Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-22 / 248. szám

Művelődési központ Gyermekműsor A Hej-hó boszorkány­együttes zenés irodalmi műsorára kerül ma sor a Madách Imre Művelődési Központban. A havi gyer- mekprogramok keretében sorra kerülő műsort dél­előtt 10 órakor, illetve dél­után 2 órakor a színház­teremben rendezik meg. Holnap reggel Kerékpártúrára hívja a váciakat és a környékbe­lieket a Váci Hajó SE Ka­jak-Kenu Baráti Köre. A túra részvevői október 23- án, holnap reggel 9 órakor találkoznak a váci kőka­punál (a diadalívnél), s in­nen indulnak Törökmező­re, majd vissza. A kerék­pártúrát Völgyi Péter ve­zeti. A városban három helyen Megemlékezések Vácon, időrendi sorrend­ben először, az 56-os Szö­vetség tart megemlékezést és koszorúzást a névtelen hősök és áldozatok emlé­kére a főtéren (Március 15. tér), október 23-án, dél­után három órakor. A városi ünnepségre fél hatkor kerül sor, a zeneis­kola dísztermében, ahol a megemlékezést Bartos Fe­renc polgármester tartja. Ezt követi Retzler Péter, Tímár Éva és Mihályfi Győző műsora. — Fél hét­kor dr. Brusznyai Árpád emléktáblájánál — a Ma- dách-gimnázium falánál — lesz koszorúzási ünnepség. Itt Moys Csaba alpolgár­mester emlékezik meg Brusznyai Árpádról. — A Városi ünnepség a székes- egyházban tartandó hang­versennyel, Miklósi And­rás orgonahangversenyével ér véget. Nagymaroson, a művelő­dési házban rendez ünne­pélyes megemlékezést az önkormányzat. A délután hat órakor kezdődő ünnep­ségen Ormándy József pol­gármester mond megnyitót, ünnepi beszédet tart Hein- czinger János. A műsor­ban közreműködik a nagy­marosi Szövetkezeti férfi­kórus, a Dunakanyar fú­vósegyüttes és a szobi Da­nubius \áncegyüttes. Pencen délelőtt 11 óra­kor tartanak megemléke­zést és koszorúzást a hősi emlékműnél. Rádon dél­után három órakor kerül sor az ünnepségre, szintén a hősi emlékműnél. Kóspallagon ma tartják az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából az ünnepséget. A kultúrház- ban 18 órakor kezdődik a műsor, amelyen ünnepi be­szédet mond Bogárdi Zol­tán országgyűlési képvise­lő. Nincs semmi bunda Rövidesen felszerelik a költségmegosztókat Már kész rémregényeket talállak ki azok, akiknek a Kölcsey utcában abban a két tízemeletesben van az otthonuk, amelyről Laczus Géza, a városgazdálkodási vállalat igazgatója, mint rcferenciaéiiületekről be­szélt a távfűtésről folyta­tott beszélgetésünkben. A két tízemeletesben még nincsenek beszerelve azok a költségmegosztók, amely­ről az igazgató beszélt. NE M MESE Ez a felháborodás oka. „Biz­tos eladják másoknak, min­ket pedig jól becsapnak” — hallottam saját fülemmel az ABC-ben. A fűtés sza- bályozhatósága és a fo­gyasztás arányában történő díjfizetés mégsem mese, ép­pen csak nem fejezték be a munkákat. A fővezetékre már felkerült a hőmennyi­ségmérő — magyarázta az igazgató, amikor a lakók kételyeivel ismét felkeres­tük. A lakásokban október 23-án kezdik felszerelni a talán hőmérőhöz hasonló fémes szerkezeteket. Ezzel két-három nap alatt végez­nek a 120 lakásban. Ezt kö­vetően teszik fel a szabály­zószelepeket, s válik hasz­nálhatóvá a rendszer. A beépítendő szerkezetek a fűtőműben állnak vámo­lás után, várva a beépítés közeli napját. Becsapásról természetesen szó sincs. Az már más lapra tartozik, hogy valaki a leírtakat ezen túl is félreértette. „Csak a felét kell kifizetniük a la­kóknak” — hangzott egy félmondat, amiből arra következtettek néhányan, hogy a fűtésdíjra vonatko­zik. MÁS DOLOG Csakhogy fele annyiba ezeknek a lakóknak a mé­rési rendszer bevezetése ke­rül, a másik felét a vgv állja itt. Hogy mennyit ta­karítanak meg általa az már más kérdés. A csalódás elkerülése miatt tudniuk kell, ha ad abszurdum egy teljes hónapban nincsenek otthon és zárva tartják a radiátor csapjait, akkor is lesz számlájuk, mégpedig az úgynevezett készenléti díj, ami lakásonként a lég­köbméter függvénye. ÉLŐ ADÁSBAN A kérdés továbbá részle­teiről az október 22-én, kedden este 8 órakor kez­dődő kábeltévén közvetí­tett riportból hallhatnak, amikor élő adásban vála­szolnak a városgazdálkodá­si vállalat és a fűtőművek vezetői, a kellemetlen kér­désekre is. Dudás Zoltán VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM Levél a távolból 1991. OKTÓBER 22., KEDD Szellemet is életre kell hívni Dr. Kristóf Béla, Vác egykori polgármestere egy évvel ezelőtt hazalátogatott. Akkor jelent meg az a kis füzet is, amely 1956. októ­berének váci eseményeit örökíti meg — úgy, ahogy ő látta ... Aztán visszauta­zott Ausztráliába, most pe­dig levél érkezett tőle: Saj­nos, a nagy távolság meg­akadályoz abban, hogy a 35-ik évforduló alkalmából ismét hazámban lehessek, de ha testem nem is, de lelkem és gondolataim ott lesznek, és én is meghaj­tom az emlékezés zászlaját ’56 elesett és életben lévő hősei és mártírjai emléke előtt... Főhajtás az az írás, ame­lyet dr. Kristóf Béla szer­kesztőségünknek juttatott el, de amelynek címzettje a város polgársága. ★ Lehetséges, hogy egyesek azt gondolják vagy mond­ják: az idő kereke nagyot fordult ’56 óta. A kommu­nizmus megbukott, a szov­jet birodalom pedig lassan szétesik. Nincsen szükség visszamenni a múltba, a jelen problémáival kell fog­lalkozni. Az én szerény vé­leményem szerint — ha van ilyen felfedezés —, az hely­telen. Igenis szükség van rá, hogy az '56-os felkelés és szabadságharc okával fog­lalkozzunk. éppen úgy, aho­gyan minden évben meg­emlékezik a magyar nép az 1848-as szabadságharcról. Most már itt az ideje, hogy a világ és főképpen a nem­zet apraja-nagyja tudomá­sul vegye, hogy a magyar történelem nagy könyvébe egy újabb dicsőséges — de sajnos gyászos — szabad­ságharc is íródott, ez pedig 1956. október. Ezt, 35 év távlatából már bátran kije­lenthetjük. Ha a mélyére nézünk az ’56-os felkelésnek, ugyan­azt a motívumot találjuk meg, mint az 1848-as sza­badságharcunkban. A nép a Moszkvát kiszolgáló rend­szer ellen kelt fel, és ami­kor a kommunista kormány látta, hogy nem tudják megállítani, Gerőék az or­szágban állomásozó, meg­szálló szovjet erőket hívták segítségül. A történelem megismételte önmagát, me­gint az orosz beavatkozás döntötte el szabadsághar­cunk sorsát. Az otthontartózkodásom alatt látottak, hallottak és az azóta olvasott újságcik­kek, szerény véleményem szerint, arra mutatnak, hogy az '56-os szabadság- harc jelentőségének és ki­hatásának tudatosítása va­lahogyan háttérbe szorult. Ezt mutatja az is, hogy az ’56-os szabadságharcosok egyesülése nem elég erős. Szerintem a kormánytól sem kapnak elég támoga­tást. Ennek okát vizsgálva Az ünnepnapokon Orvosi ügyelet Az október 23-1 orvosi ügyeilet is a volt munkás­őrség épületében található (Vác, dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szolgálatokat a 11-525 és a 10-079-es te­lefonszámokon lehet hívni. A városiak és a város­körzetiek számára egész nap tartanak ügyeletet. Gyermekorvosi ügyelet szintén egész napos. Fogászati ügyelet: szer­dán 8-tól 12-ig tart, most dr. Csaba Ambrus rendel. Váci apróhirdetések Vácon, általános Iskolások an­gol korrepetálását vállalja nyelvvizsgával rendelkező, kö­zépiskolás fiú diák. Telefon­szám: 11-034, 18—20 óra között. (81 161/2K) Helye: Cházár András ut­ca 17. Állatorvosi ügyelet szer­dán az északi körzetben: dr. Zsombokos András, Vác, telefon: 13-098. A déli körzetben: dr. Wemhardt András, Göd, telefon: 45-122. Háromszáztízezerért deákvári, ötven négyszögöles saroktelek eladó. Vác, Bacsó Béla u. 65. (81 162/2K) __ __________________ V ennék megkímélt, kevés kilo­métert futott Wartburg Tou- ristot. Ajánlatokat a 06-(27)-13- 80i-es telefonszámra kérem. (81 166/2K) Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): október 22-én, kedden este fél 6 és fél 8 órakor A gyö­nyör rabjai című amerikai filmet vetítik, 14 éven felü­lieknek. Rendezte: Louis Mandoci. Főszereplők: Su­san Sarandon és James Spa­der. — Témája: Max és Nó­ra: kevésbé összeillő párt nehéz lenne kitalálni. A köztük lévő különbségek — korban és tapasztalatban — azt sugallják, a szerelme­sek maradjanak távol egy­mástól ... Lakatos Jánosék embersége Októberi koszorú Két év alatt sok októberi emlékezés megjelent már. Arról kevesen beszéltek, hogy akkor, az alatt a pár hét alatt nemcsak ellenfe­lek voltak a történelem sodrásában. Pedig — mint átélő — bizonyíthatom, Vá­con és a környéki települé­seken sem volt élesen lát­ható a két vonal, senki ar­cára nem volt ráírva a vö­rös jel, de a forradalmi gondolat sem. Szódon sem volt október 30-án, amikor az akkori kis tsz, az Aranykalász el­nöke, Palásthy János élel­miszergyűjtést szervezett a faluban. Napokkal az­után, amikor megszűnt a beszolgáltatás, nem csak a kis gazdaság tagjai, de Szód minden családja majdnem éhezett, nyomorgott. És mégis — két teherautónyi liszt, olaj, zsír, krumpli és élő baromfi gyűlt össze és indult a főváros felé, a Pé- terfy Sándor utcai kórház­ba. Oda, ahol akkor a mindkét oldalon harcoló se­besültek egymás mellett fe­küdtek. Ez az eset két megjegy­zésre késztet. Egyik: Szód, a nemzetiségi lakosú falu, nemcsak a jövőben bízott akkor, hanem az ottaniak magyarságukról is hitet tettek. Másrészt senki sem szervezte azt az akciót na­pokig, egyszer dobolta- ki a hírt a kisbíró, s megindult a falu, ki-ki erejéhez mér­ve. A másik esemény Vácon történt. Számtalan leírásból ismerjük a forradalmi na­pok helyi történetét. Eltá­vozottak és a még élők kö­zül sokan megírták. Szem­tanúként állítom: a Kons­tantin téri szovjet emlék­mű eltávolításában a nem­rég temetett Laczkó László segítője Lakatos József szo­bafestőmester volt, akiről hálátlanul megfeledkez­tünk. Nem egy szál virágot, koszorút érdemel. Neve azért merült fel bennem, mert lázadó hite mellett a zivataros időkben is ember maradt. A polgármester Kristóf Béláról megírtam már, hogy megtiltott minden ké­szülő leszámolást, intve a törvényességre. Józansága sem akadályozhatott volna olyan cselekményeket, me­lyek véressé tették volna az akkori váci napokat. A város vezetője mellett vol­tak hasonló gondolkodá­súak, többek között Laka­tos János, ö figyelmeztette Tihanyi Ernőt, és kérte, biztonsága érdekében tá­vozzon el egy időre a vá­rosból. (T. E. baloldali hi­tét nincs szándékomban itt értékelni. Annyit kimond­hatok: becsültem, mert húszéves lakatoslegény lé­tére szociáldemokrataként lett baloldalivá, s ebből öregkoráig sem lett anya­gi haszna, szemben sok utódjával.) Nos, Lhkatos Jánosék emberségének köszönhető, a váci október tiszta ma­radt ... A fizetség? Laczkó Lászlóval együtt tartóztat­ták le, s fél évig Kistarcsán várták a tárgyalást. (Fiától tudom az esemény króniká­ját, testi-lelki gyötrelmei­ket.) A történelem kegyes né­ha, mint ahogy az emberek sem térnek le mindig a hű­ség útjáról és nem tagad­ják meg a barátságot. Ti­hanyi Ernő hazatérte utón hónapokig kereste Laka­tost, míg rálelt, és 1957 augusztusában összekötte­tései révén sikerült kisza­badítania barátját. E két eseményről azért írtam néhány sort, mert csak az ilyen embereknek hiszek. A hitüket meg nem tagadóknak, azoknak, akik mások érzelmeit is elisme­rik, elfogadják. A józanok­nak hiszek, akik a múlt ta­nulságából fonnak koszorút és gyújtanak majd gyer­tyát. Mert csak az emlékek gyertyafénye mutat a jövő­be és nem a fegyverek tor- kolattüze. Csankó Lajos a következő véleményre ju­tunk: a reformkommunista kormány 1989-ben, az új köztársaság kikiáltását ok­tóber 23. napjára tetté, szerintem szándékosan. Ugyanis a '80-as évek ele­jén a kommunista párton belül egy „véleménykülönb­ség” jelentkezett, az ’56-ban történt felkeléssel kapcso­latosan. Ügy látszik, hogy a felkelésben elesett hősök és ’57 után kivégzett mártírok szelleme kísérteiként meg­jelent a pártban, és ezt a vissza-visszatérő szellemet akarják a reformkommu­nisták a párt életéből el­tüntetni, azaz eltemetni. Ezért választották október 23-ikát. (Mint a Rákosi- rendszer, amely Szent Ist­ván napjára tette a szovjet mintára összetákolt alkot­mány ünnepét.) Szerintem és sokan má­sok szerint is, a két szabad­ságharc között nem lehet különbséget tenni. Az ’56-os szabadságharcban életüket áldozó hősök és mártírok megérdemlik, hogy a nem­zet egy önálló ünnepnapon emlékezzék meg róluk. Most. október 23-án. a nem­zetnek méltóképpen meg kell és meg is fog emlékez­ni — otthon és külföldön is — az ’56-os szabadságharc elesettéiről és mártírjairól. De nemcsak kegyelettel kell megemlékezni róluk, hanem az ’5 6-os szabadságharc résztvevőinek szellemét is életre kell hívni. Végtelenül sajnálom, hogy a nagy távolság miatt nem vehetek részt az ott­hon rendezett '56-os sza­badságharc 35-ik évfordu­lóján, de nem fogom elmu­lasztani, mindenképpen ki fogom venni részemet a melbourne-i Magyar Sza­badságharcos Szövetség ál­tal rendezett megemlékezé­sen. Liberális klub Hack Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője lesz a vendége a váci libe­rális klubnak. Az érdeklő­dők október 24-én, csütör­tökön, 18 órakor találkoz­hatnak a képviselővel, <i MTESZ-székházban. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krL 15, • A szerkesztőséi ve­zetője: Borgó János. • Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32.2801. Telefax és telelőn: (87) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. # Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. Man 7

Next

/
Thumbnails
Contents