Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-27 / 227. szám
Páholyból szemlélhetik az előkészületeket? Szociális otthonból szeretetház A késleltetés taktikája az Expo ellen (Folytatás az 1. oldalról) Az MDF-elnökség írásban is közzétett véleményével összhangban Bar síné Pataky Etelka állást foglalt a világkiállítás megrendezése mellett 1996-ban. Ugyanakkor a frakcióvezető— a kormány ismert álláspontját megerősítve — hangsúlyozta azt is, hogy a fővárosi önkormányzat konstruktív támogatása híján a kormány nem vállalkozhat a világesemény megtartására. Ennek kapcsán Barsiné Pataky Etelka bírálta a fővárosi önkormányzatot, amely nem tette meg a szükséges előkészületeket, nem élt ön- kormányzati jogosítványaival, s nem készítette el a megalapozott állásfoglaláshoz szükséges szakértői elemzéseket. Az MDF-frak- cióvezető szerint a késedelemért felelősség terheli a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ- és Fidesz-frakció- ját is. (Ezzel kapcsolatban keményebben fogalmaz az MDF elnökségének állás- foglalása, amely szerint „a fővárosi önkormányzat SZDSZ-párti vezetése obstrukciőjával késlelteti és meggátolni igyekszik a világkiállítás megvalósítását”.) Amennyiben az Expo meghiúsulna, a Magyar Demokrata Fórum azt javasolja, hogy a költségvetésben e célra tartalékolt pénzt vállalkozásélénkítő infrastrukturális beruházásokra fordítsák. A párt véleménye szerint ez egyben elősegítené azt is, hogy a nemzet méltó körülmények között ünnepelhesse 1996- ban a honfoglalás 1100 éves évfordulóját. AZ MSZP EGYETÉRT, ... Népjóléti programvita Ügy tűnik, indulatoktól fortyogó világunkban van oiyan ügy, amely körül „olajozottan'’ hullámzónak a vélemények. Mintha az érintettek komolyak és toleránsak lennének. Az ügy: a Népjóléti Minisztérium fél éven át készített cselekvési programja az egészségügyi rendszer megújítására. Ügy kezdődik a dolog, hogy az elképzelést, a programtervezetet vitatják. Széles körben, szakmai berkekben, folyóiratokban, különféle orvosi ágak szakértői között s pártokban is. Ilyen párivitán került terítékre a koncepció tegnap az MSZP Köztársaság téri székhazában az orvostagozat ülésén. Az ember azt várná: egy kormányelképzelést ízekre szaggatnak az ellenzéki pártiak. S ehelyett azt hallja dr. Ajkay Zoltán fővárosi képviselőtől, a Korányi Tüdőgyógyintézet igazgató főorvoshelyettesétől, hogy ezt az elképzelést a Szocialista Pártnak komolyan kell vennie, mert a korábbi re- formterveket is folytatja, s mert nagyok a pozitívumai. Ugyanis valóban szükség van háziorvoslásra, az alapellátás megerősítésére (már csak azért is, mert így enyhébbnek várható a gyógyítók munkanélkülisége), és helyeselhető az is, hogy a betegségmegelőzés szemlélete hatja át a programot. Aminek hibájául azért felróható a szocialisták szerint például az, hogy „túl sokat markol”, ugyanakkor nem körvonalazza az anyagi feltételeket, szervezési intézkedéseket, amelyek akár szerényebb célok eléréséhez is eímaradhatatla- nok. Szóba került: bár e körben is helyeslik a biztosítási finanszírozásra való áttérést, arról nem szól a vitairat, hogy az új finanszírozási rendszer többlet- költségeit (melyek a fejlesztéshez, a teljesítmény- elvű bérezéshez kellenének) ki is állja. Úgy vélik, ehhez nem elegendő a forrás, ezért aggályos a feltételezés, hogy majd az állampolgárok fizetőképes kereslete szolgál pénzzel. Már csak azért is, mert hárommillióra tehető ma azok