Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-27 / 227. szám

Bukarest hangulata hasonlít az 1989. decemberihez Szükségesek a területi tájékoztatók Csata a tévé épületéért Licit nélkül Csütörtökön reggel az Egyetem téren összegyűlt bányászok, akikhez csatla­koztak az éjszaka folya­mán Bukarestbe érkezett társaik, zárt sorokban, bo­tokkal, vasrudakkal, csáká­nyokkal felfegyverkezve el­indultak a kormány szék- házához a város fő sugár- útján. Számuk hat-nyolc­ezer lehetett. A délelőtt folyamán újabb 1500-2000 sztrájkoló bányász érkezett a Zsil völgyéből. A kormány épülete köré páncélos járművekből való­ságos védőfalat vontak, a géppuskák a Győzelem tér felé néznek, amely még a szerdai ostrom nyomait viseli. A menetelő bányászok azt kiabálták, hogy addig nem tágítanak, míg Petre Roman kormányfő és Ion Iliescu államfő le nem mond. Egyik jelszavuk: a televízió szerdán este ha­zudott a népnek. „Betelt a pohár" — skandálták a munkaruhás bányászsisa­kos, -lámpás menetelők. A bukaresti rádióban csütörtökön délelőtt beolva­sott kormányközlemény szerint Petre Roman mi­niszterelnök a kialakult helyzet politikai megoldása érdekében felajánlotta kor­mányfői megbízatását Ion Iliescu államfőnek. A román államfő szóvi­vője bejelentette, hogy el­fogadta Petre Roman kor­mányának lemondását. Időközben a kormány- székház előtti téren tartóz­kodó bányászokhoz újabb kétezer Zsil-völgyi sztráj­koló csatlakozott. Vonatju- kat Craiovánál feltartóztat­ták: tizenhét kilométert gyalogoltak, míg erőszakos úton újabb szerelvényt fog­laltak le magunknak, hogy eljussanak a fővárosba. Meglehetősen felhevült hangulatban érkeztek meg végül Bukarestbe. ★ Több ezer román szén­bányász és bukaresti lakos tartott ünnepi felvonulást a román fővárosban afe­letti örömben, hogy sike­rült lemondásra bírni Petre Roman miniszterelnököt. A tömeg egyúttal Ion Iliescu elnök távozását is követel­te. A Reuter hírügynökség tudósítója megjegyzi, hogy a tüntetésen tapasztalt hangulat — öröm és ag­resszivitás keveréke — erősen emlékeztet az 1989. decemberi, Ceausescut megdöntő forradaloméra. A kora esti órákban több száz bányász behatolt a bukaresti képviselőházba és — a televízió beszámo­lója szerint — egy órát ad­tak a törvényhozásnak Ion Iliescu államfő leváltására. A képviselők hangsúlyoz­ták, hogy nincs törvényes lehetőségük a bányászok követelésének teljesítésére. Az óránként hírösszeállítá­sokkal jelentkező televízió közlése szerint a bányászok végül is kivonultak az épü­letből, miközben feldúlták Külföldi események - egy mondatban Jeszenszky Géza magyar és Jósé Manuel Paeas Costra, a salvadori külkapcsolalok minisztere csütörtökön New Yorkban megállapodást írt alá a két ország diplomáciai kapcsolatainak felvételéről. A Izraelben csütörtökön kemény szankciókat követeltek James Baker amerikai külügyminiszter két palesztin tárgyaló partnere ellen, miután hivatalosan meg nem erősített jelentések szerint Feiszal Huszeini és Hanan Asravi előző éjjel a Palesztin Nemzeti Tanács (PNT) ülésszakának színhelyére, Algír­ba utazott. A Az ENSZ-ellenőrök iraki jelenléte ellen tiltakozva több ezren tüntettek Bagdadban és más iraki városokban. A Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán azonnali és teljes körű fegyverszállítási tilalmat rendelt el Jugoszláviába. A Csütörtökön az egyesült államokbeli Norfolk kikötőjéből a Közel-Keletre indult az Eisenho­wer repülőgép-anyahajó. A Londonban csütörtökön szakértői szintű tárgyalások kezdődtek a Biztonsági Ta­nács öt állandó tagállama között egy olyan egyezmény előkészítéséről, amely szabályozná a nemzetközi fegyver­kereskedelmet A Rövid látogatásra Moszkvába érkezett csütörtökön Hoszni Mubarak. A Általános politikai sztrájkra szólította fel Tádzsikisztán lakosságát csütörtö­kön a három legnagyobb ellenzéki szervezet, miközben negyedik napja folytatódik a parlament előtti tömegtün­tetés A Várhatóan néhány héten belül megkezdődik a szovjet csapatok részleges kivonása Észtországból — je­lentette be csütörtökön Tallinnban Toomas Puura, védel­mi és határőrizeti kérdésekben illetékes államtitkár. A Szenzációs bejelentéssel szolgált a grúz elnök csütörtöki sajtókonferenciáján, Zviad Gamszahurdia szerint az el­lenzék Moszkvától kap fegyvereket. A Az észt kormány jegyzéket intézett a szlovén kormányhoz, s ebben beje­lentette, hogy elismeri a köztársaság függetlenségét — jelentette csütörtökön a Baltfax hírügynökség, Cáfolat a horvátországi kivonulásról Még az etnikai határra sem Katonai források erélye­sen cáfolták a horvát rádió hírét, amely szerint a had­sereg vasárnapig kivonul Horvátországból. Leszögez­ték, hogy egyelőre még ar­ról sincs szó, hogy az úgy­nevezett etnikai határra vonnák vissza az alakula­tokat. Boszniában is visz- szavonják a Mostar kör­nyékén állomásozó tartalé­kos erőket, amelyek pol­gárháborús veszélyt idéz­tek elő a körzetben. Üjabb Száva-hidat ron­gáltak meg csütörtökön, ez­úttal a Jesenuce melletti átkelőt. Két napja a Zu- panja melletti hidat rob­bantották fel. Feltételezik, hogy horvát erők akarnak gátat vetni a hadsereg Boszniából történő elönyo- nyomulásának. A Vajdaságban ismét tá­madják a helyi magyar ve­zetőket. Ezúttal Nagy Sán­dor képviselő ellen intéz­tek kirohanásokat a kor­mánypárti aktivisták, mert a törvényhozó kifogásolta, hogy katonai szolgálatra hívták be — a lányát. csak egy holdat? az előcsarnokot és bever­ték az ablakokat. Szemtanúk beszámolója szerint bányászok és hozzá­juk csatlakozó bukarestiek vonultak az esti órákban a televízió épületéhez, hogy az intézmény vezetőségé­nek lemondását követeljék. Bukarestben az esti órák­ban valóságos csata dúlt a televízió épülete körül. A tüntetők a környéken par­koló gépkocsikból szívták le a benzint, s az így ké­szített Molotov-kokt élokkal (benzines gyújtópalackok­kal) támadták az épüle­tet. A televízió épületéből könnygázpetárdálzat dobtak az ostromlók közé, a fo­lyamatos durranások mesz- sze elhallatszottak. Szem­tanúk beszámolói szerint az épületet övező növény­zet lángokban állt lapzár­takor. Jóvátételi igény Az afgán számla A pakisztáni Pesavar- ban működő afgán modzsa- hedek ügyvédeinek szövet­sége kártérítést követel Moszkvától az Afganisztán 1979-es szovjet megszállá­sa, majd az azt követő há­ború által okozott károkért — jelentette szerdán a TASZSZ szovjet hírügy­nökség a Frontier Post ne­vű lap aznapi cikkére hi­vatkozva. A követeléseket tartal­mazó felhívást az ügyvédek eljuttatták annak az afgán ellenzék képviselőiből álló delegációnak, amely a kö­zeljövőben Moszkvába uta­zik, hogy tárgyaljon a szov­jet hadifoglyok szabadon bocsátásáról, illetve az af­ganisztáni válság rendezé­séről. A felhívás leszögezi: ha Kuvaitnak jogában áll, hogy kártérítést követeljen Irak­tól, miért ne tehetnék meg ugyanezt az afgánok is, hi­szen a szovjetek maguk is­merték el, hogy bűncselek­ményt követtek el, amikor lerohanták a szomszédos országot. Kora reggel van. A me­gyei kárrendezési hivatal dolgozói gyors egymásután­ban érkeznek munkahe­lyükre. A váróban is egyre zajosabb az élet, mert jön­nek az ügyfelek. Dr. Sztá- ray Mihály, a hivatal ve­zetője gyors eligazítást ad munkatársainak. Nem min­den élcelődés nélkül jelzi, mindenki felkészülhet a túlórázásra. Több tucatnyi boríték várja, hogy tartal­mát szortírozzák, a beér­kezett hivatalos okmányo­kat, írásos dokumentumo­kat ellenőrizzék és a szá­mítógépbe táplálják. A megyében működő földhivataloktól már jelzés érkezett arról, hogy kétezer iktatott ügyük van, s ezek dokumentumait a közeli hetekben folyamatosan megküldik a kárrendezési hivatalnak. Dr. Sztáray szólt arról, hogy a tapasz­talatok azt mutatják, ez idáig 90 százalékban a ter­mőföldre érkezett igény. Beszélgetésünket több eset­ben is telefoncsörgés sza­kítja meg. A vonal végén többnyire valamelyik ön- kormányzati hivatal veze­tő tisztségviselője érdeklő­dik arról, vajon mikor szá­míthatnak arra, hogy eset­leg falugyűlés keretében tá­jékoztatnák az érdeklődő­ket a kárpótlással, a kár­rendezéssel kapcsolatos kérdésekről. Gyors döntés után, a hivatalvezető már­is közli, hogy október 8-án Dabason találkoznak majd leendő, vagy már meglévő ügyfeleikkel. Sztáray dok­tor elmondta, hogy a legnagyobb tapintattal kell minden érdeklődőhöz közelíteni, hiszen a lakos­ság jórésze a mai napig tájékozatlan, s ráadásul időhiányban is van. Külö­nösen azok, akik nem kí­vánják munkaidejüket elap­rózni. Az mindenképpen megemlíthető — közölte — elhangzottak ezeken a terü­leti találkozókon olyan kér­dések is, miszerint jó volna, ha licit nélkül legalább egy katasztrálls holdnyi termő­földet megkapnának a jo­gosultak. Sokan most döbben­nek rá arra, hogy bizony a kárpótlási jeggyel részt kell venniük egy árverésen. Mind többen kíváncsiak arra, hogy a kárpótlási jegyre adandó életjáradék vajon örökölhető-e? És ez- esetben szintén az idős em­berek szeretnék elérni azt, hogy a leszármazottak, például az unokák az élet­járadekot is örökölhessék. Pest megyében 182 tele­pülés lakóinak kell meg­kapniuk azokat az infor­mációkat, amelyeknek a birtokában könnyebbé és gyorsabbá válhat számuk­ra a mihez kezdés a kárpót­lási jeggyel. Az kétségtelen, közölte a továbbiakban a kárrendezési hivatal veze­tője, hogy a beadványok­nak, mintegy a felét már regisztrálták, s várni lehet az újabb ügyfélrohamra. A Miniszterelnöki Sajtó­iroda csütörtök délután az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: A kormány mai ülése — az Alkotmány- bíróság határozatát figye­lembe véve — megtárgyal­ta a Magyar Televízió és a Magyar Rádió alelnökei- nek kinevezéséről szóló miniszterelnöki előterjesz­tést, melynek alapján a Magyar Rádióhoz Király Editet, Rózsa T. Endrét, Sediánszky Jánost, a Ma­gyar Televízióhoz pedig Bányai Gábort, Chrudinák Alajost és Peták Istvánt Dr. Sztáray a beszélgeti során hangsúlyozta, hog tudták, tudják, munkatál sai, mire vállalkoztál amikor erre a munkakört pályáztak. Esetében csalác indíttatás is arra késztetU hogy azoknak az ügyéve gondjával, bajával foglal kozzon, akik az utóbbi töbt mint négy évtizedben se reimet szenvedtek, akár fizi kaüag, akár lelkileg, vág éppenséggel egzisztenciáli san. Édesapjára, az USA ban élő értelmiségire. Sztá ray Zoltánra gondolt, aki a Egyesült Államokban alapi tó tagja volt a Recski Sző vétségnek. Apja sorsa szín te kötelezi, hogy a megye kárrendezési hivatal élén ; lehető legtöbbet tegye ; kárt szenvedettekért. A me gyében működő pártok is i legmesszebbmenőkig támo gatják és segítik a karren dezési hivatal tevékenysé gét, szögezte le Sztáraj Mihály. (gyóesi) alelnöknek kívánja kine­vezni. Miután az érvényes tör­vényi rendelkezéseknek megfelelően a jelöltek elő­zetes meghallgatására 1991 július 8-án sor került, il­letve a nevezettek jelölt­ségüket az Alkotmánybíró­ság döntése után is fenn­tartották. A miniszterel­nök 1991. október 1-jei ha­tállyal történő kinevezéssel változatlan formában ter­jesztette elő a korábbi ja­vaslatot Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság el­nökének. Miniszferelnöki előterjesztés Tv- és rádió- alelnökökre Adott az előállítási technológia Repcében a hajtóerő Hosszú évek óta foglal­koztatja a szakembereket, miként lehetne csökkente­ni a mind drágább üzem­anyag felhasználását oly módon, hogy kőolajszár­mazékok helyett az alter­natív üzemanyagok cso­portjába tartozó repceolaj- metilésztert töltenek a jár­művek tankjaiba. A fej­lett nyugati országokban olyan szinten alkalmaz­zák a biodizelt, hogy bizo­nyos területeken, így pél­dául a mezőgazdaságban a traktorokat csak kimondot­tan a repcéből nyert üzem­anyaggal működtetik. A szomszédos Ausztriában is mind több farmer számá­ra biztosít anyagi előnyö­ket a biomotorolaj-fel­használás. Mivel maximá­lisan környezetbarát, nem károsítja az egészséget, sőt előállítása során szá­mos olyan mellékterméket is nyernek, amelyeket az állatok takarmányozásában szintén eredményesen hasz­nosíthatnak. Hazánkban is egyre na­gyobb azoknak a tábora, akik makacsul szorgalmaz­zák a repceolaj-metilészter előállításának támogatását, méghozzá kormányszinten, az illetékes szaktárcák be­vonásával. A napokban a Mezőgaz­dasági Szövetkezők és Ter­melők Országos Szövetsé­gének gazdasági érdekkép­viseleti titkársága szerve­zett szakmai előadást az alternatív motorhajtó üzemanyagok előállításával és alkalmazásával kapcso­latos kérdésekről. Ezen a rendezvényen felszólalt a gráci Energetikai Mező- gazdasági Kamara ágazat­vezetője, Josef Plank pro­fesszor, aki a repceolaj- metilészter előállításának és felhasználásának mű­szaki, gazdasági, valamint agronómiái tapasztalatai­ról, azok feltételrendszeré­ről számolt be. A hazai előadók között volt dr. Tóth László, a Földműve­lésügyi Minisztérium gö­döllői műszaki intézetének főigazgatója és dr. Mátrai Tibor, a herceghalmi Ál­lattenyésztési, Takarmá­nyozási Kutató Központ osztályvezetője is. Dr. Tóth László egyebek között elmondta, hogy in­tézetükben már több mint tíz éve foglalkoznak a bioüzemanyag-kutatással. Utalt arra, hogy ez a te­rület olyan eredményeket mutathat majd fel, ame­lyekkel javítani lehet a válságjelekkel tarkított nemzetgazdaságot. Ugyanis nem kellene a méregdrága üzemanyagokat használni, vagy legalábbis a mértékét jelentősen lehetne bizonyos területeken, így például a mezőgazdaságban, csökken­teni. Megítélése szerint o kormánynak mielőbb tá­mogatnia kellene a bio- üzemanyag-kutatásokat, s adókedvezményben része­síteni azokat a gazdaságo­kat, amelyek a repceter­mesztéssel és feldolgozás­sal foglalkoznak. Tanul­mánytervet készítenek az alternatív üzemanyagola-« jók hasznosításával kapcso­latban, és azt több minisz­térium számára is megkül­dik. Dr. Mátrai Tibor arról beszélt, hogy az egy hektá­ron termesztett repcéből minden további nélkül nyerhető kéthordónyi úgy­nevezett alternativ üzem­anyagolaj, valamint 600 ki- lányi fehérje. Ez utóbbit ki­válóan hasznosíthatnák táptakarmányok közé ke­verve a tenyészsertések etetésénél. Értesüléseink szerint Győ­rött, valamint a főváros­ban több autóbuszt üze­meltetnek már repceolaj- metilészter rel. Sőt Baján a helyi gazdaságban, a me­zőgazdasági munkagépek­nél is sikerrel alkalmaz­zák. A gödöllői Műszaki Intézetben is végeztek kí­sérleteket a biomotorolaj- jal. A MOSZ-ban megtartott rendezvényen természete­sen az említetteken kívül több vállalat és kutatóin­tézet képviselői is szóhoz jutottak. Véleményük sze­rint a fejlett piacgazda­ságok bevált ökonómiai, finanszírozási gyakorlatá­hoz hasonlóan feltétlenül meg kell gyorsítani a hazai alternatív üzemanyagok előállításának és alkalma­zásának folyamatát. Ennek során előnyök is jelentkez­hetnek. Egyebek között mód nyílna környezetbarát kenőanyagok gyártására, mérsékelni lehetne az üzemanyagbeszerzés terén az importfüggőséget, amely devizakiváltással párosulva növelné a helyi üzemanyag­ellátás biztonságát, s ezzel megvalósítható lenne az országos energiarendszer részleges tehermentesítése. Gj. L.

Next

/
Thumbnails
Contents