Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-21 / 195. szám
A kilencvenéves szépségkirálynő Kisasszony hava előtt Kicsi néne igyekszik az úton. Mint a gombolyag, szinte gurul a faluból kifelé. Az öreg-hegyre, a Dézsmás-dűlőbe, Mátyás király egykori szőlőskertjébe. Mennyire siet az idős asz- szony, abból lehet tudni, hogy a botja, mint az óra másodpercmutatója, oly gyorsan koppan mellette, megbillentve szoknyáját. Hová visz a botod, Róla? — kérdezi tőle az elágazásnál a kútból vizet engedő asszony. Felette is eljárt már az idő, de fiata- labbnak tűnik, mint Róza néni. Megtelik a kólásüveg, csurog az artézi a porba, de gazdája nem veszi észre, neheztelőn mondja: — Észre sem vesz, úgy siet. Fújtat is Róza néni, míg felér a dombra. Ott aztán a terjedelmes tölgyfa kéregpadkáján megpihen az árnyékban. Utolérem. — A kútnál szóltak, Róza néni — mondom mellételepedve. — Tudom... — ...és? — Nem akartam meghallani. — Miért? — Az irigység beszél belőle. — Irigység? — Az hát, mert jóval idősebb vagyok, mint ő, és mégis kijárok a határba. Persze, csak lopva, mert ha észreveszi a lányom, lesz mit hallgatnom. Tudja, volt egypár ember, aki pusmogta: miért enged a családom dolgozni ilyen idős koromban. — Hány éves? — A legöregebb talponállója vagyok Kismarosnak. Meg a szépségkirálynője is. Kilencvenegy leszek Kisasszony havában, szeptember 27-én. — Szép kor. — Az a szép, hogy így értem meg — igazítja szavam. Hogy még bírom, magam, dolgozni is tudok, nem vagyok fekvő beteg, nem szorulok ápolásra. Tavaly még elmentem dolgozni, ha hívtak. Pénzért, meg csak úgy grátiszba miért üljek otthon? Nemrégen segítettem kötözni egy fiatalasszonynak, az állomáson dolgozott, beteg lett. A határban pedig nem várhat a munka. Nem vagyok már olyan gyors, mint régen, de amit megcsinálok, arra nincs panasz. De hát eljárt az idő felettem, gyakran kínoz mostanában a vérnyomásom. Ha idegeskedek, gondom van, mindjárt rendetlenkedik. — Volt itt szépségkirálynő-választás ? Benevezett? — Hogy jutna nekem ilyen huncutság az eszembe? Megtiszteltek az elismeréssel. Róza néni — Polákovics Cyuláné — arcát nemigen szántják a barázdák. Keze fején fiatalosan lüktet az ér. Lábának állása pihenés közben is mutatja: sokat hordta terhét, nagyon sokat a kilencvenegy esztendő alatt, és körömcipő nem nyomott bütyköt rajta, annál az egyszerű oknál fogva, mert ilyen divatos lábbelit nemigen hordott soha. — Mikor volt a nagy esemény, hogy szépségkirálynő lett? — Elmúlt tavaszon. Tudja, nálunk a község vezetői eddig nem feledkeztek meg az öregekről. Minden évben megadták a módját köszöntésünknek. Akkor is hivatalos voltam az ünnepiesen terített asztalhoz. Fúvószenekar húzta a nótánkat, nekem többször is muzsikáltak, mivel sikerem volt a kacsatánccal. — Milyen az? — Nem tudja? Kéz a kézben, jobbra, balra lejtve kell riszálni, kelletni magunkat. A tánc után tiszteltek meg azzal, hogy én vagyok a legszebb a ki- lencvenévesek között, mivel ebben a korban egyedül voltam. — Nyugdíja van? — Az uram után kapok. A férjem már meghalt. Isten nyugosztalja. Nekem elég a nyugdíj. Félre is tudok, illetve tudtam tenni valamicskét eddig, hiszen a lányom bőségesen ellát ennivalóval. Nem azért jártam ki a hegyre öregségemre, mert kellett a pénz tejre, ruhára. A semmittevésben elhagyja az embert az ereje és abba betegszik bele. Ahogy visszagondolok az elmúlt évekre, a munka volt az éltetőm, az orvosságom. Tizenhármán voltunk testvérek. Alig töltöttem be a tizennégy évet, mikor Pestre kerültem kis cselédnek. Ott ismerkedtem meg az urammal. Két szegény gyerek került össze. Sokat dolgoztunk. Megfogadtam: akkor jövök haza a falumba, ha már lesz házra való pénzem. Végre összejött annyi, hogy meg- vehettük azt a portát, amelyiket akartam. Hazaköltöztünk. Innen járt be Gyulám a kábelgyárba. Mindig hajnalban indult, és csak estére ért haza. A háború után már jobban boldogultunk, szőlőre is tellett, de már eladtam. — Mi a tennivalója a hegyen? — Megnézem, milyen lett a zöld oltás. Idén nem volt jó idő, gyakran fújt a szél felénk. Amelyik nem fogant meg, azt be lehet most szemezni. Azért megyek, hogy megmutassam annak a fiatalasszonynak, akit én tanítottam meg a zöld oltásra is, hogyan kell ezt csinálni. Valamikor sokat oltottam. Magunknak és másoknak is. Akik tudják, hogyan oltottam, s megeredt majdnem mind, most is gyakran hívnak, de már nemigen megyek. — Mi a titka a jó oltásnak? — Én csak úgy csinálom, ahogy szülém mutatta. Ünnepi hangulata volt annak a napnak, amikor oltottunk. Szélcsendes időt kellett választanunk a zöld oltáshoz júniusban. Ha máshonnan hoztuk a nemes hajtást, arra nagyon kellett vigyázni, hogy tiszta legyen az a vizes ruha, amelyikbe csavartuk, s arra is ügyelni kellett, hogy a vad és nemes hajtás keleti oldala passzoljon egymáshoz. — És honnan tudja, a vesszőnek melyik a keleti és a nyugati oldala? . — Mutatja magát. A vessző keleti oldala, ahol a nap éri, pirult, a nyugati oldala meg zöld, fakó. — Nehéz egyedül élni? — Mindig vannak nálam, ha otthon vagyok. Jönnek az unokák, dédunokák. Képzelje, nemrég még kérőm is akadt. — Hol? — Vácra utaztam a lengyel piacra a minap. Mellém ült egy botos ember. Szó, szót hozott. Beszélgettünk. Egyszer csak azt mondja: ő is özvegy, nincs már idő a kertelésre, ilyen asszony kellene neki feleségnek, mint én vagyok. Kérdezte: meglátogathat? Mikor közöltem vele, hogy hány éves vagyok, nem hozta többet szóba a házasságot. Pedig én a kilencvenegy esztendőmmel nem érzem magam vénasz- szonynak... Szemében huncut mosoly rebbent, kicsit eimeren- - gett, majd mondta: — Tréfálni csak szabad? Az volna a baj, ha jókedélyem elhagyna. Megtörli szemüvegét, igazít hallókészülékén, feláll, hogy induljon. — Várnak, ahová elígértem magam. Igyekeznem kell, mert a déli forróságot nem bírom. Szédelgek. Mint említettem, a vérnyomásom ... — Rendetlenkedik? Magas? — Alacsony. Orvosnál is voltam a minap. Az árvíz híre vitte le. — A Duna mentén laknak? — Nem közvetlenül. Az út felső oldalán. Oda még sohasem jött a víz. De a másik oldalon a kertek, az udvarok víz alá kerültek. Mennyi kár maradt utána! Volt olyan gazda, akinek száz mázsa szénája ázott el az udvaron. Nekünk nem bántott semmit az áradat, közvetlenül, de a veszteséget mindannyian meg- érezzük. Amikor híre ment az áradatnak, harangoztak, a faluban, aki bírta magát, mindenki ment a gátra, hogy segítsen a víz betörése ellen. No, indulok. — Erőt, egészséget és jó munkát, Róza néni! — Magának is, angyalom! András Ida Lapunk augusztus 7-i Postabontás rovatában közöltük Határ Sándor tör- teli olvasónk levelét „Kárt okoztak” címmel. A Dé- mász nagykőrösi üzem- igazgatóság ceglédi kirendeltségének vezetője, Fazekas István tájékoztatásban reflektált olvasónk észrevételére. Az igen hosszú tájékoztatásból a lényeges részleteket adjuk közre. „1991. július 28. a Dé- mász ceglédi kirendeltség villamosenergia-ellátási területén több települést érintő vihar vonult át, mely Törtei községet sem kerülte el. A vihar következtében a kirendeltség kezelésében lévő 535 km nagyfeszültségű és 600 km kisfeszültségű hálózatán sok sérülés, meghibásodás keletkezett. Megsérült a Cegléd 120 35/20 kv-os al- állomásban a 20 kv-os elosztóberendezés is, szünetelt az áramszolgáltatás Cegléd nagy részén, s a környék településein. Az ügyeleti szolgálatba beosztottak az üzemzavarok elhárítását azonnal megkezdték, de a viharkárok nagyságához képest kevesen voltak. Elsődleges a nagy- feszültségű vezetékek javítása volt. Azokban az utcákban, ahol a zárlatok miatt kiolvadtak a biztosítók, nem állt helyre teljesen az áramszolgáltatás Sajnos, ez volt a helyzet Törteién kívül más településeken is. A hibaelhárítási munka során a hibacímfelvételt Kiléptetési kálvária Két éve az MDF országos központja milliós nagyságrendben küldött könyveket — közöttük tananyagot is — a kárpátaljai területen élő magyaroknak. A Técsőn, a Nagyszőlősön és környékén használt könyvekből kiolvasták, előző tulajdonosaik veresiek voltak. Így jött a köszönet és a meghívás. A negyventagú veresegyházi MDF- küldöttség a Veres Tours fiatal buszvezetőjével három felejthetetlen napot töltött a técsőieknél, s felkereste a második világháború színhelyeit, megemlékezvén az ott harcolókról, elesettekről. Az ott élőket magyarságukban nem éri sérelem, de együtt nélkülöznek a ruszinok, az ukránok, a magyarok. Pénzük még akad, de élelem, iparcikk alig, s dúl a feketepiac! Minden itthoni elégedetlenkedőnek a fülébe kellene kiáltani: menjen át egy időre, cseréljen a kintiekkel ... Már kifelé menet problémát okozott: meghívó helyett „csak” úti rendelvényünk volt, s kétnyelvű, latin és cirill betűs utas- vizlistánk. Két órába került, mire r égül átengedtek. Már kifelé menet döbbenten láttuk a Magyarország felé várakozó hosszú kocsisort, a réteken pléden pihenő, alvó, hazafelé igyekvő magyar, román, lengyel turistákat, szovjet autókat, buszokat, kamionokat. Visszafelé jövet ez a sor még hatalmasabbra dagadt. Tülekedés, fejetlenség, ordítás, keresztbe-ka- sul álló járművek. Hiába érveltünk, hogy küldöttség, „delegácia” — félreállítottak, elvették a vezető jogosítványát. Mikor visszaadvégzö munkatársunk a sürgetéskor, a kérdőre vonáskor elhangzott válaszát — ha ez a következőképpen hangzott —: „mehetünk az Istenhez panaszra”, nem a rosszindulat diktálta. De munkatársunk nevében is elnézést kérünk. Az üzemzavar elemzése során kiderült, hogy többségüket a hálózatok közelében lévő gondozatlan fák okozták. Törteién is így történt, az egész községre kiható áramkimaradást a 20 kv-os vezetékre rádőlt fa okozta, mely leszakította a vezetéket. A kisfeszültségű hálózatok egyes szakaszain pedig a fák gallyai verték össze a vezetékeket, zárlatok keletkeztek, ami a biztosítóbetétek kiolvadását okozta. Ennek következtében kára lett a lakosságnak és vállalatunknak is. Sok felesleges mérgelödés, bosz- szúság lenne megelőzhető, ha a villamos vezetékek mellett lévő fák tulajdonosai kötelezettségüknek megfelelően az ápolást, a gondozást elvégeznék. Ehhez a szükséges áramtalanítással segítséget nyújtunk. A történtekkel kapcsolatban felhívtam munkatársaim figyelmét a türelmesebb kapcsolattartásra, a pontosabb tájékoztatásra. Munkánkra még akkor sem a felelőtlenség a jellemző, ha mi is követünk el hibát. De célunk. feladatunk, hogy a lehetőségekhez mérten a villamos energiát jó minőségben, folyamatosan biztosítsuk.” ták, a sok végére küldtek bennünket. Ez minimum egy napot s éjszakát jelentett volna. A „jogsit” visszaszerezve visszabuszoztunk Ungvár- ra, hogy Csehszlovákián keresztül térjünk haza. Itt európai körülmények, remek út, tisztaság. Beengedtek a sorompóig, de kérték a meghívólevelet. Mert mit keresünk mi itt, magyaroké), akik csak Csapon át mehetnek haza a Szovjetunióból. Vissza akartak fordítani. Nagyné Vogl Magda, aki kiválóan tud oroszul, minden tudását latba vetette. Végül hosszas érvelés, könyörgés után egyesével sorba állítottak bennünket, ellenőrzés következett. Délután négytől este tízig tartó kálvária után „kiléptettek” bennünket .. . Kérdezem, mennyit ér a világútlevél. Fazekas Mátyás Veresegyház Törődnek velünk Jól működik az Országos Hallássérültek Szövetségének gödöllői szervezete, szépszámú tagsággal és pártoló tagokkal. Minden hónapban sor kerül klub- foglalkozásokra a művelődési központban. A programok összeállításánál, a munkatervben o tagság kérését, akaratát messzemenően figyelembe veszi Horváth Péterné. A hallókészülékek javítására, karbantartására rendszeresen szakemberek jönnek ki Pestről. A betegség okáról pedig dr. Kendi Erika főorvosnő tartott már ismeretterjesztő előadást. Kirándulásokat, nyaralási lehetőséget kedvezményes áron is biztosítanak a klubtagoknak. Az idén például két napra Bécsújhely, Sopron és Mariazell szerepelt a programban. A negyvenkét fős csoport a le- pencei fürdőt is meglátogatta. Korábbi kérésünket teljesítve bejuttattak bennünket a gödöllői kastélyba is — kicsit körülnézni —, ahol korábban nemcsak a szociális otthon nyert elhelyezést, hanem az orosz katonák is. Az utóbbi miatt sokáig tiltott területnek számított a kastély. Sorstársaim nevében is köszönetét mondok a velünk való törődésért, a gondoskodásért. Lázár János Dány ——M——— I I Hiába az évás! ___ E gyik barátommal közösen lottózom, hetente tizenkét darab variációs szelvénnyel. A 24. héten három kettesünk volt. Elmentem kiváltani a váci totózóba. Nem sokat, 95 forintot fizettek a kettesek. Amikor a szelvényeket átadtam, közölték velem, hogy kettő szerepel a nyereménylistán, a harmadik nem. A kettőt kifizették, a harmadikról úgynevezett óvási papírt állítottak ki, amit meg- küldtem a szerkesztőségnek. A papír mellé azt a választ kaptam, a harmadik összegét majd kipostázzák. Azóta eltelt másfél hónap, pénz sehol. Nem a 95 forint hiányzik, csak kezdem azt hinni, hogy nem alaptalanul rebesgetik Vácott, az ilyen esetek nem véletlenek. Hogy mire kell a Szerencsejáték Rt.-nek az ily módon lecsípett összeg, nem tudom. De összeg ez is, mert mire az emberek nagy része reklamálna, letelik az egy hónapos határidő — s a pénz marad az rt.-nél. Mindenesetre a játék tisztaságának, a bizalomnak az ehhez hasonló esetek még véletlenül' sem kedveznek! Fazekas Károly Kisnémedi Ne legyen kibúvó A főváros különböze pontjain, a közlekedési eszközökön, a napi és heti sajtó útján, a rádió és tévé igénybevételével reklámozza szolgáltatásait a két mamutbiztosító. De vidékre is eljutnak hirdetéseik — nyilván megéri! Afchí- vás kínálatot tár elénk, ugyanakkor kötelezettségek teljesítéséről is biztosítja azt az ügyfelet, aki szerződést köt velük. Ügyfelük vagyok jómagam is. Számtalan esetben az olvasói levelekből értesülök arról: pórul jártak az ÁB-vel vagy a Hungária Biztosítóval. Elővettem legutóbb a szerződést, s áttanulmányoztam. Rájöttem, miért van annyi panasz. Gyűjtöttem a leveleket, az észrevételeket, s ennek alapján mondom: a szerződés agyafúrt, nem világos, számtalan olyan pontot vázol fel, melyek nem teljesíthetők, vagy módot adnak a kijátszásra. Helyes lenne, ha a szerződéseket átdolgoznák, úgy, hogy mindenki megértse. Ugyanis a baj akkor következik be, amikor kár keletkezik. A biztosított szalad a pénze utón, a biztosító pedig a paragrafusok tömkelegére hivatkozik, hí- mel-hámol, kibúvót keres. Majd alkudozik, tárgyal, kárt „vesz fel”, esetleg fotót is készít, vagy fotókat — s az aktaköteg *dagad. Pénz meg sehol! Egyszóval helyes lenne olyan szerződésmintát készíteni, melyben a nagykapuk mellett nincs kibúvó, s keresve sem lehet találni kiskapukat! Padányi Lajos Budakeszi Beállni a „sorba" Mielőtt bárki is rám sütné azt a bélyeget, hogy fajgyűlölő vagyok, leszögezem: tisztelem s nagyra becsülöm a szorgalmasan dolgozó, tanuló, az ország értékeit gyarapító cigányokat. Akik közül ma is nagyon sokan igen nehéz körülmények között élnek a munkájukért kapott bérből vagy nyugdíjukból. Viszont azoknak a viselkedését akarom szóvá tenni, akik azt képzelik magukról, hogy „kiválasztottak”, törvények fölött állnak, s rájuk nem vonatkoznak az írott és íratlan szabályok. Akik nap mint nap, úton- útfélen, üzletekben, piacokon nem várják ki sorukat, előretolakodnak, hangoskodnak, erejüket, rugós késeiket fitogtatják — ha valaki ki meri nyitni a száját. Hibáztatják azokat, akik közömbösen tűrik garázdaságukat, a társadalmat és a rendőrséget. Hogy mit lehetne tenni? Véleményem szerint a legtöbbet azok a cigányok tehetnének a helyzet megváltoztatásáért, akik magas képzettségük, végzettségük ellenére is megmaradtak azokban a közösségekben, ahol rokonaik élnek. Mert igazán ők értethetik meg velük, hogy fel kell zárkózniuk, beállni a „sorba”. Mert aki kéntelen lépést váltani, arra nagyon nehéz sorscsapások várnak. S’k István Gödöllő Az illetékes válaszol fóegspére Iható bosszúság
