Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-28 / 252. szám
A POFONOKAT NEMCSAK OSZTANI, ÁLLNI IS KELL aZS3BKÍW5E5TSE2EOTH Nagykörös megbolydult (Folytatás az 1. oldalról) tel műén a város javát szolgálná. E konszenzusteremtő munkában minden irányban nyitottak vagyunk. Deák György, az SZDSZ képviselője is magánvéleményét mondja: — Sajnálatosnak tartom, mind emberileg, mind a város szempontjából a polgármester lemondását. Olyan konstruktív megoldást kell találni, amely minden fél számára elfogadható, ugyanakkor hosz- szú távú megoldás is a városnak. Tóth István, az SZDSZ képviselője több okot is vél a lemondás mögött. — Mielőtt ezekről beszélnék, annyit elmondhatok, hogy egy esztendeje éppen a mi pártunk tett meg mindent — más jelölt állításával is — Kiss János polgár- mesterré választása ellen. Azóta azt tapasztalhatta mindenki, hogy a legnagyobb mértékben megpróbáltunk együtt dolgozni. Ezzel szemben — és ez az első ok — az a frakció támadta, nehezítette meg legjobban munkáját, amelyik megválasztotta. Másodszor, a polgármester nem támaszkodhatott kelIN GENESE T agadások falát emelik egyre magasabbra sokféle hitek sokféle apostolai, s új hiteket faragnak a tagadók. A heroikus láttatott, de valójában körbe-körbe járó küzdelemben az sikkad el, aminek a legfontosabbnak kellene lennie: a valóság. A bonyolult, a sokrétű, sokszínű, a régit és az újat egyszerre felmutató valóság. Helyi véleményvezérek éppúgy, mint az országnak igét hirdetők rátévedhetnek és rátévednek arra az útra, amely — ahogyan azt az ókori Rómában mondták — az in genere, az általában ingoványába vezet. Fel-felszisszenek, amikor okos, a teendőiket célzó szavak helyett azt hallhatom, tehetetlenek az önkormányzatok. Vannak ugyanis a meghatározott mozgástérben ügyesen haladó testületek, és vannak hol haladók, hol toporgók, amint akadnak tehetetlenkedők is. Az önkormányzatok, így, in genere, laikus polgárnak éppúgy, mint szakembernek, megfoghatatlan gyűjtőfogalom. Ahogyan megfoghatatlan az Országgyűlés, ahol „vitákkal telik a drága idő'’ (mi más, mint ez lenne a dolguk?!), a sajtó, amely ilyen meg olyan, a kormány, amely hibát hibára halmoz, illetve csakis hódolattal szemlélhető. S folytatható, a negyven évvel (ami már legkevesebb negyvenkettő), a hatalomátmentőkkel (csak éppen arra nincsen válasz, jelenünkben mi is a hatalom politi- kai/gazdasági vetülete), a kommunistázással (nem ritkán volt „kommunisták” szájából), az in genere apatikus, illetve optimista néppel... Sokasodnak a tények, a tapasztalati ismeretek arra vonatkozóan, milyen egészséges reflexekkel tartja magát távol az in genere igazságoktól/ha- misságoktól a polgár. Nekem ugyanis sokat mond, ha a 3100 lakosú településen tizenegy ember jelenik meg a közmeghallgatáson, azaz a falugyűlés utódján, ha negyedig sem telik meg a pártrendezvényre kibérelt, 400 személyt befogadó nagyterem a művelődési házban, ha a ki- vagy le látogató politikus egyetlen kérdést sem kap a hallgatóságtól. Amint sokat mond az is,hogy egyre gyakrabban találkozhatok olyanokkal, akik a saját fejükkel gondolkoznak, akiknek nem kellenek az in genere készen kapott igazságok, azaz véleményük van pró és kontra, nem szajkóznak politikai frázisokat, hanem a valóság egy-egy elemét mérlegelik. Az a sokat emlegetett józan többség valójában döntő többség! A frazeológiai csatákba be- lebonyolódók — és ez a politikai elitnek azért nem kicsiny csoportja! — azt nem veszik észre, ami a számukra talán a legfontosabb lenne: o hátország hiányát. Ami igaz lehet egy település esetében éppúgy, mint nagy méretekben. K eserves tanulási szakasz áll előttünk. A demokrácia intézményei nagyobb részben ugyanis kialakultak, ezeknek a hatásos működtetése azonban olyan tanulási folyamatot feltételez, amelyet nem lehet megkerülni. Az a kérdés, vajon a magukat oktatóknak feltüntetők valóban azok-e, aminek mutatják magukat, oktatásra képesek? A gyakorlati vizsga a közszereplők néhány csoportja számára —, mert nem viselik a másságot, mert kizárólagosságot igényelnek, mert az általuk meg nem tanultakat óhajtanák másoktól kikérdezni — biztos bukást hoz. Más csoportokat viszont hitelesít, mert nem in genere, hanem in konkrétó foglalkoznak azzal, ami a teendőkörük. A kiválasztódásnak ez a szakasza kezdődött el sok helyen, pártokban éppúgy, mint településeken. Gyanítom, a puszta szavak idejének a vége felé járunk. A vizsgakérdés a mit tettél/te- szel lesz. Mészáros Ottó lóképpen a városháza apparátusának munkájára. Harmadszor, jogállamhoz intézményrendszer, szervezett működés tartozik, s ennek kereteit mi nem jól határoztuk meg, inkább más területekkel foglalkozott a testület. Mindebből következik, hogy elölről kellene kezdeni a folyamatot, vagyis, mindenkinek le kellene mondani mandátumáról. Az új választás után viszont legelőször éppen a megfelelő szervezeti kereteket kellene meghatározni, a testület, illetve a város működtetésére. B. O. Partnerközvetítés A VOSZ Nemzetközi Vállalkozási Kereskedelmi Központjának legújabb akciója nyomán már megnyílt az az iroda, amelyet a szervezet a Struktúra Szervezési Vállalattal közösen működtet. Az irodát azért hozták létre, hogy kielégíthessék mind a kisbefektetők, mind a vállalkozók igényeit. A Struktúra által működtetett adatbankban több száz befektető adata szerepel. KÖZAKARAT EGYESÜLET ALAKULT A párduc nem változtatja foltjait A párduc nem változtatja meg foltjait — mondta Kovács G. István, az Amerikai Szabad Magyar Újságírók Szövetségének képviselője szombaton Budapesten azon az összejövetelen, amit Szokolay Zoltán országgyűlési képviselő szervezett „Fórum a média túlsó partján” címmel. A rendezvénynek helyet adó Dohány utcai, hatalmas terembe alig fértek be az érdeklődők, a tömegkommunikáció erkölcsi szintjével elégedetlen tévénézők, rádióhallgatók, újságolvasók. Az amerikás magyar párduchasonlata arra utalt, hogy a sajtót „fogyasztó” emberek nem bízhatnak meg azokban az újságokban, tévé- és rádióműsorokban, amelyeket a letűnt diktatúrát kiszolgált újságírók szerkesztenek, írnak, vezetnek. Szokolay Zoltán a hiteles, felelős, szakszerű és etikus tájékoztatásért, valamint a sajtóbeli és sajtó előtti egyenlőségért emelte fel a szavát. A meglehetősen széles körben elvégzett vizsgálatai és a neki írott levelek alapján az alábbi megállapításokra jutott: Az emberek hiányolják a médiában a nemzeti jelleget, elégedetlenek, amiért háttérbe szorult a magyar kultúra. Egyre ellenszenvesebb az a szerkesztői gyakorlat, amikor bizonyos témák kapcsán nem hallgatják meg a másik felet. A hallgatók, nézők, olvasók unják, hogy az újságírók aránytalanul sokat foglalkoznak a pártok belügyei- vel, és pártközi viszálykodásokkal. Ugyanakkor keveset törődnek a mindennapok gondjaival. A hozzászólók között Fábián László, a Heti Magyarország szerkesztője megjegyzéseket tett arra, hogy mit szabad és mit nem szabad a magyar sajtóban. „ ... szabad burkoltan és nyíltan hazát árulni... szabad mások iratait ellopni, és abból botrányt csinálni ... szabad egy követ fújni a visszarendeződést áhító kommunistákkal ...” Sediánszky János, a Magyar Rádió ' szerkesztője szerint „sokkal nagyobb a kulturális érdeklődés ebben a népben, mint mondjuk, a németben vagy a franciában”. Ezt fenn kellene tartani. Azonban a Kossuth, Petőfi és Bartók adók átszervezése viszonylag tiszta profilú adókká aligha kedvez egy szélesebb réteg kulturális igénye kielégítésének. Pálfy G. István, a Tévéhíradó és A Hét főszerkesztője úgy vélekedett: „A közönségnek nem azt kellene tudnia, hogy a tévé az ország legnagyobb kifizetőMeddig bűzlik az ócsai tó? (Folytatás az 1. oldalról.) dást keresni a környezetet szennyező góc felszámolására. Schulteisz József, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy konkrét terveik vannak a szennyvíztó megszüntetésére. Az Erdészeti Tudományos Intézet támogatásával felkészültek egy úgynevezett háromlépcsős erdőtelepítésre, melynek révén 2,7 hektárt ültetnének be nyár-, szil-, illetve ezüstfákkal. A majdani erdősáv jól szolgálná a környezet arculatának javítását. A szennyvíztavat