Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-22 / 248. szám

Egy tiszta forradalom emlékével Bizalom nélkül nem szabad élei! Frajna Miklós 1931-ben Ízületeit Váckisújfalun és 1985-ben az aszódi Petőfi- jimnázium tanára lett. Kát ez is egy kisebbfajta cso­da, élete három és fél év­iizedének ismeretében. — Az elemi iskola után i váci piarista gimnázium­ban tanultam tovább an- rak államosításáig — em- ékszik vissza. — Ekkor Dtthagytam az iskolát és ez ígybeesett az első pályavá- asztásommal. Szerzetes je­lölt lettem a pécsi pálos rendben — amíg egy éjsza­ka teherautóra pakoltak va­lamennyiünket és a váci püspöki palotába szállítot­tak. — Ezután alámerültem a proletariátus világába. Se­gédmunkás lettem egy iro­dagép-vállalatnál — foly­atja Frajna Miklós. — Egyszercsak azt mondták: -nagából még jó esztergá- yos lehet. Átképzésre küld­tek, amiről szakérettségire jelentkeztem. A szakérett­ségivel szinte kapásból fel­vettek az EL TE matemati­ka—fizika tanári szakára. 1953 őszén behívatott a sze­mélyzetis. Feljelentettek a falumból, hogy kulák volt a nagyapám és klerikális- reakciós befolyás alatt ál­lok. Szerencsémre ekkor ép­pen Nagy Imre volt a mi­niszterelnök és nyugton hagytak. Amikor leváltották, ismét elővettek: 1955. de­cember 7-én fegyelmi tár­gyalást hívtak össze és — az utolsó félév előtt — kizár­jak az egyetemről. Azt mondták, hogy a tanári és újságírói pályát messze ke­rüljem el! Irodai munkás, számlázó lettem. Frajna Miklós fegyveres harcban nem vett részt, de egy vállalati gyűlésen el­hangzó felszólalása — „re­mélem, a megváltozó rend­szer jobban számít majd a fiatalokra, mint az eddigi” — elég volt ahhoz, hogy 56 novemberének végén már emlegessék a nevét. — Laposkúszásban hagy­tam el az országot, de csak azért, mert nem engedtek továbbtanulni. Azóta is egy tiszta forradalom emlé­ke él bennem. A komoly indulatok ellenére nem a személyes bosszú vezette az embereket. Két megrázó, bármennyire is banális ké­pet látok magam előtt — mondja. — Látom a dobozt, amibe számolatlanul dobál­ták a pénzt, a forradalom áldozatainak megsegítésére, és nem őrizte senki sem. Emlékszem arra, hogy a tömeg megkergette azt az embert, aki csak el akart venni valamit a kitört ki­rakatból. — Franciaországban, Montpellierben kötöttem ki, ott szereztem diplomát. Már 1959-ben haza akar­tam jönni, de csak az 1983- as amnesztiával engedtek haza. Francia földön gyó­gyultam ki az előítéleteim­ből, és úgy tértem vissza, bhT MqzTm Petőfi: Hegylakó visszatér. Szí­nes, szinkronizált amerikai fantasztikus kalandfilm. 18 és 20 órakor. Frek venciavideo: Állami áruház, 10 órakor. St. Tropez-i csendőr. 16 óra­kor. Inga, 18 és 20 órakor. Varrónőt felveszek. Ipari gé­pekkel. Vargyainé, Gödöllő. Rét U. 19/A. (82 08S/1K) Köszönetét mondunk a roko­noknak. ismerősöknek és jó barátoknak, volt munkatársak­nak, akik Earáth Andrásné, szeretett feleségem és édes­anyánk elhunyta alkalmából személyes megjelenésükkel vagy részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. Ba- ráth család. (82 090/1K) hogy bizalom nélkül nem szabad élni. Jó pedagógus sem lehet úgy az ember, ha nincsen benne hit a másik ember jóságában. — Egy évtizeddel később állami megbízatásnak szá­mító feladatot kaptam: a felnőtt-tagozatot vezettem a gimnáziumban. Három éve azzal a feltétellel vál­laltam az igazgatóságot, hogv ha a tanári kár és a tanács támogatja progra­momat, a kéttannyelvű francia—magyar tagozat indítását. Ezt az iskolatí­pust nagyon demokratikus­nak tartom. A legegysze­rűbb szülők gyermekei is felvételt nyerhetnek, ha ér­telmesek. A másik előnye: minden diák legalább egy­szer kiutazik Franciaország­ba és kapcsolatokat sző —• érvel töretlen hittel Frajna Miklós. Az 1952-es lelkiállapotá­ban azt a szakot kellett vá­lasztania, amelyben mindig az igazat mondhatja. Tud­ja persze, hogy az elmúlt évtizedekben az iskolában sem nevelték az életre a gyerekeket, nem beszéltek nekik a szerétéiről és az áldozatvállalásról. A szülők ' is inkább pátyolgatták cse­metéiket, és ez nagy baj. — Alapvető gond a de­mokratikus hagyományok hiánya. Mindent a fejünk fölött intéztek, így kezdett Gödöllő fejlődni, Aszód le­maradni az érintettek bele­szólási lehetősége nélkül. Hogy a mai már más rend­szer, vagy még a régiben élünk? — aggódik az általa vezetett intézmény sorsára is gondolva. — Ha a de­mokráciát nem tudjuk meg­élni, ha továbbra is az érde­kelt emberek háta mögött intéződnek a dolgok, akkor ne legyünk elégedettek, in­kább valljuk be: a jó még sokáig maga előtt görgeti a rosszat! — Hogyan összegezhet­ném pályámat? Ha egyet­len gyereket sikerült átse­gítenem megértésemmel a kamaszkor nehézségein, már nem dolgoztam hiába — mondja befejezésül. Balázs Gusztáv Várospolgárok Egyesülete Rólunk is szó esett Ülést tartett a napokban a Gödöllői Várospolgárok Egyesülete. Megnyitójában Keményfi Róbert elnök be­jelentette, hogy az egyesü­let 10 ezer forint támoga­tást kapott működéséhez az önkormányzattól. Ezután az önvédelmi csoport tevé­kenységéről számolt be, majd egy II. világháborús emlékmű kialakításának tervéről, megvalósításának lehetőségeiről szólt. A tagok ezután a váro­son belüli tájékoztatás helyzetét vitatták meg. Saj­nálatukat fejezték ki a vá­rosi hetilap megszűnése miatt, s javasolták: helyet­te a jövőben a Pest Megyei Hírlap adjon nagyobb he­lyet a gödöllői hírek, infor­mációk számára. Két meg­oldási lehetőség is felme­rült: vagy szóljon a jelen­legi egyetlen oldal teljes egészében Gödöllőről, vagy kapjon több oldalt közösen a környékbeli települések­kel. Az ügyben a közeljö­vőben fórumot kívánnak tartani az újság vezetőinek részvételével. A továbbiakban utcane­vek megváltoztatásával, a város tisztaságával és taka­rításával, valamint az autó­buszok parkolásával kap­csolatosan hangzottak el ja­vaslatok, vélemények, Jáky Kálmán alelnök pedig el­mondta, hogy a Gödöllői Városvédő Egyesület és a várospolgárok egyesülete közös pályázatot adott be a Környezetvédelmi Minisz­tériumba a Rákos-patak rendezésére, az M3-as autó­pálya melletti védőerdő ül-, tetésére, és értékes gödöl­lői épületek megőrzésére vonatkozóan. Az ülésen elhangzott fel­vetésekről az egyesület írás­ban tájékoztatja Gödöllő önkormányzatát. GODQLL°l Otília XVÍIÍ. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM 1991. OKTÓBER 22., KEDD Vácszen tlászlá Kis lépésekkel — de előre Valahol a „szent őrült” és a „lelkes lokálpatrióta” ha­tármezsgyéjén kell lennie annak, aki ma a magyar fa­lun közszolgálati funkciót vállal. Különösen, ha ez a feladat egy község frissen alakult önkormányzatának vezetése. Nagy Sándor unokája Gödöllőn Közös terveztetés GYAKRAN előfordul ma is, hogy a városunkba lá­togató turisták céltudato­san keresik az egykori gö­döllői művésztelepet, s úgy. vélik, a ma is álló műte­remházak múzeumként megtekinthetők. Csalódott­ságukat csak kicsit enyhíti, hogy a városi múzeum ál­landó kiállítását meg lehet nézni, és sokan közülük el­sétálnak a Kőrösfői utcá­ba is, hogy legalább kívül­ről megnézzék a Medgya- szay által épített Nagy Sán- dor-házat és az erősen át­alakított, ma ÁFÉSZ-iroda­házként funkcionáló egyko­ri Belmonte Leó-műterem- lakot. A századelőn virágkorát élő, egyetlen szervezett ma­gyarországi szecessziós gö­döllői művésztelep jelentő­ségéről, a műteremházak építészeti értékeiről számo­sán szóltak már, s az sem kétséges, hogy a városnak adósságai vannak e vonat­kozásban. Majdnem negyedszázada történt, hogy az 1951-ben elhunyt Nagy Sándor festő­művész leánya, Esther L. Hervey, aki családjával Angliában él, a házat és