Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-05 / 234. szám
Vajon milyen kép él az emberekben az egyházi gimnáziumokról? Az elmúlt évtizedekben igen kevesen szerezhettek közvetlen tapasztalatokat. A szülök, akik 48 előtt felekezeti tanodákban érettségiztek, jobbára hallgattak, mert nem volt ildomos beszélni arról. Mi lesz veled, Petőfi-gimndzium? (2.) Az egyház közterheket állami iskolában kívánják-e A rendszerváltozást úgy is megfogalmazhatjuk, hogy egy zsákutca végéről visz- sza kell fordulnunk és rá kell találnunk a szerves társadalom- és gazdaságfejlődés útjára. Ez természetesen nem azt- jelenti, hogy az időben kell visz- szaíelé haladnunk. Értelmetlen lenne. Nem tehetünk mást, mint közös gondolkodással megkeressük azt az ismeretlen utat, amelyben visszatérhetünk az egészséges fejlődési pályára. Többéves folyamat Az oktatásban is szükség van a rendszerváltozásra. A gúzsba kötött iskolák néhány éve már oldottak kötelékeiken. Napjainkban régi és új oktatási formák élednek újjá, illetve születnek. Gödöllőn például ugyancsak jövő szeptemberben tervezik létrehozni a református líceumot. A visszakért épületben először csak az első osztályt indítják. Amint felszabadul a ház, úgy teljesedik ki az intézmény. Valóban, Aszódon csak a címer változik? — Elképzeléseink még csak kialakulóban vannak — tájékoztatott dr. Harmati Béla püspök. — Ha átvesszük a gimnáziumot, akkor legalábbis négyéves folyamatról van szó. Hasonlóan fogunk cselekedni, mint a pesti Deák téri gimnázium esetében eljártunk. Minden tanár kap levelet, amelyben értesítjük arról, hogy egy adott időponttól kezdve egyházi kezelésbe kerül az iskola. Megkérdezzük, vállalja-e a munkát, vagy nem. Előzetes felmérés szerint a legtöbben vállalják. A tanulók is hasonlóan nyilatkozhatnak. Aki akarja, azt tovább tanítjuk itt, ahogy elkezdte, de az első osztályba már az új rendszernek megfelelően vesszük fel a tanulókat. — A tárgyalások hamarosan megkezdődnek — folytatta. — Bonyolítja a helyzetet, hogy Aszódon uszodát építettek, aminek a fenntartása meghaladja az iskola erejét; ez városi és sportügy. A technikum jövője nemcsak a mi számunkra kérdéses, hanem az oktatásügyben elfoglalt helye is ellentmondásosan értékelődik. Vannak, akik szerint ez a képzés túl kevés szakot oktat, mások szerint sem középiskola, sem technikum igazán. Mivel nem ismerem az ottani oktatási-nevelési eredményeket, a konkrét kérdésben még nem tudok állást foglalni. Különben már két éve bejelentettük, hogy vissza kívánjuk kérni az aszódi gimnáziumot. ■ ön szerint van-e igény arra, hogy evangélikus gimnázium működjön Aszódon? — kérdeztem dr. Franki Róbert országos felügyelőt, világi- elnököt. — Az igénynek van absztrakt és konkrét tartalma. Az absztrakt: a magyar iskolapolitikában van-e igény lutheránus gimnáziumokra és ha igen, akkor hol és milyen perspektívával. A konkrét a most ott tanuló és tanító emberek tudatában jelenik meg. Ezt a két igényt összhangba lehet hozni, meg lehet beszélni. Csak semmiképp nem szabad vulgarizálni. néhány szülő, diák, tanár támogató vagy elutasító válasza alapján. Negyven év után nem szerencsés a kérdése, hiszen azt is megkérdezhetem: volt-e igény arra, hogy az országban marxista szemléletű oktatás legyen szinte kizárólagosan? Közmegegyezés révén ■ A tanárok és szülök véleménye szerint a bejelentés hirtelen történt és nem volt előkészítve, őket senki sem kérdezte. Ön ezt hogyan látja? — Az aszódi gimnázium visszaigénylését az országos egyházi iskolabizottság 1933 őszére tervezte. Amikor a hajdani leánynevelő ünnepségén a helyi egyházközség vezetői kérték, hogy a szándéknyilatkozatot hozzuk előre egy évvel, az elől nagyon nehéz lett volna elzárkózni. A nyilatkozat annyit jelent, hogy amennyiben az evangélikus gimnázium indításának feltételei megvannak, akkor készek vagyunk ennek a terheit már ’92- ben vállalni. — Én elmondtam, hogy viszonylag kevés az evangélikus gyerekek száma, nem beszélve a tanárokról. Az egyházban is van olyan álláspont, hogy ott kell is- : kólát visszakérni, ahol — ha szabad így fogalmaznom — evangélikus dominancia van. A kormánypolitika viszont azt feltételezi, — és ez az én álláspontom is —, hogy az egyház nem a nyersen kimutatható érdekét vállalja csak, hiszen érdekből vállalni valamit, nem igazán morális, persze nem is amorális, ezt tartják általában normálisnak. — Ami igazán etikus és a társadalom érdekeit szolgálja, az, az, hogy az egyház bizonyos közterheket is átvállal. Bagyin József polgármesterrel és Frajna Miklós igazgatóval arról beszélgettünk, hogy a középfokú oktatás terhét Aszód térségében felvállalja az egyházunk. Innen közelítsük meg a kérdést és ne onnan, hogy visszakérjük az iskolát. M A szülői értekezleten az igazgató állásfoglalást kért a szülőktől arról, hogy taníttatni továbbra is a gyerekeket. A többség igennel válaszolt. Mi a véleménye erről? — Ezt a lépést etikailag nem kívánom minősíteni. Mi megállapodtunk abban, hogy októberben egész napot Aszódon töltünk és ta- numányozzuk a helyzetet. Nagyon szívesen találkozunk szülőkkel, pedagógusokkal. Az igazgatónak szíve joga eldönteni, kit hív össze, mit szavaztat meg, de én fordítva nem tenném meg. : — Ügy. korrekt, ha minden fél ott van. Ebbe a csapdába nem megyünk bele, nem lesz aszódi ügy. Egyházunk a régiót szeretné szolgálni a maga eszközeivel, ha közmegegyezésre találunk. Az utóbbira is törekszünk. Tisztában vagyunk az átmeneti ellenérdekekkel, amelyek lehet, hogy többnyire vélt ellenérdekek. Kimegyünk, megbeszéljük, mit kíván a város, mit a polgárok, a tanárok, a szülők és elmondjuk, mi hogyan gondoljuk. Ha más sorrendben Az evangélikus egyház tehát — mint a válaszokból kiderült — szolgálni akar, és ebben nincsen okunk kételkedni. Egykori gimnáziuma — mondják sokan — soha nem utasított viszis vállal sza más vallású, más nemzetiségű diákot. Arra is gondolni kell azonban, hogy a helyi érdekeket nem csak az evangélikus egyházközösség képviseli és tudja megfogalmazni, hanem a lakosságba szülők, a tanárok és a diákok is. Az iskolát közvetve a szülők pénzéből tartják fenn. Nem csak egy törvény betűi fontosak. Elgondolkoztató, hogy az egyház úgy kívánja átvenni a jelenlegi állami iskolát, hogy nem ismeri.- Dir. Frehkl Róbert nem kívánta etikailag minősíteni a szülők megszavaztatá- sát, de válaszából érződik, hogy nem helyeselte azt. De milyen az etikai megítélése annak, hogy a körzeti feladatokat ellátó iskolába gyerekeiket járató szülőket nem kérdezte meg az egyház a szándék- nyilatkozat tétele előtt, s meghívás ellenére sem képviseltette magát a szülői értekezleten? Sokakat foglalkoztatnak ezek a kérdések a Galga mentén, pedig, ha az elmúlt hetek lépései más sorrendben követték volna egymást, akkor sok félreértés, félremagyarázás talán elkerülhető lett volna. Á leírtak szerint ugyanis az egyház vezetői sem zárkóznak el a kompromisz- szumtól. Balázs Gusztáv (Vége) I ______________SZOMBATI KMIMi__________________ C olumbo Chicagóba repült, hogy földerítse az áldozat, Shirley Bell ottani életét. Abban reménykedett, hogy ha megismeri a lány múltját, képes lesz összerakni azokat az elemeket, amelyekből kiderül, hogy mi történt halálának éjszakáján. Az első, amit tapasztalt, a hideg volt. Kilépve a hatalmas O’Hare repülőtér várótermének kényelméből, a Michigan-tó felől fújó vad szélbe került. Ócska ballonjának gallérját szorosan összefogta a nyaka körül. Egy kis vászontáskát hozott magával, amely csupán egy váltás fehérneműt, fogkefét és egy inget tartalmazott. — A pokolba is, egy sál is kellett volna — motyogta magában a kis kaliforniai. Columbo, ez a meglehetősen vézna termetű ember, aki az enyhe dél-kaliforniai időjáráshoz szokott, hősiesen küzdött vékony ballonkabátjában az erős chicagói széllel, fejét lehajtotta, jobb kezével összehúzta nyakán a gallérját, és bal kezével ütögetve magát, próbált felmelegedni. Ennek kapcsán még egy dolog Columbóról: sohasem hátrál meg, és sohasem adja fel. Mire Tony LeLanne irodájához ért, már teljesen átfagyott. A titkárnő, egy paradicsomszőke teremtés, érzelmeket gerjesztő hosszú lábakkal, testéhez feszülő piciny miniszoknyában, rápillantott a rendőr hadnagyra, szokásos borzas hajára, égőpiros arcára, és egy csésze forró kávét ajánlott neki. — Ajaj. Köszönöm. Hát izé, nagyon kedves. — Columbo elégedetten melengette kezét a gőzölgő csésze felett. — Mr. LeLanne várja önt? — Igen. Azt hiszem. — Columbo ösztönösen abbahagyta a kávé szürcsölését, egyik kezével a csészét tartotta, a másikkal a tárcája után kaparászott. — Egy pillanat. — Kénytelen volt letenni a csészét. Végül is előkotorta rendőrjelvényét. — A Los Angeles-i rendőrségtől. Azt hiszem, a chicagói gyilkossági csoporttól már telefonáltak. A szoba falai faragott mahagónifával voltak borítva, minden egyes táblán keleti életképek. Japán és kínai paravánok művésziesen szőtt mintákkal álltak körben a falak mellett: az egyik sarokban egy alacsony, ébenfából készült sakkasztal, rajta finom faragású figurák, mellette a sakkozók részére mandarinsárga párnák. A mahagóniborításba beépített vitrinben a különböző dinasztiák idejéből származó vázák, üvegek, szobrocskák ... — Hát ez nagyon szép — intett körbe Columbo. — Bizonyára igen értékesek. LeLanne mosolygott. — Az igazi műgyűjtő sohasem gondol erre, hadnagy. Helyezze magát kényelembe. — Inkább állva maradok. Ha leteszem magam azokra a párnákra, sohasem bírok felállni. — Itt van ez — húzott elő egy fonott széket az íróasztala mögül LeLanne. — Próbálja meg. — Nem tudom, hogy a chicagói emberünk mit mondott. — LeLanne mélyen sóhajtott. — Beszélt nekem Shirleyről. És hogy ön ide fog jönni. — Hát igen. Egy kis gondban vagyok ezzel az ügygyei: van néhány gyanúsítható személy, de semmi valódi nyom. Arra gondoltam, hogy ha beszélgetek néhány olyan emberrel, akik ismerték a lányt, talán kapok valami ötletet, amiből kiindulhatok. Talán még én sem tudom, hogy mit keresek, de erősen dolgozom. COLOMBO NYOMOZ Gyilkosság karácsonyra írta: Alfred Lawrence / fordította: Kira József / /r / KITÉRŐ CHICAGÓBA — Nem értem, hogy miért akarta valaki ót.rí — LeLanne habozott — ... miért csinálta ezt Shirleyvel. Csodálatos lány volt, hadnagy. Feleségül akartam venni. — Ezt már a chicagói emberünk, Hogan is említette nekem. — Hogan járt nálam. Igen, nagyon szerettem volna, hogy a feleségem legyen. — És hogyhogy nem házasodtak össze? Nem haragszik, ha ezt kérdezem? — Ö még nem volt rá felkészülve. Még szórakozni akart. Egy ideig ezt el is fogadtam. Aztán nyugtalan lettem. Bohém teremtés volt, hadnagy. Tele vidámsággal. Aranyos gyerek ... — Szürcsölt a rizspálinkából. — Igen. Úgy látszik, hogy valóban mindenki igazán szerette. Ez az, ami bonyolulttá teszi az ügyet. Nincs indíték. — Nem talált semmi nyomot? — Ö, valamicskét. De nem tudok még velük mit kezdeni. Érti, mire gondolok? Egy kis jel itt, egy másik amott. — Azt hittem, hogy manapság már tudományos módszereik vannak. — Hát persze, ha az ember talál valamit, amit megvizsgálhat. De én nem találtam ujjlenyomatot, lábnyomokat ... semmit. És olyan érzésem van, hogy azok a dolgok, amiket keresek, amikre szükségem van, láthatatlanok. Ez így furcsán hangzik. De nagyon gyakran a bizonyítékok egészen mélyen rejtőznek, érti? Olyan mélyen a felszín alatt, hogy mint a buldognak, úgy kell kiásni őket. Van valami speciális ismerete Shirleyről, amelyről úgy véli, hogy segíthet nekem? — Minden, amit mondhatok, az, hogy Shirleyt kezdte idegesíteni a munkaköre. Itt egy áruházban dolgozott, a kirakatrendezés volt a feladata, de nem kapott szabad kezet. Az utasítások fentről jöttek, ő csak végrehajtotta azokat. Sokat panaszkodott emiatt. így, amikor Mary Jane telefonált neki, és Los Angelesbe hívta, belevágott. Tudta, hogy Mary Jane-től megkapja mindazt a szabadságot, kezdeményezési lehetőséget, amelyre vágyott. — Miss Mortonpa gondol? — Igen. Columbo felállt, és odament LeLanne mellé, a sakkasztalhoz. — ön ismeri Miss Mortont? — Nagyon jól! — Hogy értsem ezt? — A divattervezés, szövetek, textilkereskedelem kis üzleti terület hadnagy. Mindenki ismer mindenkit. Rendszeres cserekapcsolat van közöttünk. Az üzletek nagy része viszonylag kevés ember tulajdonában van. Ez egy nagy országos klub. — Ahá. Ez a foglalkozással jár. Értem, de... személy szerint? Ismeri ön személy szerint is Miss Mortont? A nagydarab ember nevetett. — Mondhatom így is. Mi.,, hogy is mondjam... jó barátságban voltunk éveken át. — Ez igaz? — Talán csak nem gyanúsítja őt, hadnagy? Mary Jane az egyik legnemesebb és legtiszteletreméltóbb nő, akit eddig ismertem. Nincs olyan, amit meg ne tenne a barátaiért. — Hiszek önnek. Elhiszem. De hogyan tudott vele kapcsolatot tartani, mikor ő Los Angelesben volt, ön meg itt? — Hetenként utaztam a nyugati partra, hadnagy, hogy bevásároljak, eladjak, intézzem a hajószállítmányokat. Az összes üzletem a Távol-Kelettel zajlik. És Mary Jane is gyakori látogató Chicagóban. Konferenciák, árubemutatók és egyebek. — Bárcsak tudtam volna Ideutazásom előtt az ön Los Angeles-i látogatásairól. Megspóroltam volna a kiszállási díjat a rendőrségnek. — Sohasem gondoltam volna. — Es hogyan szakítottak? — Shirley és én a valóságban nem szakítottunk. Csal? megritkultak a találkozásaink, aztán ő elment Nyugatra, amit tényként fogadtunk el... — Nem, én Miss Mortonra gondolok. Szakított vele? — Ó, Shirley. Szomorú dolog. Shirleyt Mary Jane mutatta be nekem. Itt egy hétvégén. Aztán az egyik esemény a másikhoz vezetett, és szerelmes lettem Shirley- be. — És Mary Jane kiborult? LeLanne bólintott. Kint havazni kezdett. Az ablakhoz ment és leengedte a rizspapír függönyt. A szoba hirtelen melegebbé, meghittebbé vált. — Hogyan viselte el? — Annyira jól, hogy az már zavart is engem. Nagyon bátor, nemes és igazságos lány, hadnagy. Egy keleti nő öngyilkos lett volna. De ő sok szerencsét kívánt nekünk, és néhány hónappal később ő hívta Shirleyt. hogy dolgozzon vele. — Ez nagvori érdekes. — Amit Hogan közölt velem, a szerint Mary Jane rossz nyom, nem lehet gyanúsítani, ö senkit sem tudna bántani. És ha mégis, nem csinálna semmi brutálisát. Shirley a legjobb barátnője volt. — Nem csupán rá gondolok — sok emberrel foglalkozom. Nagyon köszönöm az információkat. — Nagyon kedves öntől. Nem fogom elfelejteni. Amikor Columbo kilépett az utcára, többé már nem érezte a szél marását, a hópelyhek hidegét. (Következik: Hiányos emlékezet)
