Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-05 / 208. szám

C E GLÉDI XXXV. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK Forduljanak szakemberhez Kárpótlási tanácsok Ember legyen a talpán, aki könnyen eligazodik azo­kon az űrlapokon, amelye­ket a kárpótlást keresők­nek kell kitölteniük. Né­ha még a törvényt és annak végrehajtási utasítását ki- íundáló szakembereket is sikerül megszorítani vala­mely fogós kérdéssel. Ép­pen ezért nem árt, ha a sérelmet szenvedett embe­rek a náluk tájékozottabb személyektől kérnek segít­séget ügyük elindításához. Ezt a célt szolgálta a minap az a tájékoztató összejöve­tel, amelyet a polgármeste­ri hivatal és a Ceglédi Ál­lami Tangazdaság közösen szervezett. Dr. Mikó Zoltán, a Földművelésügyi Minisz­térium főosztályvezető-he­lyettese ismertette a szük­séges tudnivalókat a város­háza nagytermében össze­gyűlt érdeklődőkkel. ŐSI JUSS A köztisztviselő már be­vezető szavaiban leszögez­te, hogy a kárpótlási tör­vény senkinek sem oszt teljes körűen igazságot. Nem tudja a tulajdoni sé­relmeket maradéktalanul orvosolni. Miután súlyos adósságterhek nehezednek az országra, százmilliárd forintnál nagyobb összeget nem szánhat a kormányzat erre a célra. Ennek az ösz- szegnek előreláthatóan a 60 százalékát a földek el­vételével kapcsolatos kár­pótlás veszi igénybe. Miután nem reprivatizálásról van szó, arra senki se számít­son. hogy az ősi földjéhez juthat hozzá. Teljes mér­tékű visszaadásra már csak azért sem kerülhetne sor, mert az utóbbi negyven év­ben jelentősen csökkent a földalap, KÉT RÉSZLETBEN A külföldi befektetők­nek fontos szerepet szán a kormányzat, óm a tulajdon- viszonyok rendezetlensége gátolja bekapcsolódásukat a gazdasági életbe. Amíg ezt a kérdést nem rendez­te a Parlament, megállt a gazdasági törvénykezés. Az új szövetkezeti törvény Ludas: az uborka Miért nincs ecet? Mintegy két héttel ezelőtt eltűnt a ceglédi élelmiszer- boltokból a közkedvelt, li­teres, 15 százalékos, 66 fo­rintért kapható Chef étel­ecet. Szinte minden boltot körbejártunk, de sehol sem kaptunk. Megkérdeztük például Váncsodi Istvánnét, a jó hírű Bercsényi úti ABC vezetőjét, hogy náluk mi a jelenlegi helyzet. — Nagyon sokan keresik az étkezési ecetet. Sajnos két hete nem tudunk adni. Egyik füszért sem tud szál­lítani. Csak almaecettel rendelkezünk, ám az sava­nyúság eltevésére nem jó. Mindennap várjuk a szál­lítmányt. Mi lehet a hiány oka? Talán az, hogy az idén tízszer annyi uborka termett, mint a korábbi években. A háziasszonyok rengeteg savanyúságot ké­szítenek, ami ecet nélkül nem megy. Mást nem tu­dunk tenni, mint remény­kedünk. Egy másik boltvezető úgy KÖZLEMÉNY GYÁSZHlR. Fájdalommal tu­datjuk a barátokkal, ismerő­sökkel, hogy BÉKEFI LÁSZLÓ boldog életének 41. évében, el­hunyt. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család. (73 401/1K) CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1, • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munka­társak : Tamasi Tamás és Rozgonyi István. • Posta­cím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Te­lefax és telefon: (20) 11-400. • Telex: 22-6353. • Hirde­tésfelvétel: Hírlapkiadó Vál­lalat Közönségszolgálata, Cegléd. Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Tele­fon: (20) 10-763, tudja, hogy azért nincs ecet, mert a gyártó cégnél üzemzavar keletkezett. Mi tehát az igazság? A keresett literes Chef ételecetet a Budapesti Szeszipari Vállalat óbudai gyárában készítik. A válla­lat vezetőitől megtudtuk, hogy szerződéseket kötnek, ás az ütemezés szerint szál­lítanak a Füszért-vállala- toknak. Cegléden például a Duna Füszért Rt. foglalko­zik a boltok ellátásával. A ludas: az uborka. Tavaly kevés termett, 70—80 forin­tot is elkértek kilójáért, manapság viszont átlagosan 10 forint körül mozog az óra, de a konzervgyárak nagy tételben már 3—5 fo­rintért is vásároltak ubor­kát. A korábbinál sokkal többen szeretnének eltenni télire valamilyen savanyú­ságot. Nemcsak a bő ter­més, az alacsony ár miatt, hanem azért is, mert a bol­tokban meglehetősen drága a tartósított savanyúság. A vállalat az igényeket nem tudta pontosan fel­mérni, hiszen az a termés­től függ. Igaz, hogy az ecet nem romlik meg, de szezo­nális termék. Néhány hó­napig keresik, utána roha­mosan visszaesik a keres­let. Raktárra termelni pe­dig a mai gazdasági hely­zetben egyik cég sem haj­landó. Mostanában a Bu- szesz egész évi mennyisé­gét másfél hónap alatt kel­lene előállítani. Ez pedig lehetetlen. Naponta így is mintegy 100 ezer palack ecetet gyártanak, és remé­lik, hogy az ecethiány né­hány héten belül megszű­nik. , De mi lesz addig az ubor­kával? (r. i.) megalkotását is gátolta e téma rendezetlensége. A kárpótlási eljárás két részletben valósul meg. Ha­marosan a honatyák elé kerül a II. saámú törvény- tervezet is, amely az 1939— 48 között sérelmet szenve­detteket érinti. N3VEKSERTÖL Az előadó részletesen is­mertette azokat a törvény­nyel kapcsolatos tudnivaló­kat, amelyek a napilapok­ban, a rádióban és a tele­vízióban megjelentek, el­hangzottak. Mint kiderült, az idős emberek közül so­kakat érdekelne, hogyan változtathatják életjáradék­ra kárpótlási jegyeiket, ám erről leghamarabb novem­berben születik döntés. Miután némely adatok beszerzése meglehetősen nehézkes és körülményes, mindenkinek saját érdeke, hogy november 12-e előtt beküldje a kórrendezési hivatalba az igényét még akkor is, ha nem tud va­lamennyi rovatot kitölteni a kérdőíveken. Aki ennek nem tesz eleget, annak semmissé válik a jogosult­sága. Földekre leghamarabb jövőre lehet licitálni. Mi­után 3000 és 500 forint kö­zött változhat egy aranyko­rona értéke az árverésen, célszerű az embereknek már korábban szervezked­ni, hogy közös megállapo­dással minél kedvezőbb eredményt tudjanak elérni. T. Stílusuk van Ez évben megközelítőleg másfél millió márka értékben szállítanak Németországba rusztikus kisbútorokat a Sty­lus Faipari Kisszövetkezetből. Szekrénykék, többféle vi- rágpad szerepel a gyártmányok között. Ne kiabáljuk el: termékeikre jövő évben is lesz vevő, hiszen mint a ve­vők mondják, stílusuk van (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Dupla forgalom Évtizedeken át népszerű volt a ceglédi városháza egyik sarkában működő élelmiszerbolt, ám az utób­bi években már kicsinek bizonyult. Ezért a húsz dol­gozó — és a vásárlók — örömmel vették, hogy he­lyet kaptak az Opál Rt. új áruházának földszintjén. A bolt az idén április 19-én nyitott 30 dolgozóval. A forgalom meghaladja az előzetes várakozásokat. A régi üzletben havi átlagban hétmillió 500 ezer forint értékű árut adtak el, a szemre is tetszetős, tágas, korszerű boltban viszont a havi átlag eléri a 14 millió forintot. Az üzletet a vá­sárlók megszerették — vé­lekedik Süllős Illésné —, de ezért tettek is. Kiegyensú­lyozott áruellátásra, bősé­ges választék biztosítására törekednek. Vasárnap is nyitva tartanak. Különösen a hétvégeken élénk a for­galom. Ilyenkor minden pénztár dolgozik. Viszont a felügyeletre már nem jut dolgozó. Holott kellene, mert elszaporodtak a bolti lopások. Zsandárok Cegléden Minden idők városköz­pontja az ógörög agora mintájára alakult. Itt tar­tották a népgyűléseket, .de rendelték a hadrakelő ka­tonákat, itt nyüzsgött a piac népe, bormérő helyek és hurkasütő sátrak szorul­tak egymás mellé. Az ago- rán állott a városháza, a törvényépület, itt magasod­tak a templomok és laktak a papok. Szobrok emlékez­tettek városalapítókra és hadvezérekre. Éz a város­központi elrendezés Ceglé­den is érvényesült, évszá­zadok hangulatát őrzi a Kossuth tér, s a térről nyí­ló utcák eleje. Szerencsénk­re a legutolsó percben meg­óvták ennek az együttesnek épületeit, melyek a XVIII. század végén és a XIX. szá­zad elején épültek. Nem hi- valkodóak, puritánságuk nélkülözi a művészi hatást. Neves épületek Földszintesek és múltról regélők. A templom tér ha- rangzúgásos tornyával, az emelkedő, összeszűkülő Plé­bánia utca, s a kitárulkozó Vármegyeház (Eötvös) tér meghitt együttesének majdnem minden házáról tudunk valami érdekeset. A téren van a hajdani nagy kaszárnya, a csendbiztosi lak (amelyet később átépí­tettek járásbíróságnak), a múlt század hetvenes évei­ben működő közalapítványi ceglédi főtisztség ügyészi épülete, szomszédja a régi katolikus leányiskola, azon nevezetes papi gyűlés szín­helye, amelyik hitet vallott a negyvennyolcas polgári forradalom mellett. Az óplébánia mellett van a kántorlakás és a Plébánia utca sarkán állott a régi uradalmi kasznárlak, amelyben Bobirry Károly született, honvédtiszt fivé­reivel, s amely épület ké­sőbb a legendás Földváry Károly ezredes otthona volt. Via magna A Kossuth téren emel­kedik az új városháza, Ceg­léd középkori tanácsi épü­letének utóda. Előtte jár­nak az utasok az évezredes via magnón Budáról a Ti­szára. Ez a Pesti út, mely­nek első épülete az emele­tes, régi Vadember fogadó, ma iskola. Mögötte a nagy udvarú uradalmi számvevő­ség klasszicista, boltíves ve- randájú elbontott épülete volt. negyvennyolcban a ceglédi 95-ik honvédzászló­alj parancsnoksága, most zárdaiskola. Ezt követi a magyar polgári forradalom szabadságharcának országos hírű épülete, az uradalmi intéző hatszobás szolgálati lakása, melyben a hadisze­rencse változásával hol ma­gyar honvédtábornokok, hol császári generálisok száll­tak meg, s amely épületben Jellasics horvát bán, had­testparancsnok gyertyafé­nyes dús lakomáját tartot­ta bánná való kinevezésé­nek elsőéves fordulóján. Itt volt szálláson a maradék kormánnyal Kossuth kor­mányzó. Hirdetések könyve Az út túloldalán van két­száz éves érintetlen valósá­gában a hajdani ispánlakás, a szabadságharc idején, több honvédtiszt szállása. Ezt követi a zsandárok lak­tanyája, az 1850 január ele­jén fölállított „biztossági őrség” sértetlen épülete. En­nek történetét ismertetem most, fölhasználva a kora­beli hirdetések könyvét. „Miután az újon alakult országbiztossági őrsereg (gens d’armes) 1-ső Ezrede Budapesten, a’ vidék több helyén, Pest, Esztergom és más megyékben felosztás végett megérkezett, s köz­hasznú működésé* tüstént elkezdendi, ennél fogva azon megjegyzéssel hozatik köztudomásra, mi szerint ö Felségének legkegyelmesebb Császárunknak határozott akarata, hogy ezen őrsereg tagjai, melyek a’ Cs. k. had­Fogacféérák Mácz István polgármes­ter szeptember 10-én, ked­den délután 2-től 5-ig foga­dóórát tart a városházán hivatali helyiségében. Év végére felépül Bazárlicit A városlakók szeme lát­tára formálódik a főutca új bazársora a Jókai utcá­val szemben levő parkocs­ka szélén. Létrehozója, a városi önkormányzat szep­tember 12-ére, csütörtökre újabb versenytárgyalást hirdetett a még gazdára nem talált üzletek értéke­sítésére. A városházán dél­előtt kilenc órakor lesz az árverés. Négy darab tizenkét négyzetméteres és két negy­ven négyzetméteres helyi­ség vár tulajdonosra. Az utóbbiak kétszintesek, alul 23, fölül 17 négyzetméter alapterülettel. A kisebbek­ből egy-egy személy akár többet is megvehet, s en­nek megfelelően többszö­rözheti meg boltja méretét. Aki részt akar venni a licitáláson, legkésőbb szep­tember 11-éig juttassa el jelentkezési szándékát a polgármesteri hivatal föld­szinti 4-es szobájába, és fizessen be tízezer forintot kaucióként. Az épület összkomfortos kivitelben készül, víz, gáz, villany, csatornázás, illem­helyek tartoznak hozzá. A mérőórákat majd kinek-ki- nek magának kell beszerel­tetnie. A kivitelező P estép - szer megfelelő tempóban halad az építkezéssel. De­cember 15-e a műszaki át­adás határideje, s várha­tóan január elején átad­ják a tulajdonosoknak az üzletsort. A park rendbe­hozatala tavaszra remélhe­tő. A munkások a fákat — a lehetőségekhez mérten —• igyekeztek megkímélni. A füves területeket felújít­ják, s remélhetőleg egy kel­lemes hangulatú, városké- pileg szép látványt nyújtó létesítménnyel gazdagodik a főutca. sereg legbátrabbjai ’s leg- hűbbjei közül választvák, mindenki által illően tisz- teltessenek. A’ Biztonsági őr mindig szolgálatban levőnek tekin­tendő, ’s amit az általa vég­re hajtandó felsőbb paran­csoknak minden föltétien engedelmeskedni köteles — ’s bárki annak ellent állanl merészel, legszigorúbban fog megfenyíttetni. Minden Biztossági őr igazoló leve­let hord magával, melly a’ Cs. k. Országos Biztossági Örsereg 1-ső ezredparancs- nokságának petsétjével ’s az ezredparancsnok aláírá­sával van ellátva, ’s annak előmutatására rendelete azonnal foganatosítandó. Kelt Pesten Január 7. 1850. a’ Cs. k. Kát. Kér. Parancs­nokságától.” Emlékük kiveszett A zsandárok nemcsak a közbiztonságra ügyeltek, hanem a bujdosó honvédek összefogdosásával is foglal­koztak. Első időben csak németül beszéltek, mert az elnyomó hatalom fegyvere­sei voltak, a ceglédiek gyű­lölködő szemmel tekintet­tek rájuk. A nép előlük még a betyárokat is elbújtatta. Tizenhét évig villogtatták sárgaréz tarajos sisakjukat, végül is a kiegyezéskor fel­oszlatták az ezredet. Emlé­kük kiveszett. A ceglédi zsandárőrs épületét most a kora őszi szelíd nap megbé- k él ten festi rőt színűre. Hídvégi Lajo*

Next

/
Thumbnails
Contents