in­gatlant, benne a föibecsül- hetetlen értékű hagyaték­kal, átadta volna a városnak, azzal a feltétellel, hogy ott emlékmúzeum létesül. A több évig húzódó, olykor a városvezetés magatartását komédiába illő módon meg­mutató eset végül is tragi­kusan zárult: a város fele­lőtlenül elmulasztotta a felkínált lehetőséget. Nem csoda, hogy az önzetlen gesztust tevő család meg- bántódott, és hosszú ideig még csak hallani sem akart új kapcsolatfelvételről. A hetvenes évek végén, amikor létrejött a helytör­téneti gyűjtemény, és meg­nyílt első, a művésztelepet bemutató kiállítása. Polónyi Péter jóvoltából ismét kí­sérletek történtek a közele­désre, legalábbis múzeum­család viszonylatban. A 80- as évek végére a kapcsolat tartóssá vált, elsősorban le­velezés révén, s a múzeum­nak 1989-ben lehetősége nyílott a család engedélyé­vel arra, hogy a festőmű­vész hagyatéki anyagát nyilvántartásba vegye és alapfokú műtárgyvédelmi szempontokat is érvénye­sítsen. Az események azonban csak idén gyorsultak föl. Az elmúlt hetekben — 34 év után először! — Magyaror­szágra és Gödöllőre látoga­tott Yvette Hervey asszony, Nagy Sándor festőművész unokája, hogy a család ne­vében megbeszéléseket folytasson a városi múze­um munkatársaival. Hervey asszony, aki egyébként kísértetiesen ha­sonlít nagyanyjára, „Pici nénire”, azzal az elhatáro­zással jött, hogy a lehető­ségekhez mérten saját erő­ből is javításokat végeztes­sen a meglehetősen kritikus állapotban lévő házon, és hogy felmérje a városi mú­zeummal, valamint a Gö­döllői Művésztelep Alapít­vánnyal kapcsolatos együtt­működési lehetőségeket. A többszöri beszélgetés, teáz- gatás után örömmel írhat­juk le, hogy a keserű múlt után végre közvetlenné emelkedő, a ház sorsára nézve biztató kapcsolat te­remtődött Hervey asszony és a múzeum munkatársai között. A közös tervezgetés- ben nem volt olyan részlet, amelynek megoldásában ne jutottunk volna közös ne­vezőre. MAJD KÉTHETI itt-tar- tózkodás után Hervey asz- szony hazautazott, hogy a családdal megbeszélve a dolgot, november közepén ismét eljöjjön hozzánk, gö- döllőiekhez. Ha újra eljön, pontosítjuk az együttműkö­dési lehetőségeket, s ezeket írásban is rögzítjük. Erről természetesen ismét beszá­molunk a Gödöllői Hírlap olvasóinak, de azt már most is bízvást állíthatjuk: a Nagy Sándor-ház ügye vég­re kimozdult a holtpontról! Varga Kálmán lenlegi helyükre. Egy elköl­tözött vácszentlászlói házát használják, a bérleti díj a nagyjábóli felújítás és fes­tés volt. Pénztelen vilá­gunkban még a jómódú fa­lunak számító Vácszent- lászló képviselő-testülete sem engedheti meg magá­nak, hogy új hivatalt épít­sen. Az a kétszázezer to­rint, ami egy országgyűlé­si döntés alapján a fejpén­zen, vagyis a lakosság lét­száma alapján kiszámított állami támogatáson túl járt a frissen alakuló önkor­mányzatoknak, elment a nélkülözhetetlen telefonra. Jelenleg az egyetlen na­gyobb beruházás az iskola- építés, a többi pénzt a nagy magyar kötéltáncra, a foly­ton emelkedő költségek kö­zött egyre nehezedő műkö­désre fordítják. Gyakorlati­lag egyetlen bútort — ülő- garnitúrát — örököltek a közös tanácstól. A hivatali berendezés használt, más­hol más leselejtezett, vagy feleslegessé vált darabokból áll. SZEKRÉNYSOR _ HASZNÁLATRA — Ezt az íróasztalt például a téesztől kaptam — jó a kapcsolatunk a Zöldmező­vel —, a függöny és a sző­nyeg a családomé, a szek­rénysort használatra adta nekünk a ház tulajdonosa — ecsetelte helyzetüket a polgármester. — Amikor pedig olcsón hirdettek író­gépet, már ültem is a ko­csiba, mert nekünk még az sem volt. — Ha már itt tartunk, vagyok én a polgármester­ség mellett mindenes is. A múltkor bejött a villany- szerelő. Elfogyott á mű­anyag csöve, nem tud dol­gozni. Nyúltam a slussa­kulcsomért. Milyen kell? — kérdeztem. De ezek termé­szetes dolgok, elvégre én szolgálni jöttem ide, nem uralkodni. Nagyon örülök annak, hogy a jegyzőnk, dr. Král László is hason­lóan látja a dolgokat. Rá is bármilyen, a falut érintő ügyben lehet számítani. Az önkormányzati válasz­tások óta már jó néhány polgármester és képviselő lemondott. Sok helyen ér­telmetlen viták, pártosko­dások, klikkharcok nehezí­tik meg az amúgy sem könnyű munkát. — Vác- szentlászló a ritka kivéte­lek egyike. RENDŐRE LESZ A FALUNAK — Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben az, hogy le kellene köszönni. Nem is lenne tisztességes — állította Kovács Sándor. — Jó szellemű a testüle­tünk, s a millió gond elle­nére kiegyensúlyozott han­gulatban tudunk ülésezni. — Nagyon hiányzik a fa­luban a gáz, elkelne a kor­szerűbb úthálózat is, nem igazán jó a közvilágítás sem. A mi anyagi helyze­tünk azonban csak apró lé­péseket enged meg. Az is­kola építése kivétel, hi­szen az nagy összeget emészt fel, más igazán ko­moly dologra már nemigen jut pénz. Csak arra szorítunk ki valamit valahogy, amire nagyon kell. Ilyen például a közbiztonság. Nemrégi­ben vettünk egy rendőr­autót. A körzeti parancsnok megígérte, hogy hamaro­san kapunk bele személy­zetet is, lesz saját rendőre a falunak. Egyéb luxusunk nem nagyon lehet, ügyinté­zőink sem keresnek túl jól, de mit tehetünk? Tudomá­sul vesszük, hogy mi bi­zony szegény önkormány­zat vagyunk. Szegény, de talán nem tehetetlen. Tamás Gábor Pauló Lajos filmjének ismétlése A tűz balladája A Magyar Televízió 2. programja október 23-án délelőtt 11 órakor ismét bemutatja a hévízgyörki születésű Pauló Lajos tele­víziós rendező 1975-ben ké­szített A tűz balladája cí­mű mesejátékát. A fiatalon elhunyt rendező egyik utol­só munkája volt a most felújításra kerülő meseda­rab, amelyet Gáli József írt. A darab olyan közis­mert színészeket vonultat fel, mint Venczel Vera, Sinkovits Imre, Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc, Gobbi Hilda, Rajz János — és ezzel még nem teljes a névsor. Érdekessége az 1975-ben készített filmnek, hogy a statisztériát Pauló Lajos Hévízgyörkről, a szülőfalu­jából toborozta, s a hévíz- györkiek nemcsak szerep­lői a színműnek, de része­sei is voltak a darab igaz­ságot szolgáltató, minden zsarnokságot legyőző cso­dájának. Ajánljuk megte­kintésre a filmet mindazok­nak, akik az igazság hívei, s akik hisznek a megváltást hozó csodákban. gödöllői hírlap Gödöllő, Szabadság tér 10. s. A szerkesztőseg vezető­je: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: Pillér Fva. « Postacím: Gödollo, Pf* 1L 2100. Telefax és telefon. (28) 20-796 . 9 Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-tol 13 óráig. • Hirdetésfelvé­tel : munkanapi/.;on 8.30-toi 13 óráig a szerkesztőség­ben. Az. indulás már-már ko mikus helyzeteket hozot Vácszentlászlón. A fali ügyeit korábban — min közismert — a valkói szék­helyű közös tanács intézte Az egy éve megalakult kép viselő-testület úgy tartotti első ülését, hogy még hiva­tali helyiségük sem volt Januárig az óvoda egyit szobájában lakott a testűiéi és a szakigazgatás. A NAGY MAGYAR KÖTÉLTÁNC A polgármester, Kovád Sándor ötszörös többséggel nyerte el a tisztséget. Az Ő1 régebbről ismerők megál­lapíthatják, hogy az isko­la testnevelő tanárának, s helyi labdarúgócsapat nép­szerű edzőjének a válasz­táson nem volt igazán ne­héz dolga. — A kisgazdák támogat­ták — mondta —, de nem szeretem az önmagukat reklámozó embereket, úgy gondoltam, Szentlászlón is­merniük kell engem annyi­ra a falubelieknek, hogy ne kelljen plakáton bemu­tatkoznom. Egyetlen vá­lasztási gyűlésen vettem részt, de ott is csak arra kértem az embereket, jöj­jenek el szavazni, mert most tényleg számít a vé­leményük. Januárban kerültek je-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents