Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-09 / 186. szám

VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 10., KEDD Két lábra állhatott a zeneművészeti Kulcs az emberi szívekhez Húrom évig fél lábon állt a váci zeneművészeti szak- középiskola. Nem könnyű évek voltak ezek, hiszen a többlakiság mellett a vég­leges tanári kar se állha­tott össze. Óraadókra szo­rultak és a szomszédos is­kolák jóindulatára. Egyik­ben se volt hiány így most, amikor elengedhették a ke­zét. első' szava volt a kö­szönet. Szalay Miklós igaz­gató tolmácsolta, s ismé­telte el mindjárt e nyilat­kozat elején is. Ahhoz képest, hogy fél éve még bizonytalan volt, kié legyen az iskola, s en­nek értelmében kinek a •zsebéből fizessék a befejező munkákat, a városi tanév­nyitó napján teljesen fel­hőtlenül tudtak ünnepelni és Göncz Árpád köztársa­sági elnök kezéből biztos kézzel vették át az épület kulcsát. Idén lesz teljes mind a négy évfolyam. Az idei el­sősök jelentkezésekor már semmiféle megkötés nem terhelte az érintetteket. Az elmúlt tanév kezdete előtt valamilyen azonosítatlan felsőbb akarat megtiltotta, hogy a fővárosi pályavá­lasztási tanácsadó kötetben szerepeltessék iskolájukat. Most szabad volt a pálya, így alakult, hogy a 25-ös létszámú első osztály ta­nulóit 54 jelentkező közül Választották ki. Ez a túl je­lentkezési arány tavaly is hasonló volt. Minden lehetséges lián- szer oktatására — összesen 15-re — és külön zenetör­téneti szakra is vannak ta­náraik és növendékeik. Idén első ízben tanulhatnak hang szer javítói ismerete­ket. A munkaügyi minisz­térium támogatásából hoz­ták létre és rendezték be a különböző hangszerekre specializálódó műhelyeket. A felszerelés még nem tel­jes, folyamatosan egészítik ki. Szeretnék, ha januártól egy fa- és rézfúvós liang- szerjavító mestert is alkal­mazhatnának. Más szempontból is rend­kívüli ez az év. Nyáron vé­gez az első érettségiző osz­tály. Ezzel kapcsolatban Szalay Miklós igazgató el­mondta, felelősséget érez­nek a gyerekek sorsa iránt a későbbiekben is. Ezért tárgyalnak a Trial Vállalat­tal, amely felajánlotta se­Önkormányzati munka Radon Ingyen könyvek E lap hasábjain is időn­ként megjelennek különbö­ző írások Vác és környéke önkormányzatainak tevé­kenységéről, gondjairól, m unkájukról, sikereikről. Most a rádi önkormányzat mindennapi életéből vil­lantunk fel néhány epizó­dot. Különös tekintettel ar­ra, hogy — a választáskor tett ígéretek után — a valós életben mit és ho­gyan váltottak be, teljesí­tettek. A valósághoz tarto­zik, hogy a polgármestert és a jegyzőt több esetben kerestük, de munkájuk, el­intézendő gondjaik miatt távol voltak. Végre ottjár- tunkkor a polgármesterrel beszélgettünk — a saját és az önkormányzat — min- denapi munkájáról. Máté István rádi polgármester a következőkről tájékozta­tott: — Most, a tanév kezde­tekor a rádi általános is­kola minden tanulója in­gyen kapott tankönyvet, füzetet. Minden család gyerekenként, az óvodás, általános iskolás, ipari ta­nuló és középiskolás ezer forint támogatást kapott. Az általános iskola felújí­tása időben megtörtént. A téli tüzelő minden intéz­ményünknek előre biztosí­tott. Ugyancsak mindenkit érint a ravatalozó felújí­tása, a temető előtti par­koló létesítése, a közvilá­gítás rendbehozatala, fél­ti jitása több utcában. A falu elején az új telkek ki­alakítása új ütemben törté­nik — a villany, víz ebben az évben kész lesz —, öt­ven százalékban az út is elkészült. Megtörtént a te­lefonhálózat kialakítása a községben. Két utcában az út aszfalttal való burkolása befejeződött. — Napjainkban, amikor nagyon nehéz minden fo­rintot előteremteni, a rádi ötkormányzat miből fedez­te mindezt? — Kihasználtuk az álla­mi pályázat adta lehetősé­get, megnyertünk kettőt is, így a hátrányos közsé­gét és a nevelési segélyét. Semmiféle helyi terhet nem róttunk ki a lakosság­ra. A meglévő pénzünket igyekeztünk ügyesen for­gatni, például az elvégzen­dő munkára mindig ver­senytárgyalást hirdettünk, és a legjobbat, legolcsób­bat választottuk ki, közö­sen az önkormányzati kép­viselőkkel. Az egyházakkal való viszonyunkról néhány szót. Jó a kapcsolatunk az egyházakkal és azok veze­tőivel. Szívesen látnak, meghallgatnak minden jó szándékú, tenni akaró egyént ma és a jövőben egyaránt. Végezetül, de nem utolsósorban, meg kell hogy említsem a képviselő- testület, a volt egyházi tu­lajdont még az egyházi törvény megjelenése előtt visszaadta az egyháznak, és ők gazdálkodnak azzal a jövőben saját belátásuk szerint — fejezte be a tá­jékoztatást a polgármester. (Bereznai) Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): szeptember 10-én, kedden este fél 6 és fél 8 órakor a Nindzsák aranya című ja­pán kalandfilm a műsor. gítségét, s elképzelhető, hogy több végzős diákot ősztől már alkalmazni is tudnak. A 114 diák közül ők azok, akiknek legnehe­zebb volt, s talán legjob­ban sajnálják majd elhagy­ni a még alig megismert falakat. Maradnak azonban a ta­nárok, akik talán szokat­lanul sokan vannak egy kö­zépiskolához képest, 42-en látják el a közismereti és zenei tárgyak oktatását. Közülük többen óraadók voltak eddig, s most, hogy teljessé válhatott a tan­testület, úgy döntöttek fő­állásban is maradnak, s fá­jó szívvel búcsúztak a ze­neiskolától. A munkajog kegyetlen döntésre kényszerítette a zenepedagógusokat; vagy itt, vagy ott. Nem hallgat­hatjuk el azt sem, volt egy próbálkozás a polgármeste­ri hivatal részéről a zene­iskola és a zeneművészeti összevonására. Az oktatás­üggyel foglalkozó csoport- vezető javaslatát azonban nem tartották helyesnek, ezért nem is került szava­zásra a képviselők elé. Ma­rad tehát két önálló intéz­mény. Egyikben zenét sze­rető, kedvtelésből muzsi­káló embereket, a másik­ban hangszerismeretekkel rendelkező szakembereket nevelnek. Ez utóbbihoz minden adottság megvan. Zongora vagy pianínó mindenütt ta­lálható, önálló hangszer­ként, illetve kísérőként. A gyakorlásra is külön hang­szigetelt szobák állnak rendelkezésre. így az aka­rattal párosulva beteljesül­het Göncz Árpád köztár­sasági elnök kívánsága, amit az iskola vendég­könyvébe írt: „Áradjon szét a szépség ebből a ház­ból országba, világba, s hirdesse a zene nyelvén a békesség és megértés szel­lemét mindenütt, ahová el­ér.’’ Pontosan mire gondolt az elnök?- A kulcsok átadása­kor ezt is elmondta: ha­toljon át a zene minden or­szághatáron, minden nép­hez, s főleg a magyarokhoz határainkon innen és túl. Szalay igazgató úr válasza egyben ars poeticája is le­het: Ahogy ez a kulcs meg­nyitja ezt az iskolát, ugyan­úgy minden innen kilépő hallgató kulcs legyen az emberek szívéhez, hogy be­fogadhassák a szépet és jót a zenén keresztül. Dudás Zoltán Tisztelt Szerkesztőség! Volt egyszer egy Szent Isiváii-népiskoia Egyébként egyetértve Új­vári István barátom — szeptember 4-én megjelent — cikkével, az utca- és is­kolaelnevezések vonatko­zásában, csodálkozom azon a tényen, hogy miért nem jutott eszükbe a Báthory utcai iskola névadóinak az iskola eredeti, igazi és méltó nevét visszaadni. Első iskolámra emlékez­ve tudom, hogy megnyitá­sától fogva Szent István Római Kathalikus Elemi Népiskola volt a neve, és az iskola négy osztályúnak elvégzése után innen men­tem a váci Kegyestanító­rendi Piarista