Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-22 / 248. szám

I. ÉVFOLYAM, 222. SZÁM 1991. OKTÓBER 22„ KEDD D U NAJAJ SZENTENDREI-SZIGET • CSEPEL-SZIG El 9 DUNAKESZI MIKLÓS fi FŰT • GÖD RÁCKEVE • SZIGETSZENT­Kelet néző gödi látogatás Beszélgetés a sasfészekben Göd egyik legcsendesebb környéke a Jávorka Sándor utca. Sűrű lombok hajolnak az udvarok fölé, egy szakasz után megszűnik a gyalog­járó, lejtős út vezet a du­nai komphoz. Az is csak személyszállító kishajó. Kö­zelében áll a Műszaki Egye­tem oktatóháza is, amely nemzetközi találkozónak adott helyet a múlt hét vé­gén. Egy nagy falu, amely a határoktól messze kere­sett kapcsolatokat. No meg kiutat abból a szürkeség­ből, amely élénken működő gyermek- és ifjúsági szerve­zetek hiányában rátelepe­dett a fiatalok életére. Sok más is Az Ifjú Sasok és Sólymok Nemzetközi Szövetségének főtitkára, Jacqi Cottin ked­ves, közvetlen modorú fia­talember, aki szívesen jött a lapunkban már ismerte­tett Kelet—Nyugat találko­zóra. Öt kértük, hogy rö­viden mutassa be szövet­ségüket, beszéljen a nálunk is kibontakozó mozgalom lehetőségeiről. — A háború előtt ko­moly szervezetei és kap­csolatai voltak a szövetség­nek itt Magyarországon, amit a világégés történései szakítottak meg — közöl­te a főtitkár, mintegy em­lékeztetőül. Az alapító oszt­rák tanár, dr. Anton Tesa- rik indítéka a kevésbé te­hetős családok gyermekei­nek segítése volt. Gondola­tilag közel áll, de nem ré­sze a szociáldemokrata mozgalomnak ez a szerve­ződés, amely brüsszeli köz­pontjából organizálja az európai és dél-amerikai csoportokat. Jelenleg 53 or­szágos szövetség működik. Az idei nyáron Svédország­ban rendezett nemzetközi táborba eninyi helyről érke­zett nyolcezer résztvevő. Kevesen tudnak ilyen sok gyermeket és fiatalt meg­nyerni, de az említett ese­ményen kívül sok más, ér­dekes tevékenységet sorol­hatnék fel. zetnek be. Mivel ez, az Európa Tanács által elis­mert szövetség, így annak az ifjúsággal foglalkozó in­tézményétől szintén kap céltámogatásokat. Hamaro­san innen Gödről is utaz­nak majd Strasbourgba egy tanácskozásra, mely­nek költségét az Európa Tanács fizeti. Érkezik pénz az Európai Közösségtől, kü­lönféle szolidaritási alapít­ványok számláiról, az Euró­pa Parlament szocialista csoportjától. Tanulságos lehet — Itt Magyarországon mi még azt sem tudjuk, hogy a világ nagy ifjúsági szö­vetségeihez képest, hol fog­lalnak helyet önök, a tag­létszámuk szerint. Kérdés, ha az országok tagdíjaiból ered a legtöbb bevételük, hogy lehetnek partnerek a ma még szegény keleti or­szágok szövetségei? Vagy őket támogatni kell? Mit remélnek, hogy tudnak ezek megerősödni? — Ha nem pártok ifjú­sági szövetsége, ki támo­gatja, miből tartják fent ezt a mozgalmat? — Elsősorban a tagsági díjakból, melyet az egyes országok tagszervezetei fi­— Jelenleg a cserkészek tábora a legnagyobb a vi­lágon. Ügy gondolom, hogy utánuk mi következünk. A keleti országoktól mi anya­gilag semmit sem várunk el. Kritika nélkül viszont senkit sem fogadunk be. Nem elég, hogy valaki de­mokratikusnak vagy szo­cialistának nevezi magát. Feltételünk: céljainkkal, el­képzeléseinkkel megegyező, vagy közel álló legyen prog­Ma délután Foton Testületi ülés Kérdezhetnek és találgat­hatnak a fótiak. Még biz­tosabb, ha elmennek az ön- kormányzati képviselők rendkívüli ülésére. Ma, ok­tóber 22-én 17 órakor a IQ m községháza házasságkötő termében tartják azt a na­pirendet, melynek a meg­hívó szerint egyetlen témá­ja van. Az 1992. évi céltá­mogatási igény bejelenté­se. Az előadó Tóth Sándor polgármester lesz. Meghív­ták a pártokat, a tiszti fő­orvost, a szakszervezetek és a sajtó képviselőit is. ramjuk. Ezzel kapcsolat­ban érdemes megemlíteni, hogy a magyarországi ta­lálkozást a magunk számá­ra is szeretnénk tanulsá­gossá tenni. Meg keli- tud­nunk, hogy az itt működő szervezetek milyen alapel­vek szerint működnek. Mi­vel érdemes, mivel tudjuk őket segíteni? Miben kü­lönböznek a nemzeti, pél­dául a magyar és a cseh, vagy más ifjúsági mozgal­mak? Egyelőre csak Ma­gyarországot fogadtuk el hi­vatalosan, de hosszú lista készült a csatlakozni kívánó országok jelentkezéseiről. Megértésen alapul Jacqi Cottin, a sasok fő­titkára — Miben egyezik meg más ifjúsági szövetségek értékrendjével, céljaival és miben tér el az önöké? Összefoglalható-e néhány mondatban? —• Egymás iránti meg­becsülésre, kölcsönö.s se­gítésre, kultúráink tisztele­tére neveljük tagjainkat. Az internacionalizmusra is, de az egyenjogúság alap­ján, mely valódi megérté­sen és nem más irányítá­sán alapul. Célunk a bé­kéért való küzdelem, de nem csupán egy-egy nagy demonstráció, vagy más al­kalmi megmozdulásokkal, hanem a mozgalom szelle­misége révén. Kis és nagy közösségek, szomszéd or­szágok, népek iránt való tisztelettel. Kovács T. István Este is látható Pomázon, a református templom díszkivilágítást kap, ezért a bejárat előtt kiszélesíti a járdát, hogy elférjen a három reflektor, mely esténként kiemeli a Hősök téré magasodó műemlék jellegű templomot (Erdősi Ágnes felvétele) Lépcsők a közeljövőbe A két lónak nem lesz dolga Kár lenne már ismételgetni a történtek után, hogy is zajlott a korabeli tsz-szervezés. Megvan már annak az írott krónikája, mint ahogy szájhagyomány szerint megvolt már sokkal régebben. Ez utóbbi segítségével tudták meg a fiatalok azt, amit szüleik átéltek. Mégis, amikor a földkér­dés ismét szóba került, s a mai szövetkezetek műkö­dési formáit érte a bírálat, sokan azt mondták: A múlt olyan volt, amilyen. Az vi­szont tény, hogy korszerű mezőgazdaság alakult ki. KRITIKUSAN Kérdés, milyen lesz a földművelés, a mezőgazda­ság akkor, ha megbolygat­juk a mostani kereteket. Lesz-e akkor is kenyér, ha ismét két lóval szántja sza- lagíöldjét a kisparaszt? Tényleg szalag és tény­leg két ló? — kérdezem csak úgy magamban, dr. Kovács Árpád elnökre te­kintve a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezetben. Ö ugyanis a fülem hallatára telefonál, és közli egy köz­igazgatási szakemberrel, hogy mire lesz majd jó az egyik, vagy másik központi épület. Még múzeumról is szó leheit, amint hallom a tárgyalóasztalnál ülve. Oda­kint már korábban érte­sültem arról, hogy a gaz­daság egyik leányvállalata, a Fótépker is kikerül a szárnyaik alól és kft.-vé alakul át. Ámbár ezzel kapcsolatban kritikus, zsör­tölődő hangokat is lehetett hallani. Egyesek szerint ez az egész csak egy csomó pénzbe kerül. Állások, eg­zisztenciák rendülnek meg, mint minden átszervezés idején. földosztás Akadtak, akik még vár­tak volna ezzel a dön­téssel, másként csinálták volna. Ám a folyamat már Emlékidézö Ki anya nem tévedett Vannak évszámok, ame­lyekhez sem az évezredet, sem az évszázadot nem kell leírni, mert az utolsó két számjegy is elég emlékez­tetőül. Ha például azt mondjuk 14, minden fel­nőtt ember tudja, hogy az első világháború kezdeté­ről fogunk beszélni. És így vagyunk az 56-tal is. A nemzet iga alóli feltámadá­si kísérlete és vérbefojtá- sának esztendeje. Csaknem 20 éve élek Gödön és itt kutatok az idősebb embe­rek körében: ki mit tud a gödi ’56-os eseményekről? Azonkívül, hogy a Kos­suth téren volt egy gyű­lés. ahol egy üzemtulajdo­nost akartak a forradalmi bizottság elnökének meg­választani, kivétel nélkül a mártírhalált halt fiatal­emberre emlékeznek. Az üzemtulajdonos, aki­nek pesti villájában egy ismert „profi” politikus la­kott és talán ma is lakik — nem vállalta a felkínált tisztséget. (De milyen iga­za volt!) A mártírhalált halt ifjú gödi polgár pedig Iván Ko­vács László. Édesapja tiszthelyettes volt a régi királyi honvéd­ségben, 1947-ben „felmen­tették” a szolgálatból. Az ifjú László gyermek­korától szeretett volna ka­tona lenni. Végre sikerült polgári alkalmazottként el­helyezkednie a légierő-pa­rancsnokságon. Ott érte ok­tóber 23. A forradalmi ese­mények során azt a felada­tot kapta, hogy keresse fel egy honvédségi parancs­csal Maiéter Pált, az ismert módon a forradalmi erők­höz átállt parancsnokot. Maiéter bízta meg Iván Kovács Lászlót, hogy vegye át a Corvin közi forradal­mi csoport vezetését. A fiatal parancsnok fegyel­met tartott és minden tör­vénytelen lépéstől eltiltot­ta csapatát. A forradalom a jól is­mert körülmények között elbukott. Iván Kovács László november 4. után régi munkahelyén folytat­ta a szolgálatot és Gödön lakott szüleivel. 1957 már­ciusában édesapjával együtt letartóztatták. Atyját há­rom hónap után szabadon bocsátották, őt azonban nem, és a bírósági tárgya­láson halálra ítélték. Fel­lebbezés után még kétszer ítélkezett a bíróság és a végítélet dec'ember 27-én is halál volt. Iván Kovács Lászlót 1957. december 30-án végezték ki annak ellenére, hogy mentő ta­núi között általa megmen­tett ávósok és kommunis­ták is voltak. Szerető édesanyja a 301- es parcellánál leselkedett napokon keresztül, s de­cember 30-án újabb két sírt fedezett fel a szomorú he­lyen. Az egyiknél megtor­pant és felsóhajtott: itt fekszik az én Laci fiam. A 301-es parcella jelte­len sírjainak feltárásakor bebizonyosodott, hogy az anyai szív nem tévedett. Göd lakossága a szülői fájdalom enyhítésére, az áldozat emlékének áldozva, egy prekommunistáról el­nevezett utcát lát el — a nagyközségi képviselő-tes­tület határozatával meg­erősítve — Iván Kovács László nevét viselő utca­névtáblával. Az utca két végén lévő táblán rövid életrajzi megemlékezés is lesz, Balassa Tibor akkor megindult, amikor téesz különféle ágazatai kft.-kké alakultak. A szövetkezetben ne) szívesen mondanák ki e: a szót: részvény társasa. Ha pedig nem, én sem írói így ahogy közölték: mef születik az igazi föld- t termelőeszköz-tulajdon, szövetkezeti alapon. Vagy egyéni tulajdonosok társi lása jöhet létre. Nem les központi irányítás mondja az elnök, s mivi új földosztásról beszél, é mégiscsak szalagparcellf kát látok magam előtt. Ai amennyire megértem a ms gyarázatból, mégsem s lesz a dolog vége. Létre jön egyfajta közös géppar) termelési eszköztár, am: vei megmunkálják a tagsá földjeit. A két lónak te hát nem lesz dolga, az ek szarva mögött sem küllő a csizmás ember, ahogy régi romantikus festmé nyékén. Megegyezéses, szét ződéses vagy valamilye alapon viszont csak ke lenni közös tábláknak, h géppel művelnek. Űj foga lom, amit megtanulható! érdekalapú Irányítás lesz. A jövőhöz vezető lépcső soron most a jogelőd köte lezettségeit kell rendezn Hiszen voltak hitelek, ami két vissza kell fizetni. Szá mításba kell venni, hogy családtagokkal együtt csak nem 4 ezer ember élt, akar élni a közös vagyon bői, a munka eredményé bői. HOLDING ? A nyugdíjasoknak ki egészítő járadékot adtai) Ezt, s még néhány szociá lis előnyt nem akar a tag ság feladni. Ezért aztán : közgyűlés jóváhagyása sze rint lesz egy maroknyi cső portiból álló utódszervezet Ök a közös dolgokat irá nyitják. Ügy is lehet mon dani, hogy a vagyont keze lik. Bár ennél több les: valamivel a dolguk, azér mégis önkéntelenül ez i szó jut az eszembe: hol­ding. Annak is a gyakorta lesz a próbája. K. T. I. dunataj hírlap Vezető munkatárs: Kovács T. István. • Munkatárs: Vasvári £va. • Fogadónap: minden hétfőn 12—IS óráig a szerkesztőségben. Cí­münk: Bp. Vili., Somogyi Béla u. 6. Pf.: 311. ír. sít.: 144«. Telefon: 13«-41S1, Ui- 40S7.

Next

/
Thumbnails
Contents