Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-19 / 220. szám

I I »91. SZETTEMBI Ára: 8,60 forint | «sl'Sonuíl3íl XXXV. fiYPOLTAM. 320. SZÄMtf »91. SZEPTEMBER 19, CSÜTÖRTÖK JA VUL AZ ÍZE !S Gyorsabban derül a víz Bár szeptember végi volt a határidő, tíz nappal ko­rábban — mára — készre jelentette az Észak-pesti Víz­tisztítómű rekonstrukciója első ütemének munkáit a ki­vitelező. Pontosabban a kivitelezők, ugyanis a konzor­cium, amely a feladatot vállalta, a három részvevő nagy cégen kívül — Mélyépterv, Vízügyi Építő Vállalat, Víz- gépészeti Vállalat — még vagy kéttucatnyi alvállalkozót is foglalkoztatott. Egymilliárd forintért teljesen felújí­tották az 1959—63. között készült víztisztító mű épüle­tét, gépészeti és elektromos berendezéseit. Miért is volt erre szük­ség? Mindenekelőtt azért, mert rohamosan nőtt a fő­város vízigénye, s mert fo­lyamatosan romlott a Du­na vízminősége. Az előbbi bajt orvosolja, hogy a tisz­títómű most felújított észa­ki felének kapacitását a duplájára növelték, az utób­bin pedig a technológia korszerűsítése segít. ® A felújítással mi vál­tozik Budapest és húsz Pest megyei agglomerációs tele­pülés vízellátásában? — kérdeztük: Csernyánszky Lászlótól, a Fővárosi Víz­művek műszaki igazgató- helyettesétől. — Ez a gyáregységünk nyers Duna-vizet tisztít ivó­vízzé. Eddig északi és déli része külön-külön 100-100 ezer köbméternyit naponta. Az átadástól az északi rész teljesítménye kétszerese lesz a korábbinak, azaz az egész víztisztító mű kapa­citása másfélszerese a ko­rábbinak, napi 300 ezer köbméter. S amá a lényeg: a régebben sokszor kifogá­solt ízű víz jobb lesz ez­után. © Miért lesz jobb? — A technológia korsze­rűsítésétől. Többlépcsős fertőtlenítést, vegyszerada­golást vezettünk be, haté­konyabb lett a szűrési, gyorsabb a derítési eljárás, s az egész rendszert számí­tógép-diszpécser irányítja, az ipari mérőműszerek ál­landó ellenőrzése mellett. © Mit nyer az ügyön Pest megye, ahol a parti szűrésű kútjaik zöme ta­lálható? — Azt nem, hogy újabb Pest megyei településeket lásson el a Fővárosi Víz­művek. De jobb lesz a „Do- nauwasser", s ami fontos, éppen akkor, amikor a par­ti szűrésű kutak (a hét és fél százból 549 a Szentend­rei-szigeten, 171, a Csepel- szigeten üzemel) hozama csekély. Ez alacsony vízál­lásnál jellemző. A most el­készült felszíni víztisztító mű szerepe ilyenkor azért nagy, mert a kieső víz- mennyiséget afféle „csúcs- rajáratással” ez pótolhatja. V. G. P. AZ AR EUER ÚSZVA ÉGÉ HÉT Mértéktartásról tett, tesz tanúságot a megye te­lepülési önkormányzatainak a túlnyomó többsége akkor, amikor arról volt/van szó, miféle jövőbeni lépésekre kívánnak vállalkozni. A gazdálkodás szűkös korlátái nem kínálnak fel széles mozgás­teret a fejlesztésben. Ami persze nem egyenlő az­zal, hogy nincsenek fejlesztések, beruházások, olyan közszolgáltatási gyarapodások, amelyek a lakosság mindennapjait könnyítik. Szerencsére vannak ilyenek — az új iskolai tantermektől a gázvezeték-hálózat bővítésén át a nagyrészt ön­erőre alapozott távbeszélő-hálózat fejlesztéséig —■, amint olyan képviselő-testületek úgyszintén, ame­lyek eddig mindazt valóra váltották, amit időará­nyosan a település lakosságának ígértek. Lelhetni persze szabályt erősítő kivételeket, ami­kor a belháborúkkal elfoglalt önkormányzat szinte a szakadék szélére vitte a település gazdálkodását. Ilyenek lesznek a jövőben is, ám ezeknél az ese­teknél nagyobb figyelmet érdemel valami új, ami az összképen belül kedvezőtlen irányú elmozdulást hozhat magával. Ez az új szokás az, hogy mert nö­vekednek a gazdálkodás feszültségei, a képviselő- testületek tagjai közül sokasodik azoknak a száma, akik úgy vélekednek: most már ígérni kell az em­bereknek valamit. Mert annyira nehéz a helyzet a településen. Avagy éppen, mert annyira nehéz, óvakodni kell az ígéretektől? Nem azzal van baj, hogy ígérnek vagy nem ígér­nek bármit is a lakosságnak a képviselők. Az ígé­retek alaposságával, megfontoltságával lehet baj, ha hamari az aktus, ha nem tényleges terv, hanem pusztán idegnyugtató panácea az ígéret. Bármi áron semmit sem szabad megvalósítani. Ilyen áron persze ígérni sem szabad. <M) KIMARADNI A KONFLIKTUSOKBÓL Hazánk abban érdekelt, hogy Jugoszláviában való­di béke jöjjön létre, Ma­gyarországnak ki kell azon­ban maradnia a konfliktu­sokból. Közös érdek, hogy a provokációkra országunk ne is válaszoljon. A kor­mánynak ezzel az állás­pontjával a parlamenti pár­tok is egyetértenek — mondta Jeszenszky Géza külügyminiszter szerdáin a Külügyminisztériumban Csak belső átrendezést szeretne Tisztázva az ellentmondásokat Sokféle megközelítésű, sokszor egymásnak ellent­mondó írások foglalkoztak az elmúlt napokban az egészségügyi rendszer fi­nanszírozásával. A helyzet tisztázása érdekében az Or­szágos Társadalombiztosí­tási Főigazgatóság közle­ményt juttatott el az MTI- hez. Ebben többek között ki­fejtik: a Társadalombiztosí­tási Alapból a gyógyító­megelőző egészségügyi szol­gáltatásokra fordított ösz- szeg (az előző évi 67,7 mil­liárd forint után) az 1991. évi költségvetési előirány­zat szerint 88 milliárd fo­rint. A többletösszeg felé­nél is nagyobb részt az egészségügyi ágazatban im­már halaszthatatlanná vált soron kívüli bérfejlesztések­re és az ehhez kapcsolódó m&pmmmí Próbáljátok felismerni magatokban a helyi apostolt, és győzzétek meg majd az embereket, hogy van erejük, és saját sorsuk kovácsai lehetnek — mondta Göncz Árpád az Űj Népi Kollégiumokért Alapítvány ösztöndíjainak szerdai ünnepélyes átadásán. © Az Egyesült Államok 450 ezer dolláros adománnyal támogatja a magyarországi társadalombiztosítási információs technológiai rendszeré­nek tervezését. © Hat hónap elegendő az előkészületek­hez, ezért legkésőbb a jövő év márciusában meg kell tartani a szakszervezeti választásokat — jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Forgács Pál, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke. © Harminchatmillió dollár hitelt folyósít Svájc Magyaror­szágnak, fizetési mérlegünk feszültségeinek enyhítésére. bérjárulékokra fordítják. Az inflációs áremelkedések számottevő részét is ellen­tételezte a rendelkezésre álló forrás, továbbá szerény lehetőséget adott a legin­kább szükséges szakmai programok folytatására. A legnagyobb gondot 1991- ben az infláció okozta, egyes becslések szerint az árak emelkedése az egész­ségügyben alapvető eszkö­zök, anyagok körében mint­egy 3,5 milliárd forintot tesz ki. Számolni kellett azzal, hogy ezen intézmé­nyek o gyógyszerek árá­hoz adott támogatást nem vehetik igénybe. Mindez nem azt jelenti Viszont, hogy „elfogy” az egészségügy pénze. Ez már csak azért sem lehet, mert az intézmények pénzellátá­sa előre megtervezett ütem­ben, havonta történik. A takarékos magatartá­son kívül indokolt lehet, hogy a gyógyszerek árának támogatására szolgáló elő­irányzatból — az intézmé­nyeknél számított rész — a gyógyító-megelőző ellátás költségvetési előirányzatá­ba kerüljön átcsoportosí­tásra. Az Országos Társa­dalombiztosítási Főigazga­tóság az 1991-es betegellá­tási előirányzatok fő össze­gének változatlanul hagyá­sa mellett ezen belső át­rendezést indítványozta csupán. Az átcsoportosítás­ra az Országgyűlés adhat felhatalmazást — hangsú­lyozza a közlemény. A csernobili atgmerőmü leváltott igazgatója az erő­mű teljes kikapcsolása és bezárása mellett szállt sík­ra. A büntetésének lejárta előtt börtönéből kiengedett Viktor Brjuhanov a moszk­vai Trudnak adott nyilat­kozatában — mint az AFP ismertette — azzal indokol­ta javaslatát, hogy az állá­sukból elbocsátott régi szakemberek helyére felké­születlen személyzet került. Brjuhanov továbbra is hozzáértőnek tartja as 1936-os katasztrófa idejéa vele együtt dolgozott csa­patot, melyet a történtek után szétszórtak, közülük hatot pedig kettőtől hat évig terjedő börtönbünte­téssel sújtottak. Csernobil volt igazgatója elmondta, hogy a négyes számú hajtóműben történt robbanás után az ország minden részéből sürgősen embereket vezényeltek Csernobilba a régiek helyé­be. Olyanokat is, akiket teljesen alaptalanul minő­sítettek szakembernek, hi­szen annyit értenek aa atomerőműhöz, mint hajdi a harangöntéshez. Ilyen körülmények között az volna a legjobb —* mondta —, ha leállítanák a csernobili atomerőművett mielőtt még újabb atomka­tasztrófa történnék. Budapestre érkezett Franz Vranitzky A Parlament előtt, a Kos* suth Lajos téren ünnepélyét külsőségek között, katonai tiszteletadással fogadták szerda délután Franz Vra- nitzkyt, Ausztria hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett szövetségi kancel* lárját. A kancellár vendég* látója, Antall József társa­ságában fogadta az egység parancsnokának jelentését Ezután a Parlamentben An­tall József és Franz Vra­nitzky négyszemközti meg­beszélést tartott a minisz­terelnök dolgozószobájában» Dinamit nélküli Dinamo Vácottl tartott nemzetközi sajtóér­tekezletén. A magyar diplo­mácia vezetője nemcsak a kormány Jugoszláviával kapcsolatos álláspontjáról, hanem arról a délelőtti megbeszélésről is tájékoz­tatta a hazai és külföldi új­ságírókat, amelyet a hat parlamenti párt és az Or­szággyűlés független kép­viselőcsoportjának képvise­lőivel folytatott. Bár sokan féltették, nem vallolt szégyent a Váci Izzó labdarúgócsapata az egyesület történetének első nemzet­közi kupatalálkozóján. A bajnoki tabellát is vezető együttes nem ijedt meg neves ellenfelétől, a szovjet Binamo Moszkvától, s tetszetős, néhol kimondottan látványos játékkal 1-0 arányban győzött az UEFA Kupa első találko­zóján. A gólszerző Ilalm Árpád legszívesebben magához ölelné az egész világot, de öröme érthető, hiszen együt­tese ezzel az eredménnyel hatalmas lehetőség kapujába jutott. Visszavágó október 2-án Moszkvában (Ilancsovszki János felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents