Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-14 / 216. szám

Új családsorozat indul a térében Udvarába bírta a műrészeket Agymosás szappannal Hiánypótló sorozat indul a magyar tévé kettes csa­tornáján októberben. Aki­nek a Dallas, a Guldenbur- gok, a Szomszédok, a Csa­ládi kör, a Buszon, a Taxi sorozatok mellett hiányér­zete volt, az most végre föl- lélegezhet: itt van az új so- ' rozat, a Família Kft. Egy soha véget nem érő sorozat a szappanopera műfajából. De másfajta hiányt is pó­tol ez a magyar tévé törté­netében eddig egyedülálló kísérlet. A többi sorozattól eltérően ugyanis ez lesz az első, amely a sok politikai csatározás után, a nyilatko­zatháborúk, a szociológiai elemzések és közvélemény­kutatások után a kultúra tükrében végre bemutatja korunk emberét. Azt az em­bertípust, amelyért ez a rendszer küzd, amelyre ez a rendszer épülhet. Az új rendszer új hősét. G pedig nem más, mint a vállalkozó. A kis vállalko­tó, aki családi keretek kö­zött hajtja végre azt, amit a társadalom, a nagy család elvár tőle. Korunk hősét ezt a társadalmi építőkoc­kát, a legkisebb közössé­get, a családot Szépnek hívják, de sokkal jellem­zőbb rá, hogy optimista. Ezt mindjárt az első részből megtudja majd népünk több millió fia, mikor is Szé­pék kis családi ABC-jébe a rossz szervezés következté­ben hegynyi parizer érke­zik. Az egyébként csőd szé­lén álló üzletbe már más nem is hiányzott. Ám, ami a társadalomban súlyos probléma, vezetőket, szak­embereket, rendszereket próbáló sorskérdés, az a szappanoperákban vígjátéki helyzetek kiindulópontja. Nos, a művészetre kötele­ző valóságábrázolás e szap­panoperában maradéktala­nul teljesül. Amíg a család legártatlanabb, ifjú hölgy­tagja egymaga próbál meg­birkózni a húsakcióval, ad­dig a család feje, az aktív középkorúak, s a bölcs idő­sebbek a lakásban sopán­kodnak a helyzeten. És a végkifejlet sem szakad el a realitástól, a végén erről a húsakcióról is kiderül, hogy sikeres volt. Olyannyira, hogy a fölvett kölcsön nagy részét is vissza tudják be­lőle fizetni, a Világbankhoz hasonlóan a nagymama „szent kasszája” sem sejt meg az akcióból semmit. Szóval, minden jó, ha jó a vége. Erre azonban még sokat kell várnunk. A szap­panoperák tudniillik hal­hatatlanok, amit viszont még egyetlen rendszernek, egyetlen politikai érának nem sikerült ellesnie. Ez a kultúra vitathatatlan elő­nye a valósággal szemben. A Família Kft. tehát elő­nyös helyzetben, jó kondí­ciókkal indul. A szerzőgár­dából elég talán a producer Gát Györgyöt, a Linda és az Angyalbőrben sorozatok szülőatyját említeni. A köz­ismert színészek, Esztergá­lyos Cecília, Szombathy Gyula, Moór Marianna is a siker biztosítélcai. No és, az sem hátrány, hogy va­sárnap esténként 7 órakor kezdődnek az epizódok, a kettes műsoron. Egy időben a tévé Hét című politikai műsorával. Akinek két té­véje van, az alkalmanként összehasonlíthatja: melyik habzik jobban, melyik a Sikamlósabb, s melyikkel hatékonyabb az agymosás? — ja Metszetek és rajzok a rudolfiánusoktól A budapesti Szépművé­szeti Múzeum és a bécsi Albertina gyümölcsöző együttműködésének ered­ménye az a kiállítás, amely egy harmadik európai kul- túrcentrum, Prága művé­szetével foglalkozik. Még­pedig az 1500-as évek rend­kívül gazdag képzőművé­szetével, rajzok és metsze­tek alapján. A prágai műgyűjtemé­nyek meghatározó-hiegala- pozó időszaka volt ez a század. A mecénás hajlan­dóságú császár műgyűjte­ményéről a Művészet II. Rudolf prágai udvarában című kiállítás adhat némi fogalmat. II. Rudolf (1552—1612) Habsburg császár nem sok­kal apja halála után, 1576- ban tette át székhelyét Bécsből Prágába. Ide hívta udvarába a művészeket, a tudásokat, az írókat és a humanistákat, és tanács­adói segítségével minden idők legsokoldalúbb gyűjte­ményét hozta létre. A Kunstkammer műalkotáso­kat, természeti produktu­mokat és tudományos esz­közöket egyaránt magába foglalt. Ami korabeli ha­sonló gyűjtemények fölé emeli, az a képek, szobrok rendkívüli minősége, és a természettudományos tár­gyak sokfélesége. Itáliából, Németalföldről, Svájcból, Münchenből, Nürnbergből érkeztek a festők, a szobrászok és az iparművészek. A 16. század utolsó évtizedében alakult ki az igazán sokféle és sok­oldalú művésztársaság a császári udvarban. Ekkor dolgozott itt a miniatűréi­ről ismert allegóriafestő, Joris Hoefnagel, Joseph Heintz udvari festő, Hans von Aachen, aki 1582-től az udvar hivatalos festője, a prágai udvar első tájfestő- je, Pieter Stevens, a kor ki­váló szobrásza, Adriande Vries és a rézmetsző-feje­delem, Aegidius Sadeler. A rézmetszők munkássá­ga révén lettek azután Európa-szerte ismertté a prágai rudolfiánus művé­szek munkái. A rudolfiánus művészet sokszorosított grafikáinak csak egy része készült Prá­gában. Többségük más európai városokban, jeles rézmetsző-központokban született, Rómában, Ant­werpenben, Augsburgban, Münchenben, Haarlemben, Amszterdamban. Ez egyút­tal a prágai művészeti kap­csolatokat is kiterjesztette, hatásukat szétszórta. Nem kevésbé jelentős a szerepük a megőrzésben. Hiszen sok azóta elveszett, megsemmi­sült festmény kompozíciója így, metszetek által fenn­maradt. A mi Szépművészeti Mú­zeumunk is gazdag forrá­sa e korszak manierista stílusú rajzainak, amelyek legnagyobbrészt II. Rudolf udvarából származnak. Né­hány évvel ezelőtt be is mutatta a magyar múzeum ezen lapjait Salzburgban. S lényegében az akkori válo­gatás egészült most ki az Albertinából kölcsönzött rajzokkal a szeptember vé­géig, nyitva tartó tárlaton. (Kádár) SZOMBATI KI VEZETTE A KOCSIT? A karácsonyi kórus állt a Broughton Áruház előtt, és hevesen rázta csengettyűit, körbefogva a lánykát, aki pénzadományokat gyűjtött. Columbo valamiféle sajnálatot érzett a lányka iránt, és aprópénz után kezdett turkálni a zsebeiben. Az eső­kabátja külső zsebeiben nem volt semmi, csupán némi kenyérmorzsa, egy szürke zsebkendő és egy három hó­napja lejárt parkolócédula. A nadrágzsebében talált né­hány gyűrött papírpénzt, egy másik szürke zsebkendőt és a kocsi kulcsát. Zakójának zsebében felfedezett egy törött fogú fésűt, két ősrégi, elhasznált jegyet és egy kis cédulát, amelynek szövege emlékeztette arra, hogy fel kell vennie a kapcsolatot a chicagói rendőrséggel, Valamint egy törött kis zseblámpát. Aprópénz semmi. Egy ens'he vállrándítással az áruház kirakata felé fordult. Bámulta a kirakatot. A következőhöz lépett, a „Mexikói karácsonyihoz. Mi lehetett a kapcsolat Shirley Bell munkája és a halála között? Van-e erre valami válasz a kirakatokban? Ösztöne nem erősítette meg, hogy Duke lehet a gyilkos. Bár el kellett ismernie, hogy ebben a pillanat­ban még Duke a legkézenfekvőbb gyanúsított. De ak­kor ki vezette a kocsit, amellyel Shirley visszajött az áruházhoz? És a lány vagy a lány és társa hogyan ju­tott be az áruházba anélkül, hogy Duke látta volna? Es mi az, amit Duke elhallgat? Columbo a forgóajtón keresztül bement az áruházba. A kirakatrendező-részleg furcsán kihalt volt, a he­lyiségeket kiürítették, és új irodákat alakítottak ki az ablakkal szemben lévő fal mentén. A munkásokon kívül Columbo senkit sem talált. Szó­rakozottan sétálgatva bele-belenézegetett azokba a do­bozokba, amelyekben a különböző irodák holmijait Összegyűjtötték. Egyszerre csak megakadt a szeme egy törött keretben lévő újságcikken: A Georgia állam atlétikai versenye győztese, az atlantai Mary Jane Morten, a James Alten vezette szakosztály tagja. A cikk részletesen ismertette Mary Jane sportsikerét, aki 16 éves korában elnyerte a georgiai atlétikai baj­noki címet. A cikk végül közölte, hogy a lány indul a regionális versenyeken. A szöveg melletti fénykép, bár elég nehéz volt felismerni, egy sokkal fiatalabb Mary Jane-t ábrázolt, egy magas, de a mainál véko­nyabb, nyúlánk, izmos, nem túlságosan szép lányt. Columbo, miután elolvasta, gondosan visszahelyezte a cikket a dobozba. Ezután mélyen gondolataiba me­rült Az arra járók azt hihették, hogy állva alszik. De ő gondolkodott, töprengett, próbálta összeilleszteni az információk kis darabkáit. A Mary Jane atlétikai si­keréről szerzett adat fontosnak tűnt számára, bár még nem tudta megmondani, hogy miért. Keze a zsebében matatott. Véletlenül megtalálta a ceruzalámpát. Emlé­kezett, hogy az utcán bukkant rá. A holttestet az ajtón belül találták meg a lépcső aljában, ahová lezuhant. Lehet, hogy nincs kapcsolatban vele. Kivette zsebéből a lámpát. Fényes, aranyozott, horpadt, de nem rozsdás, nem is túl koszos. Nem heverhetett hosszú ideje az ut­cán. Akárki ejtette el, mostanában történhetett. Co­lumbo visszacsúsztatta a zsebébe. Valami olyan érzés fogta el, hogy ez egy talizmán, ami szerencsét hoz. Talán kapcsolatban van a bűncselekménnyel. Talán nincs. De megtartja, míg ezt az ügyet be nem fejezi. A kirakatrendezők ajtaja mellett egész halom csövet vett észre, a szétszerelt ruhatartók darabjait Felkapott COLUMBO NYOMOZ Gyilkosság karácsonyra Irta: Alfred Lawrence / Fordította: Kirs társét egyet. Valamivel nehezebb volt, mint várta. Erőlköd­nie kellett. Columbo magasan a feje fölé emelte a cső-; darabot, mint a japán szamurájok kardjukat. — ön egyáltalán nem látszik őfelsége ítéletvégrehaj­tójának, de aszerint tréningezik! — Farley állt az ajtó­ban meglepett, de elismerő arekifejezéssel. Columbo hagyta, hogy a csodarab földre hulljon. — Látja, és ha még formában is lennék — lihegett. Farley közelebb jött. — A lihegéséből ítélve szüksége lenne egy kis edzés­re a Rendőrségi Atlétikai Klubban. — Igen. Sportolnom kellene. Hát nem szörnyű, az edzőteremben lenne a helyem nap mint nap. De én mindig csak rohangálok. — Ha azzal fejbe dob, megölt volna. — Lehet. De lehet, hogy nem. Nem eshetett abba az Irányba. Túl hosszú, nehéz irányítani. Miss Belire gon­dol? Farley biccentett. — Ahogy önt láttam. A gyilkos...? — Annak közelebb kellett lennie, ö valami rövideb- bet használt, és nehezet, amin sok zsír volt. Olyan esz­közt, amivel a kocsikat zsírozzák. — Gondolja, hogy egy autószerelő ölte meg?-*- Talán — csettintett Columbo. — Nem tudom. Csak gondolom, hogy egy villáskulcsot használhatott. Nem túl finom eszköz! — Van más gyanúsítottja is, mint Duke? Columbo figyelmesen nézte Farleyt. — Ahhoz még kell egy kis idő. Tudja, mit kérdezek én magamtól? Vajon miért akarhat valaki megölni egy olyan szép lányt, mint Shirley Bell? — Talán volt valaki, aki titokban gyűlölte. — Bárki, akivel beszéltem, szerette őt. Nagyszerű lánynak tartották. — Talán valaki olyan, mint Duke... — Hát igen. Gondolkoztam azon is. De mi van a másik fickóval? — Milyen másikkal? — Azzal, aki visszahozta ide, miután Miss Morton hazavitte. — Nem tudom, ki lehetett az, Columbo. Mióta itt volt Los Angelesben, ideje kilencvenkilenc százalékát velünk töltötte ... — Valaki egészen közel ment hozzá. — Engem gyanúsít, hadnagy? — Nana! Gyanúsítanám, de maguk közeli jó bará­tok voltak. Mi oka lett volna rá? — Féltékenység, irigység — mondta Farley. — Nem tudom követni a gondolatmenetét. — Szoros barátság fűzött hozzá. De a többiek, tudja, a három muskétás, Shirley sok idejét lekötötték. Én csak magamnak akartam, összevesztünk, és... Columbónak nevetnie kellett. — Ez az, ami történt? — Nem. — Figyeljen ide, már kérdezni akartam, miért jött be azon az éjszakán? — Honnan tudja? — A jelenléti füzetből. — Ó! Azért jöttem be, hogy befejezzem a munkát Egy kis kiigazításra, pótlólagos festésre volt még szük­ség. — Hol volt Duke ez alatt az idő alatt? — Ügy sejtem, ahol mindig is szokott. Az ellenőrző útvonalán. —- Látta őt? Farley bizonytalankodott. — Csak amikor bejöttem és kimentem. — A lány már halott volt, amikor ön fent dolgozott. Talán akkor ölték meg, amikor ön festegetett. Hallott Valamit? — Nem... nem — dadogott Farley. Petyhüdt ábrá­zata elfehéredett. — Esküszöm, nem öltem meg a lányt, Columbo. Csak variáltam... — Egészen sötét van éjszaka az utcán! — Nagyon. — Farley bizonytalan volt önmagában. Megzavarodott. — Tényleg az alatt az idő alatt ölték meg, amíg fent voltam? Vagy bele akar engem keverni? — Lehetne. Nézze, mi ezt valójában nem zárhatjuk ki. De valamikor tíz. és tizenkét óra között történt. Hogyan jött ide fel éjszaka világítás nélkül? — Van lámpám. Mindannyiunknak van, de én nem szoktam használni. Csukott szemmel is feltalálok. — Hadd nézzem még. — Mit? — A lámpát. Fárley kihúzta a zsebéből. Egy ceruzalámpa volt, ha­sonló az utcán találthoz. Columbo sokáig nézegette. Farleynek ez egyáltalán nem tetszett. — Ártatlan vagyok, felügyelő úr. Tényleg. — Honnan szerezte ezt? — Néhány évvel ezelőtt a sarkon lévő drugstore-ban fedeztem fel. Vettem egyet magamnak, Rafe-nak és Mary Jane-nek. Szerencsét hozó talizmánként kezeltük. — Csak önnek van ilyen? — Igen. Valamiért szüksége lenne egyre? — Talán. Megtartom ezt, oké? — Persze, de... figyeljen, én csak játszottam a gondolattal néhány perccel ezelőtt, amikor azt mond­tam, hogy talán nekem van indítékom. Nem voltam féltékeny Shirleyre, valójában csak azt gondoltam, hogy egy kedves betolakodó. — Hirtelen elhallgatott. — Ez nem hangzott valami jól, ugye? Columbo ráveregetett Farley vállára. — Ne aggódjon annyira. Még látjuk egymást. Ahelyett, hogy a legközelebbi ajtón kiment volna, Columbo végigsétált a hosszú helyiségen a lépcső mel­letti ajtóig. Még egyszer megállt, és visszanézett Far- leyre, aki el sem mozdult arról a helyről, ahol hagyta. (Következik: A ravatalozóban)

Next

/
Thumbnails
Contents