pedig az iszap elszállítása után földdel feltöltenék, majd elsimítanák. Dr. Búza Attila ócsai polgármester elmondta, hogy készül a szentesi Hid- rófer Ipari Kft. bevonásával a Biomodul víztisztító. Az önkormányzat a céltámogatás és más anyagi erőforrásai révén eleddig 20 milliót fordított a víztisztító építésére, Búza úr reményét fejezte ki, hogy a jövő év első negyedében már befejeződnek a munkálatok, s rendelkezésre áll a még hiányzó bő hétmillió forint is. Arra a kérdésre, mikor lesz Ocsának kiépített vízhálózata, azt a választ adta, hogy jövőre tanulmány- tervet készíttetnek, a beruházáshoz pénz kell, s nem kevés. Ezért ehhez nagy valószínűséggel az ócsaiak- nak anyagilag is hozzá kell járulniuk. A bűzös tavat — erősítette meg az információt — lezárták, de a felelőtlen szemetelőkkel szemben a testület szinte tehetetlen. Gy. L, UTOLSÓ ROHAM A KÁRPÓTLÁSÉRT Zsámbékon különleges szolgáltatással jelent meg Koháry István okleveles mérnök, földmérő szakember. A parkolóban leállított lakókocsijában rendezte be irodáját, ahol a íöldvisszaigénylés körül járatlan helybelieknek ad tanácsot, sőt a kusza telekügyek kibogozásában is segítséget nyújt, mivel betekintési joggal rendelkezik a megyei földhivatal irataiba (Yimola Károly felvételei) helye, hanem, hogy ez a legnagyobb kultúrateremtő műhelye.” A tévé megérett az átalakításra. Ki kellene nevezni egy testületet azzal, hogy holnap bontsák fel az összes tévés szerződést. Ugyanakkor ez a grémium bízzon meg olyan főszerkesztőket, akik bírják a szakma és a közönség bizalmát. A főszerkesztők majd visszahívják azokat az újságírókat, akiknek tudása valóban nélkülözhetetlen. Milyen a nemzeti tévé? Nem nemzetellenes. Ha például nem tekintene a határokon túlra, nemzetellenes volna. Fel kellene ismerni, hogy a szomszéd népekkel való szövetség megteremtésében is óriási eszköz a képernyő. A tévé átalakítására tett kísérlet nem sikerült. Képletesen szólva: több a halottja, mint a túlélője. Egy faluról érkezett olvasó úgy találta, kezdeményezni kellene, hogy ■ vonják meg a Népszabadság és a Magyar Hírlap névhasználati jogát, ha már ezeknek a szerkesztőségeknek nem volt annyi erkölcsi erejük, hogy tekintettel a megváltozott körülményekre, ők maguk adjanak új nevet lapjaiknak. Javaslatát azzal indokolta, hogy vidéken az emberek nemigen tájékozódnak a sajtó ügyeit illetően. Még mindig az él bennük, hogy a Nép- szabadság és a Magyar Hírlap a „hivatalosság” lapja — mert a Kádárrendszerben az egyik a párt, a másik a kormány újságja volt. A posta jószerivel nem is terjeszt más országos sajtóorgánumot a falvakban. Ezért tud hatni például az Agrárszövetség propagandája — amit a Népszabadság sulykol —, hogy a parasztok nem is értenek a kisebb területek; megműveléséhez, vagy ha igen, anyagilag nem éri meg nekik. Csete György építész: A sajtó munkatársainak tanulmányozni kellene Németh László munkáit. Manapság csak félve lehet el- rebegni az ő harmadik utas elképzeléseit. A szellem újságíró-terroristáinak pedig csak annyit, amennyit 56- ban mondtak a forradalmárok a rádiósoknak, miután elfoglalták az épületet: „takarodjatok!”. Grosics Gyula, az egykori aranycsapat tagja: Elegünk van a nemzetgyalá- zásból, nemzeti jelképeink kigúnyolásából. Mintha a sajtó nagyobbik részében ilyen logika működne: Ha azt mondom, magyar vagyok, akkor rám fogják, magyarkodom. Sőt mindjárt nacionalistának neveznek, sovinisztának, revizionistának. Ne adj isten, antiszemitának. A rendezvényen megalakították a Közakarat Egyesületet, amely céljait és feladatait tekintve a tiszta és manipulációtól mentes sajtóért küzd. Az. alakuló nyilatkozatot 517-en írták alá. A 14 fős elnökség tagjai többek között Szokolay Zoltán MDF-es képviselő, Szuhay Balázs színművész, Szalay Zoltán, az I. kerület alpolgármestere és Szekeres László, a Szambád Európa Rádió újságírója. Követeléseik közé tartozik, hogy legyen vége a médiaháborúnak, szűnjön meg a hírek tendenciózus szelektálása. Az újságírók mozdítsák elő a történelmi igazságtételt. Adonyi Sztancs János