Gimnázium­ba tanulmányaim folytatá­sára. Első nagy állam- és városalapító királyunk, Szent István nevére emlé­keztet egyébként az iskola homlokzatába süllyesztett szobor is, melynek kezéből az elmúlt rendszerben ki­verték a keresztet. Ügy gondolom, aktuális és illő lett volna, hogy a rendszer- váltás első évnyitójára kor­rigáljuk ezt a hibát, és visszaadjuk eredeti és di­cső nevét iskolánknak. Ahelyett, hogy találgatnánk húrom más, egyébként ál­talunk szeretve tisztelt honfitársunk nevei között. Ettől még ott maradhatna az iskola másik épületének bejárata mellett a búsuló Juhász (bocsánat, Juhász Gyula, nagy költőnk szo­morúra sikeredett szobra) is. Fentiek tanulságaként meg kellene hallgatni időn­ként, bizottsági döntések előtt, a város azon lokál- patriótáit is, akik itt szü­lettek, élnek a városban, és ismerik is a város tör­ténetét ... Joó Tamás Ez szinte lehetetlen Nem kell a segély? Elkezdődött a tanév, a gyerekek óvodába, iskolába mentek, a nagyobbak Vác vagy a főváros középisko­laiban kezdték el tanulmá­nyaikat. A jelekből úgy tű­nik, hogy mindannyian megfelelő anyagi háttérrel. Ugyanis, ebben a város­közeli községben egyetlen egy szülő sem igényelt, kért hozzájárulást az önkor­mányzattól gyermeke étke­zési térítéséhez. A magya­rázatot egyelőre nem köny- nyű megtalálni: a lehető­ség nem vadonatúj, tehát már tudhatnak róla a szü­lők, az sem képzelhető el, hogy szeméremből nem fo­lyamodnak a hozzájárulá­sért — hiszen más jellegű segélyekért, kedvezménye­kért igencsak felkeresik a polgármesteri hivatalt —, s az illetékesek tudják, hogy jó néhány család igen nehe­zen fedezi a gyerekek ta­níttatás: költségeit. Az ok talán ott keresen­dő, hogy kétféle rendel­kezés intézkedik a térítési díj csökkentéséről. Az egyik szerint három vagy több gyerek esetén, a csa­ládnak csak a térítési díj felét kell állnia. A másik arról intézkedik, hogy a rosszabb anyagi körülmé­nyek között élő családok óvodás, általános és közép- iskolás gyerm ekeinek étke­zési térítéséhez a lakóhely szerinti önkormányzat hoz­zájárulást adhat, illetve, teljes egészében magára vállalhatja. —ó. s.— Irodalom és rock Ezen a héten a Kék-ló- fény klub, kulturális kávé­zni jíét műsorára hívjuk fel a figyelmet. Szerdán, 11-én 16 órakor Bíró József iro­dalomtörténész tart elő­adást az antik irodalomról. Ez égy most induló sorozat első része lesz, amelyre a középiskolások mellett a tanárokat is várják. A té­ma egyébként illeszkedik az elsős gimnáziumi és szakközépiskolás tananyag­hoz. Pénteken, 13-án 20 óra­kor az eredeti amerikai rockzenét játszó Andersen együttes lép föl, melynek magyar és amerikai tagjai is vannak. A kulturális kávézó cí­me: Vác, Bartók Béla u. 1,, a városháza oldalában. Tűzoltóautó ajándékba Ismét alakulnak a helyi tűzoltó-egyesületek, egy- egy községben a polgár­mester is szorgalmazza ezek létrejöttét. Ám esz­köz nélkül mit sem ér a tűzoltó, viszont erre nem­igen jut pénze az önkor­mányzatoknak. Nos, segít­séggel a szobi újjászerve­ződő tűzoltó-egyesület egy TLF S Unimog típusú tűz­oltóautót kapott Barwedel leözség tűzoltóitól. Az ünne­pélyes átadásról rövid cikk jelent meg a Wolfsburger Allgemeine Zeitungban — melynek német és magyar szövegét olvashatjuk a Szo­bi Hírnökben. A cikkből megtudjuk, hogy a barwedeli tűzoltó- parancsnok, Kónya Péter Magyarországról szárma­zik. Mielőtt a magyar ven­dégek a tűzoltóautóval ha­zaindultak, az ottani kör­jegyző, Hans-Dietrich Paech a körzet háromszögletű lo­bogóját adta át Szob pol­gármesterének, Remitzky Zoltánnak azzal a céllal, hogy a szobi tűzoltók e jel­képpel is emlékezzenek a közelmúltban történt ünne­pélyes átadás napjára. II. E. Városvédők találkozója A Váci Városvédő és Városszépítő Egyesület ez­úttal formabontó módon nem a hónap első szerdá- ján tartotta összejövetelét, hanem egy héttel elcsúsz­tatva. Szeptember 11-én, szerdán 17 órakor találkoz­nak megszokott helyükön, a Madách Imre Művelődé­si és Ifjúsági Központban. Kiemelt témájuk ezúttal nem lesz, az aktualitásokat veszik számba, és egy jót beszélgetnek. Lakás Vác, Haraszti utcában, bútorozatlanul, hosszabb időre kiadó. Érdeklődni levélben: Szabó György. Csorvás, Móra U. 29^5920. (73 5S1/2K) _________ V ácon, a művelődési központ­tal szemben, 2 szobás, össz­komfortos, magasföldszinti, kábeltévés öröklakás, az épü­letben levő fűtött garázzsal együtt vagy külön is eladó. — Érdeklődni: Vác, Kötő u. 17. földszint 1., délután. (73 564/2K) Albérleti szoba, fürdőszoba- használattal, egyedülállónak kiadó. Érdeklődni hétvégeken, 9 óra után: Népek barátságá­nak útja 47. IV. 12. ajtó. (73 670/ 2K) ötéves, ötsebességes Opel Ka­dett 1.6 D, ezüstmetáll fénye- zésű, megkímélt állapotban el­adó. Telefonszám: 06-(27)-45- 081, este. (73 661/2K) Eladó Vác-Deákváron 3 szo­bás, tehermentes lakás. Megte­kinthető mindennap, délután öt órától: Arany János u. 19. III. 1. (73 662/2K) _______________ G arázs eladó Vác központjá­ban és a Fonó utcában. Sze­relőakna, villany van. Érdek­lődni: Vác, Csányi krt. 86. X. 41., 18_ óra_ után. (73 665/2K)_ Tátra 148 billenős teherautó háromszázötvenezer forintért eladó. Teleforíszám: 06-(27)-52- 035. (73 657/2K) Olvasóink írják Kiszolgáltatottan Többször is szóltunk már az orvosi ellátás — beteg, gyógyszer, gyógyszertár — ügyéről. Természetesen — mint sok égj éb másról — erről sem lehet elégszer, eleget szólni. A beteg — aki a legjob­ban van kiszolgáltatva mindennemű szenvedésnek, fájdalomnak — járja na­ponta a göröngyös utat vé­gig, orvostól a gyógyszertá­rig. Elég megpróbáltatás, ha csak gondolatban járjuk végig ezt az utat. Vegyük sorba, elmegy betegünk az orvoshoz — ez a természetes —, ő megvizsgálja, és ír fel neki ezt vagy azt a gyógy­szert, kenőcsöt stb. Bármi betegsége van a betegnek, az útvonal ugyanaz a ki­szolgáltatott helyzet. Ugyanis a gyógyszertár­ban — már szinte refrén­ként — hangzik a régen ismert válasz: nincs, elfo­gyott, még nem kaptuk meg. Itt ideges elsősorban a szenvedő alany, a beteg, másodsorban a gyógysze­rész, mert ő is tehetetlen, mert nincs mit, miből adni. Csordulásig akkor telik a pohár, amikor idegeiben, fizikailag fáradt pácien­sünk visszabotorkál az or­vosához. A kálvária kez­dődhet újra elölről: más gyógyszerek beszerzésére. Ha a beteg Vácon nem tud — semmi módon — a neki felírt gyógyszerhez, egyébhez jutni, akkor, ha valamilyen úton teheti, a környék gyógyszertáraiban kísérletezik. Az esetek többségében már lehango­lóbb a helyzet. Pénz, idő, fáradság hiába volt. Ez az ördögi kör bezárult, vagy kezdődik újra elölről az egész, másnap, mással, máshol! Ki fogja végre megkér­dezni azt, azokat, akik eb­ben érdemben tudnak ten­ni, illetve tehetnek? Esetleg talán ők még nem betegek, de azok lehetnek majd. Továbbra is bízzunk ab­ban, hogy gyógyítható a gyógyítómunka. Az orvosok és gyógyszerészek energiá­ja, kedve, ideje nem med­dő. hiábavaló... Bereznai László VÁCI hírlap Vác, Dr. Csányi László krt. 15. 0 A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. |jjft Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. # Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztősegben naponta délelőtt 9-től U-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. ^Wflp 5

Next

/
Thumbnails
Contents