vette útját, hogy ott helyezze biztonságba az uradalom felszereléseit. Neogrády Dezső gazdasági főintéző például tíz lóval, negyven tehénnel, egy tenyészbikával és négy igás kocsival, két traktorral kelt útra, számos egyéb felszerelést is, (többek között lószerszámokat, marhakötő láncokat, ponyvákat) magával vive. Arról megint csak nem szólnak források, hogy a kastély berendezését is menekítették volna. Amit az itthon maradottak elrejtettek, az inkább termény vagy szerszám. A háborút lezáró béke utáni zavaros hónapok, évek egykorú iratai viszont arra bizonyságul szolgálnak, hogy a helyi lakosságból sokan nem tudtak ellenállni a csábításnak, és hozzányúltak a még megmaradt kincstári javakhoz. Például két val- kói gazda elhordta azokat az építőanyagokat, amelyek Csákótanyán megmaradtak, dányi gazdák pedig alaposan megdézsmálták az uradalom három- táblányi lucernáját. A Szentkirálypusztát fosztogató környékbeli lakosok Lehel—Hajdúsági mintabolt ÚJ év, új profil • • • godolloi XVIII. ÉVFOLYAM, 301. SZÄM 1991. DECEMBER 24., KEDD Galgahévízről, Túráról Ajándékkal a Hargitán Amikor megérkezett a levél dr. Kollár Józseftől, a Garabonciások Pest—Szolnok—Nógrád megyei csoportjának egyik vezetőjétől, éreztem, hogy ismét végig kell járnom azokat a kedves helyeket, melyek a Hargita vidékén várnak rám. Az ötlet már az elmúlt év nyarán megszületett. Talán éppen Becskén, a tizenhetedik Galga expedíció sátorországában határoztuk el, az ott vendégeskedő erdélyi barátainkkal, hogy decemberben meglátogatjuk mi is őket, de akkor magunkkal hozzuk a jó öreg Mikulás bácsit is sok-sok ajándékkal. A tavalyi találkozásunk nagyon sikeres volt, azért a garabonciások ebben az évben is meghirdették az akciót. Buszvezetőnk ugyancsak elszomorodott, amikor a 23 tagú küldöttség mellett még.el kellett az autóbuszban helyezni azt a teherautónyi rakományt is, amely Galgahévízről és Túráról érkezett, mintegy 250 ezer forint értékben. A gyűjtést az általános iskolák hirdették meg, részt vettek annak segítésében a római katolikus plébániák is. Végül is, felkerültek csomagjaink a buszra, szorosan a Máltai Szeretetszolgálat csomagjai mellé. Első úti célunk magas Déva vára volt, pontosabban az ottani mozgássérültek intézete, ahol sok-sok kis csillogó szempár várta Mikulás bácsit. A hirtelen csúszóssá vált utak miatt éjfél előtt néhány perccel sikerült a városba érkeznünk. Az intézet vezetői elmondtak, hogy a gyerekek este kilencig várakoztak és közülük nem egy könnyes szemmel viselte el a nagy csalódást. Természetesen mi is nagyon szomorúak voltunk. Mellettem Kőstyál Judit a Pest Megyei Vértranszíú- ziós Állomás munkatársa, a küldöttség egyik vezetője a sírással viaskodva jegyezte meg: — Ez talán csak kez- .deti nehézség! A gyermekekkel csak másnap tudtunk találkozni. Mielőtt átadtam ajándékainkat, két művészeti csoport szórakoztatta a gyerekeket, a szolnoki Löli jag (Piros tűz) romaegyüttes Kozák István vezetésével, valamint a szolnoki Varga Katalin Gimnázium modern táncegyüttese. Ezután mint égő csillagok tapadtak rám a csodálatos gyermekszemeik, és néha-néha bizony nehéz volt továbbmondani az előre eltervezett szöveget. Székelyiídvarhelyen, a faipari szakiskola kollégiumában Hargita megye tan- felügyelője köszöntött bennünket, a mindig mosolygó Bondor István tanár úr. A műsor és az ajándékok átadása után vetélkedőt is rendeztünk. Délután kellett volna ki- kocsikáznunk Ivóba. Sajnos buszvezetőnk közölte velünk, hogy ez a tovább romlott útviszonyok miatt lehetetlen. Tavaly sikerült eljutnunk Annus néni iskolájába, ahol mindössze egy osztályban tanult mind a nyolc évfolyam, szám szerint huszonnégyen. Akkor Annus néni egy írógépet kapott tőlünk, most egy televíziót hoztunk, a túrái általános iskola ajándékát, melyet az iskola igazgatója, Oltvölgyi