Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-24 / 198. szám
xxxv. Évfolyam, ins. szám lim. AUGUSZTUS 24., SZOMBATRészleges tűzpurmes a halárén Jugoszláv katonai gépek a magyar Jugoszláv felség jelzésű katonai repülőgépek csütörtökön 17.30 és 19.30 óra között három alkalommal légi határsértést követtek el Jugoszlávia irányából Pécs és Mohács déli térségében. Először 5, majd’ 1, ezt követően pedig 2 vadászrepülőgép hatolt be a magyar légtérbe néhány peroig, 109-300 méter magasságban ős 1-3 kilométer mélységben. Mindezt Bíró József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének első helyettese jelentette be pénteken rendkívüli napirendi pont keretében a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón. Bíró József utalt arra, hogy június 1-je és augusztus 23-a között összesen nyolc alkalommal történt berepülés Jugoszláviából, ebből öt esetben katonai gépek követték el a határ- sértést. A magyar katonai vezetés jóindulattal feltételezi, hogy nem Magyarország ellen irányuló szándékos katonai akciókról van szó, a berepülések elsősorban a pilóták fegyelmezetlenségéből, tájékozatlanságából következhettek. Ezzel együtt a berepülésekkel kapcsolatban nem zárható ki a katonai felderítési célzat sem. Különösen nyugtalanító mozzanat, hogy csütörtökön a magyar légtérben repülő egyik behatoló harci gépről egy levegő-föld rakétát lőttek ki a jugoszláviai Lőcs liözség- re. A vezérőrnagy elmondta: a jugoszláv vezérkari főnök ígéretet tett a határsértések megakadályozására, illetve a berepülésekért elnézést kért A tegnap történtek példa nélküliek, ezért Bíró József csütörtökön este telefonon felhívta Jugoszlávia magyarországi nagykövetségének katonai és légügyi attaséját. Tájékoztatta az újabb eseményekről, s arról, hogy a légi határsértések rendkívüli módon aggasztják a magyar lakosságot, a legfelsőbb állami és katonai vezetést. Kérte az attasét, hogy haladéktalanul tájékoztassa a jugoszláv vezérkari főnököt a berepülésekről, s érdemben intézkedjenek a határsértések megelőzésére. A jugoszláv katonai attasé — a vezérőrnagy tájékoztatása szerint — meglepetéssel vette tudomásul a berepülésekkel kapcsolatos új információkat, és ígéretet telt arra, hogy haladéktalanul kapcsolatba lép a vezérkari főnökkel, s jelentést tesz a magyar észrevételekről és kifogásokról. Bíró József vezérőrnagy hangsúlyozta: a helyzet arra kényszeríti a magyar politikai és katonai vezetést, hogy nagyon megfontoltan, a körülményekre tekintettél szigorító rendszabályokat léptessen életbe. Ezek esetleges súlyosabb következményeit feltétlenül el akarjuk kerülni, és semmi módon nem kívánunk beavatkozni Jugoszlávia belügyeiibe — jelentette ki Bíró József. Hozzátéve: azt azonban minden szomszédunknak tudomásul kell vennie, hogy az ország határát és légterét nem hagyhatjuk védelem nélkül. Ennek teljesítését elvárja a lakosság a honvédségtől, s az önvédelemre jogunk van. ★ Emberiességi okokból fogadunk minden Jugoszláviából érkező menekülőt — hangzott el pénteken a Belügyminisztériumban megtartott sajtótájékoztatón, amelyet Zubck János, a határőrség szóvivője, valamint Márkus István, a BM Menekültügyi Hivatalának vezetője tartott. A helyzetet értékelve elmondták, hogy a Dráva- közben kialakult harci cselekmények felerősödésére augusztus 17-én indult el a menekülők nagyobb áradata hazánk felé. A mohácsi határátkelőhelyen Udvarnál, illetve csütörtöktől Drávaszabolcsnál is jelentkeznek menekülők. Zubek János fontosnak tartotta, hogy a határőrség(Folytatás a 2. oldalon.) a TEL JES SSORMÉNYT Gorbacsov a reformerők összefogása mellett A teljes szovjet kormány leváltását jelentette be az oroszországi parlamenti képviselők előtt mondott pénteki beszédében a szovjet elnök. Mihail Gorbacsov a nem éppen barátságos kérdések kereszttüzében keményen visz- szautasította azokat az állításokat, amelyek szerint már korábban tudomása lett volna a készülő hatalomátvételről. Borisz Jelcin az ülésen aláírta azt a rendeletet, amely felfüggeszti az oroszországi kommunista párt működését mindaddig, amíg az igazságügyi szervek nem tisztázzák szerepét a hét elejei hatalomátvételben. Ezt megelőzően döntés született arról is, hogy az SZKP KB székházát lepecsételik, s ugyancsak vizsgálatot indítanak a központi pártapparátus szerepének tisztázására. Gorbacsov, aki először jelent meg a tavaly megválasztott oroszországi parlamentben, bejelentette: Vagyim Bakatyint, a múlt év decemberében leváltott liberális belügyminisztert nevezte ki a KGB élére. Egyúttal megbízta, hogy rövid időn belül terjessze elő a szovjet biztonsági szolgálat átszervezésére irányuló elképzeléseit. A szovjet elnök Jelcinnel, valamint a nyolc köztársaság vezetőivel egyeztetve Jevgenyij Saposnyikov reAZ ÁR ELLEN ÚSZVA IMA GSNÁRBUS Hamar! következtetés lenne rámondani a na perszét, holott éppen megtehetnénk. A tény ugyanis, tény: a megyében az év első felében a magánvállalkozásból eredő jövedelmek nőttek a leggyorsabban. Nem véletlen, egyszeri, kiugró esetről van szó. Tavaly, az előző évhez, azaz 1939- hez mérten megkétszereződtek ezek a jövedelmek. Amit más társadalmi csoport aligha mondhat el a maga bevételeiről. Tehát csak folytatódott az idén az, ami tavaly is érzékletes változás volt. Ezek szerint kimondható a na persze, jól megy a vállalkozóknak? Tapasztalom, létezik egy ima- ginárius, azaz képzelt, csupán a képzeletben létező vállalkozói fogalom a közfelfogásban, s ugyanakkor van egy valóságos vállalkozói csoport. Ez utóbbinak nem sok a köze az imagináriushoz. Az imaginárius csoportban ugyanis mindenkinek jól megy, dől-a pénz hozzájuk... a valóságban viszont azt láthatom, hogy például a megye több városában is — ahol tudakozódtam, de minden valószínűség szerint másutt sem különb a helyzet — a vállalkozóknak több mint az egyharmada éppen csak megél. Vállalkozó ugyanis a nyugdíja mellett dolgozó festő-mázoló, aki havonta néhány szívókat, hűtőszekrényeket javítgat..., a főállása melletet dolgozó festő-mázoló, aki havonta néhány szoba falait rakja tele hengeres mintákkal. Tagadhatatlan, vannak ellenszenves alakjai annak a tarka világnak, melyet vállalkozóként tartunk számon. Róluk azonban veszedelmes hiba megalkotni egy imaginárius képet, mert akkor a következtetések is hamisak lesznek. Az év első felében több mint negyven százalékkal megnőtt magánvállalkozói jövedelmeknél nem maga a mérték a fontos. Az a kérdés, miből jött/jön össze ez a jö vedelem gyarapodás. (M) pülőmarsallt, a szovjet légierő parancsnokát nevezte ki szovjet védelmi miniszternek. (Saposnyikovot, aki a katonai vezetésből elsőként fordult szembe az ösz- szeesküvőkkel. a RIA hír- ügynökség szerint kedden a puccsisták őrizetbe vették.) A szovjet elnök az orosz- országi parlamentben cáfolta Alekszandr Besszmertnih személyi titkárának azt a bejelentését, amely szerint a külügyminiszter maga mondott volna le tisztéről. Gorbacsov egyértelműen úgy fogalmazott, hogy kiváró halogató magatartása miatt leváltotta Besszmertnihet. Gorbacsov a számonkérő — helyenként kifejezetten ellenségesnek tűnő — kérdésekre válaszolva úgy vélekedett, hogy az elmúlt napok egyik tanulságaként mélyreható változásokat kell végrehajtani a szovjet parlamentben is. Ennek jegyében ül össze augusztus 2C-án a törvényhozás. •A tanácskozásra meghívják a köztársaságok vezetőit, hogy részvételükkel mondIFolytatás a 2. oldalon.) Monor város önkormányzati képviselő-testülete, felfüggesztve állásából, fegyelmi eljárást indított dr. Rados Mária polgármester ellen. A választásokon szabaddemokrata támogatással befutott doktornőt irodájából is kitiltották, és kötelezték, hogy a folyó ügyeket adja át Nagy Illés alpolgármesternek. A fegyelmi eljárás előzménye, hogy egy korábbi sülysápi polgármester-találkozón Rados Mária olyan kijelentést tett, amellyel úgymond megszégyenítette a testületet. Azt javasolta ugyanis, hogy a városi képviselőknek is esküt kellene tenniük a tisztakezűség- re, mert adódhatnak olyan ügyek — és itt monori példára is utal —, amelyek kapcsán szóba jöhet vesztegetési kísérlet. Tizennégy képviselő ezért már korábban önkéntes lemondásra és az orvosi hivatás területére való méltóságteljes visszavonulásra szólította fel a polgármester asszonyt, ő azonban elutasította a háború nélküli távozás lehetőségét. így került sor most a fegyelmi eljárás elindítására és felfüggesztésére. Az már csak az ügy egy mellékszála, hogy a képviselő-testület egy másik határozatában utasította a monori rendelő igazgató főorvosát, hogy Radó doktornő — polgármesteri tevékenysége mellett végzett — orvosi munkavégzését azonnali hatállyal szüntesse meg, és kötelezze őt az orvosi bélyegző leadására. KISGAZDA-KONFERENCIA A TSZ-BEN Nem baj, ha vörös, csak mögöttük álljon A Független Kisgazdapárt Pest megyei és alapszervi vezetőit tájékoztatóra hívták tegnap Érdre, a Benta Völgye Termelőszövetkezetbe. A több- mint 400 összegyűlt alapszervi vezetőt, valamint a termelőszövetkezetek képviselőit, és a polgármestereket a párt országos vezetői tájékoztatták. Az ülésen részt vett dr. Torgyán József pártelnök, Németh Béla főtitkár és két országos alel- nök, Simon Tamásné és Cseh Sándor. Meghívták még dr. Sztárai Mihályt, a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal vezetőjét is, hogy a résztvevőket első kézből tájékoztassa a kárpótlási ügyek intézésének menetéről. Torgyán József rövid be-' vezetőjében fontosnak tartotta elmondani, hogy a párton belül a közeljövőben szervezeti átalakítást kell végezni. A rendszer- váltásról az volt a véleménye, hogy az sehol sem sikerült. A kormány munkáját langyos politikának nevezte, amit szintén megengedhetetlennek tart. Hangsúlyozta, hogy a kisgazdák szerepe hamarosan meghatározó lesz az országban és a térségben is. Kimondta, úgy érzi: a legnagyobb tömegek mögöttük állnak, és ha tőke is lesz mögöttük, hihetetlen előrejutást tudnak produkálni. Hangsúlyozta azt is, hogy az elnök és az egész vezetés a radikális konzervatív irányzat híve. Hamarosan megtartják a Független Kisgazda- párt első kongresszusát, s reményét fejezte ki, hogy ezt követően a Vállalkozók Pártja és a Nemzeti Kisgazdapárt is hozzájuk csat(Folytatás a 3. oldalon.) Szünidei visszaszámlálás Ára: 9,50 farén!