Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-05 / 182. szám
Nehezen értik egymást az egy nyelven beszélők A magyar szót szlovákul ragozzák A tegnap délelőtti istentiszteleten iktatták be hivatalába Pilisszentlászló új plébánosát. Az ünnepélyes aktus a szokásosnál is különlegesebb volt, hiszen a vasárnapi misét a besztercebánj’ai püspök, Rudolf Balázs celebrálta. Azért ő, mert a besztercebányai kerület adta a pilisi falunak plébánosát, Jan Buzákot. Állunk a templomkertben, amely egyben a falu temetője, a hegytetőn, a falu végén. A kis katolikus templomból kicsordul a tömeg, de amikor éppen nem •méltatlankodik a bokáig érő tacskó, s mikor a csöppnyi gyermeket sikerül anyjának megvigasztalnia, hallani a prédikációt. Hallani, de nem érteni. Szlovákul folyik a mise. Egy idősebb néni áll mellettem, azt mondja, akkor volt itt utoljára az anyanyelvén mise, amikor ő járt iskolába. Annak meg már jó ideje. A fiatalabbak nehezebben értik, az unokák meg már egyáltalán nem beszélik a szlovákot. Jobb volt a magyar pap. azt mondja a néni, de hát azt meg elvitték innen. Érteni még csak megérti, mondja egy másik nő, középkorú, feketében van. De magyarra nem tudná fordítani. Meg tán, nem is az a lényeg. Ez az új plébános, olyan kedves, olyan szimpatikus, hogy érezni lehet, jót akar. ö tud még szlovákul, bár, ha az utcán találkoznak a pappal, sok szóra magyarázatot kell kérnie. Más szlovákot beszél ő, s mást a pilisszent- lászlóiak. Az övék már egy elszakadt nyelv, kevernek bele magyar szavakat, igaz, azt szlovákul ragozzák. A plébános meg ugye, egy szót sem tud magyarul, a szlovákot viszont szépen, csiszoltam Ügy vannak vele, mint ezekkel az imádságos énekekkel. Megértik szlovákul is, de énekelni csak magyarul tudják. Mert úgy szokták. A tömegtől kicsit hátrébb, az egyik sír szélén fiatal fiúk üldögélnek, halkan beszélgetnek. ők azt mondják, egy kukkot nem értenek az egészből. Tanulják ugyan az iskolában, meg otthon is hallják a nagyszülőktől, de ez csak arra jó, hogy az idegenek, a magyarok között megbeszéljék a titkaikat. Azért eljárnak a misére, a szlovákra is, néha a mise után az apáca magyarul összefoglalja nekik a lényeget. Most nincs tolmács, nincs fordítás. A szlovák plébános beiktatása ünnepélyes ceremónia. Fiatal, szemüveges az új pap, Jan Búzák. Két hónapja él a faluban, s azt mondja — tolmács segítségével beszélgetünk —, hogy eddig jó volt itt, de lesz még jobb is. — Azt beszélik a falusiak, hogy buzgón tanul magyarul. — Lassan, lassacskán. De az itt élők is tanulnak majd szlovákul. Talán én is segíthetek ebben. — Mennyi időre jött? — Hosszabb távra szeretnék itt berendezkedni. Talán addig, amíg a kormány el nem zavar. — Már miért zavarnák el? — Nem jósolhatok előre. A történelem során már annyi minden megtörtént. Hogy a falusiak mélyednek-e el gyorsabban a hivatalos, a beszólt szlovák nyelv rejtelmeiben, vagy a pap vegyít-e majd egyre több magyar szót a szent- beszédbe — ezt sem lehet megjósolni. És latolgatni sincs idő, hiszen a díszes kompánia a diplomáciai autókon hamarosan kigördül a templom mellől. Dísz- ebédre várják őket a falu és az egyházkerület vezetői. A szlovákiai papokat a szlovák nemzetiségű faluban. Ahol nehezen értik egymást az egy nyelvet beszélők. J. A. Kalodába zárták a fotóst KEVERT SZ'IN L átványos akciókkal tiltakozott a megyebeli húsüzem érdekvédelmi szervezete az elbocsátások, az esetleges felszámolás, a nem engedett privatizáció miatt. A tiltakozás jog, a forma választható, az akciók látványos módja azonban magában hordja a megítélés sokféleségét. Ami nem késett. A szélsőséges vélemények csekély száma, azaz a józan mérlegelés jellemzővé emelkedése azt mutatta, az emberek többsége bölcsen elutasítja a végleteket. Volt néhány földfoglalási akció a megyében. (Ahogy az előbbi esetről, ezekről is lapunkban folyamatosan beszámoltunk.) Nem azért maradtak abba, mert olyan gyorsan haladt előre a kátpótlási törvény ügye, hanem mert nem akadt utánpótlás. A közvélemény elutasította a mintát, nem követte. Sokféle bírálatot feljegyezhetek a megyei közgyűlésben a települési képviseletet illetően, főként azért, mert „a városokat kigolyózták”. Valamilyen titkos praktikák következménye ez? A válaszok meglepő józanságról tanúskodnak. A gyakorlatlanság teremtette ezt a helyzetet, mondják az érintettek. El-elhangzanak különböző közösségi összejöveteleken félreérthetetlenül uszító, akár vérrel is járó leszámolást követelő vélemények, örvendetesen a hallgatóság többsége elutasítja az ilyen nézeteket, még akkor is, ha némely esetben a kisebbség hangoskodása azt a hitet keltheti, hogy lám, „a tömegek” mit akarnak...! Más terepre átlépve. A megye iparának összeroppanásáról hallani itt, olt, amott. A termelés csökkenése valóban jelentős az év első felében (tizenöt százalékos), a mennyiségek azonban ma már alkalmatlan mércék a mozgás megítélésére. Jó néhány megyei cég ugyanis, ha többet termelne, még inkább veszteséges lenne... Mór-már legendává növő híradások vélik bizonyítani a paraszt földéhségét. Ugyanakkor a termelőszövetkezetekben kiderül, a tagok töredéke óhajtja otthagyni a gazdaságot, a földért jelentkezők tetemes része nem paraszt, hanem olyan valaki, aki pénzt remél... Ami nem baj, csak éppen nem szabad összekeverni a földművelőt a föld vagy ont óhajtóval. Fekete-fehér rendszerváltást képzeltünk el? Valószínű. Az új politikai szervezetek sokkal inkább a tagadással és nem a jövő körvonalazásával toboroztak tagokat, híveket. Ami viszont azzal is járt, hogy ezek a politikai szervezetek úgy kerültek bele a hatalom pozícióiba — és ugyanígy a legális ellenzéki szerepbe —, hogy nem kényszerültek rá jövőképeik megalkotására. A múlt egyértelmű feketévé tétele könnyen ment, ám szinte mindenkit meglepett az, ami bekövetkezett: a feketével nem a fehér állt szemben, hanem a kevert szín, benne a színskála valamennyi alkotójával. Ez a kevert szín az, ami ma értetlenséget, türelmetlenséget kelt, holott természetes, hogy a feketére csakis a lcgvert szín, és nem a fehér következhet. T évedésünk annak a naiv hitnek a következménye, hogy a lejáratódott rossz elvetése automatikusan belépteti- annak helyére a jót, és azonnal működtetni is kezdi azt. A tegnap még fekete, a mától fehér rendszer veszedelmes illúzió! Mégis, ma gyakorlatilag ezt az illúziót kérik számon pártokon belül és pártok között, a pártok és a társadalom viszonyában, s mert nincsen csoda, sokasodik a vád: semmi sem történt... ! A vádhoz vádlottak kellenek, s ha így haladunk, akkor rövidesen az egész társadalom a vádlottak padjára ülhet ... A kevert szín értékes vívmánya az útkereső és alapvető józanságát el nem vesztő társadalmunknak. Magunkat kisebbítjük, ha nem ilyennek látjuk. Mészáros Ottó Nagy sikere volt a korabeli kalodának, különösen férjes asszonyok látták szívesen hitvesüket így Akinél fényképezőgépet látott a vásári kikiáltó, kedvesen, de ellentmondást nem tűrve tuszkolta a kalodához, majd mire felocsúdott, keze-lába zárva volt. Ahol mindezt, és még más csacskaságot ki lehetett próbálni, az Szentendre volt. Az elmúlt hét péntekjén és szombatján reneszánsz vásárt rendeztek a polgármesteri hivatal udvarán. Korabeli öltözékű jegy- szedők 2 dukátért beengedték a jámborlelkűt, aki ezért egy húszast fizetett forintban. A turistacsalogató program meg is ért ennyit. Repülni hívta mfg az egyik daliás legény csodaszerkezetére a gyerekeket, de amikor egy 90 kilós német turista jelentkezett, bizony beleizzadt a mutatványba. Miközben a látogató a fejét kapkodta, korabeli zenével szórakoztatta a nagyérdeműt két hölgy, s aki szomját vagy éhét akarta oltani, pár dukátért megtehette. Alig néhány sátorral odébb turbánus úriember jósolt tenyérből, éppen, mint 500 évvel ezelőtt, s a szőke hölgy ugyanúgy el is hitte a jövőképét, mint annak idején a quattrocento korában. A nap egyik nagy eseménye volt a szépségkirály- nő-választás. A Miss Hungary szabályait mellőzve, már tudniillik, hogy a múltat senki nem nézte, került sor a vásárszépe-verseny- re. A korhatár nélkül nevezett gyengébbik nem képviselőit bemutatták a népnek, majd közfelkiáltással győzött a legszebb. A szentendrei nyári programok sorába jól illett e játékos hétvége, szeretnénk remélni, hogy hasona keret tart r r r Az árengedményes hús- és zsiradékértékesítési akció költségeinek fedezésére 200 millió forintos pénzügyi keret áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy ló jó ötletek születnek a patinás városban. Kép és szöveg: Vimola Károly amennyiben augusztus 17-e, a meghirdetett utolsó nap előtt elfogyna a keret, akkor az akciónak is hamarabb lesz vége — közölte Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium kereskedelmi főosztályának vezetője. A 200 milliós keret 5 ezer tonna csontos hús és ezer tonna zsírszalonna árengedményes értékesítését biztosítja. Ez a meny- nyiség az ország egyhavi fogyasztásának felel meg. Egyes vállalatok már jelezték a minisztériumnak, hogy az előzetesen meghatározott keretet felülmúló mennyiségre érkezett megrendelés a kereskedők részéről. A keret szabta határ túllépésére azonban nincs mód — mondta az FM munkatársa. A minisztérium véleménye szerint komolyabb fennakadások az akció idején nem várhatók. A vágóhidak ígéretet tettek arra, hogy folyamatosan szállítanak. Az ország egyes térségeibe arányosan jut a húsból. Van olyan vidéki város, ahol az üzletekben előre feliratkozhattak a vásárolni szándékozók, hogy biztosítsák az igazságos elosztást. A teljes mennyiség egyébként már csak azért sem fogyhat el sokkal a határidő előtt, mert o szállítókapacitás is véges. Ez egyben azt is jelenti, hogy még ha átmenetileg el is fogy egyes üzletekben a készlet, az akció ideje alatt is lesz mód a feltöltésre. Ö mondta Látja A Független Szak- szervezetek Demokratikus Ligájának elnökével, Forgács Pállal készített interjút (aug. 3.) a Népszabadság. Idő kell ahhoz, hogy világossá váljék, kiknek milyen szerepe volt a szakszervezeti testvér- háborúban, tehát sem pró, sem kontra nem voksolunk az érintettekről. A teljes oldalt betöltő beszélgetésből azonban egyvalami félreérthetetlenül kiderült. Reális veszély van ugyanis arra, hogy „az egész szakszervezeti mozgalom működésképtelenné válik”, ám ebben része, felelőssége a Ligának aligha van, legalábbis F. P. szerint. Szerintünk van, nem csekély felelőssége — ahogyan a többi résztvevőnek úgyszintén —, s ha az elnök úr pontosan látja, „az indulatok elszabadulhatnak”, akkor a belháborúkkal elfoglalt szakszervezetek (pontosabban a tisztség- viselők szűk köre) miért nem az egységet teszik a fő helyre, miért a különbözést tartják ott?! Ha F. P. látja, hogy a „tragikus testvérháborúnak” mi lehet a következménye, akkor vajon nem kellene áthelyezni a hangsúlyokat a háború helyett a testvérre? Lehet, hogy rémeket lát, lehet, hogy realitást F. P. akkor, amikor úgy véli, a hatalom „felfüggesztheti a szakszervezetek működését, és azt követően azt csinál a munkavállalókkal, amit csak akar", ám mi ebben az esetben a hatalom lehetséges reakcióinál jobban tartunk az F. P. fogalmazása szerint „szétverődő szakszervezeti mozgalomtól”. Azért tartunk ettől jobban, mert előbb van a szétverődés, és csak azt követően a többi. Egy szétverődött valamivel ugyunis nem nagy ügy bármit is csinálni, ám ha ennyire pontosan látják a szét- verödük a jelent, miért nem mondanak megálljt maguknak?! KLIENS