száma hazánkban, akik egészségügyi ellátásukra nem akarnak, vagy egyáltalán nem is tudnak egy fillért sem költeni. Úgy vélik: bár a minisztériumi elképzelés hangsúlyozza, hogy ellenérdekeltséget, versenyhelyzetet kell teremteni a háziorvosok, a szakellátás és a fekvőbetegellátás között, e verseny vesztesei a szakmai képzettség mai általános állapotában csak a háziorvosok lehetnek, s így a betegek. Mint szóvá tették, az elképzelés sérti az önkormányzatok jogait, hatáskörét, mert bár az ellátási kötelezettségnek ők a felelősei, jogaikat például a biztosítóval történő «szerződéskötésben nem gyakorolhatnák, helyettük orvosok, intézmények, érdek-képviseleti szervek élnének ezzel. Végezetül egy mindenkit érdeklő téma, a paraszolvenciáé. Ez ügyben „kemény” a szocialisták vonala, úgy ítélik meg. hogy a minisztériumi vitaanyag egyrészt túlbecsüli a hálapénz nagyságát, másrészt csupán az igazi piac hiányában látja e jelenség okát, pedig közrejátszik a korrupció, az előnyszerzés indítéka is. Ezért elfogadhatatlannak tartják a megfogalmazást, mely szerint „a lakosság anyagi terheit az sem növelné, ha az általánossá vált paraszolvencia-rendszert fokozatosan legális hozzájárulásokká alakítanánk". Ezt szociális szempontból és a közös teherviselés szempontjából is kifogásolják, hiszen minden gyakorló orvos tudja, hogy széles réteg nem ad — nem is tud adni — hálapénzt, és igazságtalan lenne mindenkire vonatkozó kötelezettséggé alakítani a jólétben élő rétegek előnyszerzési céllal nyújtott juttatásait. V. G. P. Fohász Október 1-jétől ismét egyházi gondozásba kerül a piliscsabai Kálmán úti szociális otthon, amely újból szeretetház lesz. Az intézmény eredetileg a megvál- tós nővérek — hivatalos nevükön Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja — otthona volt. Az utolsó tizenhárom esztendőben előbb a megye, majd a budaörsi tanács és az önkormányzat vette át. Most újra visszakapja a római katolikus egyház, amely idős, gondozásra szoruló megváltás nővérek szeretetotthonává alakítja. Az ünnepi alkalomból tegnap közös imádkozást és tedeuméneklést tartottak a helybeli katolikus templomban, ahol az otthon huszonhat gondozottja és a Római Katolikus Egyház Szeretetszolgálata országos szervezetének igazgatója, Virányi Ottó atya együtt imádkozott Angelina nővérrel, a szeretetház igazgatónőjével. Angelina soror, polgári nevén Varga Erzsébet elmondta, hogy apácarendjük eredetileg betegápolásra, tanításra és árva gyerekek gondozására francia földön alakult, a magyarok több mint száz éve onnan vették át. A tavalyi lehetőség nyomán idehaza a megváltások ismét hivatalosan bejegyzett egyházi apácarendnek számítanak. A jelenleg náluk lakó huszonhat gondozottból csak tizenhét megváltás nővér, ezért ezentúl kizárólag az ő rendjük Idős tagjait veszik föl hozzájuk. Ötfőnyi ápolószemélyzetükből mindössze egynek van gondozónői oklevele, a többiek csak tan- folyamot végeztek. Közülük négy idősebb, egyikük pedig még a tizennyolcadik évét sem töltötte be. Ennek azért örülnek, mert kívánatosnak tartják, hogy a legfiatalabbak közül is legyenek, akik vallási megHAT KÉRDÉS THÜRMER GYULÁHOZ Hátravan a második félidő? Izraelből érkezett haza szerda este az az MSZMP-delegáció, amelyet Thürmer Gyula elnök vezetett. Többek között ez az út, a tapasztalatok adták aktualitását annak a sajtótájékoztatónak, amelyre csütörtökön délelőtt került sor a Köztelek utcai székházban. Ezt követően interjút kértünk tőle. 0 Hogy van? — kérdeztük a pártelnöktől. — Köszönöm, kiválóan. • Nem csupán az egészségére gondolok, hanem arra, hogy az utóbbi időkben elég sok támadás érte önt. Eléggé vitatható, nem egészen tisztázott megnyilvánulásokkal találkozhatott a közvélemény a moszkvai események kapcsán. — Valóban, az elmúlt másfél hónap igen nagy megpróbáltatást jelentett a párt egész tagsága, vezetése számára, s személy szerint nekem is. A szovjet- unióbeli eseményeket követően nekünk is újra kellett gondolni: szükség van-e munkáspártra? Hosszú gondolkodás és álmatlan éjszakák után arra -a következtetésre jutottunk, hogy igen. Magyarországon még nagyon sokáig lesznek emberek, akik nem a tulajdonukból, a régen vagy most szerzett vagyonukból élnek, hanem két kezük nehéz munkájából Amíg ezek az emberek igénylik, politikai érdekeiket mi megpróbáljuk képviselni, Ma még a bél ből és fizetésből élő dolgozó emberek többsége nem fejezte ki a véleményét, hogy mit is akar. Mi segítünk abban, hogy ez a vélemény egyre világosabban és határozottabban fogalmazódjon meg. A közelmúltban tartott salgótarjáni nagygyűlésünket a párt túlélte. Meg kell mondjam, kötélidegekkel és magabiztosan készülünk a XV. kongresszusunkra. 9 Erre a kongresszusra október 12-én, Salgótarjánban kerül sor. Ott, ahol nemrég megemlékeztek az ’56-os sortűz áldozatairól ...? Éppen ott a helye a kongresszusnak? — A mi tagságunk jelentősebb része vidéken él. S egyáltalán, a magyar politikát jelentős mértékben az határozza meg, mit tud a parasztság, a vidéken élő emberek többségéért tenni. Salgótarjánra szavaztunk azért is, mert mind a három északi megye — Nógrád, Heves és Borsod — olyan ipari területek, amelyeket igen súlyosan érint a gazdasági válság. Szeretnénk éreztetni, hogy mellettük állunk. Salgótarjánban és általában Nógrád megyében az MSZMP erős. Míg nekünk ezernyolcszáz tagunk van, addig az MDF- nek százötven. — Ami ötvenhatot illeti: mindannyiunk számára tragédia volt. A megoldás azonban nem az, hogy új bírósági ítéleteket hozzaés tedeu mének győzödésből éreznek elhivatottságot az idősek szeretetteljes gondozására. Törekvésüket a Icatolikus egyház is pártolja, amely mostanában mind több helyen — például Jászberényben, Vácott és Bakony- bélen — vette át szociális otthonok kezelését. Piliscsaba másik öregeket ápoló intézménye, a Béla úti szociális otthon továbbra is állami intézmény marad. A helyi nyugdíjasklub október 1-jén, 15 órai kezdettel az idősök világnapja tiszteletére itt rendez összejövetelt, amelyen a szociális otthon hatvan gondozottja, a nyugdíjasklub huszonöt meghívottja, valamint a polgár- mesteri hivatal képviselői vesznek részt. Az ünnepeiteknek helyi iskolások adnak műsort, — kk — KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ Csökkenő fogyasztás, növekvő munkanélküliség A magyar kormány üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának a jugoszláviai helyzetről elfogadott határozatát. Teljes mértékben osztja a BT aggodalmát a déli szomszédunknál kialakult válság kapcsán. Meggyőződése szerint a Biztonsági Tanács határozata a nemzetközi közösség fontos hozzájárulása a válság megoldását célzó európai erőfeszítések támogatásához. A kormány vállalja a határozat maradéktalan betartását, s mint eddig, a jövőben is eleget tesz a teljes és általános fegyver- szállítási tilalomnak. Bízik abban, hogy nemzetközi összefogással megoldható lesz a válsághelyzet — jelentette be László Balázs, A kormány csütörtöki ülésén elfogadta a jövő évi költségvetés irányelveiről szóló előterjesztést, és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a tájékoztatót október 7-én terjessze az Országgyűlés elé — ismertette az újságírókkal nak, hogy az elévülés hatályát fölfüggesszék. Sokkal inkább az, hogy hajoljunk meg az áldozatok emlék« előtt. Mi ezt most is megtesszük. Utána pedig előre kell néznünk, hiszen közeledik a harmadik évezred. • A sajtótájékoztató során említette, hogy az MSZMP párbeszédre törekszik mind a kormányzó, mind pedig a parlamenten kívüli pártokkal. Mit tudnak tenni? — Saját pártunk dolgoz ki (s a kongresszus is azt a célt szolgálja) olyan elképzeléseket, amelyek vonzók lehetnek a társadalom egy része, s ha lehet: nagy része számára. Meggyőződésünk, hogy az az elidegenedés, elfordulás, sőt szembe fordulás, ami a mai magyar politikai életben tapasztalható, átmeneti jelenség kell legyen. Egyébként sose fogunk közös nevezőre jutni. A bölcsek kövét szerintünk egyik párt sem hordozza, ezért mi éltetjük a párbeszéd gondolatát. A kongresszus előkészítése során a program- nyilatkozatunkat megküldtük közel hatvan közéleti személyiségnek. Kértük a véleményüket. Legtöbbjük válaszolt, s ezek igen tanulságosak számunkra. 0 Milyen a kapcsolatuk a volt szocialista országok hasonlóan gondolkodó pártjaival, különös tekintettel Kubára. Kínára? — Jó kapcsolatunk van Csehszlovákia kommunista pártjával, a lengyelországi szociáldemokrata párttal. Juhász Judit helyettes szó- vevő. A kormányzó testület foglalkozott a gazdaság idei és jövő évi várható helyzetével is. Eszerint idén a gazdaság tő folyamatait alapvetően a kelet-európai országokkal folytatott kereskedelem vártnál nagyobb visszaesése határozza meg. Ugyanakkor a nemzetközi fizetési mérleg a tervezettnél kedvezőbben alakul, s az áremelkedés mértéke is várhatóan az eredeti prognózison belül marad. Bár konvertibilis viszonylatokban az export tovább nő, az összes kivitel mennyisége így is feltehetően 7-10 százalékkal kisebb lesz a tavalyinál. Külkereskedelmi cserearányaink a konvertibilis elszámolásra való áttérés miatt 6-10 százalékkal romlanak. A belföldi kereslet összesen 7-8 százalékkal csökken. A munka- nélküliek száma sajnos a feltételezettnél gyorsabban nő: az év végére elérheti á 280-300 ezret. Van kapcsolatunk a Jugoszláviai Kommunisták Szövetsége Mozgalom Jugoszláviáért szervezettel. Ügy látjuk, hogy ezek a pártok kezdik megtalálni helyüket, nagyon nehéz körülmények között dolgoznak, mind a három parlamenti párt. Van kapcsolatunk a kubai, kínai kommunista párttal. Az, hogy milyen problémákkal küzdenek és hogyan oldják meg, azt bel- ügyüknek tekintjük, összegezve azt mondanám, megítélésünk szerint (bár illúzióink nem lehetnek), azért a futballmeccs nem zárult le itt, Kelet-Európábán. Lehet, hogy az első félidő végéhez közeledünk, de hátravan a futballmeccs második félideje is. Mi szeretnénk, ha ez a második félidő egy tisztességes eredményt hozna. • Nem egyszer találták szembe önök magukat azzal a véleménnyel: az MSZMP lejáratta magát, most is ugyanazt mondja, amit negyven éven át. Hogyan látják saját helyzetüket? — A régi MSZMP valóban lejáratta magát. De azért a múltban voltak értékek is. Mi azt mondjuk, a múlt olyan bázis, amire lehet támaszkodni. A jót őrizzük meg, a hibákkal szakítsunk. Aztán menjünk tovább. (vennes)