Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-19 / 246. szám

IIíKEK . w4 Tegnap a gödöllői művelődési házban rendezték meg a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szervezésé­ben a II. orvosnapot, ahol húsz kiállítás volt meg­tekinthető a nagy gyógyszer- és műszergyártó cé­gek legújabb termékeiből (Erdősi Agnes felvétele) M , 1991. október 19, • szombat. Nándor napja. A nap kél 6.07 — nyug­izik 18.52 órakor. A hold kél 14.49 — nyug­szik 1.31 órakor. HOLNAP*. berVva-' sárnap. Vendel napja. A nap kél 6.09 — nyug­szik 16.50 órakor. A hold kél 15.08 — nyug­szik 2.38 órakor. SVA mi ,\t ii 11> ö J \ n A s ■ Napközben északon, északnyugaton már időn­ként felszakadozik a felhő­sét, újabb cső főként délen és keleten valószínű. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. OTP-fiók Uj helyen, uj épületben Hétfőn reggel 8 órától már új helyen várja ügyfe­leit az OTP nagykátai fiók­ja. Ugyanezen a napon — október 21-én 14 órakor — ünnepélyes keretek között, a Takarékossági Világnap­hoz kapcsolódva hivatalo­san is átadják az István ki­rály úton épült új létesít­ményt. Az eseményre az OTP Pest Megyei Igazgató­sága meghívta a nagykátai és gyömrői fiók körzetének polgármestereit is. Lsüúiiverűszániok A Szerencsejáték Rt. tá­jékoztatása szerint a 42. heti lottó nyerőszámok a következők: 7, 10, 26, 63, 72. Halálos balesetek Gázolás. Újlengyelben F. Csaba személygépkocsival elütötte az úttesten átha­ladó 84 éves Hornyák Sán­dort, aki belehalt sérülé­seibe. Elé hajtott. Szentendrén B. László budapesti lakos személygépkocsival a meg­engedettnél gyorsabban hajtott és elütötte az alátr rendelt útvonalról elé ke­rékpározó Hradszky János budapesti lakost. A kerék­páros életét vesztette. A balesetek ügyében to­vább folyik a vizsgálat Az MDF-akadémia elő­adássorozatának keretében október 22-én, kedden dél­után 6 órakor emlékestre kerül sor a párt székházá­ban. (Budapest, Bem tér 3.) Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékez­nek Balaskó Jenő költő, Csurka István író, az MDF elnökségének tagja. Fellép­nek: Horváth Sándor szín­művész, Maczkó Mária nép­dalénekes. Élményeit idé­zi: Medvigy Endre, az Ezer- kilencszázötvenhat, te csil­lag című irodalmi olvasó­könyv társszerkesztője, Se­bestyén László, az 1956-os Petőfi Párt elnökségének tagja, Tóbiás Áron, a Nagy Imre-emlékkönyv szerkesz­tője, Tordai Ferenc, a For­rás Kör tagja és Wittner Mária, a forradalom har­cosa. ^ Bébiruházkodás. A Senior váci kötöttárugyár már régóta készül a priva­tizációra, s bár a külföldi tőkebevonás még nem sike­rült, új piacokat azonban — Kanadában és Olaszor­szágban — sikerült szerez­niük. Űj termékkel is je­lentkeztek, s a szabadidő- ruhák mellett már csecse­mő- és bébiruházati cikke­ket is gyártanak. FÖLDNELKÜLI JÁNOS IIÉTSZÁZIIETVENÖT ÉVE hunyt el Földnélküli János (1167—1216) angol király. II. Henrik kisebbik fia. Oroszlánszívű Richard öcs- cse volt, s annak halála után. 1199-ben került az an­gol trónra. Uralmának kez­detén békét kötött II. Fü- löp Ágost francia királlyal, akivel nemsokára válása és újbóli nősülése miatt — il­letve inkább ürügyén — mégis háborúba keveredett. A háborút Fülöp Ágost nyerte, s emiatt Anglia el­vesztette Norrnandiát, An- jou-t, Maine-t, s más terü­leteket is. Bonyolította a helyzetet, hogy Canterbury megürült érseki székének betöltése körül vita kereke­dett János és III. Ince pápa között, mely oda vezetett, hogy Jánost a pápa kiát­kozta, János, hogy kiengesztelje Incét, hübérurának ismerte el a pápát, s így felszaba­dulva a pápai átok alól, ele­jét vette a francia hadi ké­szülődésnek is, sőt megfé­kezhette a lázongó Skóciát és Írországot. így megerő­södvén nagy bátran Fülöp és szövetségesei ellen vo­nult* de 1214-ben teljes ve­reséget szenvedett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, az angol nemesség — amely már a korábbi súlyos adó­terhek miatt is neheztelt rá — nyíltan ellene fordult, János a belviszály elsimítá­sára 1215. június 15-én alá­írta a Magna Chartát, A szép magyar nyelvért Vészé Anyanyelvűnket ma min­den korábbinál több ve­szély fenyegeti. Használa­tában olyan változások mu­tatkoznak, amelyek csök­kentik hatékonyságát, ve­szélyeztetik dallamosságát, tömörségét, kifejező erejét — tárta fel pénteken új­ságírók előtt e tényeket Grétsy László, az Anya­nyelvápolók Szövetségének főtitkára. A sajtótájékoztatón beje­lentették, hogy a magyar nyelv védelmére — 600 ezer forint alaptőkével — az MTA Magyar Nyelvi Bi­zottsága, a Magyar Nyelv- tudományi Társaság, a Ma­gyar Sajtóalapítvány, vala­mint Grega Sára adomá­nyozó létrehozta A Szép Magyar Nyelvért Alapít­ványt. Az alapítvány céljait el­sősorban a magyar nyelv- tudomány és nyelvművelés folyóiratainak, kiadványai­nak anyagi és szellemi tá­mogatásával, a nyelvműve­lő és ismeretterjesztő tevé­Óa*lás porszívó a vezeték, végén A péceli gázfogyasztók­nak nem kis bosszúságot okoztak az elmúlt télen a rendszeres üzemzavarok. A bajok forrását keresve megállapították, hogy né­hány évvel ezelőtt, amikor a vezetéket fektették, je­lentős mennyiségű por ke­rült a csövekbe. A téli hi­degben a külső hőmérséklet és a vezetéken belüli hőkü­lönbségek következtében megnőtt az áramlás sebes­sége. Ez felkavarta a leüle­pedett port, ami eljutott az átadó állomásra és a fo­gyasztóknál működő be­rendezésekbe is. Az így el­tömített vezetékek miatt keletkeztek a zavarok. A nyár folyamán a Tigáz gödöllői kirendelt­ségének műszaki szakembe­rei a Fővárosi Gázmüvek­kel karöltve nagy erőkkel vonultak fel a hiba meg­szüntetésére, a csöveknek a portól való megszabadításá­ra. Új, eddig még a vezeté­kek tisztítására sehol nem alkalmazott módszert kísé­reltek meg. A Fővárosi Gázmüveknek egy olyan befúvó berendezésével, amellyel eddig csak a há­zon belül tisztították a csö­veket. Nagy nyomással ki­fújták a port a mintegy 10 km hosszúságú vezetékből oly módon, hogy a keletke­zett szennyeződést egy — a szívóhoz kapcsolódó — vá­kuumos tartálykocsiba gyűj­tötték. Ezzel párhuzamo­san a gázművek emberei lakásról lakásra járva díj­mentesen az előfizetők ké­szülékeit is kitisztították. A munkát befejezték, majd utána számítógépes rendszerrel megvizsgálták egyes vezetékszakaszok áramlási sebességét. A vizsgálatok igen pozitív eredményeket mutattak. Miután új tisztítási mód­szerről van szó, most vár­ják az eredményt, hogy a téli fűtési idényben való­ban zavartalanná válik-e a péceliek gázellátása. K. Z. Tolvaj a hivatalban Betörő járt péntekre vir­radó éjszaka a biatorbágyi polgármesteri hivatalban, ahol felfeszítette az egyik lemezszekrényt és kivette a benne levő 2500 forintot. A vizsgálat eddigi adatai szerint az ismeretlen tet­tes záróra után bent ma­radt a hivatali helyiség­ben, és így tudott zavar­talanul kutatni. Feltehető­leg reggeli kapunyitás után távozott. Folyik a rendőrségi vizs­gálat az ismeretlen tettes kézrekerítésére.. Erkölcsi prédikációk­ra alapozott ifjúsági művek kedvelt, mert egyszerre megható és el­lenérzést keltő, azaz me- ditálásra késztető törté­nete a tolvaj, aki azért lop, mert éhes. Enniva­lót lop. Az ilyen törté­netek ma solcasodnak. Nem a művek lapjain, hanem a valóságban. Szájtátva hallom a ke­reskedőktől megyeszer- te, hogy amíg korábban az üzleti lopások döntő részében italt, élvezeti cikket (kávét, cigarettát, édességet), illetve pipe­reárut tulajdonítottak el a tilosban járók, most már egy ideje a legjel­lemzőbb a kis értékű élelmiszerek illegális birtokba vétele. A kis érték alatt sokszor nem többet, csupán egy-két péksüteményt, zacskónyi SZAJTATVA Ürtékhalár tejet, tálcácska felvá­gottat kell érteni. S né­melykor, de sűrűsödő esetekben azt, hogy az érintett helyszínen — az árut kínáló gondolák, valamely zúg takarásá­ba húzódva — elfogyasz­totta az árut. Az érték­határnak pusztán jogi jelentősége van, az er­kölcs szerinti lopás: lo­pás. Megengedhetetlen. Megérthetetlen? Nem csupán én kér­dem magamtól, ezt kér­dik maguktól a kereske­dők is. Gyakran nem vesznek fel jegyzőköny­vet, mert minek? Csak­hogy a leltárhiány az ő zsebükre megy, a saját bérletül tulajdonú üzle­tekben pedig még egy­értelműbb a veszteség. Holott a lopásoknak most már a 60-65 szá­zaléka tartozik ebbe az un. kis értékű körbe. Ezt mondják a kereskedők. Én meg azt teszem hoz­zá, hogy a megye lakos­ságának a 36-38 százalé­ka tartozik abba a cso­portba, ahol a háztartás egy tagjára jutó havi jövedelem nem éri el az 5600 forintot. Vajon a két számadat között milyen az összefüggés? Kideríthetetlen. Amint az is, az erkölcsi gátlás és az éhség miként bir­kózik egymással. Azért legtöbbször az erkölcs a győztes. De lehet-e vesz­tesnek nyilvánítani az éhséget?! MOTTÓ & SZö kenységnek díjak vagy ju­talmak formájában való el­ismerésével, diákok és pe­dagógusok számára szerve­zett nyelvi táborok támoga­tásával, ösztöndíjak adomá­nyozásával kívánja elérni — ismertette Grétsy László. Felhívta a figyelmet arra, hogy az alapítvány nyilvá­nos, mindenki csatlakozhat hozzá, aki szívén viseli a magyar nyelv jövőjét. Az alapítvány pénzügyei­nek intézését az MHB Ku­rátor Kft. vállalta. Címe: 1056 Budapest, Belgrád rkp. 24. Telefon: 118-1686. I jaljli lq*éa luropiba Belföldi és nemzetközi távhívásra alkalmas táv­hívóközpontot helyezitek üzembe október 24-én Ba­lassagyarmaton és Drégely- palánkon. Az ottani előfi­zetők — 35-ös körzetszám­mal — közvetlen tárcsá­zással hívhatók. Az auto­matizálással egyidőben a települések távbeszélő-elő­fizetőinek kapcsolási szá­mai megváltoznak. A vál­tozásról az érdekelteket tá­jékoztatják. G§oben, egyedül — Tiszteletem, miniszter úr! Hol hagyta az er­nyőjét? Az elegáns, aktatáskás úr — a kultuszminiszter — meglepődve megáll. A bécsi Burgring esőáztat­ta aszfaltján nincs más gyalogos. Mindkettőnkről csorog a víz. — Ä szállásomon. Reggel még sütött a nap, nem gondoltam, hogy szükség lesz rá. A napidíjból pe­dig nem könnyű kijönni, ernyőre nem futja. Siet tovább. Csomagolnia kell, Párizsba utazik konferenciára. Nekem pedig eszembe jut 22 milliárd. Dollár­ban a tavalyelőtti államadósság, amely végre csak- csak csökkent valamicskét. És eszembe jutnak ré­gebbi és újabb miniszterek utazásai. Újságírók és televíziós stáb, különgépek és protokollesernyők, Mercedesek sofőrrel és titkárnővel, táskahordozó személyzettel. Hát másként is lehet? — te — Imitált helyett valódi Elmaradt a gyakorlat Milyen is a sors: kataszt­rófagyakorlat helyett va­lódi katasztrófa történt teg­nap 13 óra tájban. Mint ko­rábban megírtuk, közös gyakorlatot végeztek volna pénteken Gödöllőn a men­tők, a tűzoltók, a rendőr­ség, s az OMSZ légi men­tőszolgálata. A roncsautóik s a „sebesültek” már a helyszínen várakoztak a zuhogó esőben, amikor meg­érkezett a hír: lefújták a gyakorlatot, mert Zsámbo- kon 19 óra előtt pár perc­cel halálos kimenetelű köz­lekedési baleset történt, s oda riasztották a mentést végzőket. A fantombalese­tet így hát egy későbbi időpontra halasztották a szervezők. Zsámbokon Erki Attila Jászberényi lakos jármű- szerelvénnyel egy jobbra ívelő útkanyarban áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött a vele szem­ben haladó Kanalas Sán­dor dányi lakos által veze­tett személyautóval. A bal­esetnél Kanalas Sándor éle­tét vesztette, több utasa megsérült. A tragikus baleset ügyé-' ben tovább folyik a vizs­gálat. Ellííiií feríit keres a rendőrség A rendőrség keresi Szabó János 33 éves csepeli la­kost, aki még szeptember 6-án eltávozott lakásából, s azóta ismeretlen helyen tar­tózkodik. Személyleírása: 172 cen­timéter magas. arányos testalkatú, kissé őszülő, barna hajú férfi. Eltűnése­kor sötétkék, rövid ujjú pó­lót, kék farmernadrágot, fe­hér Adidas cipőt, szakadt szárú fehér zoknit viselt. Különös ismertetőjele, hogy arcának bal oldalán furun- kulustól visszamaradt seb­hely látható. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud a férfi tar­tózkodási helyéről, vagy látta valahol, értesítse a XXI. Kerületi Rendőr- kapitányság ügyeletét a 277-7777-es telefonszámon, vagy a központi ügyeletet a 07-es telefonszámon, illetve szóljon a legközelebbi rend­őrnek. Ki tud róla? Ä rendőrség keresi Nagy János 52 éves szigethalmi lakost, áld 1991. augusztus 27-én azzal távozott laká­sáról, hogy meglátogatja Szigetszentmiklóson lakó testvérét. Azóta nem lát­ták. Nagy János szellemi fo­gyatékos, de jól tájékozó­dik és könnyen köt isme­retségeket. Kérdésre el­mondja személyi adatait. Szívesen vállal munkát magánszemélyeknél. Személyleírása: Kb. 160 cm magas, vékony test­alkatú, barna hajú és sze­mű. Arca hosszúkás, fülel elálióaik. Különös ismertetőjele: Hajlott hátának jobb felén púp van. Eltűnésekor sötétkék, ko­pott munkásruhát és ko­pott, kék, fűzős edzőcipőt viselt. Lakásáról egy lám­pa nélküli, régi, zöld színű férfi kerékpárral és egy kézikapával távozott. A rendőrség kéri, hogy aki tud róla, jelentse a Szi- getszentmiklósi Rendőrka­pitányságon. Címük: Szi- getszentmiklós, Petőfi Sán­dor utca 72/A. Telefon: 24- 65007. PEST MEGYEI Politika! napilap. — Főszcrkesztd • dr. Tallós Emil. — Föszerkes'/tö-helyotles! Győr! András és Kí5r Pál. — Szerkesztőség! Budapest VIIT., Somogyi .Bél;* u. K. POSTACÍM: Budapest, Pf. Ml, IRÁNYÍTÖSZAM: 1446. Kiadja a Hirlapk iadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Hurti Jo. zsef vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138.-4300. — Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. —* • - ------------------—-----:-----;--------• Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. Telefon : 138-4669. 138- 4707, 138-4458. Telefax: Í3B-3331. —A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Bu* *~ 7~~—r: —— ------------—------da pest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő -postahivatalnál, a hírlap­Kézbesítőknél es a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIIL, Lehel u. 10'A 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jel- aoszamra. A lap ura hétköznap ö.öü Ft; szombaton 9,50 í*W Előfizetési díj egy hónapra m Ft. — issn keleti; U866-6873, északi és nyugati; 0866-6881, Fest Megyei Hírlap (index; 26064 HU)#

Next

/
Thumbnails
Contents