Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-18 / 245. szám

RENDŐRÖK NÉVVEL ÉS NÉVJEGYKÁRTYÁVAL A radiológusok szerint gyógyítható Tavaly rendelte meg a Belügyminisztérium a TC Team Consult svájci székhelyű nemzetközi szakértői tanácsadó cégtől a magyar rendőrség szakmai átvilá­gítását. A röntgenfelvétel elkészült, a munka első része idén nyáron véget ért, s a napokban az ORFK és a belügy vezetőinek asztalára került a „radiológusok” első eredménye: a legégetőbb gondok lelete, a legr sürgetőbb tennivalók elemzése. Ezekről faggattuk Su­ba Györgyöt, az Országos vivőjét. 0 Mire is voltak kiván­csiak a tanácsadók? — Elsősorban arra, ho­gyan fest a rendszerváltás után egy kelet-európai rendőrség. Ennek tisztázá­sához négy kérdést tettek fel önmaguknak: Mik a rendőrség erényei?; Me­lyek a hibái?; Milyen társadalmi környezetben dolgozik a szervezet?; Mi­féle lehetőségek vannak a fejlődésre? 0 Hallhatnánk a válaszo­kat? — Igen, bár elöljáróban el kell mondanom, hogy a négy kérdésre öt választ is adtak, ami annyit tesz, hogy szerintük a változta­tásnak is ötdimenziósnak kellene lennie. ' 0 Nevezetesen? — Az első — ezt minden­ki tudta eddig is —, hogy Magyarországnak többet kell költenie a rendőrségre, többet kell beruháznia. Ezen belül változtatni kell pél­dául az illetményrendszert. Az operatív rendőri állo­mány száma növelendő, s az utcai szolgálatot teljesí­tőket jobban meg kell fizet­ni. A beruházások közül a járműparkunk és a kommu­nikációs rendszerünk mo­dernizálása a legsürgetőbb. Ehhez pedig korszerű finan­szírozási módszereket is ja­vasolnak, például autólízin­gelést, vagy a rendőrségi lé­tesítmények bérbeadását, akár a klubok, üdülők, lőte­rek megnyitását is. 0 Melyek a további ja­vaslatok? Rendőr-főkapitányság szó­— A második teendő szo­katlanul hangzik még Magyarországon. Ugyanis a tanácsadók a biztonságot egyfajta gazdasági foga­lomként értelmezik, s be­vezetik a szerződéses me­nedzsment fogalmát. Ez magyarán azt jelenti, hogy új típusú belső irányításra van szükség a rendőrség­nél, konkrétan pedig a ve­zetők és az állomány szo­rosabb napi kapcsolatban és az eredményességtől va­ló anyagi függésben hatá­roznák meg a tennivalókat. 0 Ehhez megfelelőek ma a személyi feltételeik? — Nem, és éppen ezt tag­lalja a harmadik javaslat, amely szerint a jövőben önállóan gondolkodó, profi rendőrökre lesz szükség. Üj utakat kell keresnünk a képzésükben is, és karrier- perspektívát kell adnunk a fiataloknak. Általánossá kell tenni a korszerűbb ve­zetési stílust, s vissza kell szorítani, csak a rendkí­vüli helyzetekre kell tar­togatni a parancsot mint módszert. 0 Nem fenyegetné ez a rendőrség hierarchikus rendjét? — Nem szabad fenyeget­nie, mert a feladat válto­zatlanul a bűnüldözés és a közbiztonság javítása. Vi­szont a negyedik pontban azt említik a szakértők, hogy tisztítani (félreértés ne essék: nem tisztogatni!) szükséges a rendőrség szer­vezetét. Élesen el kell hatá­rolni a területi, rendőri szervek feladatait a szak­irányítókétól. Ez ma nem egészen így valósul meg, így fordulhatnak elő pár­huzamosságok, az például, hogy egy kocsi helyett há­rom megy a helyszínre. Csökkenteni kell a kapi­tányságok ügyeletéinek számát, ugyanakkor szak­mailag kifogástalan, kor­szerű, számítógépes beve­tési központokat kell ki­alakítani. 0 Említette a társadal­mi környezetet is ... — Űj típusú viszony meg­teremtését kezdeményezi a javaslat ötödik pontja a rendőrség és a lakosság között. Egyszerűen szólva az a tét: bízik-e a lakosság a rendőrségben. 0 Mert ma nem bízik? — A folyamat elején já­runk. Nem több feljelen­tésre, több névtelen levél­re várunk, hanem arra, hogy ne akadályozzák, sőt, ha lehet, inkább segítsék a rendőröket, akik a törvény- tisztelő állampolgárokért vannak. Arra várnak, hogy hallgassanak ránk. Tudom, ehhez hozzátartozik az is, hogy az állampolgároknak korszerűbb arcát mutassa a rendőrség. Az is, hogy az ügyintézőnek legyen neve, legyen névjegykártyája. Az is, hogy messziről felismer­hető legyen a rendőrség egységesen megjelölt épü­lete. És az is, hogy az ügy­félfogadó helyiségek külle­mét a 99 százalékban fedd­hetetlen polgárokhoz iga­zítsák, s ne a bűnözők­höz ... 0 Azt mondta, a vizsgá­lat a felénél tart. Mi ma­radt hátra? — A végrehajtás. Ugyan­is a tanácsadó cég ezt fo­lyamatosan ellenőrzi és segíti. Remélem, olyan eredménnyel, ami nem vá­rat sok-sok évig magára. V. G. P. INGATLAN VAGY ÉRTÉKPAPÍR Kartontitkok börzéje ^ Kellően beharangozott és jó előre propagált in- § gatlanbörzét tartottak a minap Budapesten, az $ Építők Székházában, A néhai május elsejei felvo- ^ nulások egykori, monumentális tribünjével pon- ^ tosan szemben álló, tágas és reprezentatív épület- ^ be két napon át tódultak az érdeklődők. Mindazok, i akik úgy gondolták, ezen a hétvégén sikerül vég- $ re megfelelő cserelakást találniuk, avagy ingatta- $ mikért jó árat kínál majd valaki. Ugyanis több Ingatlan- ügynökség bocsátotta köz­prédára az egyébként félt­ve őrzött kartobékait. Ki számítógépből ontotta most a hosszú slejfniket, ki csak úgy póriasán, fejből, avagy vaskos dossziékból kínálta lakásait. A tolongásban — szak­emberek véleménye sze­rint a vártnál nagyobb volt a forgalom — Pest megyei cég is képviseltette magát. A számos kft. és egyéb ma­gánvállalkozás között talán utolsó mohikánként állami érdekeltségű iroda, a Szent­endrei Ingatlanközvetítő. Amint megtudtuk, össze­sen három fióküzletük van. A városgazdálkodási vál­lalat kebelén belül műkö­dő három irodájuk közül kettőt találunk a festői kis­városban, míg egy kihelye­zett egvségük Érden műkö­dik. Szabó Mihályné — aki egyben értékbecslő Is — készségesen válaszol arra: mennyire élénk az ingat­lanpiac, a sok látogató köt-e üzletet is? — Ne tévesszen meg sen­kit ez a nagy-nagy tömeg. Valójában sokkal több a tájékozódó, többször visz- sza- visszatérő érdeklődő, mint a tényleges vevő. Nem úgy vásárolunk házat, mint kabátot vagy cipőt. Alapo­san meg kell nézni, sokféle ismerettel fölvértezve sza­bad csak bármibe bele­kezdenünk. Érdemes sok megfelelő hasonló házat vagy telket megnézni, mert az árakban bizony komoly eltérést tapasztalunk. Meg­jegyzem, valamennyire visszaesett a forgalmúnk, mintha egv kicsit kevesebb üzletet kötnénk a korábbi évek hasonló időszakainál. — Mit nyújthat egy me­gyei ingatlanközvetítő iroda, mennyire vehetik föl a ver­senyt a gombamód szaporo­dó konkurrens magáncé­gekkel? — Ügy érzem, mi sokfélét adhatunk, kínálunk. Ha ké­rik. szerződést írunk, el­megyünk a földhivatalba stb. Értékbecslést is vég­zünk, ma már nemcsak a vásárláskor kérnek, hanem például a Start-hitel fölvé­teléhez, nagyobb kölcsö­nöknél szintén jelzálog- terhet íratnak az ingatla­nukra. Ilyenkor tehát ki kell mennünk, meg kell állapítanunk a fölkínált ob­jektum értékét. Sokszor nógatnak arra, írjunk ma­gasabb árat, de hát ezt nem tehetjük. Felelősségteljes szakma a miénk. Ha felér­tékelnénk, az inflációt ger­jesztenénk. Arról is beszél­ni kell, hogy a kispénzűek már most sem esélyesek, számukra jóformán sem­milyen ár sem elérhető, a négyzetméterenkénti lakás­tarifák az égig érnek. — Tudna mondani nagy összegeket? — Természetesen, Nem AMIRE AZ EMLÉKMŰ EMLÉKEZTET Hazatérő hontalanok í — A vagonok begördültek a pomázi vasútállo- i másra, még gőzölgőit bennük a marhatrágya. Ti- S zenkét éves voltam, odaküldtek a felnőttek, több, 5 velem egykorú gyerekkel, takarítsuk ki a kocsí- S kát. A kezünk a márciusi hűvösségben majd‘ rá­Í fagyott, a hideg vízzel teli vödrökre. Mostuk a vagonok falát, azután kiganajoltuk az alját, és S azi is átmostuk. Közben hullott a könnyünk, bár $ csak azt tudtuk, holnaptól a vagon lesz az ottho- $ nunk. Ott keü lakjunk valameddig. Visz majd valahová. Otthon csomagoltak. Rak­ták össze a holmit, ami eszükbe jutott. Begyömö- szöiték a zsákba, azután kivették, mert a másik da­rab fontosabbnak látszott. Jött a reggel, 1946. már­cius 12-e, nyolc óra. Sze­kerek, lovas kocsik szállí­tották a pályaudvarra. Tizenéves felnőttek A vagon közepén ócska vaskályha volt, körben szal­ma. Mi öten voltunk test­vérek, és még rajtunk kí­vül négy család egy vagon­ban. A nagy zsírosbödön- ben lesütött hús. Emlék­szem, a sarokba került, bár a kályha mellett sem ol­vadt volna fel. Eljátszotta a pomázi zenekar a Him­nuszt. Mindenki énekelt, ahogy tudott... Azután ki­gördült a szerelvény. Na­pokon át döcögött a vonat. Velünk, pomázi svábokkal, a kitelepített több mint ezer emberrel. A fent leírtakat Pospichl Margit, lánykori nevén Wölbling Margit mesélte el, úgy, hogy közben a hangja el-elcsuklott. Ö ma Németországban él, és ki­váló szervezőkészséggel megáldott asszonyként fog­ja össze egykori sorstár­sait. Holnap, szombaton, ismét meglátogatják ha­zánkat, hogy idehaza avat­hassanak egy emlékművet a pomázi községháza előtti téren. Egy olyan emlékmű­vet, amely előtt leróhatják kegyeletüket, megbocsát­hatnak azoknak, akik el­üldözték őket annak ide­jén. Az emlékmű mellett, a kis pádon ülve, a már kint született gyermekeiknek el­mesélhetik századszor is, hogyan történt. Olyan em­lékművet avatnak, amely­ritka Szentendrén 20—23 ezer forintos négyszög­ölenkénti ár. Nemrég vett valaki 25 millióért ragyogó helyen egy romos házat, Majdnem az egészet le­rombolta, csak a főfalakat hagyta meg — s jóformán teljesen újat épített ugyan­oda. Nem spekulál rosszul, aki jó üzlet reményében odafigyel a megvásárolan­dó ingatlan földrajzi helyé­re. össze sem lehet hason­lítani a kül- és a belváros árait. Meg kell azonban jegyeznem, a főváros köze­iében manapság már sehol sem lehet olcsón jó vételhez jutni. Erre példa Érd, A város dinamikusan fejlő­dik. Közel van Budapest­hez, jó közlekedéssel. Erő­sen terjeszkedik, sok ház épül, keresettek és kelen­dők az ottani házak. — Hozzá nem értőként vélem — talán azért keve­sebb az ingatlaneladás, mert nem igazán jó üzlet ma házban vagy földben tartani a pénzt. Arra gon­dolok, az értékpapírok va­lóban szép kamatot hoznak, s ha nincs házam, akkor azt nem is kell gondoznom, rendben tartanom. — Kétségtelenül, az ér­tékpapírok előnyei ismere­tesek. De valahogy az in­gatlantulajdon ma még jobban számít vagyonnak. Stabil dolog, szerintem biz­tosabb befektetés. — ti — hez ők anyagilag is hozzá­járultak, s amely felállítá­sának ötlete a kint élők gondolatában született meg, és ha csak részben is, az övék lesz. A kitelepítettek, akik ma még élnek, és akikkel be­szélgettem, gyerekként él­ték meg az eseményeket. Tizenévesek voltak, és pil­lanatok alatt felnőtté vál­tak, úgy, ahogyan az álmos ember éberré lesz a hideg zuhanytól. Nem tudták, nem értették, mi is történt velük, s miire ráébredtek, ráeszméltek, öregekké, s egyben hontalanokká vál­tak. Búcsúztató pofon — Ügy él bennem min­den, mintha tegnap tör­tént volna. Csintalan, 14 éves oseilkész voltam. Ír­tam egy nagy papírt, hogy „A hont feledtetni nem le­het, hiába üldöztök el”, s vol t egy másik, amelyen az állt; „A munkától nem fé­lünk, a jég hátán is meg­élünk.” Ezeket letépték és egy egyenruhástól kaptam egy fülest. Így búcsúztam Magyarországtól. Egy ideig nem tanulhattam, de az­után sikerült. Apám a po­mázi zenekar első trombi­tása volt, ma én is zene­tanárként dolgozom. A nagyanyám itthon a pol­gármester lánya volt, tehát nem akármilyen családból származtam, de svábokvol- tunk. Hogy mi az, ami az elmúlt 45 évből leginkább megmaradt? Azt hiszem az, hogy édesapám, aki beteg­sége végén, a halála előtt, az én német feleségem ápolására szorult, de utol­só órájában is csak ma­gyarul beszélt. A felesé­gem nem értette, mit je­lentett az nekem, hogy a haldokló apám magyarul beszél... — emlékezett vissza Czolk János. — Megyünk Pomázra* nagy a készülődés. Meg­nézzük Esztergomban Mind- szenty sírját is, meg persze a fővárost. Az em­lékek közül érdekesség­ként elmondhatok egy tör­ténetet. Amikor vittek ki­felé, mindenki szorongat­ta, amit magával tudott hozni, teknőt, fűrészt, hús­darálót a hentes, vagy fandlit a kőműves. Azután Ulmhoz értünk. Az ablak­ból láttuk a szétbombá­zott várost. Akkor az egyik bácsi megfogta a feleség* kezét és azt mondta neki; no, mi leszálltunk! Itt jó élet vár ránk, lesz munka bőven, fel kell építeni a há­zakat! Ö kőműves volt, é* lelépett a vonatról. Mások pedig itt, a mi körzetünk­ben telepedtek le. Sokan vitték is valamire. Ma min­den magyarnak saját háza van, lett közülünk gyáros, mérnök, orvos, aranymű­ves, tanár, és még sorol­hatnám. Úgy vélem, nem hoztunk szégyent az otthon maradottakra — mesélt* Plank Tóni bácsi, a wal- dangellochi múzeum szülő­atyja, a sváb dalok gyűj­tője. Ismét együtt — A házat, meg mindent ott kellett hagynunk. A száz kiló, amit magunkkal hozhattunk, összejött a ru­hákból, és némi élelemből. Iszonyatos volt, de a szü­léink keményen tűrték. Ai aranyakat addigra elvit­ték az oroszok, az értéke* porcelánok pedig rámarad­tak valakikre. A hazauta­zás során biztos megint so­kam meglátogatják a volt szülői házat. Nekünk, mór ez is élmény — sorolta. Melzer Géza. Mire e sorok megjelen­nek, ötvenen úton lesznek Magyarország felé, Hogy •ünnepeljenek október 19- <től 23-iig Pomázom, a helyt vezetőikkel, a rokonokkal és a régi barátokkal. Árvái Magdolna AZ ÁR EUER ÚSZVA PADLÓ Tisztességes, a teljesítményt arányosan tükrözi bérezés — szemben a fejlett ipari országok sok évtizedes gyakorlatával — hazánkban csak sza­bályt erősítő kivételként akadt sok-sok évtizeden át. Amibe a harmincas évek éppúgy beleértendők, mint a hetvenes esztendők. Miközben az a bizo­nyos bérplafon nagyon gyakran említtetett, & „bérpadló” mintha nem létezett volna. Formálisan ugyan kimondatott, mennyi a minimálbér (jelenleg 7000 forint), de aki jártas a gazdálkodó szerveze­tek körében, az pontosan tudja: az nem fütyült er­re, aki nem akart. A mesterségesen kialakított bérmércékkel még egy ideig birkózhatunk. A megyében ma a nem­zetgazdaság fő ágazatai közül a mezőgazdaságban a legkisebb a nettó havi állagkereset. Vajon pél­dául az ipar és a mezőgazdaság közötti hatékony- sági különbségek indokolják a két és fél ezer fo­rintos eltérést az ipar javára? Aligha. Mégis, a mezőgazdaságban az első hat hónap nettó havi át­lagbére 8942 forintra jön csak ki, mindössze 19 százalékkal többre, mint a tavalyi év megtelelő időszakában elért összeg. Tükör a bér. Tükre azoknak a bizonytalanságok­nak, amelyek most már jó ideje a mezőgazdasági termelést övezik, amiként az iparon belül is a könnyűipari ágazatok azok, ahol a legkisebb a munkavállalónak a javadalmazása. Ott tehát, ahol a legtöbb a gond a szerkezetváltással, illetve ahol mélyen gyökereznek a múlt béklyózó hagyományai. A baj az, hogy ezt a padlóközeli bért (9593 forint havi nettó) rendkívül kemény munkával, kedve­zőtlen munkafeltételek között keresik meg a könnyűipari üzemekben. Ahogy évtizedeken át. Amiben eddig a magánkézbe került üzemek sem mutatnak változást. <M)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents