Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-14 / 216. szám
fr Tsupa Sivány homokból áll” ki ember fia nem találkozik a pénzével ökörnyál finom fonadéka úszik a levegőben, majd játékosan felpántlikázza egy öreg parasztember kalapját. A tájat csend lengi be. Elhal a harangszó is, mire ideérne. Ugyerban járunk, Cegléd külterületén. A szófejtők szerint a határrész neve a latin juge- rum szóból származik. Azt már a krónikákból tudjuk, hogy az Örkényi út mentén a múlt század elején a vallásalapítványi uradalom jug er úrnőnként (holdanként) parcellázott földet, „melly tsupa Sivány homokból áll”. Az 1815-ös kontraktus elrendelte „eleven sövénnyel bé ültetni, kapukat állítani kötelesek ... A Városi Tanáts egy Hegymestert fog választani” — olvashatjuk Hídvégi Lajos Pusztabokrok című könyvében. Megkapaszkodók A több mint ezer hold- nyi szőlőskert emlékéből mára csak a közeli Seregélyes határnév maradt, pedig sokáig a tőkék mézédes terméséről és gyümölcsfáiról volt nevezetes a környék. A tanyákat elpusztító könyörtelen szigor Ugyernak megkegyelmezett. Így most ez az egyetlen összefüggő tanyás területe a vidéknek. Kiss Sándor tanár hosz- szú ideje tanít a Czárák dűlői iskolában. Ö az itt élő emberek patrónusa. Talán a legtöbbet tud a Ger- jetelep és a ceglédberceli határ között élőkről. Az iskola körzete vagy huszonkét négyzetkilométernyi területre terjed ki. Neki is része volt benne, hogy a járműveket már-már ten- gelyiöréssel fenyegető, gidr res-gödrös, keskeny utat kiszélesítették és új burkolattal fedték be. 1085 óta könnyebben futnak a két- és négykerekű alkotmányok. De vajon hozzák-e vagy inkább viszik az embereket? — Iskolánknak most nyolcvanöt növendéke van. Valaha volt rnár ennek a létszámnak a duplája- is. Az 1990-es népszámlálás szerint a korábbi elvándorlás után ismét növekedett a népesség. Akiknek nincs annyi pénzük, hogy a városban vegyenek lakást, beérik egy kis tanyával. A fiatalok letelepedése révén várható a szaporulat. Számításom szerint a lakosság harminc százaléka nyugdíjas korú, ugyanennyi a kereső életkorban lévő. és negyven százalék körül van a tizennyolc éven aluliak •aránya. Az iskolában három-négy év múlva jelentkezik a demográfiai hullám — vélekedik a tanár Úr. A városhoz közelebb eső dűlők népesebbek, és a ber- celi határ felé jelentékenyebb az elöregedés. Sajnos a társadalom bajai ezt a részt sem kerülik el. Több helyen nyílt palackozott italok boltja, bögre- csárdák léníen-nyomon vannak. Ennek a levét isz- szák az elzüllő családok. A szülők alkoholizmusa a nyolcvanöt kisdiák közül harmincötöt(!) veszélyeztet. Ehhez jön a megromlott közbiztonság, hiszen a kevésbé ellenőrzött terület a börtönből szabadultak vagy az elől rejtőzködők búvóhelye. Nyugtalanítók a betörések, amelyek a hétvégi házakat és az iskolát sem kerülik el. Tiltott 'fegyver- használatról is hallani. Állítólag a Gerjetclepen időnként — ugyanazon napszaA.uan — lövések hangja zaklatja az ott élők egyébként sem nagy biztonságérzetét. A tanyavilág lakóit az ÁFÉSZ két vegyesboltja és egy magánkereskedő sza- tócsüzléte látja el. Az orvos a város közepén rendel. Éjszaka, hét végi ügyeletben körülményes orvost, mentőt hívni. A,segélykérő telefon nem mindig használható. Gerjetelepen sürgős esetben CB-rádió vehető igénybe. Az itt lakók közül sokan városi munkahelyeken dolgoznak, hiszen a termelőszövetkezet és az erdészet kevés embert foglalkoztat. Errefelé is nő a munlta- nélküliség. Vannak egyéni gazdálkodók, mint Szebeni István. Takaros lakóépülete inkább városi ház, mint tanya. Nyolcszáz négyszögölön szőlővel bíbelődik. Háromezer négyzetmétert a téesztől bérel, azon őszibarackot, almát, szilvát, körtét telepített. Nyolc nagy fóliasátor terpeszkedik a kert egyik oldalában. A gazda a szövetkezetből ment nyugdíjba, ott is kertész volt. — Milyen az élet most itt, Ugyerban? — Nehéz. Amit megtermel az ember fia, alig tudja eladni, s ha túl is ad rajta, nem találkozik a pénzével, s a munkáját jobb, ha nem számolja. A közeli nyárfaerdő sok kárt okoz.. Elszippantotta a talajvizet, alig tudunk öntözni. Ráadásul a férgek elszaporodtak. Annyi a pajor a földben, hogy már nyolc almafám tönkrement és a szőlőnek se akar vesz- szeje lenni. Nem győzöm a talajt fertőtleníteni. Ráadásul mindennek az árát fölsrófolták a csillagos égig. Ha még meg is adóztatnak, mindennek vége. A harminchárom évi szövetkezeti munkám után hétezer forint a nyugdíj. Abból pedig nem lehet megélni. Gazd aurám — Mióta élnek ezen a földön? — Itt születtem, itt nőttem fel. Az fáj a legjobban, hogy ezek a dűlők úgy néznek ki, mint amiknek nincs gazdájuk. Az utakat nem gondozzák, árkos, hepehupás, gazos minden. Régen eperfák voltak végig. Hét pálinkafőzőé volt, most egy is győzi. Eperéréskor a szeszfőzdéktől kocsik járták a dűlőket, fölvásárolták a cefrét, de ma már eper sincs, pedig annak a pálinkáját nem lehet hamisítani. — Panaszom még a sok szemét, amit kilöknek az autókból. Volt, hogy a dögöket nejlonzsákban vetették ki. A kérdés megválaszolatlanul megáll a levegőben. Még azon méltatlankodik, hogy annak idején a sző-, vetkezet vezette erre a villanyt. A kezdetleges vezeték elöregedett, gyakoriak az üzemzavarok. Ha a téesz- nél jelentik, az áramszolgáltatókhoz küldik őket, ha felújításra kérik őket, azok a téeszre mutogatnak, holott amikor' a vízszivaty- tyúk mennek, két hónapra tízezer forint villany- számlát fizetek. Most az ott élő kilencvennégy családtól egyenként tizenhatezer forintot akarnak hozzájárulásként kasszírozni a felújításért, noha annak idején is fizetniük kellett. A XVIII. dűlőben frissen vakolt házacska fogadja a látogatót. Benne két különbé] áratú szoba, tágas konyha, fürdőszoba. Miha- lovics István és felesége középkorú házaspár. Kisebbik fiuk hatodikos, a nagyobbik most szerzett autószerelő képesítést. A télen megy szakmásított gépkocsivezető-tanfolyamra, ezt már a „sereg” intézi bevonulás előtt. A komoly, egyenes tekintetű fiatalember alig szerzett szakmát, máris munkanélküli. Két maszeknál ajánlkozott, bízik benne, hogy valamelyik talán fölveszi. Kész, kifújt... A családfő autóbuszsofőr a Volán Vállalatnál, felesége a tanyai iskolában a napközis gyerekeket látja el a központból szállított ebéddel. A házaspár jövedelme nem éri el a húszezer forintot. — Miből tudják pótolni a fizetést? — kérdezzük az éppen otthon lévő Miha- lovicsnét. — Mellékfoglalkozást itt nem lehet találni. Nyolcszáz négyszögöl föld van a tanyához. Abban megterem, ami krumpli, zöldségféle a konyhára kell. A kukoricán fölneveljük a hízót. — Hol szokott vásárolni? — A szomszéd dűlőben van egy bolt. Kenyeret, tejet, töltelékárut, mosószert, egyebet lehet kapni. Ha más kell, a városban veszem meg. Sajnos minden drága — szélesíti a beszélgetés témakörét, és már a tanszerekről, a télire kellő csizmáról szólnak a sirámok. — A kisebbik fiúnak maid’ négyszáz forintba került a füzetcsomag meg a csomagolópapír. Mást már nem is vettem, kész, kifújt ... Nem nélkülöztünk még ennyire, mint most. — Hol töltötte a szabadságát? — Itthon. Mostam, főztem, a kertet csináltam meg sokat pihentem — válaszolja magától értetődő természetességgel. — Ábrándos pillanataiban milyen vágyakat forgat a fejében? — Jó lenne belülről is kifestetni a lakást. Kis tétovázás után még hozzáteszi, mintha valami lehetetlen álmot kergetne: — Meg egy főzőfülkét szeretnék és új kerítést a ház köré. Tamasi Tamás ACZÉLOS INTÉZKEDÉS VOLT Két tollvonás Vác rovására A Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskeméten októberben nyitja meg kapuit. E hiánypótló intézményre a magyar kultúrának évek óta szüksége van, mert ilyen jellegű, átfogó történeti és elméleti ismereteket nyújtó múzeum eddig nem létezett hazánkban. Az intézmény azért is kuriózum, mert az első olyan Magyarországon, amely nem állami dotációból, hanem alapítványból tartja el Pjajd magát. A múzeum végül is a kecskeméti volt zsinagóga épületében kapott helyet, de eredetileg Vácra tervezték. Ám akkor az Aczél- korszak adminisztrációs rendszere ezt egy tollvonással Budapestre, ráadásul villalakásba kívánta telepíteni. Vác több szempontból is indokolt lett volna. Egyrészt azért, mert a Dunakanyarnak ebben a patinás kisvárosában évtizedek óta Magyarország legjelentősebb fotóklubja működik, amely nemzetközi kiállításoknak is helyt ad. A fotózás temploma lesz Vonzó lett volna a főváros közelsége is. A fotómúzeum látogatói fél óra alatt Budapestről olcsón juthattak volna oda, de a Dunántúlról és az Alföldről egyaránt könnyen meg lehetett volna közelíteni. Ám az Aczél- korszak Budapest-közpon- túságra törekedett, s így keresztülhúzta a váci Dunakanyar Fotóklub múzeumalapítási terveit. Sőt, a klubra is ferde szemmel néztek a pártkultúra akkori korifeusai. Nem tetszett nekik, hogy a vidéki Vác 1966 óta nemzetközi fotófesztiválokat rendez, élenjáróként veszi át a franciák újdonságát, a diaporámát. Nem tetszett az sem, hogy ezeken a nemzetközi kiállításokon nyugatiak is részt vesznek. Így azután egy másik tollvonással csaknem egy évtizedig megvonták Váctól a nemzetközi kiállítás jogát. A másik megoldás, a fővárosi villalakás minden hivatalos erőlködés ellenére hamvába holt ötletnek bizonyult, ugyanis a klimatikus viszonyok — főleg a nedvesség — miatt nem felelt meg. A mostani — remélhetőleg végleges — helyszín, Kecskemét igazán nem vádolható azzal, hogy netán csúf iparváros lenne. Sőt, kifejezetten szemgyönyörködtető, ráadásul nemes művészeti hagyománnyal is rendelkezik. A helyszínül kijelölt zsinagóga épülete is pompás. Kecskemét ellen mindössze az lehet a kifogás, hogy az ország nyugati részétől, sőt Budapesttől is kissé távol esik. A másolat silány utánzat A helyszínnel kapcsolatos érvek és ellenérvek Kocsis Ivántól, a váci Dunakanyar Fotóklub elnökétől származnak, aki érthetően továbbra is Vác-párti, szívesebben vette volna, ha saját városában kap helyet ez a kulturális, intézmény. Kocsis Iván idestova az alapítástól, 1958-tól vezeti a váci fotóklubot, a múzeum alapításának lelkes híve. Milyen tárgyi anyaggal segítik a múzeumot, erre kérek tőle választ, — A leendő múzeum igazgatójának felhívása hozzánk is eljutott. Ebben arra kér minket, magyar- országi vonatkozású fényképet, negatívot, fotós használati eszközt, dokumentumot, képet, fotós tárgyakat bízzunk a múzeumra. Megbeszéléseinknek még csak a kezdeténél tartunk, s valószínű, hogy Pest megye néhány jelentős fotó- klubjával és fotóművészével sem tarthatnak előbbre. A múzeumnak azért érdemes Pest megyével próbálkoznia, mert például Cegléden él a világhírű Tóth István vagy Kaczur Pál, aki amatőrökből álló színesfényképező-klubot vezet. Ezenkívül Dabason és Szentendrén, a művelődési házban is létezik jó fotóklub. A mi társulatunk elsősorban a kortárs művek anyagából ad a múzeumnak. Azért abból, mert ezeket a képeket, dokumentumokat az 1958-as klubalapítás óta céltudatosan, folyamatosan gyűjtjük. Ennek nyomán tekintélyes képanyagunk jött össze, a váci és a környező fotóműhelyekről, műtermekről. A Vagy mindkettő, vagy egyik sem Á pápa hadosztályai Hány hadosztálya van a pápának? — kérdezte valamikor Sztálin, az egyházi állam jelentőségének lebecsüléséről adva számot. Kenneth D. Woodward amerikai újságíró nem egyébre vállalkozott, mint hogy számba vegye a pápa égi seregeit; öt nyelven adták ki a könyvét a Szentszék engedélyével végzett kutatásairól. A szentek gyára várhatóan heves vitákat vált ki, ahol megjelenik. A La Reputolica című olasz lapnak adott interjúban a szerző egyebek között elmondta, hogy o szentek száma főleg a 19. századtól bővül jelentősen; 1234-től, amióta a szentté avatás joga kizárólag a pápát illeti meg, alig 30Ö szentté avatás történt. Aztán az eljárás meggyorsult. Karol Wojtyla trónra lépésével pedig mind a boldoggá, mind a szentté avatás virágzásnak indult. 1978 és 1989 között az előbbiek száma 123, az utóbbiaké 23. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a magyarázata II. János Pál „bőkezűségének” a szerző így válaszolt: „Az utazó pápa, amikor külföldre látogat, mindig fontosnak tartja, hogy a vendéglátó népet ily módon is szorosan kapcsolja az egyházhoz... Wojtyla ifjúkori tapasztalataiból tudja, hogy milyen nagy jelentősége van a szenteknek, amikor a világ tele van sztárokkal.” Woodward figyelemreméltónak tartja, hogy az elmúlt 900 év során csak három pápát avattak szentté (V. Celesztin, V. Pius és X. Pius). Századunkban viszont két egyházfejédelem oltárra emelését is kezdeményezték, a konzervatívnak tekintett XII. Fiúsét, és az egyházat megújító XXIII. Jánosét. „A haladó és a konzervatív irányzat jelenvalóságában, a második vatikáni zsinat utárr úgy döntöttek, hogy vagy mind a kettőt szentté avatják, vagy egyiket sem.” gyűjtés anyagából szerény külsejű kiadványt jelentettünk meg, de mivel ennél sokkal több dokumentumunk van, s a múzeum is erre ösztönöz, Váci fotófüzetek címmel folytatjuk a kiadást. — A kortársinál régebbi fotóanyagot, tárgyakat és eszközöket is adnak a múzeumnak? — Egyik szakcsoportunk a régi fotók gyűjtésére szakosodott. Baráti körünk valóban sok patinás képet gyűjtött össze. Az ebbe a körbe tartozó idős fotósaink ősrégi családi képeket, kultúrtörténeti felvételeket kutatnák föl. Persze ezekből kevesebb jött össze, mint a kortársiakbóL Ezeket még nem ajánlottuk föl a múzeumnak.- Ettől nem véletlenül vonakodunk, hiszen eredeti ősfotókat senki sem ad át szívesen. A másolatok pedig az eredetieknek csupán olyan silány utánzatai lehetnek, hogy szerintem a múzeum igazgatója, kincses Kálmán jogosan berzenkedne ellenük. Annyit tudok, hogy Kincses is, én is kifejezetten ellenérzéssel viseltetünk a xeroxmásolatokkal szemben. Nemcsak azért, mert ezek technikailag az eredetiektől jóval elmarad- n vak, hanem mert drágák is. A mi klubunknak a xeroxmásolatok ma darabon- kínt majdnem száz forintba kerülnek. Drága és silány másolatokat pedig aligha lehet jó szívvel fogadni. Sajnos a fotóművészetben képtelenség ugyanazt az utat követni, mint például a zene; dokumentumok múzeumi célú másolásánál. Ott majdnem mindegy, hogy például egy eredeti kottáról vagy levélről milyen minőségű fotómásolatot készítenek. Nálunk nem mindegy. Ósí masinák reneszánsza Technikai eszközöket, nem hiszem, hogy felajánlunk. Nem azért, mintha nosztalgiacsoportunknak elvétve nem akadna a horgára gyűjtés közben * egy- egy régiség. Azért nem ajánlunk fel ilyesmit, mert ezeket az ősi masinákat a klubunk fotósai előszeretettel magúk használják, még ma is, egyszóval szükségük van ezekre. Azt hiszem, ez érthető, hiszen a régi fotóeljárások mai divatja idején jó, ha eredeti technikával készítik a képeiket. Például Fekete István klubtársam a lehető legrégibb eszközzel, az úgynevezett lyukkamerával fotózik, és igen nagy élvezetét leli benne, munkáját jelentős külföldi szakmai elismerés kíséri. Elvégre a zenésznek - is ínyencfalat, ha egy több száz éves Ama- ti-hegedűn játszhat, nem igaz? Ezért egyelőre jobbára kortárs műveinket ajánljuk fel, ezekből tíz-tíz darabos rendszeres feiállí- tási anyagot is adhatunk Kecskemétnek. Kocsis Klára
