Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

Zenei est, folklórműsor Városi ünnepség Színvonalasnak ígérkező szabadtéri műsorral kö­szöntik az ünnepet GödöK lön. Augusztus 20-án, ked­den 18 órakor a városháza előtti téren dr. Gémesi György üdvözli a résztve­vőket, s mond rövid beszé­det, majd az Akadémia rézfúvós kvintett mutatko­zik be. Zenei estjük után a szadai népi együttes lép a gödöllői közönség elé az­zal a zenés-táncos összeál­lítással, amelyet pár nap­pal korábban a budai Vár­ban is bemutatnak Czibe- réné Szító Mária művészeti vezetésével. Kedvezőtlen időjárás ese­tén az augusztus 20-i prog­ramokat a művelődési köz­pont előcsarnokában tartják meg. Jelentkezés: jövő szerdáig A tudást gyarapítva Művelődésantropológiai szemináriumot tart augusz­tus 26—31. között Gödöl­lőn a Tudásvilág Gyara­pítók Társasága. A szerve­zők olyan hallgatókat hív­nak, várnak az egyhetes programsorozatra, akik be­csülik, gondozzák szellemi kondícióikat, szívesen oszt­ják meg tudásukat, tapasz­talataikat másokkal, haj­landók figyelmet, energiát, időt s némi pénzt áldozni önmaguk és környezetük művelődési erőfeszítéseinek elemzésére, eredményeseb­bé tételére. A program tartalmas, ko­moly, s bizonyára igen vonzó lesz a művelődésben dolgozók számára, mind a témákat, mind pedig az előadókat illetően. Az el­ső napon, azaz 26-án, hét­főn délelőtt Nyiri ■ Tamás egyetemi tanár tart elő­AZ UTAZÖ (C3. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA) adást a filozófiai antropo­lógia fogalmáról és az em­ber társadalmi létéről, dél­után szeminárium kereté­ben a tudásszociológiáról lesz szó. Másnap, kedden ugyanezen előadó az ember személyes, illetve transz­cendens létét elemzi, a délutáni szemináriumon pe­dig a létértelem a téma. Augusztus 28-án és 29-én Ancsel Éva egyetemi tanár beszél a tudás ethoszá- ról, az emlékezés és felej­tés etikai kérdéseiről, il­letve az ember aszimmet­riáiról, valamint az efchosz erejéről és erőtlenségéről. A szeminárium témája szerdán a tudás funkciói, csütörtökön az emberi lé­nyeg lesz. Pénteken dél­előtt Kamarás István szo­ciológus tart előadást A világvevő ember és Ha az ember önmagába néz cím­mel, délután szemináriumi keretek között a megértés­ről beszélgetnek a hallga­tók. Hétfőtől péntekig min­dennap tartanak úgyneve­zett esti beszélgetést egy- egy témáról, amelyhez megrendelhető alapirodal­mat is kínálnak a szerve­zők, többek között Ancsel Éva: A tudás ethoszáról; J. P. Sartre: Védőbeszéd az értelmiségiekért; Kama­rás Imre: Íme, az ember című művét. Az utolsó na­pon, szombaton csak dél­előtt lesz foglalkozás, amelynek témája: Élet — értelem — egzisztencia. A különleges jellegű programra a Petőfi Sándor Művelődési Központban kapható jelentkezési lap­pal lehet jelentkezni augusztus 21-ig. Vidékiek számára térítés ellenében szállásról, étkezésről is gondoskodnak a szervezők. A csak szakmai program ára kétezer forint, napi belépőjegyek 400 forintért válthatók, egy-egy program díja 200 forint. Az alapiro­dalmat ezer forint ellené­ben kapják meg a megren­delők. GÖDÖLLŐI XVIII. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP Megszakadt a régi hagyomány írtékeket közvetítve A múlt év őszén kilencen ültünk Torda Istvánék hé- vízgyörki otthonában, s arra biztattam társaimat, hogy próbálják megfogalmazni véleményüket saját helyi tár­sadalmukról. Azt szerettem volna a beszélgetéssel elérni, hogy közösen gondoljunk a falusi társadalom szétesettsé- géről, a tehetetlenség okairól. Külön-külön minden jelen­levővel tanakodtam már ezekről a kérdésekről, de most hallani akartam ** együtt megfogalmazott álláspontjukat. Dr. Balázs Józsefné azzal kezdte, hogy Hévízgyörk még ötven éve is egységes paraszti társadalom volt, amelyben a családok döntő többsége paraszti gazdálko­dást folytatott. Megmaradt termelés helyhez kötött­sége, ami itt is jórészt ős­termelést és kisebb részt piacra való termelést jelen­tett Külső tényezők hatásá­ra megszakadt az évszáza­dos hagyomány, hogy az apa életútját folytatta a fia. Megszűnt a falu és a mező- gazdaság osztatlan egysége. A bevezető mondatokat követően egymástól veszik át a szót a jelenlevők. Vilá­gosan látják a valóságos helyzetet. Ma a falu lakos­ságának több mint 80 szá­zaléka eljár dolgozni Buda­pestre és a közeli városba, Gödöllőre. Régebben ter­mészetes volt, hogy a csalá­dokban az utódok a föld mellett maradtak, s marad­hattak is, mert Hévízgyör- kön a családok többsége endelkezett kisebb-nagyobb földdel. A megszólalók pontosan tudják, hogy a történelmi változások miatt megbont­ott a régi egység, elemeire hullott a paraszti közösség. A nyugodt, kiszámítható, rendezettnek látszó parasz­ti életforma eltűnt. — Még húsz-huszonöt évvel ezelőtt T<T i ne gondolna ezekben a napokban a kenyérre? Még ott is szó esik róla, ahol flaszteren nőtt, vérbe- beli városiak beszélgetnek, hiszen közismert a megál­lapítás: Ha kenyerünk van, mindenünk van. Él ben­nünk valami nagyon ősi élmény, ami aratás idején ösztönszerűen, villanás­ként a tudatunkig kéredz- kedik. Az Űr imádságában, a Miatyánkban, a keresz­tények legszentebb fohá­szában a kérések kérése­ként fogalmazódott meg az aggodalom a „mindennapi kenyerünkért”. Az elmúlt néhány évti­zedben ilyenkor a kenyér­csatákról szóló hírekkel voltak tele az újságok. Év­ről évre magasabb termés- eredményekről értesültek az olvasók, és szinte termé­szetesnek hittük, hogy ke­nyérből nincs és soha nem is lesz hiány, arra minden­kinek elég a pénze, jöve­delme, s nem a „nincs” gondja szorított bennünket, hanem o „milyen van?” kérdése. Mert ettünk mi sületlen, keletien, ragacsos bélű kényért — még a sor­baállást is vállaltuk érte, amíg nem je'ientek meg a magánpékségek, akik aztán elkényeztettek bennünket széles és minőségi kínála­tukkal. Napjainkban — elszomo­rító, de tény — ismét so­kaknál jelentkezik a ke- nyértelenségtől való féle­lem. Még a mezőgazdá­szok is óvatosak a nyilat­kozataikkal: várjuk ki a betakarítás végét! — mon­dogatják a kíváncsiskodók­nak. Amikor májusban sokan — köztük felelős beosztás­sá! bíró személyek is — a várható rekordtermésről és elhadhatatlannak tűnő ga­bonatermésekről szóltak, a régi parasztemberek józan okossága jutott eszembe, akik közvetlenül az aratás megkezdése előtti délutá­lők lévén, főként „kenyér- pusztítók” voltunk, és egy kicsit még ma is azok va­gyunk. Más országokban, ahol nem a kenyérgabona, hanem a rizs, kukorica vagy más termény szolgál alapvető élelemül, ott ter­mészetesen átvitt értelem­ben szerepel a kenyér az imában. Nem vélel'ien, hogy a munkáltatót még ma is „kény éradónak” nevezik. Közmondások a kenyérről non így adtak hangot szo­rongásuknak: Még egy éjszakát kint alszik a bú­za, s ez alatt az idő alatt lehet jég, lehet tűz, lehet pusztító vihar. Csak az a biztos, ami a padláson van! Mennyi minden bölcses­ség szorult abba a 150 közmondásba, amit Decsi János erdélyi humanista, történetíró gyűjtött össze. Ezek a közmondások iga­zolják, hogy a kenyér mekkora szerepet játszott elődeink életében, mennyi­re ez volt az alapvető éle­lem, mondhatni, maga az élet. A mondások sokasá­gát múltba való „visszapil­lantó tükörként” kezelhet­jük, s rájövünk arra, hogy a Miatyánkban kért „min­dennapi kenyér” a Kárpát­medencében szó szerint je­lentette magé.t a kenyeret, mivelhogy gabonaterme­Az lehet ennek az oka, hogy a régi világban a munkáért járó fizetség egy részét kenyérnek való ga­bonában vagy lisztben ad­ták ki. Említettem a közmondá­sok sokaságát, s az első a kenyérkeresettel függ ösz- sze: Ki dolgozni nem .szeret, nem érdemel ke­nyeret! Böngésszünk a szólások rengetegében! Ki tudja, hogy szegény ember mondta-e önvigasztalásul, vagy módos akart-e sze­rénységre inteni, amikor hangoztatta: Éhező gyo­mornak nincs jobb a ke­nyérnél! Mintegy ezze'i fe­lesel: Cipó, csak cipó, nem kenyér — meg az Egy fehér kenyérnél jobb a ket­tő, s az Ahol kalács nincs, ott jó a kenyér is! A jó kenyérnek nemcsak most, hanem évszázadok­kal ezelőtt is lyukacsos­nak kellett lennie, külön­ben nem született volna ez a mondás: A kenyér is annál jobb, minél több szeme van! Igencsak érdekesek a jel­képes megfogalmazások: a Ki milyen kovászt tesz, olyan kenyeret eszik értelmileg azonos a Ki mint vet, úgy arat szólás­sal. A kenyeres mondások közül azok maVadtak meg a maguk eredetiségében, amelyek részint egyházi ta­nítássá váltak, részint az együvé tartozást jelképe­zik; a szellemi javak meg­becsülésére intő: Nem csak kenyérrel él az ember. Gondoljunk a bosszúállás­tól visszatartóra: — Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel! —, ami valamikor így szólhatott: Az én kenyerem mindig meggyőzi az ő kövét! Az Áldott vagy jó, mint a fa­lat kenyér — ma ugyan­azt ' jelenti, mint akkor, amikor sokkal nagyobb volt a falatnyi kenyér be­csülete. A „kenyerespajtás” kife- ** jezés a keletkezésekor nyi'iván a szó szerinti fa­lat kenyéren osztozást is jelentette, és máig ugyan­az az értelme. Hasonlóan szép az „egy kenyéren él­nek” megfogalmazás is. Azt hiszem, napjaink gyű­lölködő embereinek is idézhetünk: ha a kenyé­ren összevesznek is, össze is békülnek! F. M. is nagy volt az összetartás — mondta Mrkva András. — Ma már az is előfordul, hogy nem ismerjük azokat sem, akik a faluban laknak. Igaz, sok a beköltöző, de az is igaz, hogy a helyben szü­letettek, akiknek minden őse itt élt, azok sem járnak össze. Nincsenek közös együttlétek. A valamikor nagy értéknek tartott szom­szédság is egymásmelletti- séggé fakult. '•— A fiatalok — hallot­tam Torda Istvántól — a fővárosba vagy Gödöllőre, Hatvanba járnak szórakoz­ni, helyben már ők sem jön­nek össze. A falu valami­kori belső egységének a fel­bomlását siettette, hogy Bu­dapest, ahol a legtöbben dolgoznak, a paraszti ha­gyományokhoz képest más munkát, más kultúrát, és más életformát kínál. Az életforma radikális átalakí­tásához hozzájárult, hogy a kisgazdaságokat felváltotta a négy falu földjén gazdál­kodó termelőszövetkezet. Beszélgetőtársaim úgy ér­zik, hogy régen a nagy sze­génység mellett is nagyobb rend, nyugalom és szoros összetartás volt. A falusi közösség bomlásának har­madik oka az általános haj­sza a családi életszínvonal megtartásáért. Mindenki űzi-hajtja magát, s akarat­lanul erre nevelik a gyere­keket is. Szó esett a falu vezetésé­nek mulasztásairól, a köz­ség önállóságának a meg­szüntetéséről. Torda Ist­vánná igyekezett rendezni az elhangzottakat. Szerinte régen eleve más volt az élet­ritmus, év közben — a téli hónapokban — lazíthattak, kiengedhettek, s ekkor az emberek nyugodtan össze­jöhettek. De lényeges különbség a múlt és a jelen faluja kö­zött az is, hogy régen a fa­luban minden háznál azo­nosak és közösek voltak a gondok. Ezzel szemben ma mindenkinek más a prob­lémája — általában nem ig tudnak egymás bajáról. Ebf bői következik, hogy néni is segíthetnek egymáson. A családtagok is egyénileg birkóznak á problémáikkal, mert ahányan vannak, any- nyi munkahelyen, munka­körben dolgoznak. Ez azt is megmagyarázza, hogy a gyerekek miért gondolkoz­nak másképpen, mint a szü­lők. Balázsné is a változáso­kat emlegeti. — Ha ma va­laki elsöpri a háza előtti járdát, a szomszédja nem biztos, hogy azonnal seprőt vesz a kezébe, mint hajda­nán. A kerítés előtti pado­kat — ahol vasárnap dél­után üldögéltek — felvál­totta a televízió, a video előtti fotel. Sokat adott a tömegkommunikáció, de en­nek óriási ára volt: — ki­vonta az embereket a helyi nyilvánosságból, pedig en­nék visszaállítása nélkül nem épülhet fel az új rend. Sokáig beszélgettünk azon az estén. Gondolkodtam az elhangzottakon. Hévízgyör- kön — Túrán, Bagón és a többi Galga menti faluhoz hasonlóan — együtt élnek gazdálkodók, munkások, iparosok. A falu egyszerre termelő- és alvótelepülés. A fejlődésüket az határozza meg, sikerül-e önszervező­déssel kibontakoztatni ben­nük a közösségi életet. Eh­hez viszont valóban a helyi polgárok kezébe kell adni a helyi társadalom szervezé­sét. Ki kell találni azokat a szervezeti formákat is, ame­lyek képesek minden pol­gárhoz a tényleges értéke­ket közvetíteni. Lassan egy éve, hogy erről beszéltünk, de nem jutottunk közelebb. Fercsik Mihály Kispályás labdarúgás Sok a bajnokaspiráns Teljes volt az üzem a legutóbbi szövetségi napon. Az elnökség, illetve intéző- bizottság nagy munkában volt. Űjabb csapatot zártak ki a küpaküzdelemből, a Bau Trade együttesét. Ádám József a nevezések­kel, Tóth József az igazolá­sokkal, Popp Gábor és Bo- dó István a szervezési ügyekkel foglalkoztak, sőt néhány intézőnek is volt munkája. Az előcsatározások máso­dik szakaszában a követ­kező eredmények születtek. Aug. 9. (péntek) Tangazd.— Frekvencia 4-2, Gépgyár— Bau Trade 3-3 jn., Viktó­ria—Orange 5-3. Aug. 12. (hétfő) ÁFÉSZ—ÁTK 1-9, Unitas—Mátyásföld 2-5, Old Boy—Medián 2>-5. Aug. 13. (kedd) Pannónia—Gép­gyár 4-6, Fortuna-Viktória 1-5. Aug. 14. (szerda) ÄTK—Unitas 1-9, Orange- Old Boy 6-3. Legközelebb már a vég­eredményről, díjkiosztóról számolunk be. Aug. 20. kedden 9 óra V-VI. • he­lyért, 10 óra III-IV. he­lyért és 11 órakor a döntő. A mérkőzések a GSC-pá- lyán lesznek. Csiba József GÖDÖLLŐI hírlap Gödöllő, Szabadság tér 10. © A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. © Munkatárs: Pillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. 14, 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. 0 Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-től L3 óráig. © Hirdetésfelvé­tel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents