Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-09 / 211. szám
VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1091. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ Fórum a kárpótlásról A hivatal is tud segíteni A Magyar Demokrata Fórum szobi szervezete kezdeményezésére, az önkormányzat rendezésében, a kárpótlással kapcsolatban fórumot tartottak a szobi művelődési ház nagytermében. A házigazdái, Bogárdi Zoltán országgyűlési képviselőt és Nagy Ferencet, a Kárpótlási Hivatal főosztályvezetőjét Rcmitzky Zoltán polgármester köszöntötte. A Kárpótlási Hivatal főosztályvezetője ismertetőjében beszélt a kárpótlások történetéről, amire Magyar- országon semmilyen példa nincs. Megtudtuk, ez Európában egyedülálló, ám történelmi tény. Majd beszélt azok köréről, akiket a törvény szerint a kárpótlás megillet. Szólt az előadó arról is, miként, s milyen határidőn belül kell kitölteni a kárpótlási íveket. Tájékoztatást kaptak arra vonatkozóan is a jelenlévők, ha sehonnan sem — a földhivataltól, levéltártól, termelőszövetkezettől, polgármesteri hivataltól — tudnak beszerezni dokumentumot, azért még beadhatják kérelmüket. adott esetben még a hivatal is tud ebben segíteni, hiszen a levéltárból sikerült megszerezniük az államosítási jegyzéket. A rövid áttekintés után bőven maradt idő a kérdésekre, sokan meg is tették ezt. Szobon, Ipolydamásdon, Letkésen, Nagymaroson, Kismaroson élő állampolgárok szólaltak fel. Az első kérdésében felvetette, hogy az ingatlanukon tanya is volt, ám a törvény arra nem tér ki, erre miként lehet licitálni. Mi a teendő akkor, ha a dokumentumaikban helytelen helyrajzi számot írtak be, illetve azok hiányosak? Egy tsz-tag kérdése volt., hogy ha nem kap földje után járadékot, szintén árverésen kell-e visszaszereznie azt. A válaszokból kiderült, hogy a licitálásnál a terület volt gazdája előjogot élvez. Ha az eredeti dokumentumot valaki nem akarja kiadni kezéből, akkor annak másolatát hitelesíttetheti a polgármesteri hivatalnál, azt is elfo„Nemes Váczi Tanács Uraimhoz.. maradandóbb? Melyik Mostanában állított meg egy ismerősöm, s panaszkodott, miszerint: bármilyen magyaros meghatározója — mert a valóságot fejezi ki — mindennapjainknak az „önkormányzat”, mégsem elégedett az elnevezéssel. Kérte, magyarázzam meg a változtatás okát. Próbáltam teljesíteni kérését. nem igaz meggyőződéssel. Eszembe jutott a néhai hatalom pöffeszkedé- se, de az is, hogy az utolsó évtizedben többségében már olyanok ültek ott különböző színű székekben, akiket még manapság is tisztesség illet. Csakhogy — gondolkodtam otthon — mi vezette a több évtizedes (több százados!) elnevezés iránti ellenzést? Semmi más, csak a „szovjet”-meghatározás szolgainak tűnő fordítása. Csak ennek tagadása okozhatta a faramuci „önkormányzat” cím születését... Lehet. De mostanában olvastam Bocskay István erdélyi fejedelem önéletírását, s abban egy levelet, melyet Szerencsről címzett 1605. november első napjaiban a váciakhoz. Imigyen : „ ... Nagy tekintetű, Nemes Váczi Tanács Uraimhoz .. VÁC! HÍRLAP Vác, Dr. Csúnyi László krt. 15. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. • Munkatársak: Dudás Zoltán ás Halász Erzsébet. O Postacint: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. C Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. O Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-151 17 óráig. Ejnye, ez a Bocskay! Méghogy — Tanács Uraim? Nem látott előre ez a nagyszerű férfiú? Tudnia kellett volna, hogy három és fél évszázad múlva milyen gondot okoz ez a megszólítás! Nem tudta? Érezte azt is — micsoda belema- gyarázás! —, hogy nem a leendő szovjet, inkább a középkort Magyarország latin eredésű közigazgatását fejezte ki a „magisztrátus”: a városi hatóság, a tanács; vagy a „magisztrális” — a városi tanácshoz tartozó, vele kapcsolatos fogalmat jelölő szó. Tudom az ellenzők véleményét! Egy fogalomra vonatkozó ellenérzés sokkal erősebb lett legújabb korunkban, mint a jogosan ápolandó történelmi hagyomány megmaradása. Kérdés — melyik maradandó, melyik lesz feltámadó egy-egy áramlat után? Könnyen kimondom, hogy a „polgármester úrhoz megyek”, de egy kérdésre válaszolhatom-e azt, hogy „megyek az önkormányzathoz” ...? Ez olyan képtelenség,, akár egy em-» lékezetes esetem, amikor valakire rákiáltottam a sződi utcán, úti célja felől érdeklődve. Így válaszolt: „ ... igyeme tanácsu- vaty ..." Most mit felelne? „ ... igyeme önkormányza- tuvaty...”? — csankó — gadják. Ám ha hiányosak is a dokumentumok, akkor sem szabad várni a kérelem benyújtásával — hallhattuk —, hanem azt később a hiánypótlási eljárás során meg lehet szerezni. Nem szabad várni ezzel, mert könnyen kifuthanak a 90 napos határidőből. Nagy Ferenc a válaszai közt kiemelte: a kárpótlási hivatal semmilyen kérelmet nem utasíthat vissza, ha ilyen történik, tegyék szóvá. A hivatal nem azért van, hogy ítélkezzen, hanem azért, hogy szolgáljon. Olyan esetben, ha mindkét szülő nevén volt az ingatlan, akkor két adatlapot kell kitölteni, ám a dokumentumokat — mint azt több örökös esetében is — csak egyszer kell csatolni. Ha nem azonos hivatalhoz nyújtják be az igényt — mert különböző megyékben laknak a testvérek —, akkor is a hivatal dolga azokat összesíteni. Hosszú lenne részletesen beszámolni minden felszólalásról, mert bizony egyedi gondok is felmerültek. Olyan is akadt, amire a főosztályvezető nem tudott választ adni, ám láttuk, a jó szándéka, a segítőkészsé- ge megvolt. Sok embernek, főleg akik már a hetvenen is túl vannak, nehéz volt megérteni, miként is tudnak hozzájutni ahhoz, armt egykor elvettek tőlük. S volt olyan is, akinek hiába a kárpótlási jegy, ha mozgásában korlátozott, s nem tud mit kezdeni a földdel. No meg a törvény megértése sem könnyű, még annak sem, aki fiatal és valamennyit konyít a joghoz. Talán annak az idős ze- begényi embernek volt igaza, aki a vonatban hazafelé ezt mondta: — Tudja, oz előadónak talán példákkal kellett volna jönnie, s úgy magyarázni el, mi a teendőnk. Így az egészből nem solcat értettünk... Halász Erzsébet Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): szeptember 9-én, hétfőn este fél 6 és fél 8 órakor a Nindzsák aranya című japán kalandfilm a műsor. A legnagyobb és leghívebb magyar Kiállítások " Széchenyi emlékére 4 legnagyobb és leghívebb magyar címmel nyílik emlékkiállítás gróf Széchenyi István születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére, szeptember 9-én a Madách Imre Művelődési Központban. Ugyanakkor nyílik a Hajók Széchenyinek című kiállítás Szabadi Kálmán hajószerke- zati modelljeiből is. Mindkét rendezvény házigazdája Bartos Ferenc polgár- mester, A városi önkormányzat és a művelődési központ által szervezett emlékkiállítás a váci Dohai János nyugalmazott katonatiszt saját gyűjteményéből készült, s rendezését is ő vállalta. A kiállítást dr. Gergely András történész nyitja meg, szeptember 9-én, 16 órakor a művelődési központban. A bemutató szeptember 30-ig látható, s szeptember 9-én, 10-én és 21-én alkalmi posta működik, alkalmi bélyeg, emléklap árusításával és emlékbélyegzéssel. A kiállításom eredeti dokumentumok. fotók, numizmatikai anyagok, kitüntetések, jelvények, plakettek, első kiadású Széchenyi- művek, újságok, emléktárgyak láthatók. A másik, ugyanekkor megnyíló kiállítás., más jellegű. Meghívóján egy Széchenyi- idézet szerepel: Nincs a hazában egyetlen tisztességes folyami hajó — miért is lenne, ha nincsen tisztességes hajózó utunk a tengerig! Előbb vízi utat kell megteremteni, azután majd építünk hajóitat is! A Hajók Széchenyinek címet viselő kiállításon Szabadi Kálmán grafikus, formatervező, hajókonstruktőr mutatja be korszerű ha- jószerkezeíeinek modelljeit — ha úgy tetszik, Széchenyinek ajánlva „tisztességes folyami hajók” modelljeit. Ez a kiállítás is szeptember 30-ig látható a művelődési központban. Békésen alvó csecsemők Veszélyes világ Tisztább várost! Levegőt! — hirdetik még ma is a környezetvédelmi világnapról fennmaradt transzparensek a 2-es főút Vácon átvezető szakaszán. Ám fehérségük már igencsak megkérdőjelezhető. Még látszik a felirat, de ha sokáig ott maradnak helyükön a jelmondatok, akkor alighanem egykettőre csak szürkeséget lát az autós, hiszen a portól, füsttől már most is piszkos a valahavolt fehér vászon. Látszik tehát, mennyire kellene már a levegő, mennyire fontos lenne az elkerülő szakasz megépítése! Már csak azért is, mert aggodalommal tölt el a jövendő nemzedék sorsa. Miért? Azért, mert egyre gyakrabban látok divatos babakocsikban feküdni bébiket. Az nem baj, hogy a szülők törődnek gyermekükkel, ám az újfajta babakocsik közül egyre több olyant látok, amely igencsak földközelben van. S mert a mamáknak legtöbbször a főút mentén is dolguk akad, tolják babáikat, s azok lélegzik magukba az ólmot s az egyéb szennyeződéseket, melyeket kiontanak magukból autóink. A legveszélyeztetettebbek a kicsik, mivel tudjuk, az ólomból a legtöbbet a földhöz közelebb lévők szívják. Nincs, aki figyelmeztesse a szülőket a veszélyre? Vagy csak az a fontos, divatos legyen a babakocsi? A gyártók nem gondolnak minderre? Ilyen gondolataim támadnak, miközben megcsodálom a kopasz vagy még alig hajas buksikat. Békésen alusznak, s nem tudják, milyen veszélyes világba érkeztek. II. E. MA DÉLUTÁN Testületi ülés A városi munkanélküliség is napirendre kerül a váci képviselő-testület szeptember 9-i, vagyis mai ülésén: a Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda váci kirendeltségének vezetője tájékoztatja a testületet a munkanélküliség helyzetéről, s feltehetően szó esik majd új munkahelyek teremtésének lehetőségeiről, esélyeiről is. Módosításra kerül — a napirendi javaslat szerint — a költségvetési rendelet, s a képviselők elé terjesztenek egy közbiztonsági alapítvány létrehozásáról szóló javaslatot is. A testület foglalkozni kíván a tervezett sza badtéri színház megvalósításának realitásával, a kisebbség kulturális helyzetének kapcsán, egy felnőtt- és egy gyerekklub létrehozásának lehetőségével a helyben élő cigány lakosság számára. Napirendre kerül egy fcul- turális információs bázis kialakításának terve is. A hétfőn 14 órakor, ti városháza nagytermében tartandó ülés — az eddigiekhez hasonlóan — nyilvános lesz. Áringadozás Kollégám idén érettségizett fia maszek üzletben helyezkedett el, a Vác melletti nagy forgalmú úton. Érti a dolgát. — fiatal kora ellenére — és szereti Is. Különösen a zöldségfélék árusításához érez indíttatást. Árul, és közben szelektálja a vásárlókat, imigyen: jópénzú nyugatiaknak pár forinttal drágábban, szűkölködő honfitársainknak az árán adja az árut, aztán összegyűjti a nem egészen első osztályú zöldséget, és azt ingyen adja oda a szegény, idős, nyugdíjas néniknek. íme, egy működőképes gazdasági mechanizmus napjainkban. (Bartha) Mit, hol, mikor? Alsóvárosi búcsú Szeptember 9.. hétfő: 12—Hí óra között fogadóóra a váci képviselői irodában (városháza, I. emelet 103. szoba). — 16 órakor dr. Gergely András történész nyitja meg a művelődési központban Dobai János Széchenyi István- emlékkiálítását. — Ugyanott látható Szabadi Kálmán Hajók Széchenyinek című modelltárlata. Szentember 10., kedd: Várják a művelődési központban a dr. Szalay Marietta pszichiáter vezette önismereti csoportba. Szeptember 11., szerda: 17 órakor a Váci Pedagógus Klubban Budai Ilona Csiksomlyói búcsú című énekes műsora. Szeptember 12., csütörtök: 9-től 19 óráig várja látogatóit. a Katona Lajos Városi Könyvtár. Szeptember 13., péntek: 19 órakor a Super Disco Show a Madách Imre Művelődési Központ színház- termében. Közreműködik: Zoltán Erika, Szűcs Judit, Zámbó Jimmy és mások. Szeptember 14.. szombat: 10.30- kor Vác—GOTO NB Il-es kézilabda-mérkőzés. 14.30- kor tartalékmérkőzés, majd 16.30-kor Váci Izzó MTE—Pécsi MSC NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Szeptember 15., vasárnap: Heggel 8 órakor a MÁV- állomáson találkoznak a Váci Reménység Egyesület Börzsöny Természetjáró körének turistái. A mai 18 kilométeres túra útvonala: Diósjenő, Nyírrét, Csóványos, Királyrét. — Délelőtt 9 órakor búcsúi körmenet indul a székesegyház elől a Hétkápolnához. —» 10 órakor püspöki szentmise a. Hétkápolnánál, a kegyhely főbúcsúja alkalmából. Hock Ferenc tárlata A rendet keresi Augusztusban nyílt és szeptember közepéig még látható Hock Ferenc festőművész kiállítása a görög templom kiállítótermében. Munkásságát főiskolai társa, barátja Vecsési Sándor méltatta, s az általa elmondottakból idézünk — eligazításul Hock Ferenc műveihez. Hock Ferenc természetel- vü festő. Ez következik kétkezi dolgozó szülei, családja útra bocsátó neveléséből, falujának szorgalmas szelleméből. A természetszeretetből és -ismeretből, mely vitte őt a téli hóban, erdei vadak nyomán, hegyről völgybe. Fénykoszorúz- ta napkeltékre és napnyugtákra. A Dunakanyar minden lélegzetváltozására. Természetelvű, de nam másoló. A rendet keresi a világban és a lelkekben. Elgondolkodtató, hogy agy emberöltőben is mennyi új rendhez kellene igazodni. Új festői világot teremtett, amely szerkezetében szigorú és mégis lágy érzelemmel és férfias lírával téli. Jegenyék szabdalta rendben élő napkorongjai, vizek mélységét, legendáját felmutató hullámvonalai, bogdányi dombjai, lágyan, szerelemmel egybesimu'ó vonulatait ezután már nem lehet másképp nézni, mint ahogy az ő szeme-lelke tehetsége láttatja. Külön fejezetet érdemel az évszakok változásairól fogalmazott látomásai. Nagyon szép példánya ennek a bonyhádi kultúrházban lévő mozaik. Mintha csillagokból rakta volna ki a tavasz—nyár—ősz—tél egymásba boruló, egymásért élő életrendjét. A Vigadó üvegablakának virágkoszorúként kinyíló, táncoló nőalakjai olyan ember vallomása, aki szereti is, csodálja is a zenét és az embiri közösség örömteli együttlé- tének vígságát. Két gyönyörű terve van, ami még nem valósult meg, az egyik a „Kenyér és bor” üvegablak terv, amely még folytatható és tágítható is lehetne. A másik a „Zodiá- kusok” ami így magában is kész mű, de megvalósulásával biztos, hogy munkái egyik legjobbja lenne. Hiszen egy gazdag, teljes életmű életvégiggondolás, mindenki számára követhető megvalósulása. Vallomás a rendről a szépségről és a kultúra életfontosságáról. A festő, a hittel teli festő nem magáért él, hanem a másoknak adni akarásért, öröme a másik ember öröme, amit a munkája okoz. Hock Ferenc példája annak, aki nem a napi sikerekért, anyagi javakért, hanem a jelen és jövő tiszta szemű igényes embereiért él és dolgozik. Hock Ferenc kertje végét a Duna vize mossa. Ha felnéz az égre, akkor legtöbbször a Vác feletti eget, a váci dombok csipkéit szemléli ... hírlap