Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-28 / 252. szám

I. ÉVFOLYAM, 227. SZÄM 1991. OKTÓBER 29., KEDD BUDJLYIDEKI BUDAÖRS ■ EKÜ « 6Z AZllALLÍ.VIB A . I A © BILIS VOllOSV Ali • BUDAKESZI Q BAGV • TÖRÖKBÁLINT • PILISCSABA O PATY • ZSAMBEK • SOLYMÁR • • NAGYKOVÁCSI « BUDAJENO • PERBAL • TOK • T1NNYE • ÜRÖM Szezonban az erdő munkásad ha baj van Nyálainkon a tél. Jófor­mán minden átmenet nél­kül tört ránk, hiszen pár hete még nyári meleg volt, rövidujjú trikóban sétál­tunk. ízlés dolga, kinek melyik évszak tetszik job­ban — mondhatnám, de sajnos ma már hozzá kell tennem, hogy pénztárca dolga is. Mi lesz azokkal, akiknek nem jut tüzelőre? Akiknek nem jut lakásra? Pár hete hallottam a rá­dióban, hogy néhány haj­léktalan a hárshegyi kilá­tóba költözött. Vajon a pi­lisi erdőkben hányán hú­zódnak meg? — Nem találkoztunk hajléktalanokkal. Nap, mint nap járjuk az erdőt, tudnunk kéne róluk — mondják a pilisszentke- reszti erdészet dolgozói. A tél a fakitermelés leg­megfelelőbb időszaka. Mondják, hogy bizonyos területeken nem is szabad máskor fát vágni, mert. a hó megvédi az újulatot (a csemetéket), nem károso­dik a nagy fák kiemelése közben. túlfizetve, nekik sem mind­egy, milyen kár éri a vál­lalatot. Az átlagfizetés 10— 15 ezer forint, ebből újab­ban nemcsak OTP-tartozá- saikat, hanem az erdészet­től béreit gépek árát is tör­leszthetik. A bérbeadás egyik célja, hogy a dolgozók jobban vi­gyázzanak munkaeszkö­zeikre. Két évig fizetik a gépek árának részleteit, bérleti díjként, kamatmen­tesen. övék a karbantartás, szerelés, javítás -gondja, a vállalattól költségtérítést kapnak. — Ha jobban vigyáznak a gépeikre, több pénz ma­rad a zsebükben — sum­mázza a lényeget az egyik vezető. INDOK NÉLKÜL MEGVAN A TETTES A rakodókon felhalmo­zott fákat azonban a hó sem védi meg a tolvajok­tól. Az utóbbi években — mióta életszínvonalunk ro­hamosan romlani kezdett —, különösen megszapo­rodtak a lopások, kocsi-- számra tűnik el a kivágott fa. A szentkereszti erdészet éppen a lopások kapcsán került most nehéz helyzet­be, ráakadtak két kocsi fá­jukra egy idős asszony ud-> varán, aki jóhiszeműen megvette valakitől. Sem visszavenni, sem még egy­szer kifizettetni nem akar­ják. A tettes már megvan, bíróságra kerül az ügy. ez­zel azonban az erdészet még nincs kifizetve, pedig rá sem éppen a gazdagság jellemző. Az ő dolgozói sincsenek Az erdő munkásainak üzeme, irodája, ebédlője és munkájának tárgya maga az erdő. Olyan magától értetődő természetességgel és biztonsággal járnak benne, mint más a városi kőrengetegben. Azonnal észreveszik, ha baj van. Itt, a pilisi erdőkben fi­gyeltek fel először a tölgy­pusztulásra, tíz éve. Az okát sem akkor, sem ké­sőbb nem sikerült meg­nyugtatóan kideríteni. El­méletek ugyan születtek, de egyik sem ad egyértel­mű magyarázatot. A pilisszentkereszti érdé szét vezetői szerint egy összetett károsodásról van szó, ami kiszáradással kez­dődik, majd gomba támad­ja meg az elgyengült fát. Elvetik a fertőzést, vagy a savas esőket, mint okot, mert mindkét esetben na­gyobb erdőtömböknek ké­ne elpusztulniuk. Mintatelepeiken azt ta­pasztalták, hogy eleinte növekedett a kiszáradás mértéke, majd egy idő után, minden látható indok nélkül csökkenni kezdett. Voltak területek, ahol egész tömbökben haltak ki Két bélyegújdoflság Dőryek és máltaiak A Magyar Posta két új bélyeget bocsátott ki. Az egyik a „Kastélyok” sorozat tizenkét forint értékű da­rabja, amelyen a mihályi Dőry-kastély homlokzati részének képe látható. Ter­vezője Dudás László gra­fikus. Az újdonságot 380 ezer fogazott példányban adták ki. A másik bélyegen a Mál­tai Lovagrend címere lát­ható. Ezt tizenkét, forintos címletekben október 30-tól bocsátják forgalomba. Ter­vezője Vertei József gra­fikus. A bélyeg többszínű ofszetnyomással 352 ezer fogazott és 3000 fogazatlan példányban készült. í BUDA VIDÉKI HÍRLAP Vezető munkatárs: Deák Attila. © Munkatársak: .1. Szabó Irén és Pachner Edit. © Fogadónap minden hét­főn 14—17 óráig a szerkesz­tőségben. Címünk: Bp. VIII., Somogyin, u. 6. Ff.: 311. ír. sz,: 1146. Telefon: 138-4761, 138-4067. a tölgyek, másutt csak egy- egy szál esett áldozatul a titokzatos betegségnek anélkül, hogy a szomszé­dait megfertőzte volna. SZIGORÚ TERV A ’80-as évek közepére teszik a tölgypusztulás ma­ximumát. Azóta a tölgyek között javulás1 mutatkozik, csakhogy újabb fafajon, a gyertyánon vesznek észre most hasonló jeleket, egye­lőre szórványosan. A beteg fákat természe­tesen ki kell vágni, ezen értelmetlen vitatkozni, mégis jó néhányszor meg­gyűlik az erdészek baja a jóhiszemű, városlakó ki­rándulókkal. Pedig a leg­különbözőbb fórumokon elmondták már, hogy szi­gorú, tíz évre szóló ütem­terv szerint dolgoznak, amitől, ha akarnának, se térhetnének el. Éppen most készül a kö­vetkező tíz év ütemterve, ami várhatóan a korábbi­nál is szigorúbb lesz. Pachncr Edit Az idő majd fele! „ ... Megáll az idő ... Az égen néma állócsillagok”. Valahogy így kezdődött az a sláger, a hatvanas évek közepén, amely 1991. októ­ber 23-án, szerdán reggel eszembe jutott. Tényleg úgy tűnt, megállt az idő Pilis- csabán! Legalábbis ez volt az érzésem, amikor kilenc óra tájban megpillantottam a második világháborús szovjet hősi emlékművet. Mindketten a 10-es főút mentén ücsörögtünk. „Ö” majd’ két évtizede — vagy még régebben —, én csak egy-két perce. S azon tű­nődtem, hogy még mindig áthidalhatatlanul nagynak látszik a távolság a fővá­ros és a vidék között. Merthogy hiába látott nap­világot két hete a belügy­miniszter levele, misze­rint bizonyos — persona non gratának, magyarán szólva nemkívánatos sze­mélynek minősített — köz­téri szobrokat és emlék­műveket, amelyeket még nem bontottak el, október 23-ára le kell takarni. A csillagos emlékmű azon­ban mégis dacolt az idő­vel (a megváltozott idővel), s a miniszteri rendelettel. Az az obeliszk, ahol az idén február 22-én az or­szágban utolsóként adtak le díszsortüzet a szovjet katonák a Vörös Hadsereg napja tiszteletére. Mintha ott, Piliscsabán elaludtak volna, vagy meg­állt volna az idő(?!). Mint­ha elfelejtették volna, hogy az a nap a Magyar Köz­társaság kikiáltásának ün­nepe, s az ’56-os forrada­lom áldozataira emlékezés napja! De hamar kiderült, hogy az idő mégsem állt meg. Életre kelt. Azaz beborult, s zuhogni kezdett az eső vagy egy óra múlva. Ek­kor érkeztek emberek lét­rával, fóliával, betakarni az emlékművet. Hát mit mondjak? Kissé mintha megkéstek volna! Vajon miért? Talán a néma ötágú csillagtól várták, hogy meg­szólaljon, mint abban a bi­zonyos slágerben a szerel­mes szív az esti égbolton ragyogó csillagok alatt? Nem tudom, mire vártak." Talán egy újabb sortűzre? Vagy lehet, hogy a helybe­li döntéshozók vacilláltak, féltek dönteni a letakarás­ról, mint ahogyan eddig a bontásról? Kérdés kérdés hátán. A választ lehet hogy megint az időre kell majd bízni? Vagy netán megférnek ve­le, mint a bécsiek? Ott ugyanis senkit sem zavar­va, senki által sem takar­va az idő vasfogára bízva áll a 45-ben emelt emlék­mű. Lehet, hogy mementó- nalk szánták? László Antal Iskolai „fizikai” nevelési módszerek: kormos vonal­zóval, copfhúzás, pajeszhú- zás pofonnal kombinálva, pofon körítés nélkül. Érde­kes, hogy manapság az el- fenekelés nem divat. Talán bonyolult, nagy előkészü­let kell hozzá, nem fogható „hirtelen felindulásra”. Az iskolai (nevelői) verés ugyanis büntetendő cse­lekménynek számít. A gye­rekek azonban ritkán pa­naszkodnak. Valószínűleg nem is tudják, hogy az is­kolában jogtalanul verik őket, a szülők nagy részé­nek pedig nem is jut tudo­mására, mi folyik az osztá­lyok falai között. Aki tud­ja, előfordul, hogy helyesli: „Nem árt az a gyereknek, legalább tisztességgel ta­nul. Engem is vert az apám, ma már hálás vagyok érte. Ha nekünk nincs időnk nevelni, legalább ne­velje az iskola.” Persze nem mindenki gondolkodik így, van, aki még idős korában is nehez­telve emlékszik vissza az iskolai és otthoni pofonok­ra. Jó példa erre Várkonyi Nándor önéletrajzi műve! Szándékosan nem írom le, melyik iskolában, kiről, illetve kikről hallottam, hogy hamar eljár a kezük. Aki így tesz, egyébként is meg van győződve módsze­re helyességéről, hiába be­szélnek neki a pszichológu­sok. Másrészt nemcsak kézzel lehet verni, hanem szóval is. Az egyik pilisi község néhány gyerekét például azért járatják a szülők egy távoli iskolába, vállalva az utazással járó nehézsége­ket és költségeket, mert az egyik helybéli tanító néni úgy kiabál (ordít, rikácsol) fegyelmezés címén, hogy a csukott ablakokon keresztül is kihallatszik az osztály­ból. Ö, bár koránál fogva nem sok tapasztalata lehet a korábbi évfolyamokról, mégis a „mai” gyerekek rossz magaviseletéről pa­naszkodik. A verés nemcsak azért tiltott, mert néhány „szép- léleknek” nem tetszik, ha­nem, mert hosszú távon nem vezet eredményre. Da­cot, ellenállást vált ki. Egy tanár éppen azért lehet ta­nár, mert diplomaosztás­nál feltételezték róla, hogy tantárgyán kívül otthonos a gyermeki lélek rejtelmei­ben is, tudja például, ho­gyan kell felkeltenie a gye­rekek érdeklődését tantár­gya iránt. Ügy hittem, hogy azok­nak a tanároknak az ag­resszivitása, akikről innen- onnan hallottam, diszhar­monikus családi életük­ben vagy a fenyegető mun­kanélküliségtől való félel­mükben gyökerezik. Idege­sek, elbizonytalanodtak eb­ben a változó, zűrzavaros világban. Ezért különösen megdöbbentett, amikor po­fonnal fegyelmező hitokta­tókat ismertem meg. Még csak nem is egy fclekezet- hez tartoztak, volt köztük katolikus, református, sőt egy „szektás” is. Világké­pük mindenesetre szilárd kell, hogy legyen. Régebben — rendszervál­tás előtt — a fizikai erő hí­vei a „makarenkói pofon­ra” hivatkoztak, ma a Bib­liára. De egyik sem meg­felelő hivatkozási alap! Ma­karenko csak egyszer ütött pofon egy gyereket, aki tizenhét évesen már egy fej­jel magasabb volt nála. Ő megbánta, a gyerekek pe­dig nem a pofontól való fé­lelmükben tisztelték e tet­te után, hanem bátorsá­gáért, mert egy nála maga­sabb, erősebb, meglehető­sen agresszív fiút meg mert ütni. A Bibliára való hivatko­zásnál azt kellene tisztáz­ni, hogy ebben az esetben vajon csak az Ószövetséget tekintik-e kompetensnek. Mert ott valóban sok szó esik a vétkek szigorú bün­tetéséről, sok, ma bocsána­tos bűnért járt akár meg- kövezés, vagy halál is, de az Újszövetségben Jézus már „csak” szeretetet és megbocsátást hirdet. Ö nem fenyegetőzik, mint az ószö­vetségi próféták. Akik a verésre esküsz­nek mint hatásos nevelési eszközre, egy dologról el­feledkeznek: mit fognak tenni, ha a gyerek megnő? Nemcsak azért, mert nem érik fel, hanem azért is, mert a kamasz már fejlett — sőt túlfejlett — önérzet­tel rendelkezik. Ha ag­resszívabb, esetleg visz- szaadja, ha érzékenyebb, megszökik. Vagy arra szá­mítanak, hogy az már nem az ő gondjuk, ők csak kis­gyerekeket tanítanak? Így lehet. Mert talán monda­nom se kell, hogy középis­kolai tanárok között eddig nem találkoztam „vereke­dőkkel”. (pachner) KIOKTATÁS UTÁN Afelől érdeklődöm, mi­kor lesz ez és ez a kulturá­lis rendezvény. Persze te­lefonon tudakozódom, a legilletékesebb helyen, a parányi település művelő­dési házában. A kioktató hang, amivel elhárítják kérdezősködésem, meglep. Miért gondolom, hogy csak úgy elmondják a kagylóba, mikor kezdődik a műsor. Elvégre bárki lehetnék. S félre is érthetem, aztán egé­szen más jelenne meg. mint amit elmondott. Ezért in­kább nem közöl semmit, csak ezt, s vegyem tudomá­sul. Veszem, bár nem győ­zök csodálkozni. Miért len­ne baj, ha bárki lennék, és tudomásomra jut, hogy lesz egy rendezvény. Félő, hogy elmennék. Vagy valami ha­sonló. Vigyázni kell az ilyesmire, különösen nap­jainkban. Az újságok ugyanis mindenféléket ír­nak. ezért nem árt, ha az egyszeri műsorszerkesztő óvatos. Nem ad ki infor­mációt. Még megtudnák. Sokan. S mire jó az? —jÍ3Z— Néni vezet eredményre Ki veri a gyerekemet?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents