Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-23 / 197. szám

V ÉVFOLYAM, 113, SZÁM 1991. AUGUSZTUS 33., PÉNTEK DAEL4SI KJtírla MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON Kilenc bogrács, kilenc menü Körhintából leskelődvc Negyven éve nem ültem ringlispílen, azóta nem éreztem azt a nagyszerű ér­zést, amikor a centrifugális erő markába kap, s bele­szorít a székbe. Sok mindent lehet látni egy ilyen láncon fityegő körhintanyeregből. Négy évtizeddel ezelőtt a váradi marhavásár sokaságában gyönyörködtem, most vi­szont az Örkényiek Szent István-napi kaleidoszkóp­jában. Elforgott alattam a malacot sütögető pecse- nyésember, a bográcsban kalamoló alkalmi szakács, a lufit kínáló szép asszony, sőt, még a polgármestert is láttam. Rövid gatyában és mezben. Épp akkor lihegett el a pályáról az öregfiúk kispályás focimeccséről, ahol jobbszélsőt játszott. — Jó volt? — kérdeztük később egymástól. — Ko­vács István az iránt érdek­lődött, nem szegte-e étvá­gyamat a körforgás, én meg afelől faggattam, maradt-e ereje a focizás után az esti táncmulatsághoz. Ami az én átvágyamat illeti: a harmadik bogrács­nál befuccsolt. De nem a ringlispíltől. Kilenc tűz fölött Totyo­gott kilencféle jófajta étel, kilenc amatőr szakács ügy­ködött a mesteri címért. Ezt a kilenc ételkölteményt kellett volna végigkóstol­nom pártatlan ítészi minő­ségben. Sajnos méltatlan­nak bizonyultam a megtisz­teltetésre, a harmadik me­nünél kidőltem. Az is csu­pán a véletlen műve és nem a hozzáértésé, hogy mindhárom menü díjat nyert (I. díj Gungli Emil babgulyás, II. díj Forgács Béla szegedi halászlé, III. díj Korács István borban főzött borjúpörkölt.) A délelőtti program tu­lajdonképpen ezzel be is végződött, talán még az az epizód kívánkozik ide, hogy Juris Zoltán VIII. osztályos tanuló azzal a bringával ér­kezett az ebédhez, amit a községi kerékpárversenyen nyert. Ez volt az I. díj. Délután — amíg a mű­vészeket vártuk — Szalag László képviselő, az Örké­nyi testület művelődési és sportbizottságának elnöke elmondta, bizony a jó szán­dék még nem minden, egy ilyen nagyszabású rendez­vényhez csak a saját anya­gi erejük kevés lett volna. Szponzorok és önzetlen lo­kálpatrióták adták össze a rávalót, a Mader Hungária Kft. és 33 Örkényi vállalko­zó: kereskedők és kisiparo­sok. — A tombola és a külön­böző versenyek, vetélkedők díjai mind így jöttek össze, mindenki azt adott, azt kül­dött, ami a tevékenysége profiljához tartozik. Vásár­lási és szolgáltatási utalvá­nyokat, helyet külföldi utakra. Italt, csokoládét, ká­vét, gyümölcsöt, üdítőt, fagylaltot, mosószert, köny­vet, kazettát, rádiót, sport- ruhákat és sporteszközöket stb. Ilyen összefogást és ilyen nagyvonalúságot még soha nem tapasztaltunk eb­ben a községben. Csala Zsuzsa is valami hasonlót mondott: ennyi baromszép férfit még nem látott egyben Örkényben. A jelzők emilyen párosítása nagy tetszést aratott, bár szerintem az érdekeltek csak a szép szót hallották meg, vagy a barmot biká nak értették ... A hölgyek Straub Dezső­nek és Szántó Károlynak tapsoltak, majd megint az urak következtek, ez alka­lommal Kovács Erzsinek és örökszép dalainak szólt az elismerésük. — Miként értékeli a nap sikerét? — tettem fel a hi- vataloskodó kérdést a pol­gármesternek. Akkor már túl voltunk az Örkény—Vá­ci Izzó focimeccsen is, ami I-l-es döntetlenre végző­dött. — Ne kívánja, hogy pont én minősítsek egy általunk szervezett rendezvényt, és ami lényeges, nehogy vala­mi mondvacsinált politikai töltetet magyarázzon bele. Mert az aztán nem volt. Még ünnepi beszéd sem. Azt akartuk, hogy az Örké­nyieknek legyen egy jó napjuk, amikor mindenki el­engedi magát, lazít, iszik, eszik, táncol, szórakozik. Röviden: kitör a hétközna­pok gondjai közül, függet­lenül a politikai „hitvallásá­tól”. Azt mondhatom, amit Csala Zsuzsa: ennyi em­bert még nem láttam ezen a téren — int körül Kovács István némi büszkeséggel. A község véleményét egy mosolygós bácsika szájából hallottam: — Hogy jó volt-e? Azt meghiszem. Amióta kétágú vagyok, ilyen jó buli még nem volt Örkényben! M. Gy. O. Csillogó bűnjelek Meggyónt a betörő A Gyáli Kossuth Lajos Utcai Általános Iskola gyak­ran szerepelt az utóbbi időben a rendőrségi jegyző­könyvekben, nem tudni miért, de ez a legfrekven­táltabb objektuma a helyi csirkefogóknak. Legutóbb délután, mondhatni fényes nappal tette tiszteletét egy háromtagú társaság az alma materban. Mondani sem kell, nem azzal a szándékkal, hogy pótórát vegyenek valamely tan­tárgyból. A nemkívánatos vizit meglehetősen zajos volt, erre figyeltek fel a közeli lakosok, és riasztot­ták a rendőrséget. A megzavart betörés egy kaszkadőrbravúrral foly­tatódott, és egy burleszkbe kívánkozó epizóddal zárult. Az egyik betörő, Császár Zsolt gyáli lakos nekiugrott egy dupla ablaknak és le­vetette magát az első eme­letről. így akart elszelelni Németh Gyula és Rauch József rendőr zászlósok elől. Az ugrás nem egészen úgy sikerült, mint a filmekben, Császár jobban tette volna, ha nem ugrik,, vagy dublőzt alkalmaz. Csont ja nem tört, csak beijedt, sokkot kapott. A rémület a földhöz szegez­te. Megvolt győződve, hogy haldoklik, azt kiabálta, ha­lála előtt gyónni akar a rendőröknek. Ez megtör­tént, amiért is két társa, akik megléptek — Szilágyi János és Marinka János úgyszintén gyáli lakosok —, nem sokáig örülhettek a szabadságnak. Akinek volt már dolga a rend őreivel, az nem esik azonnal pánikba, mint Császár. Szilágyi és Marin­ka csak nevetett, és taga­dott. Ja, kérem, aki a tör­vényt ismeri! A demokrá­cia egyik jogi sajátossága: nem a gyanúsítotlnak kell bizonyítani az ártatlansá­gát, hanem az igazságszol­gáltatásnak kell bebizonyí­tani a bűnösséget. Ezt tette a dabasi rendőrség is, la­borba küldte a két delik­vens gönceit. Az eredmény nem járt meglepetéssel, az igazságügyi szakértő jelen­tésében az állt, amit amúgy is tudtak. A ruhák szöveté­ben olyan üvegszemcséket . találtak, melyek vegyi ösz- szetétele megegyezett az is­kolában kitört ablak, vala­mint a laboratóriumi tár­lók üvegével (csupán ; üvegtörések kárösszege i ezer forint). Szilágyit és Marink: még ez sem törte me nem vallottak és nem írta alá a jegyzőkönyvet, lévé: hogy a demokrácia ezt lehetővé teszi: a gyanús tottnak jogában áll megt; gadni a vallomást és mii den más együttműködést rendőrséggel. A két „úr” é a jogával, A meghiúsított betöri jóvoltából az iskola gazdi gabb maradt két számítr géppel, egy videóval és es színes tévével (200 ezer fi rint értékben). Mind' már össze volt készítve, sí csomagolva. A lakossá éberségének és a rendőre fürgeségének köszönhet hogy az új tanévet ne: ezek nélkül kell elkezde a Kossuth Lajos utcai ii kola tanulóinak. (— matula —) Kisgazdapárt Kárpótlás A Kisgazdapárt ócsai szervezete augusztus 24-én, szombaton 18 órakor nyilvános elő­adást cs vitát szervez az Egressy Gábor Szabad­időközpontban. Az elő­adás témája: a kárpótlá­si törvény. Kisbíró a háztetőn Hajlamosak vagyunk el­menni a plakátok mellett. Hirdethetnek falugyűlést, véradást, koncertet, egy idő után immunissá válunk, oda se nézünk már a hir­detőtáblákra. Mint mikor valaki állandóan hallgatja a rádiót, és a műsor már nem jut el a tudatáig, csak monoton zajként érzékeli. Újlengyelben a Kovács Adám-féle Presston hango­sító berendezéssel próbál­nak ezen segíteni. Maga a berendezés több hangszóróval működő, úgy­nevezett körsugárzó rend­szer (6 kilométeres körze­tet hangosít be), melyet a falu középpontjában sze­relnek fel Újlengyelben pél­dául .a polgármesteri hiva­tal épületének tetejére. Egyébként autó tetején is alkalmazható. A kisbú szerepét betöltő herendi zésre mikrofont és magni tehet csatlakoztatni. Olcsónak nem nevezhi tő, ára 540 ezer forint. Ú lengyelnek nem kerül enj nyi.be, mivel azönkormáni zat, a polgári védelmi p< rancsnoksággal együttmí ködve, védelmi riasztóbi rendezést is csatlakoztat rendszerhez. Ez a megold! kétszeres hasznot jelen egyrészt megoldják a fai riasztását, másrészt ne: kell áfát fizetniük. Továl bi költségcsökkentő tény« ző, hogy vállalták a refe renciaüzem szerepét, e; zel újabb 40 ezer forint! spórolnak meg. A megmí radt 500 ezer forintot hl rom év alatt kell kifize ni ük. A 327-ES CELLA LAKÓJA (II.) Út ér> semmiért Csak süli, csak sült, aztán meg ették (A szerző felvétele) Köszönet Az Örkényi önkormányzat képviselő-testülete ezúton mond köszönetét a maga, valamint a lakosság nevében mindazoknak, akik anyagi támogatásukkal hozzájárul­tak a Szent István-napi rendezvényhez. A szponzorok és mecénások a következők voltak: Mader Hungária Kft., Molnár Jánosné, Bodzsár Jánosné, Ralcitovszki Tamás, Ilrubos Ferencné, Szemes Gábor, Fokné Borbély Ma­riann, Hős Attila, Hriazik János, Szabó Imréné, Gaál Erzsébet, Radácsi lstvánné, Balázs Pál, Dubán Lászióné, Farkas Bálint, Bakondi Imréné, Gattyán Sándorné, Hor­váth Ferencné, Pallagi Pálné, Kalmár Jánosné, Huszti Dénes, Rajszki Tibor, Swayer Míhályné, Huris Mihályné, Magyari Sándor, Karlik András, Károlyi Jánosné, Hru- bosné Gombár Gabriella, Bátorfi Tibor, Plutzer Imréné, Duhaj János, Túri Ákos és Sebestyén Ferenc. A szavak szárazon kop- pannak, nincs bennük som irónia; sem harag. Az ak­kori időket megéltek ma szinte természetesnek te­kintik, hogy velük az ilyes­mi megtörténhetett: felső­fokú végzettséggel lapát­tal vezekelni az el nem követett bűnökért. — Hatévi csendes mel­lőzés után a Dabasi ÁFÉSZ- nak eszébe jutottam. Ki­kértek a vállalatomtól ügy­vezető igazgatónak a ka- kucsi fiókhoz. Az ’56-os vi­har előtt 28 nappal. Nem vagyok meggyőződve, hogy mint útkaparót, engem kér­nek fel, így viszont én let­tem m Nemzeti Bizottság újhartyáni, majd járási titkára. Itt nálunk a falu­ban a haja szála sem gör­bült meg senkinek, vér nem folyt, lövés nem dörrent. Nemcsak elvállaltam, de vigyáztam is arra, hogy rend legyen. A forradalom leverése után a Kádár-rezsim más véleményen volt, 1957 áp­riliséban egy éjszaka négy rendőr tört rá Hümpfner Já­nosra, letartóztatták és Da- basra kísérték. — Gumibotot suhogtató pufajkás ember fogadott, de nem ijedtem meg. El voltam keseredve a vég­letekig, és el voltam szán­va mindenre. — Mi soha nem találkoztunk, sem jót, sem rosszat nem tettünk egymásnak. Ha meg mer ütni, itt helyben széttépem — mondtam a főpufajkás­nak. Nem ütött meg és ké­sőbb sem bántottak, sem Dabason, sem Kistarcsán. Októberben kiengedtek, de­cemberben újra elvittek. Néhány órára, egy jegyző­könyvet aláírni. A néhány órából három év lett. A tárgyalásomig az Aradi ut­cában és a Markóban tar­tottak. Mindent elkövettek, hogy valami főbenjárót rám bizonyítsanak. Nem sikerült. Ennek ellenére öt évet kaptam. Öt év a semmiért, ebből három kemény évet ült le a pesti Gyűjtőben, a 327-es cellában. — Volt ott rajtam kívül jó néhány olyan rab, aki túl azon, hogy szimpatizált a forradalommal, lényegé­ben mást nem csinált. Pro­minens személyekkel vol­tam egy folyosón, sőt, egy cellában. Az életfogytig- lanra ítélt Rácz Sándorral, Darvas Ivánnal, Mensáros Lászlóval és Ilosfalvy Ró­berttal. Mellesleg Farkas Mihály is ott volt velünk a Gyűjtőben, néhányszor láttam. Bent a börtönben kita­nultam a szobafestő és má­zoló szakmát. Az Ítéletvég­rehajtó volt a munkaveze­tőm, az, aki Nagy Imrét is felakasztotta. A kivég­zés előtti napokban a bör­tönparancsnok szobáját festettem, onnan kilátás nyílt a börtönkórházra. Ott láttam utoljára Nagy Im­rét, sétált és újságot olva­sott. A derűsebb órákat a műkedvelő csoport esti pró­bái jelentették, én a rab- zenekarban játszottam pisz- ionosként. Ilosfalvy Robit kísértük, aki szebbnél szebb operaáriákat éne­kelt. Nagyszerű rabtárs­nak bizonyult Darvas Iván is, ő volt a Icönyvtáros, a könyveken kívül a soha ki nem. fogyó humora volt az, ami éltetett bennünket. Az adminisztrációban szer­zett ismereteimre, vagy a nyelvtudásomra nem tar­tottak igényt a börtönben, mindvégig fizikai munkát végeztem. Az amnesztia 1960. ápri­lis 2-án nyitotta meg a börtönkaput Hümpfner Já­nos számára, ám ez nem azt jelentette, hogy elfog­lalhatta az őt megillető helyet a társadalomban. Arra még várnia kellett. „Csekély” huszonkilenc évet. — Visszatértem a lapát­hoz, az útkaparáshoz, s közben szakmunkásvizsgát tettem Cegléden. Mint fes­tő és mázoló 1961-ben én alapítottam meg a közúti igazgatóság első űtjelző- tábla-festő üzemét Iiar- tyánban, addig csak kézzel pingálták a táblákat a helyszínen. Az idő telt, az útjelző- tábla-üzemet 1973-ba.n el­költöztették Hartyánból. — Onnan kiléptem, át­mentem raktárosnak a hl lyi téeszhez, s 1977-ben, t évesen, kértem a nyugd jaztatásomat. Ez meg történt, de legnagyob megdöbbenésemre az £ előtti éveket, szám szerit huszonhármat, nem ismert el a pártállam. Tizenhi évért — ennyit igazoltak - 2 ezer 100 forint nyugdíji kaptam. Hümpfner Jánost 198£ ben rehabilitálták, erltö: esi és anyagi elégtételt ka pott az őt ért sérelmekéi- Egyetlen dologért soh senki nem tudja kárpótol ni. Tanult, okleveles jegy ző volt, amit hivatásána tekintett, amit önhibája kívül mindössze háror évig gyakorolt. Ezt, eg ilyen sérelmet, még akkc is nehéz lenyelni, elfelej teni, ha az ember tudj: nem ő az egyetlen, akit a élet ily módon megrug dalt. Az élet? Egy korszak Mely a méltányosság, a igazság, a demokrácia ne vében kért helyet a törté nelemben ... Matula Gy. Oszkár (Vége) DABASI HÍRLAP Vezetői munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 14-től 17 óráig a szerkesztőségben. Ci- miink: Bp. Vili. kér.. Somo­gyi B. u. 6. sz. Pf.: 311. ír. SZ. 14«. Telefon: 138-2399/283

Next

/
Thumbnails
Contents