Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-12 / 240. szám

Vagyonvédelmi egyesület Érdektelen víkendesek Környezetünkben már több helyen megalakultak a vagyonvédelmi egyesüle­tek. Legtöbbjüket önkéntes szervezők segítségével hoz­ták létre. Nagymaroson az önkormányzat, illetve azon belül a vagyonvédelmi és közbiztonsági bizottság szorgalmazza már több, mint fél éve e szervezet létrejöttét. Itt nehezen in­dul az egyesület alakítása. Ez nem annyira a nagyköz­ség lakosságán múlik, ha­nem inkább a hétvégiház­tulajdonosokon. Érdekte­lenség jellemzi a víkend- házak lakóit. Mint azt Zoller Sándor­tól, az önkormányzat va­gyonvédelmi és közbizton­sági bizottságának elnöké­től megtudtuk, a telektulaj­donosok évi 600 forintot lennének hajlandók befi­zetni ingatlanuk biztonsá­gáért, ám számításaik sze­rint ez az összeg nem elég ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a velük szemben tá­masztott követelmények­nek. Aki ismeri Nagyma­rost, tudja jól, hogy az er­dő szélén is építettek sok hétvégi házat, amelyek megközelítése esős időben bizony csak gyalog, vagy lovon lehetséges. A bizottság azonban — mint azt Zoller Sándortól megtudtuk — úgy határo­zott, nem várnak tovább, így önkéntes jelentkezők­kel és fizetés nélkül szeret­nék a község belső terüle­teire a Vagyonvédelmi és Közbiztonsági Egyesület megalakítását. Eddig negy­ven emberre számíthatnak, Az egyesületbe kérhetik felvételüket azok a férfiak, akik fontosnak tartják, hogy a község lakosai biz­tonságban éljenek. Jelent­kezhetnek a polgármesteri hivatalban Román Sándor- nénál is. Ahhoz, hogy min­den éjszaka szolgálatot tarthassanak — s az egye­sület tagjaira csak kétha­vonta kerüljön sor —, leg- keyesebb száz-százötven jelentkezőre lenne szükség. Zoller Sándor bízik ab­ban, hogy az ügy fontossá­gára való tekintettel előbb- utóbb a hétvégi telkekről is lesznek önként jelentkezők. Gondoltak arra is, hogy egy- egy tulajdonos venne CB-t, akkor azzal már kapcsola­tot tarthatna fenn a váci rendőrkapitánysággal. II. E. Neufeld Aniia- emlékdíj A többéves hagyományt folytatva, idén is átadják a Neufeld Anna-emlókdíjat Az alapítvány kuratóriuma október 15-én, kedden 17 órakor tartja a díjátadási ünnepséget a váci Hincz Képtárban. A díjakat Bartos Ferenc polgármester és dr. Hann Ferenc művészettörténész adja át, s az ünnepségen közreműködik a Váci Ütő­együttes, Fazekas László karnagy vezényletével. Falitnap Szobán Ha nem szólnak közbe az égiek, ha nem ered el az eső, bizonyára jól szórakoz­hatnak a helyiek, s az ér­deklődők az október 12-ei szobi falunapon. Lesz ott minden: egész napos kira­kodóvásár a templomtéren, a művelődési központban ultiolimpia, biliárdver­seny, Medicomp-futás, szü­reti felvonulás, futball­mérkőzés a helyi és a cso- mádi csapat között. A na­pot hajnalig tartó szüreti bállal zárják. XXXV. ÉVFOLYAM, 240. SZA.W 1991. OKTOBER 12., SZOMBAT Körséta a kísértetfalnban A let Ív esi emberek — mint az Ipoly-mcntén a legtöbb település — hátrányos helyzetben vannak. Ám minden igyekezetükkel azon fáradoznak, hogy ez az állapot meg­szűnjön. Nem megy gyorsan, ehhez évek kellenek, no meg pénz. Ám azért szép lassan haladnak előrefelé. Az önkormányzat első­rendű feladatának tekinti, hogy a vízvezetékhálózat építése befejeződjön. Már csak egy utca, a Dózsa ki­építését kell befejezni, s akkor, az újonnan kimért építési telkek kivételével, az egész faluban ott lesz a vezetékes ivóvíz. Elhénsiil A vízprogram teljes be­fejezését — amely már há­rom esztendeje tart — jö­vőre tervezték, a határidő­re el is készülnek a, mun­kákkal. Gondot jelent a minden­napi életben a letkési ál­lampolgároknak, hogy a te­levízió 1-es műsorát na­gyon rossz minőségben tudják fogni, a második programot meg egyáltalán nem. Fogható jel csak a Gerecse adóról van. E gond megoldása belátható időn belül nem lett volna lehet­séges, ezért az önkormány­zat vállalta, hogy egy, a helyi vételeket javító, kis adót építenek. A műsor­szóró vállalattal és frek­venciagazdálkodási intézet­tel megállapodtak egy ki­sebb adó létesítéséről, a villanyt az adótornyokhoz a helyi forrásokból kell kiépíteni, illetve felállítani. Ha a munkák a tervek sze­rint elkészülnek, akkor már karácsonykor élvezhető mű­sorokat nézhetnek lakásuk­ban a letkésiek. Az éves huszonnégymilliós költség- vetésből ez a beruházás mintegy hárommilliót el­visz. A falu polgármestere, Kovács István elmondta; sokat köszönhetnek annak, hogy egyes beruházásokhoz pályázatok útján kaptak pénzt. Ha ez a rendszer nem létezne, bizony nehéz helyzetbe kerülhetnének, így kaptak anyagi támo­gatást a vízvezeték-, tor­naterem-építésre. S mert forráshiányos volt a költ­ségvetésük, ennek kiegé­szítésére 1 millió 600 ezer forintot kaptak. La h áti A jövőre is gondolva, a községben ismét kimértek olyan telkeket, összesen hatvanhármat, amely az új otthont építő fiataloknak nyújt segítséget. Huszonhá­rom építési telek eddig már gazdára is talált. S az sem mindegy, a jövő gene­rációja milyen taníttatást kap, ezért szükséges lenne a közeljövőben pedagógu­sokra. Ám, hogy fiatal ta­nítók, tanárok jöjjenek, ahhoz lakást is kellene biz­tosítani. Ez nem infrast­rukturális, sem közvetlenül munkahelyteremtő beruhá­zás, ezért gondot jelent» hogy ha ilyen célra nyújta­nak be pályázatot, azt mi­ként bírálják el. Az önkor­mányzati testület tagjai úgy gondolják, ha lakást tudnak adni az ott munkát vállaló pedagógusoknak, az közvetve megtérül. Hiszed, nem mindegy, hogy képesí­tés nélküliek tanítják a gyerekeket, vagy jól kép­zett pedagógusok. Nem akarja az önkormányzat azt, hogy tanulóik hátrá­nya« helyzetbe kerüljenek. Átkelő Ha ezzel az esztendővel megbirkóznak — befejezik a tornatermet, elkészül a vízhálózat, valamint a tv­átjátszó —, akkor a jövő esztendő feladatai között első helyen a pedagógus- lakás szerepel. Az új lakó­telepre, ahol telkeket érté­kesítenek, el kell vinni a villanyt, utat kell építeni — ez a minimum, amit az önkormányzat adhat Sze­retnék, ha a község lako­sainak nem kellene a szomszédba menni, ha fáj a foguk, honem helyben foglalkoztatni egy fogor­vost. A határátkelő megnyitá- _sát is szorgalmazza az ön- kormányzat, remélhetőleg jövőre véglegesen megnyit­hatják. Igaz, legalább 5-600 ezer forint kiadást ez jeleni majd, ám ennyit már ál­doztak erre a célra. Egy­előre, a határ innenső és ipolyszalkai oldalán egyez­tetnek a polgármesterek a vámparancsnokságokkal a letkési határátkelő alkalmi kinyitásáról, most szombat­vasárnap, október 12-*­13-án lesz nyitva a párká­nyi Simon-Juda vásár al­kalmából. (halász) Olaj. olaj! Kicsit rendetlenek vagytok (balra). Ezek ugye nem tűzoltóslaugok? (jobbra) Kövessük a járőrt Ed vari csendélet Amiről írásban már be­számoltunk, szemmel lát­hatóan is bemutatjuk. Va­lószínűleg olvasóink közül' kevesen juthatnak be a ma is őrzött volt szovjet lak­tanya területére Máriaud- varon, ezért érdekes lehet néhány kiragadott kép a kerítésen túlról. A vagyonőrök terepszínű ruhába öltözött volt kato­natisztek, akik már alapo­san megismerkedhettek a .rájuk- bízott terület minden négyzetméterével. Egy ki- sértetf aluban teljesítenek szolgálatot. A laktanya- köriét falai még őrzik a kiskatonák nyomait. Igye­kezetüket, hogy valameny- nyire emberivé tegyék si­vár környezetüket. De hogy mit csináltak a nap huszonnégy órájában? Amikor éppen nem pan­csoltak a gázolajjal vagy a benzinnel, ami alakulatuk fő feladata volt, mint je­lentős üzemanyagbázis, ta­lán kimenőn voltak, vágj’ a kantinban, esetleg nézték a moszkvai televízió adását. Az eldobott — nem arc­ba vágott — kesztyűk még mindig a földön hevernek, olajtól lucskosan. Ahogyan szétszórva kígyóznak a ve­zetékek is. Tényleg kísérte­ties. Üresek a kis kerti sza- letik is, talán a vodkáspo- hár is ott van valahol el­gurulva a fűben. Itt jártak valakik, átvonultak raj­tunk, épp csak egy kicsit megpihentek. Ennek nyo­mai maradtak ránk, amit lehet, túl komolyan ve­szünk. De most már inkább kacagjunk, kacagjunk, leg­alább addig, amíg egyszer be nem látunk a föld alá. a kutak vizébe: ELMENTEK! Most már csak lesz vala­hogy, hiszen a nehezén már túl vagyunk. Kép és szöveg: Dudás Zoltán Telefonról, tévéről, újságról Testületi ülés Tizennyolc pont, illetve téma szerepel a városi kép­viselő-testület október 14-i, hétfői ülésének napirend­jén. A szokás szerint 14 órakor, a nagyteremben kezdődő ülésen több olyan téma szerepel, amely köz- érdeklődésre tarthat szá­mot. A napirendi javaslat szerint, elsőként a váci táv­közlés helyzetét vitatja meg a testület, miután meg­hallgatta Hegyi Istvánt, a Budapest Vidéki Távközlé­si Igazgatóság vezetőjét. Több rendelet módosítá­sára is készül a testület, s a képviselők elé kerül a VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. IS. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. ® Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 2S2 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól IS óráig. $ Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban <Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután H-töl 17 óráig. városi kitüntetésekről szóló rendelettervezet is. Napi­rendre tűzik a helyi adók­ról szóló javaslatot, tájé­koztató hangzik el a sze­génységről, a város levegő­jének szennyezettségéről. Foglalkoznak a városatyák a kommunális üzem-átala­kításának kérdésével, vala­mint a távfűtéses lakások fogyasztásának egyedi mé­résével. Téma lesz az egészség- ügyi alapellátás gazdasági önállósodása és a bőr- éi nemibeteg-gondozó intézet­nek a kórháztól való levá­lása, valamint a városi te­levíziózással és újságki­adással — pontosabban egy, a városháza közleményeit tartalmazó, időszaki kiad­vány megjelentetésével — kapcsolatos tervek. A városi képviselő-testü­let ülése, az eddigi gyakor­latnak megfelelően, nyilvá­nos. ^£Man Ha nem lenne pályázat Hátrányos helyzetben

Next

/
Thumbnails
Contents