Béla alakított át, hogy az üzemeljen akkumulátorról is. A tanfelügyelő megnyugtatott bennünket, személyesen fogja eljuttatni csomagjainkat tanyasi testvéreinknek. Ha nagy nehézség árán is, de úgy érzem, sikerült megbízásunkat teljesítenünk, tovább mélyítettük azt az érzést, hogy mi magyarok testvérek vagyunk, bárhol is élünk a világban. ... És még egy nagy tanulság! Amikor autóbuszunk bajba jutott, nagy szeretettel és ügybuzgalommal segítettek rajtunk az egyszerű román emberek is. A bizonytalanul billegő jármű volánja mellé a román kamion os ült be, mentésünkben részt vett a román rendőrség. nagyon sok segítséget kaptunk a mozgássérültek intézete román vezetőitől és tagjaitól is. Takács Pál Az uradalom és a kastély kifosztása (Ili.) A lakossághoz került ellen még bűnvádi eljárást is indítottak, amikor rajtakapták őket, hogy fát, követ és egyéb építőanyagokat hurcoltak el a maguk hasznára. Érdekes irat tanúskodik arról, hogy 1945 májusának végén Gödöllő környékén kidoboltatták, hogy a lakosság szolgáltassa be az esetlegesen elvitt kincstári értékeket. Csak a példákként is említett építőanyagok és termények visszaadására van adat, ezek alapján kastélybeli berendezések elhordását — legalábbis nagyobb meny- nyiségben — nem feltételezhetjük. A KINCSTÁRI javak szétszóródására nincs forrásunk az 1946-os és 1947- es esztendőkben. A már idézett gondnoki napló is csak 1943 nyarától ad fogódzókat, de az is inkább eszközökre (így kézikocsikra, vízszivattyúra, kábelekre) vonatkozik, mintsem a pompázatos termek berendezéseire. Az eddig ismert és feltárt források inkább azt a feltételezést erősítik meg, hogy a bútorok, műtárgyak zöme a helyén maradhatott. Az iratok szerint jól megoldották a palota őrzését, a kár inkább csak az uradalom távolabbi egységeit érhette. Nem feltételezhetjük azt sem, hogy a lakosság ezekben az években széthordta volna a berendezést, tehát 1949/ 1950 fordulóját az épület- együttes nagyjából épségben érhette meg. SAJNOS azonban arra tapasztalati adatok tömege mutat, hogy részint a kastélyba kerülő intézmények, részint pedig a helyi lakosság az elmúlt negyven esztendő alatt „dézsmálta” meg a már műemlék barokk palotát... Az épületbe betelepedő honvédség nagy mennyiségű kandelábert, kerítés- és kapuelemet adott el a MÉH-nek (nemrég Nagymarosról sikerült kaput és kerítést visszaszerezni). A honvédség berendezkedése során már eladogattak antik bútorokat is (nemrég egy kerevetet vásárolt vissza a jnúzeum, amely így került a Ntulaj- donoshoz), s bátran leírhatjuk, hogy az értékesebb berendezések szétszóródása a legutóbbi évekig tartott. Tudunk olyan tálalószekrényről, amely a ’70-es években, vagy vitrinről, amely az ’50-es években került mai tulajdonosához. Közvetett információk alapján tudjuk, hogy a nyugati műtárgypiacon még a ’80-as évek közepén is felbukkantak gödöllői műtárgyak (például porcelánok) ... summa sum- márum elmondhatjuk, hogy a kastély berendezése nagy valószínűséggel 1950—1985 között szóródhatott szét. fölmerül a kérdés: valamilyen törvényes' módon lehet-e kényszeríteni azokat, akiknél ma is vannak kastélybeli berendezések, bútorok, hogy visszaadják azokat a köznek. Nem kötelezhető arra ma már senki, sajnos ... Amit tehetünk, hogy megpróbáljuk adományként elkérni, esetleg megvásárolni, vagy éppen csak adatként nyilvántartásba venni. A városi múzeum az elmúlt három esztendőben 14 kastélybútor és számos egyéb műtárgy hollétét derítette föl — olykor szó szerinti nyomozás során. Ezek közül többet meg is vásárolt,' de sajnos azt látnunk kell, hogy néhány em-lél? begyűjtése nem lesz elegendő a kastély újbóli berendezésére. Arra viszont igen. hogy az enteriőrök rekonstruálhatók legyenek, s legalább egy-két terem eredeti bútorzattal legyen egyszer bemutatható. Varga Kálmán (Vége) %%iHap 9
