Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-16 / 269. szám
HOL ÉPÍTIK FEL A HULLADÉKDEPONIÁT ? Tiltakoznak a környezetvédők „A Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó Perbál határában a terület tulajdonosai, használói és a külföldi vállalkozó óriási hulladékdepóniát (hulladéklerakó) terveznek létesíteni (főleg Budapest hulladékkérdésének enyhítésére), melyhez csatlakozna a térség is. Erről szóló tájékoztatót és fórumot szervezünk a zsámbéki művelődési házban.” Ezekkel a mondatokkal hívta szakmai megbeszélésre az illetékes szakhatóságokat, a Zsámbéki-me- denee Tájszövetség kuratóriumi tagságát és a területileg illetékes önkormányzatokat a Zsámbéki-medcnce Tájvédelmi Egyesület nevében Fésű József és Márcis Márta. Ma még ilyen ... (Hanesovszki János felvételei) Lett is foganatja az elküldött meghívóknak, mert olyan kérdésről van szó, amelyet nem szabad húsz- harminc év távlatában kezelni, hanem alapos és tudományos szakvélemény alapján ki kell dolgozni a fővárost és a Zsámbéki- medence településeit érintő — és mindenkit egyaránt megnyugtató — hosszú távú megoldást. A Budai Tájvédelmi Körzet közvetlen határán fekvő terület a Pilisi Parkerdőgazdaság tulajdonában van, és az elképzelések szerint ezt egy osztrák vállalkozónak szeretnék átadni KLÓNOK L élezik-e ma olyan politikai szervezet, amely belső feszültségek nélkül teszi a dolgát? Továbbá: a központok (az országos vezető testületek, irodák stb.) csupán akkumulálják és kisugározzák a helyi szervezetek napról napra gördülő mikroválságait, avagy éppen megfordítva, a helyi szervezetekben csapódnak le a központok már nem mi króméretű válságai? S még egy kérdés: vajon a könnyen leírt, kiejtett válság minősítés valóban az-e, amit jelentésként tudat, avagy címszóvá lett, bármire ráaggatható? Hallom a megyét járva, némely párt helyi szervezete már három-négy hónapja nem jött ösz- sze. Néhány vezető ugyan tüsténkedik, de a tagság ... Jegyzem a kudarcba fúlt kísérleteket, miként nem sikerült létrehozni a párt helyi szervezetét, a két-három kezdeményező hogyan hagyta abba a próbálkozást. Egy egymilliót majdnem elérő lélekszámú megyében a politikai szervezetek tagjainak a tábora nem haladja meg a harmincezer főt. Régi sémákban gondolkozunk. A nagy szervezet sok emberrel egyenlő. A sok ember (a nagy szervezet) erős befolyás. Ha politikai szervezet, akkor azonosan gondolkodók vannak benne, s ha ilyenek, akkor egységnek kell lennie. A sémák nem engedik meg a fogalmak alapos tisztázását. Mi az, hogy egység? Miben és kiknek az egysége? Szétesett, egymással szembefordult önkormányzati pártfrakciók mutatják, miként élik meg a pártok (helyi szervezeteik) párttá szerveződésüket, átformálódásukat. Eddig ugyanis, ritka kivételektől eltekintve, harci szövetségek, feladatokra szerveződött rohambrigádok alkották egy-egy politikai szervezet helyi tagságát. A hatalom őrlőmalmaiba kerülve, illetve az ellenzék kenyerét fogyasztva, most kerül sorra az, amire korábban nem jutott idő és erő: az összekötő és a szétválasztó nézetek ütközésére. A pártok (a központok) különböző körei, platformjai, tagozatai, klubjai, frakciói nem a bomlás, a válság jelei, hanem éppen fordítva: a tisztázódásé, az azonosítás folyamatáé. Ez az, amit — tapasztalhatom — tévesen értelmeznek a település napi gondjaival küszködő helyi szervezetek, amiért „elfordulnak” a központtól, holott éppen a legfontosabb történik: a prepártokból fokozatosan párt lesz. A téves értelmezés viszont veszedelmes következtetéseket hoz magával. A legveszedelmesebb közülük az. hogy a mindenütt előtérbe kerülő radikálisok — az élettantól kölcsönözve a kifejezési — klánokat óhajtanak látni a pártban. Akión, a genetikailag egységes utódsor már ma sem tartozik a különlegességek világába, de persze a politikai klánok előállítását nem sorolhatjuk ide. T úlságosan gyorsan szaporodik a magukat első vonalba toló kisszerű akarnokok, bármit képviselni hajlandó politikai karrieristák, nemes célokat szólamként szajkózó, de cselekvésképtelen népboldogítók száma a politikai szervezetek központjainak holdudvarában éppúgy, mint a helyi közösségeik tagjai között. Nem az alapítók, nem a legnehezebbekén magukat átvereke- dők, hanem ezek az újak, a janicsár tempóval hadakozik azok, akik klánokat lűrnek/nének csak meg magúk körül, „a pártjukban”, A kérdés az, vajon valóbah az ö pártjuk az, ahol Vannak. Avagy ők. sajátítanak ki úgy szervezeteket, hogy e közben a kisajátítás közben torzítják, deformálják magát a szervezetet,1 klónozásnak óhajtják alávetni a tagságot? Sokasodnak az intő tapasztalatok erre az, utóbbira. A politikai klónozás óhajának megjelenése törvényszerű szakasza a pártfejlődésnek. A kiónok sokasodása azonban a pártok tévútja lenne. Mészáros Olló kommunális szeméttelep létesítésére. A cél mindenki előtt világos: könnyíteni kívánnak a főváros hulladékelhelyezési gondján, biztosítani tudnák hosszú időre a szemétdeponálás lehetőségét a Zsámbéki- medence települései számára, és a beruházók érvei szerint a magas színvonalú technológia alkalmazása révén a szeméttelep nem veszélyeztetné a környezetet. Az óriási szeméttelep még az esztétikai követelményeknek is eleget tenne, mert a szemét rétegre nagy mennyiségű kőzetet helyeznének el, és miután rászórnának egy réteg földet. fákkal szeretnék vonzóvá tenni a területet. Eddig mind szép és jó. de a Zsámbéki-medence Tájvédő Egyesület szakemberei komolyan kifogásolják a fenti elképzeléseket. Ök is élismerik ugyan, hogy Budapestnek szüksége van a hosszú távon is megoldást jelentő szeméttelepre. de legalább ugyanolyan fontos a város környéki széles zöld gyűrű biztosítása, márpedig a Budai-hegység a zöld gyűrű nagyon fontos része, amely viszont hónapról hónapra összeszorul a növekvő beépítettség miatt. A környezetvédők szerint a Zsámbéki-medence a Budai-hegység folytatásaként a budai oldal második zöld sávjává válhat a jövőben, főleg akkor, ha szem előtt tartjuk a természeti értékek védelmét és a nálunk is (egyszer) meghonosodó falusi turizmus elterjedését. Ebbe a területi képbe pedig semmiképpen sem illik bele az elképzelt tzeméldepónia. Szakmai véleményként hangzott el, hogy a legkorrektebb hulladékkezeléssel is együtt jár az állandó gépkocsiforgalom és az ebből fakadó légszennyezés, valamint a hulladékkal óhatatlanul fellépő gyomosodás veszélyeztetné a közeli védett társulásokat és lehetetlenné tenné a területen és környezetében a természetes és természetközeli társulások fennmaradását vagy létrejöttét. A kérdésben hallatta hangját a Budapesti Városvédő Egyesület is. Dr. Radó Dezső alelnök egyértelműen fogalmazott, amikor úgy foglalt állást: tisztában vannak azzal, hogy valahol el kell helyezni a főváros mérheteten meny- nyiségű szemetét, azt azonban határozottan elutasította, hogy a kommunális hulladéklerakó helyét tájvédelmi körzet határán jelöljék ki. A Zsámbéki-medence Tájvédelmi Egyesület kikérte a Pestterv szak- véleményét is. Ebben a következőket olvashatjuk: „A budai tájvédelmi körzet közvetlen közelében a létesítés elbírálása csak sokoldalú előkészítő munka után és a megfelelő környezeti hatástanulmány birtokában dönthető el. Olyan regionális hulladékhasznosító és -lerakd helykijelölés, amely fővárosi szemét fogadásával is számol, csak a budapesti agglomeráció regionális rendezési koncepciójába illesztve és azzal összefüggésben értékelhető. E vonatkozásban érvényes terv nem áll rendelkezésre. Vállalatunk (Pestterv — szerk. megj.) közreműködésével előkészületben van az űj regionális terv kidolgozása, mely területileg —• ellentétben a korábbi területlehatárolásokkal — e térségre is ki fog terjedni.” Ezek lennének a tények, és most még senki nem tudja megmondani, mikor és hol alakítják majd ki a hulladéktárolásra kijelölt területet. Az viszont biztos, hogy konszenzuson kell alapuljon a döntés. I'app János iÜÜ ... de akár ez is lehet helyette Oláh Mara álmai Vasútállomás kékben-szürkében. Egy asszony hadonászik a sínek között, mellette feldőlt kerékpár. A „közeg” derekán gumibot, kezét ütésre emeli. Nőgyógyászat fehérben-kékben. Az orvos alakja uralja a képet, az asszony az ajtónál áll meggörnyedve, az orvos felemelt keze kifelé mutat, „TalcarodjJ" Ezt a címet adom a képnek. Mert a festmények alatt sehol nincs cím, azt gondolom, amit alcarok. „Piros Madonna”, „Fájdalom”. Sétálok körbe-körbe a monori Vigadó étterem nagytermében, az autodidakta cigány festők kiállításán. Még csend van, sehol egy lélek, s ez jó. Csak a szememre és az érzéseimre hagyatkozom. Oláh Mara hozta a legtöbb képet, de itt van alkotásaival Oláh Jolán, Dilinké Gábor, Csányi János is. Még nem tudok semmit. Nem tudom, hogy Dilinkó Gábor — Bizsu — Maiéter Pál összekötője volt ’56- ban, s hogy műveivel megjárta már Párizst, Cannes-t, Lipcsét, nem tudom, hogy Oláh Mara „expresszív kifejező erővel rendelkezik”, mint később a művészet- történész mondja. Csak gyönyörködöm. Később aztán már a szavaké és a zenéé a terem. Oláh Mara a háziasszony, vibrál, repül, jobbra ölel, balra mosolyog. Vendégek keringenek: az „Igazság” cigányszövetség képviselői, a „Hagyományőrző” cigány zenészek, festők, barátok, rokonok. Oláh Mara kilencvenéves nagymamáját kocsi hozza a város széléről. Jön néhány rokon is, de a monori cigányok, akik egyébként mindig, mindenütt ptt vannak, nem kíváncsiak a közülük elszármazottra. — Nem értem őket — hull ki Oláh Mara könnye a kisterem sarokasztalánál, ahová elbújunk beszélgetni. — Hiszen engem a cigányok szeretete hozott ide. Sokáig éltem Monoron, jól, ismerek mindenkit, minden bajukat tudom, csak hát tenni nem tudok értük. Tudod, már beteg vagyok... Mintha réges-rég ismernénk egymást. Oláh Mara olyan, mint a képei: őszinte, kitárulkozó. Csakhogy a képeken, ha önmagát is ábrázolja, elesett, szánalomra méltó. Az életben pedig csupa szikra és elevenség. — Most már! Most már! De láttál volna korábban , Engem az orvosok mindig el akartak tenni láb alól. Tíz év szenvedés ... Egyik monori orvos, akit a festményemen is látsz, azzal utasított ki a rendelőjéből, hogy „nincs semmi bajod, a cigányok mind liisztiznek”. Aztán rákos daganattal kellettmű- teni. De mire én a műtőbe kerültem, embertelen szenvedésen mentem keresztül. — Ilyesmiről szól a vasúti jelenetet ábrázoló kép is? — Megvert egy rendőr. Gyűlölöm Monort! — szakad ki belőle. — Le merjem én ezt írni? Hiszen gyakran jössz a városba, itt élnek a rokonaid. — Most is, tudod, mi volt? Vittem a meghívót az alpolgármesternek a kiállításomra, a portás nem engedett be. Be se engedett! Ez a kiállítás se lett volna, ha az unokaöcsém fel nem kapálja magát addig, hogy <5 a vezetője ennek az étteremnek, ahol bemutatkozhatunk! En itt iskolába járni is utáltam. Kővel dobáltak. Egy tanárom volt, aki nem éreztette velem, hogy cigány vagyok. — De most már ... — 1388-ban kezdtem festeni. Rákban halt meg az anyám, ez akkora veszteség volt nekem, valamihez menekülnöm kellett, Kinevettek még a cigány barátaim is: „Mara, te csak képzeled, hogy festő vagy”. Aztán megint egy újabb betegség. Éreztem, hogy valami nagy baj van a szememmel, de nem vette komolyan senki, csak amikor már kettős látásom volt, és a cigarettát a közepén gyújtottam meg. „Magának az van a szemében, ami a hasában volt” — mondta a doktornő. Daganat . . . Kivették az egyik szemem. Menekültem az emberek elől. A férjemtől is elváltam. Úristen, nem elég, hogy cigány voltomban annyiszor megaláztak, még a szemem is elveszett... A lányom mondta: „anyu, próbálj meg festeni”. Az első, akit a betegségem, a műtétem után lerajzoltam, Sophia Loren volt, aztán megfestettem a szémműté- temet is. Azt a képet a Cigány Módszertani Központ vette meg. — Hogyan derült ki, már a külvilág 'számára, hogy festő vagy? — Egyszer méregből elvittem a képeimet zsűrÍzlelni. Velem volt egy ismerősömé is, aki megkért rá, azt adtam oda először. Nem tetszett, de azt mondták, ami a székem mellé van támasztva, az igen, az művészet. Az az én képem volt. így vált valóra az én álmom. Hogy az autodidakta cigány művészek közé tartozzam. Bar eleinte borzasztó kisebbségi érzésem volt. A szekszárdi festőtáborban, ahová először hívtak meg, három napig semmit nem csináltam. Aztán nekiláttam a- Piros Madonnának. Hát. te festő vagy, mondták, és boldog voltam. Mai napig ez a kedvenc képem. A másik a lányom portréja, aztán az Őrült nő. Sose fogók megválni tőlük. És most már a festést se fogom abbahagyni, soha többé. Az álmaim sorra meg- valóstiltak. Előre megálmodtam. hogy egyszer vendégem lesz egy miniszter. Tessék: eljött a meghívásomra dr, Für Lajos 'honvédelmi miniszter. Mostanában pedig azt álmodtam., hogy külföldön vagyok, állok, egy nagy teremben, egy hatalmas nagy kép előtt, amit én csináltam . .. Koblencz Zsuzsa
