Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-23 / 197. szám
Ez bizony egy bolondos nyár Az egyik ingatja, a másik erősíti Az idei meggynek már leáldozott, néhány termesztő azonban még küldözget belőle elvétve. Kétmillió literes üveg, közel 100 ezer ötkilós doboz lett tele ezzel az értékes gyümölccsel. Képünk a válogatóasztalnál készült (Erdősi Ágnes felvétele) NÁGYKÓRÖS| iun XXXV. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK Sertéstartók figyelmébe Minőség és forint Az évszázad legbolondabb szezonjának nevezik az ideit a konzervgyáriak. Egyfelől a kertészeti termények, főként egyes gyümölcsfélék hiánya, másrészt némelyik zöldségféle — uborka — óriási túlkínálata mondatja velük e furcsa jelzőt. Az utóbbi jelenség nyilván a feldolgozóiparnak kedvezett, viszont ahol számottevő terméskiesés volt — a meggy esetében például — a konzervgyár idei pozícióit erősen megingatta a szabadAki a kárpótlással kapcsolatban ügyét szeretné intézni, választhat. Vagy saját maga foglalkozik vele (megveszi a postán az ötvenforintos egységcsomagot, jjeszerzi a szükséges, tulajdont igazoló okmányokat, és eljuttatja a hivatalba), vagy valamelyik párt segítségét veszi igénybe a következő hetekben. Nagykőrösön a Független Tervezés, kivitelezés: Utassy. (63 631/6K) _____________________ T ompa u. 18. szám alatti Ház eladó. Érdeklődni hétfőn egész nap. (69 464/2K)_________________ Külön bejáratú szoba-kon.yhás házrész eladó. Érdeklődni: Nagykőrös. Világos u. 5. szám alatt, vasárnap délután 5—6 óráig. (69 468/2K)________________ Sürgősen, olcsón eladó bekerített zártkert a Pesti út mellett. Villany, víz, szerszámos ól. WC van. Érdeklődni: Üjvilág u. 6. (70 762/1K)___________ E ladnám 2 szobás, összkomfortos lakásomat Kecskeméti u. 3/B II. emeleten. Irányár: 1 500 000 Ft. Érd.: szombat, vasárnap^ (70J63/1K)______ Fürdőszobás tanya eladó Tázer- dő dűlő 2.-ben. A csónakázó- tótól 600 méterre, (70 761/1K) Eladó jószágtartásra alkalmas tanya, több melléképülettel. — Víz, viHany van. 2. járás. Csíkvár d. 56. (Huplta-féle tanya). Érd.: 2. j.. Lencsés-Világos d. .60. vagy 2. j.. Csíkvár d. 70. (70 765/1K)________________________ ötrészes szekrénysor eladó. — Esedi_u. 24. (70 767/1K) _ Eladó 3 fázisú vízszivattyú, jó állapotú, bajai gyártmányú. — Nagykőrös. Ádám László u. 22. (70 770/1K)_________ Z ártkert eladó vagy feles művelésre kiadó. Érdeklődni este 6-tól: Arany János u. 36. — (70 772/1K)_______________________ 2 5 db anyabirka eladó. Nagykőrös, 3. járás, Hanffás d. 41., Holló József. (70 802/1K) piac, a termés jó része frissen került értékesítésre. A körösi gyár kénytelen volt a meggyet távoli vidékekről is megvásárolni. A külföldön népszerű termékének, a magozott meggybefőttnek a piaca elviselte a szokásosnál magasabb beszerzési költségeket is. Csak ily módon tudta a cég a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesíteni, de mint Tóth Jánostól a befőttüzem vezetőjétől hallottuk, kellő nyersanyagellátás esetén a fix tételeken felül is jócskán lehetett Kisgazdapart kedden délután 3—5-ig, péntek délelőtt 10—12-ig, és szombat délután 3—5-ig várja a hozzá fordulókat. A Magyar Demokrata Fórum hétfőn és csütörtökön 16—18 óra között fogadja a kárpótlási ügyek iránt érdeklődőket. A Szabad Demokraták Szövetsége is foglalkozik a hozzájuk fordulókkal mindennap 8—16 óráig. Eltartási szerződést kötnénk egyedül élő idős nénivel vagy bácsival. Levelét küldje ..Nyugodt öregség” jeligére: Nagykőrös^ Pf.J_ 23. _(70 773/1K) E ladó 313 négyszögöl zártkert a Tázerdő dűlőben. Érdeklődni: Nagykőrös. Esedi u. 13. (70 780/ 1K)_____________________________ Eladó 3 szobás, központi fűté- ses, kertes ház. Nagykőrös, Esedi u. 13. Érdeklődni a helyszínen. (70 782'IK)_______________ K omfortos tanya. 1000 négyszögöles kerttel, városhoz közel, olcsón eladó. Érdeklődni: Nagykőrös. Tázerdő dűlő 72.. Pintéreknél. (70 786/1K) Nagykőrös Város Polgármesteri Hivatala büntetlen előéletű gyors- és gépírót keres felvételre, szerződéssel. Jelentkezni lehet írásban, a hirdetés megjelenésétől számított 15 naoon belül, a titkárságon. (70 733/1K) Eladó 1+ 2 félszobás, étkezős. 63 négyzetméteres lakás és a Bokros dűlőben 300 négyszögöl zártkert. Érdeklődni: Ceg- lédi u. 18, fezt. 6. (70 792/1K) Áron alul sürgősen eladó 2 és fél szobás. IV. emeleti lakás. Minden megoldás érdekel, akár részletre is. Érdeklődni: Ceglé- di U. 42. (70 794/1K) _____________ E ladó 1600 négyszögöl tanya a Páliéin mellett. Villany van. — Érdeklődni: Virág Dénes. Bárány u. l/A. fszt, 4., egész nap. (70 797/1K) Összkomfortos. 3 szobás c«alá- di ház eladó. Hóvirág u. 6. — (70 799/1K) volna még boltot csinálni nemcsak kompóttal, dzsemmel is. Az arányokat tekintve egyébként a meggykonzerv képezi jóformán az * egyedüli jelentős nyugati exportot e nyáron. Ezt követi majd a szilva szintúgy ma- gozottan tartósítva, majd az őszibarack feldolgozása kerül sorra nemsokára. Addig az uborka eltevéséhez látnak a befőttgyártók is. Ez a termék ugyancsak exportra megy, gusztusosán felszeletelve. Bekalkulálva a későbbi hetekre a különböző vitamindús ételízesítők készítését — javarészt paradicsompaprikából —, úgy néz ki, az itteni törzsgárda december közepéig megtalálja munkáját, számítását. Azután pedig? Nos, e kérdést itt is fölösleges lett volna feltenni, érdemleges, de főként optimista felelet sajnos nem adható rá. —ay Budapesten rendezték a — Cseh és Szlovák Köztársaság, Görögország, Magyarország — nemzeti serdülő válogatottak közötti atlétikai viadalt. A 22 fiú- és 20 leány versenyszám mindegyikében számonként és országonként 2—2 fiatal indulhatott. Ilyen még nem volt: egyszerre két nagykőrösi konzervgyár klnizsis fiatal húzhatta magára a címeres mezt. Párás, meleg volt az idő. Fiú gerelyhajításban Szabó Károly (felnőtt gerellyel) 66,46 méteres dobása országos serdülőcsúcsot jelent, s hét méterrel előzte meg a második helyezettet. Ez serdülő- és ifjúsági aranyjelvényes, valamint junior első osztályú szintű, s korosztályában világviszonylatban is kiemelkedő eredmény. Az aznapi tv-híradó is ismertette ezt, s a körösi fiú a magyar csapat legkiemelkedőbb eredményéért különdíjat is kapott. Ez 55 bajnoki pontot is jelent. Leány gerelyhaj ításban Pörge Rita 44,74-gyel (egyébként aranyjelvényes eredménnyel) hatodik lett, de úgy, hogy egyik: 48 méter körüli dobását téves bíA vágóhidak tájékán az utóbbi hetekben olvadni kezdett a jég. Több cég komolyabb árajánlatokkal kereste meg az állatccrfe ‘ma- zókat és a gazdaságokat. Az egyik nagyüzemtől például 70 forint körüli áron hajlandók megvenni a kis súlyú sertéseket. Ez persze nem jelenti mindjárt azt is, hogy a háztájik is ugyanezen a szinten tudnak értékesíteni. Az ipari -feldolgozásra megfelelőbb fajta- összéíételű állományt természetesen jobban megfizetik a gyárak, mint a meglehetősen heterogén tenyészeteket. A sertéshús piacának válsága, az értékesítési utak és szisztémák átrendeződése során — amelyek a mező- gazdaságban általánosan is tapasztalhatók — markáns példákkal találkoztak a tenyésztők a fajtaváltás tekintetében. A húsipari üzemek és exportőrök régóta szorgalmazzák a jobb fajtákat, a tenyésztés korszerűbb módszereinek felvállalását, ám a szakmai, kereskedelmi koordináció nélkül működő kisüzemekben csak mostanában kezdik megérteni ennek jelentőségét. A sokszor nyilvánvaló baklövések és visszaélések, amelyek a mezőgazdaságot, azon belül is a hústermelést sújtják, nem lehetnek tartós jellemzői a gazdálkodásnak. Előbb-utbóbb helyreáll a valós piaci igények és a termelés közötti rói döntés miatt nem mérhették le. Ez sajnos ebben az évben már nem az első eset! A mindkét nemnél második helyen végett magyarok dobóedzője — tanácsadója a körösi Rétsági Oszkár volt. A két remek és korosztályában világszintú versenyzőjüknek szeretnének szponzort keresni. A körösi atléták egyébként most bekerültek az ifjúsági válogatottba is! Amerikában rajtolt a világ sok országán áthaladó békefutás mezőnye, amely Szegednél érkezett hazánkba és Kecskemét felől városunkon is áthaladt. A Kecskeméti úton mintegy hetven rákóczis diák, a városközpontban pedig az örökifjú 70 éves Bocskai Laci bácsi csatlakozott a futókhoz, s néhány kilométert együtt haladtak. Az állandóan változó mezőny Cegléd felé, majd Budapesten és Sopronon át haladt tovább külföldre. SALAKON Cegléden 18 csapat vett részt az ottani rendőrség kispályás labdarúgó-villúm- tornáján. A salakos játéktér kedvezőtlen volt az ahhoz nem szokott vidékieknek, akik sokat csúszkáltak. A egyensúly, s a világ bármely tájára is jut el a magyar portéka, annak előállítása nem viselheti magán a tömegtermelés, a döm- pingszerűség jegyeit. Az imént elmondottakkal kezdenek tisztában lenni a kistermelők is. Lesznek, akik tudnak majd igazodni a változásokhoz, és lesznek akik nem. Az mindenesetre már biztos, hogy a jövő évtől kezdve új minősítési rendszer szerint veszik át az állatokat. Ennek tervezete szerint akár 15 forintos árkülönbözet is előfordulhat ugyanazon kategórián belül. Visszatérve az értékesítés élénkülésére, a Nagykőrös és Vidéke Kistermelői Szövetkezet is indítani tudja a kiszállításokat a közeli napokban. Balogh Bertalan elnököt a konkrét piaci lehetőségeikről kérdeztük. — Üjabban bennünket is több húsipari cég keresett meg. Ügy tűnik, a tenyésztés potenciális bázisainak feltérképezése, egyáltalán a tartósabb kapcsolatok kimunkálása felé kezdenek orientálódni. Ez egyébként várható volt. Akik talpon akarnak maradni, azoknak nem lehet más választásuk, mint a stabil tenyésztői háttér biztosítása. Van olyan cég, amely nekünk is megígérte, amennyiben normalizálódik a hitelrendszer, hajlandók finanszírozni, pontosabban megelőlegezni a kisszövetkezeti vállalkozásokat. A szerződéseket, a Nk. Turbó 3 győzelem és 1 döntetlen után a középdöntőben az utolsó percben kapott góllal (a ceglédi katonáktól) esett ki. A nyársapátiak is igyekeztek. Mindkét körzetünkben csapat végül a 6—9. helyen végzett. PÉNTEK Labdarúgás: Pilisvörösváron P. Terranova—Nk. Kgy. Kinizsi felnőtt és ifjúsági megyei első osztályú bajnoki mérkőzés. SZOMBAT Atlétika: Dortmundban, Németország—Nagy-Bri- tannia—Magyarország nemzetközi ifjúsági válogatottak közötti hármas viadal. Birkózás. Marosvásárhelyen, CS Elecktromures— Nk. Kgy. Kinizsi felnőtt, ifjúsági és diák barátságos nemzetközi csapatmérkőzés. Teke: Marosvásárhelyen, CS Elektromures—Nk. Mészáros Tsz SK. Barátságos nemzetközi csapatmérkőzés. Tenisz: Balassagyarmaton, B. Határőr VSE—Nk. Kgy. Kinizsi OB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Triatlon: Orfűn, országos rövidtávú egyéni bajnokság. Úszás: Gyulán, országos szeniorbajnokság és nemzetközi verseny. VASÁRNAP Labdarúgás. Albertirsán: Albertirsai KSK—Kocséri SC összevont körzeti bajnoki mérkőzés. Tenisz. Kinizsi Sporttelepen 10 órakor: Nk. Kgy. Kinizsi—Tiszaligeti SE (Szolnok) OB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. S. Z. korábbiaknál szigorúbb feltételekkel kötjük. — Ez mit jelent? — A szerződésben foglaltak nem teljesítése esetén kötbérezünk, ami állatonként ezer forintot jelent. Szerződési fegyelem nélkül elképzelhetetlen a normális üzlet. — Most mennyi állatot tudnak eladni? — Azon múlik, mennyire vállalkoznak a gazdák, ennek felmérését célozzák a szerződéskötések. Elsőként mintegy 200 tenyésztésből kivont kocát is megvásárol a vágóhíd Kőrösről. Ez sok gazdának nagy könnyebbséget jelent majd. — Milyen árakat mondanak a húsüzemek? — Hozzá kell szoknunk, hogy naponta változnak. Nemrég még 59, jelenleg 63 forintot ígérnek a 100—120 kilós állatokért, a további két kategória most 57, illetve 47 forintot ér náluk. Lehetséges, hogy lényeges növekedés később sem lesz, ami nem feltétlen baj. jóformán minden a takarmányáraktól függ. Ha valóban alább esnek majd, ahogyan azt rebesgetik, úgy gondolom, akár a 63 forintért felvásárolt sertések is gazdaságosabban nevelhetők fel. M. J. Augusztus 23-án a nagyteremben 6 órakor, a cifra- kerti parkmoziban 9 órakor: New Jack City. Az alvilág fekete császára. Színes amerikai film. A videotéka ajánlata: Tábori történet. Színes szinkronizált amerikai ifjúsági film. A nyársapáti művelődési házban: Ovizsaru. Színes, szinkronizált amerikai film. Előadás 6 órakor. Augusztus 24-én és 25-én a nagyteremben 6 órakor a cifrakerti parkmoziban 9 órakor: Tigristánc. Színes amerikai akciófilm. KÖZLEMÉNY Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánkat. nagymamánkat, dédnagymamánkat, özv. Pantó Lászlónét utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyásztávirattal megemlékeztek. ezzel gyászunkban együttérzésüket fejezték ki. — Köszönjük Kőházi-Kis Dániel doktor úrnak fáradtságos gyógyító munkáját. A gyászoló család. (70 807/1K) NAGYKÖRÖSI HÍRLAP Nagykörös, Széchenyi tér 17. © A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. @ Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-398. $ Hirdetésfelvétel: kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. 9 Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk. Fogadóórák Kárpótlási ügyekben Nagykőrösi apróhirdetések —Sporthírek— Szabó remekelt