Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12 / 240. szám
g—lfffr VÉGI VILÁGPOLITIKAI KITlKINTÉSammtl^B ÁLTALÁNOS PILLANATKÉP A nyolcadik jugoszláviai fűzszüneti megállapodást is ugyanúgy megsértették, mint a korábbiakat, s a harcoló lelek ismét egymást vádolták azért, hogy nem következhetett be a íegyvér’riyugvás. De ezúttal' mintha fordulat is történt volna. Miután az EK fegyverszüneti ellenőrei ultimátumot intéztek a hadviselőkhöz. s azzal fenyegetőztek, hogy hazautaznak, Hágában a Közösség közvetítésével a szerb és hor- vát vezetők megegyeztek: Zágráb megszünteti a jugoszláv néphadsereg laktanyájának blokádját, s Belgrad pedig a tengeri zárlatot oldja fel; s egy hónapon belül kivonja csapatait Horvátországból. Ez idő alatt tárgyalások zajlanak majd a politikai rendezésről, s ezek — mint Hágában érzékeltették — Szlovénia és Horvátország önálló állami létének elismerésével végződnek minden valószínűség szerint. Mindezt a harcok helyszínein meglehetős kétkedéssel fogadták. Hiszen amikor az alkut ismertették, Karlovác (Károtyvá- ros) és Vukovár környékén heves harcok dúltak. Belgrad máris hozzáfűzte a hágai megállapodáshoz saját értelmezését: a Horvátország területén kikiáltott szerb autonóm területekre nem terjedhet ki a zágrábi szuverenitás. Ha pedig ez így van, altkor a harcok ezután is folytatódnak a jelek szerint. Közben, mivel a brioni egyezmény — amely három hónapos moratóriumot adott arra, hogy a népsza-* vazások eredményeként függetlenségét kinyilvánított Szlovénia és Horvátország tárgyalásokkal rendezze eljövendő kapcsolatait az egykori szövetségi állammal — lejárt, s a két volt tagköztársaság kinyilvánította teljes elszakadását az immár általuk megszűntnek nyilvánított Jugoszláviától. Mivel a néphadsereg pillanatnyilag az egyetlen erő, amely a_régi államszerkezetet képviseli, 8 annak fenntartására függetlenítette önmagát, minden, nem szerb érdekbe vágó megoldástól, sok kommentátor kételkedik abban, hogy a hágai megegyezést érvényesíteni lehet. E vélemények szerint a szerb szabadcsapatok, amelyek mindinkább részeseivé válnak az egykori szövetségi hadseregnek, aligha vonulnak ki majd azokról a hor- vát területekről, amelyeket fegyverrel megszálltak a polgárháborús akciókban, így kevés reményt látnak minden olyan diplomáciai fellépés sikerében, amely nem a harcok eredményeként kialakult helyzet alapján kívánja meghúzni az eljövendő jugoszláv országok határait. Ezért kétkedéssel fogadják, hogy akár Lord Carrington, aki a tizenkét te k békéltető akcióinak elnöke, vagy Cyrus Vance, volt amerikai külügyminiszter, aki az ENSZ főtitkárának személyes képviselője, most a térségbe utazik, és politikai rendezést érhet el. ÉLES BÍRÁLATOK ÖZÖNE Ami a jugoszláv rendezést illeti, sok nyugati kommentátor kárhoztatja az EK-t amiatt, hogy késlekedéseivel és habozásaival utat nyitott a polgárháború elfajulásához. A nyugat-európai fővárosok korrm Sikeres diplomáciai akciók ? A csatatereken még meg kell tartani a hágai megállapodási Baker nyolcadik útja eldöntheti; lesz-e közel-keleti béke mányálláspont.jait védelmező hírmagyarázók viszont megjegyzik, hogy az EK, amely jelenleg gazdasági alakulat, nincs felkészülve arra, hogy olyan katonai beavatkozásokra vállalkozzon, amelyek áttekinthetetlen helyzetekben történnek, amikor az idegennek a harcoló felek puszta azonosítása is problémát okoz, s nem lehet azt sem látni, hogy hol húzódnak a frontvonalak amelyek között üt- közözónát lehetne létesíteni. Arról nem is beszélve — tették hozzá —, hogy békefenntartó erők küldésére csakis akkor szánhatták volna el magukat, ha- erre valamennyi érdekelt fél kérte volna őket. Ez pedig nem történt meg, sőt a tűz- szüneti megállapodások is sorra-rendre semmivé váltak. Mégis mind több sajtóhang veti fel, hogy az Európai Közösség képes lett volna nagyobb nyomást gyakorolni a háborús- kodókra, s egységes, határozott fellépésének elmaradása arra ösztönözte a nagyszerb koncepió megszállottáit, hogy könyörtelen leckét adjanak az önrendelkezési jogukkal élő horvátoknak. Az EK tagjai eszerint túlságosan befelé fordulnak. Angliában a Mayor-kabinet jelenlegi legfőbb gondja, hogy az ellenzéki Munkáspárt térnyerése láttán, most ősz végén vagy jövő tavasszal rendezze-e meg a választásokat, hogy kormányzását fenntartó eredményt érjen el, s meddig menjen el az EK gazdasági és politikai egyesítésének folyamatában. Franciaország legfőbb feladatát a számára minél kedvezőbb közös piaci agrárpolitika elfogadtatásában látja, mivel a parasztmegmozdulások aláássák a szocialista párti vezetés pozícióit. Németország számára az egykori NDK beillesztése az' egységes állam vérkeringésébe nem kis feladat, s a fokozódó idegengyűlölet, amely nemegyszer erőszakos cselekményekbe is átcsap, heves közéleti vitákat kelt, és a menekültügyek kezelésében oly nagyvonalú alkotmány megváltoztatását is felveti. A bírálók szerint az EK jó ideig a saját politikai egyesítésének ügye mellett amolyan másodrangú kérdésként kezelte a jugoszláviai polgárháborús helyzetet, pedig fel kellett volna ismernie annak veszélyes kihatásait az egész kontinens biztonságára. Ügy tűnik, hogy most már az EK felismerte a lépéskényszer szükségességét. Ezt tükrözi a harmincnapos haladék, amelyet a politikai rendezésre most Helgában a jugoszláv harcoló feleknek adlak, miután a tűzszünet legalábbis elképzeléseik szerint megvalósul. S ezek után már lehetséges, hogy a NATO novemberi tanácskozásán, majd az EK decemberi csúcsértekezletén olyan döntéseket hozzanak, amelyek elősegítik egy új, összeurópai biztonsági rendszer kialakítását. PALESZTINOK WASHINGTONBAN Azt a munkát, hogy kitörjenek a közel-keleti békés rendezés zsákutcájából, az amerikai diplomácia vállalta magára. Baker külügyminiszter immár hét ízben ingázott hosszabb-rövidebb ideig a közel-keleti fővárosokban, s most a hét végén nyolcadszor indul a helyszínre. Ezt megelőzően palesztin küldöttség érkezett Washingtonba, hogy ismertesse azokat a körülményeket, amelyek közepette a PFSZ tuniszi döntései nyomán kész elfogadni egy közel-keleti békés rendezést. Abba már korábban be-- leegyeztek, hogy a palesztinok a jordán delegáció részeként vennének részt a konferencián. A probléma jelenleg az, hogy Izrael nem hajlandó elfogadni, hogy Ciszjordániából és Gázából, azaz- a megszállt területekről, olyan politikusok üljenek le a tárgyalóasztalhoz, akiknek bármiféle Icapcsolatuk van a PFSZ-szel. Ugyancsak elutasítják, hogy Kelet- Jeruzsálemből, amelyet korábban annektáltak, küldöttek vegyenek részt a A NATO és Magyarország közötti kapcsolatokban a legmagasabb szintű érintkezésekre kerül sor október végén: mint dr. Joó Rudolf, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Brüsszelben közölte a sajtóval, Antall József miniszterelnöke október 2&-án a NATO brüsszeli központjában felszólal az Észak-atlanti Tanács ülésén. Ez lesz a második alkalom, hogy a kormányfő a Oroszország kész aláírni a gazdasági közösségről szóló szerződést október 15-éig, de ezt bizonyos feltételekhez köti. Ezt Borisz Jelcin jelentette ki az államtanács ülésén. Mihail Gorbacsov rendkívüli jelentőségűnek minősítette a pénteken kezdődött tanácskozást, amelynek napirendjén a szövetség jövőjét jordán—palesztin delegációban. További vitás kérdések is vannak. Például az, hogy Samir kormánya folytatni akarja a zsidó települések építését a megszállt területeken, amelyeknek eg}-éhként csak korlátozott áutonómiát kíván adni Izrael Államon belül. A békekonferenciát pedig Jeruzsálemben formális megnyitóülésként képzelik el, s ezt szerintük a zsidó állam és a többi arab ország kétoldalú megbeszélései követnék. s ezeken érnék el a rendezést A palesztin küldöttség washingtoni tárgyalásain, a hírek szerint, nem kerültek közelebb az álláspontok. így Baker nyolcadik utazására vár a feladat, hogy kompromisszumos javaslataival — ha lesznek ilyenek — megteremtse a közel-keleti békeértékezlet összehívásának feltételeit. Árkus István szövetség székhelyére látogat. Ugyancsak október végén a NATO európai erőinek főparancsnoka, John Galvin tábornok tesz — először hivatalos látogatást Budapesten — ezt a NATO európai- főparancsnokságán közölték egy tájékoztató keretében, amelyre először hívták meg az MTI tudósítóját. John Galvin tábornok eddig a Szovjetunióban és Cseh-Szlo- vákiában tett látogatást a Varsói Szerződés korábbi tagállamai közül. érintő sorsdöntő kérdések szerepelnek. Az. oroszországi elnök az előfeltételek sorában említette a szerződés által előirányzott 1? különféle gazdasági megállapodás kidolgozását, a tervbe vett bank- rendszer módosítását, a köztársasági bankok és a központi bank viszonyának rugalmasabbá tételét. üiüföSdf- «semény«3K egy mmndtaf&an* _________ A szövetségi hadsereg nem vonul ki Horvátország szer- bek lakta területeiről, amíg átfogó politikai megállapodás nem születik — jelentette be a jugoszláv államelnökség, amely csonka összetételben pénteken tartott ülést Belgrádban. A Az ír kormány mindenben támogatja a magyar közeledési szándékot az EK felé, hozzánk hasonló méretű EK-tag lévén, mondta Katona Tamás külügyi államtitkár az MTI-nek pénteken, miután befejezte tárgyalásait a Noel Dorr külügyi államtitkárral. A ff- János Pál szombaton űjabb latin-amerikai útra indult, kilencnapos látogatást tesz Brazíliában. A Bangkokban pénteken megnyílt a világ hét vezető ipari állama pénzügyminisztereinek és központi bankkormányzóinak munkaértekezlete — jelentette az AFP és az AP, A A Grúz Köztársaság parlamentje csütörtökön elismerte Üzbegisztán függetlenségét és kinyilvánította készségét diplomáciai kapcsolatok azonnali létesítésére. A Legalább öt iraki kurd vesztette életét, 35 pedig megsebesült abban a pénteki támadásban, amikor török repülőgépek észak-iraki kurd településeket bombáztak. A A Szovjetunió nem szállít tovább földgázt Szerbiába, ha az nem fizeti vissza 123 millió német márkányi tartozását még a hónap végéig — adta hírül a Tanjug. A Ukrajnában a köztársasági elnök rendeletének megfelelően a hivatalos rendezvények helyszínein és a középületeken már nem a régi állami zászlók, hanem a sárga-kék ukrán nemzeti lobogót tűzik ki. Antall József brüsszeli útja Calvin tábornok Budapesten Az államtanács ülése Jelcin feltételei Mentőknek — Toyoták Sürgősségi modell (Folytatás az 1. oldalról.) mentőkocsik és novemberben a Dunakeszin megnyíló állomáson is Svájcból érkező ajándék Mercedest állítanak be. 0 Ezek szerint küszöbön az új mentőállomás avatása? — Igen. A garázssorra és .a rendelőintézet átépítésére ötmillió forintot szint az önkormányzat. A garázssor már kész, háromállásos mentőrészleggel, csak épp még üresek a garázsok. A rendelőintézeti átépítés javában tart, itt káp majd helyet a szolgálatvezető, itt várhatják feladataikat a mentőápolók, a vezetők. Végre közelebb kerül Dunakeszi, Főt, Göd lakosaihoz is a mentő, mely eddig Vácról vagy Pestről jött. ., 0 Ügy tudom, a dunakeszi mentőállomás afféle kísérleti modell egy eleme. Mit is modelleznek? — A rendelőintézet, az önkormányzat és a mentők közös vágya, hogy sürgősségi alapellátó egységet hozzunk létre, 24 órás folyamatos körzeti orvosi ügyelettel, mentőállomással és sürgősségi ambulanciával, ahol több szakvizsgás mentőkórházi szakorvosok adnának ügyeletét. Ennek finanszírozására már szóbeli ígéretet kaptunk az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságtól. Ha a terv valósággá válik, lehet, hogy hasonló központok sora létesül országszerte. Ám ehhez még a gyakorlatban kell bizonyítani: életrevaló, jó ez a sürgősségi ellátási forma. Két nagy pofon közé állni? Eladja tán jogait Mostanában mintha nyugalom, csend honolna Feld- májer Anna körül. Hiába, elült a Hungaroring zaja. Vagy mégsem? — Nem érzem, hogy olyan nagy lenne a csend, s kivált nem, hogy nyugalom övezne. Sűrűn érdeklődnek az újságírók, s valamivel ritkábban meg is jelennek azért írásaik, velem készített interjúik. Egyébként pedig várok. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a FISA-ülés végeredménye, megkapjuk-e ismét a Forma—1-es futam rendezésének jogát. — Apropó szerződés: hogyan áll most az ügye a Rákosvölgye Téesszel? — Köztudott, hogy augusztus 6-án történt volna meg a tulajdonmegosztás, de ehhez a téesztagság kétharmadának igenlő szavazata kellett volna. Az elnöktől tudom: nekik hatmilliós kiesést jelentene, ha a tagságuk egy napig nem dolgozna a közgyűlés miatt. Így nem került a mai napig se a Hungaroring Rt. kezébe az a föld, amit szerződéses alapon bérelnek tőlük Ecclestone-ék. Amit viszont én használati szerződéssel közvetlenül kaptam a téesztől, azt jogosan kaptam, elvégre a saját földjüket adták oda. — És használja most ezeket a földeket a C. C. Co.1 — Ilyenkor nem lehet. A külső területet semmiképpen nem. A belsőt elvileg lehetne, de ki az, aki két nagy pofon közé küldené az embereit? — A verseny idején azt mondta, majd azután tárgyalnak. Tárgyalnak? — Akkor tényleg arról volt szó, hogy tisztázzuk ezt a lehetetlen helyzetet. De a jövő évi Forma—1 futam még messze van, az Állami Fejlesztési Intézet pedig átszervezés alatt áll; Lényegében nem történik semmi, nem úgy, mint amikor attól féltek még az érintettek, hogy Ecclestone úr megsértődik. — Jövőre mit jósol? — Egyet biztosra veszek, amikor a téesszel szerződtem, tényleg hasznosítani akartam a területet, és valószínűleg az volt a hiba, hogy nem adtam el jó pénzért a hasznosítási jogaimat. Ha így történt volna, akkor két külföldi cég pereskedhetne most egy nemzetközi bíróságnál. Ha a FISA kimondja: itt még egyszer lesz-Forma—1, nos, akkor eladom a jogaimat. Ne velem hadakozzanak. V. G. F. Döntsön a szakma, a tudomány Állásfoglalás a vízlépcső ügyében A Magyar Köztársaság Országgyűlésének gazdasági, külügyi és környezetvédelmi bizottságai szeptember 11-én hallgatták meg Josef Vavrouseket, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság szövetségi környezetvédelmi miniszterét a . gabcsikovói vízlépcső ügyében. A parlamenti bizottságok örömmel üdvözölték Josef Vavrousek látogatását, mint a gabcsikovo—nagymarosi vízlépcsőrendszerről folyó államközi tárgyalások új elemét. A jelen lévő képviselők kinyilvánították, hogy az Országgyűlés illetékes bizottságai készek a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megfelelő parlamenti szervezeteivel ez ügyben párbeszédet folytatni, ami azonban nem helyettesítheti a két ország kormányainak folyamatban lévő tárgyalásait. A bizottságok szerint a vízlépcső problémái szakmai-tudományos kérdések. Éppen ezért szorgalmazzák a már elvégzett tudományos kutatások eredményeinek rendszerező összefoglalását, kölcsönös kicserélését, valamint a még hiányzó tudományos kutatások elvégzését. A további tárgyalások során — az állásfoglalás szerint — harmadik országok, illetve nemzetközi szervezetek szakértőinek bevonása is szükséges lehet, anélkül, hogy azok döntőbírói funkciót töltenének be. t. ' ,■ •i-.'üO' ).• V O ld» «, í ,t a j'o na 4 ura í»'. ..tó u« * ar V- (a y fc ; xi ti \> • !'• -*•' • 5 H ' R * ± * 4 1 ÍJ 't ,i‘9TVV A ty j. »•*Í\V *C' M