Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-09 / 263. szám
I. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM 1991. NOVEMBER 9., SZOMBAT IDEKI BUDAOKS • ERD • SZAZHALOMB A ST A BAGY • TOROS BA LINY • PILISCSABA • NAGYKOVÁCSI O BUDAJENÖ I PILIS VÖRÖS VAR « BUDAKESZI O BIAIOR- PATY • ZSAMBEK • SOLYMÁR • TÁRNOK 1 PERBÁL 9 TÖK • TINNYE 9 ÜRÖM Zsámbéki tárlat Indiában tizenöt percig mossák Tizenkét lyukas fog egyetlen szájban ;,A tisztálkodási műveletek harmincöt percig tartottak: tizenöt perc fogmosás és húsz perc fürdés. A fogmosást nyugati módra, állva végeztem. A szemközti falra papírlapokat erősítettem, rajtuk a Gitá versei.” — Mahatma Gandhi, akinek önéletrajzából idéztem, nem a fogmosás és a fürdés időtartamát emelte ki a fenti mondatban. Azért jegyezte meg, mintegy mellékesen, mert ez alatt az idő alatt tanulta meg a Bhagavad Gitá tizenhárom fejezetét. kát javít a fogak állapotán, de ismerek olyan idős bácsit, aki azzal kérkedik, hogy jóformán fogmosás nélkül élte le az életét, mégis szinte hibátlan fogsorral dicsekedhet. fiAttól tartok, mi, magyarok nem sokat tudnánk, ha csak a fogmosással eltöltött perceinket szánnánk tanulásra. Fogászok a tanúi, hogy még nem mindenki fedezte fel a fogkefe és a fogkrém áldásos hatását. SAJÁT ÉRDEK Aki felnőttként nem ismeri fel saját érdekeit, hogyan taníthatná megfelelő tisztálkodási szokásokra gyermekeit? A költői kérdésre sajnos igen lehangoló és prózai a válasz: sehogy! A gyerekek fogai ugyanis, kevés kivételtől eltekintve, nagyon rosszak. — A hét nyolcadik osztályban összesen 514(!) lyukas fogat találtunk. Volt olyan kislány, akinek 12 lyukas foga volt — mesélik például a pilisvörösvári iskolai fogászaton. — Mi az oka, hogy eny- nyire rosszak a gyerekek fogai? — Elsősorban a hibás táplálkozással függ össze — mondja dr. Tóth Annamária fogorvos. — A liszt és a cukor nagyon ártalmas, mégis nagyon sok lisztből készült, cukros ételt fogyasztanak. Mi. felnőttek szoktattuk őket rá egész pici koruktól kezdve az erős édes ízekre a cukros cumival és az agyoncukrozott teával! — Mif tehet az a szülő, aki már elkövette ezt a hibát, és a gyereke nagyon édesszájú? Hogyan szoktassa le? — Talán nálunk is be lehetne vezetni a svéd szokást, hogy a gyerekek a hét hat napján nem kapnak édességet, a hetedik napon aztán annyit ehetnek, amennyi beléjük fér. Ettől úgy eltelnek, hogy a következő hat napon nem is kívánják, és a fogaik is sokkal kevésbé romlanak. — Hány éves kortól ajánlatos elkezdeni a fogmosást? Egy ismerősöm — orvosokra hivatkozva — azt állítja, hogy hároméves kor előtt felesleges, de úgy gondolom, a szuvasodás nem ismer korhatárt. — Ahogy kibújuk a gyerek első foga, rögtön el lehet kezdeni. Először az édesanya törölgesse meg egy ujjúra csavart tiszta gézdarabbal evés után, később lehet a kicsi kezébe fogkefét adni, de amíg nem tud köpni, fogkrém nélkül. — Nehéz eligazodni a tisztálkodószerek dömping- jében. Milyen fogkefét és krémet ajánl? — Most az a „hivatalos” álláspont, hogy a műanyag, lekerekített fogkefe a legjobb. Fogkrémből állandóan új márkák kerülnek forgalomba, de szerintem nem a legdrágábbat kell megvenni. Az a fontos, hogy fluortartalmú legyen. — Az óvodákban mintha többet törődnének a gyerekek egészségével. Adják a — most vitát kiváltó — Dentocal tablettát, és az ebéd utáni kézmosást sok helyen fogmosással kötik össze. Az iskolában erre nincs idő. ÖRÖKLŐDÉS — Ha naponta, legalább kétszer fogat mosnának, már akkor is jelentősen javulna a helyzet. Sőt! Ha minden gyerek naponta legalább egyszer megmosná a fogát, feleennyi munkánk lenne. Ahogy itt beszélgetünk velük, kiderül, hogy némelyiknek még fogkeféje sincs. — A helyes táplálkozás és a fogmosás bizonyára so— Tény, hogy itt is gyelembe kell venni az öröklődést. Ide is jár olyan gyerek, aki tényleg rendszeresen mossa, ellenőrizteti a fogait, mégis, félévenként találunk egy-két új lyukat. FÚRÓ NÉLKÜL — Más betegségnél természetes, hogy az arra érzékeny emberek jobban vigyáznak, a fogproblémáknál azonban más a helyzet. Mintha nem vennék komolyan. Vagy csak egyszerűen félnek a fogorvosoktól? — Itt nálunk a gyerekek 90 százaléka nem fél. Ha először van is bennük egy kis szorongás, második alkalomra elmúlik. Én mindig adok injekciót, kivéve, ha nagyon kicsi a lyuk, vagy a gyerek nagyon tiltakozik. — Szívesen jönnek ide — erősíti meg Mirk József- né asszisztens is. — A fogorvosi székben elmondják gond j ukat-ba j ukat. Ha mégoly kellemes is a légkör, azért mindketten jobban örülnének, ha kisebb lenne a forgalom, kevesebb lenne a lyukas fog. Beszélgetni amalgám és fúró nélkül is lehetne. Pachner Edit Elekes Gézáné Ványi Piroska kiállítása november 15-ig tekinthető meg a Zsámbéki Művelődési Házban. A pátyi amatőr festő képei elsősorban a természetet, fákat, virágokat mutatja be, gazdag színekkel, érzékletesen. Képünk a kiállításon készült, mely továbbra is várja a festészetet kedvelő látogatókat (Erdősi Agnes felvétele) Német nemzetiségi napok A magyarországi kultúrában élő németség hagyományőrzésének szép példájával találkozhatunk napjainkban is Budaörsön. Nemrég értek véget a Bakk Endre kanonok nevét viselő alapítvány rendezvénysorozatai, de máris egy másik fontos, többnapos esemény előkészületeiről számolhatunk be. Budaörsi német nemzetiségi napokra kerül sor november 15-én és 16-án, a Jókai Mór Művelődési Központban. Mint azt Wendler András önkormányzati képviselőtől, a budaörsi Német Nemzetiségi Bizottság elnökétől megtudtuk, a német nemzetiségi napoknak régóta hagyománya van. a városban. Wendler András tájékoztatójában emlékeztetett arra, hogy Budaörs mai lakosságának mintegy négy-öt százaléka német nemzetiségű. A múlt mai örökösei, a budaörsi svábok, a betelepítettek, a székelyek, a felvidékiek és a főváros környezeti ártalmai elől elmenekülő nemzetiségiek otthont találtak Budaörsön. A nemzetiségi rendezvényeket, a nemes kezdeményezéseket a környék településein élők, az ön- kormányzatok és az országgyűlési képviselők is támogatják. Igen sokat tesznek az itt élők anyanyelvi oktatásáért is. Budaörsön például két nemzetiségi óvoda, két nemAki vet, az is arat ? Megyeszerte vetik az őszi búzát, de azt sok helyen még nem tudják, ki is arat jövőre. A Herceghalmi Kísérleti Gazdaság traktorosa, Kolmánics Vince szerint nincs az embereknek pénzük, hogy mezőgazdasági vállalkozásba fogjanak, biztosabbnak érzik a szerény, de minden hónapban borítékba kerülő fizetést. Ezért a traktoros majdnem bizonyos abban, hogy az elvetett gabonát learatni ők. fogják (Vimola Károly fölvétele) zetiségi iskola működik. A budaörsi gimnáziumban szintén van német tagozatos évfolyam. A mostani rendezvény- sorozat november 15-én (pénteken) este 17 órakor kezdődik a Német Nemzetiségi Csoport műsoros estjével. Ezen bemutatkoznak a budaörsi óvodák, iskolák és a gimnázium növendékei. A következő napon este 19 órakor kezdődik a svábbál, amelynek keretében nemcsak a hagyományos sramlizene szórakoztatja a közönséget, hanem fellép a Lyra dalkör, Szakály Mátyás vezetésével. Sor kerül a nemzetiségi népviseleti bemutatóra is, amelyre á helyszínen is lehet jelentkezni. A bál ideje alatt régi budaörsi receptek szerint sütött sváb sütemények vásárolhatók. A . Német Nemzetiségi Bizottság elnökétől végezetül azt is megtudhattuk, hogy a környező településekről és külföldről is várnak vendégeket. Így például jelezte érkezését Budaörs testvérvárosának, Bretzfeldnek a polgármestere és küldöttsége is. D. A. ELMEGYEK... Máté Péter-est A néhány évvel ezelőtt hirtelen elhunyt igen tehetséges és népszerű táncdal- énekesre emlékeznek november 9-én, szombaton este 20 órakor a budaörsi közösségi házban. ín Memóriám Máté Péter címmel Mosonyi Ferenc tartja meg estjét, amelyen szó lesz a híres Elmegyek című dalról is. Az estet a Budaörsi Keresztény Egylet szervezi, belépődíj nincs. Az önkéntes felajánlásokat a „Caritas Alapítvány Budaörs” céljaira fordítja a rendezőség. Előadás Százha lom hattá n nehéz kérdésekre Mi okozza, hogy nem minden úgy sikerül az életben, ahogyan elterveztük? Mi rombolja szét,; önbizalmunkat? Mi az óka az időnkénti kellemetlen közérzetnek, fejfájásnak, levertségnek, akkor, ha semmi szervi panaszt nem fedez fel kezelőorvosunk? Aki kíváncsi a válaszokra, az felkeresheti a százhalombattai Barátság Művelődési Központot november 11-én 18 órakor. Ekkor tartják meg ugyanis a Dianetika bevezető előadását, mely nem más, mint a lelki-szellemi egészség modern tudománya. Várják mindazokat, akik hisznek abban, az életünkben felbukkanó kellemetlenségek legyőzésére vannak módszerek. ma Mozirí Százhalombattán a Városi filmszínház november 9- 10-én az Isten nem ver Bobbal című amerikai film víg játékot mutatja be 18 órai kezdettel. Ritkán játszott művek Egyházzenei hangverseny A budaörsi katolikus templomban november 10- én, vasárnap az esti, 18 órai mise után egyházzenei hanaversenyt tartanak. A hangverseny védnöke Szentgyörgyi Zoltán plébános, akitől rövid tájékoztatót kértünk a hangverseny programjáról. — A Budaörsi Pro Mu- sica kórus működik közre — mondotta Szent- g.yörgy völgyi Zoltán plébános — és Sanszon Ferenc, a Liszt-díjas karnagy, kiváló művész vezényel. A hangversenyen igen sok ritkán játszott művet hallgathatnak a hívők és a komoly zene rajongói. Így például Viadana, Palestrina, Ingegneri műveit, de megszólalnak Liszt, Mozart és Kodály kórusmű- vei. az utóbbitól az Adventi ének. — Plébános úr, azt hallottuk, hogy a közeli hetekben a katolikus egyház a budaörsi önkormányzattól visszakap volt egyházi épületet. — Mi azt kértük az önkormányzattól, hogy adjon vissza egv iskolát, hiszen a háború előtt minden budaörsi iskola az egyház tulajdonában volt. Miután igen zsúfoltak az iskolák, és így sincs elég helyük az általános iskolásoknak, kölcsönösen arra a megállapodásra jutottunk, hogy iskola helyett egy épületet, a Volt MHSZ- székházat kapjuk meg. — Mikortól vehetik birtokukba az épületet? — November 15-től, de nem iskolát létesítünk, hanem létrehozzuk az ifjúsági házat. Igen sok ifjúsági csoportnak, vala- mint a cserkészeknek nincs otthonuk, így őket is befogadjuk. — Az ifjúsági ház az egyházközség gondozásába kerülve hogyan, de elsősorban mibői fog működni? — Nézze, most az első lépcső az épület átvétele és minimális költséggel való üzemeltetése. Nem kell rögtön milliós beruházásokkal kezdeni. Ügy gondoljuk. majd szép lassan megvalósítjuk az egyház- község összefogásával elképzeléseinket. — d — BUDA VIDÉKI HÍRLAP Vezető munkatárs: Deák Attila. © Munkatársak: J Szabó Irén és Pachner Edit © Fogadónap minden hét főn 14—17 óráig a szerkesz tőségben. Címünk: Bp. VIII Somogyi B. u. 6. Pf.: 311. ír. sz,: 1446. Telelőn: 138-4761, 138-4067.