Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-03 / 154. szám
HA G YOMANYTEREMTO Ä szeri krónikás Az ópusztaszeri Árpád- napok megszervezésében oroszlánrésze volt a Cegléden született Tömörkény István írónak, a magyar honfoglalás emlékére évente rendezett ünnepségek egyre nagyobb tömegeket vonzó juniálisában. Az országos Árpád-napon valóságos világtalálkozója volt Ópusztaszer az öt világrész magyarságának. Jöttek Amerikából, Kanadából, Ausztráliából, Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről és a Kárpátaljáról. Volt cserkészdíszőrség, koszorúzás és számos emlékbeszéd, amelyen a helyi önkormányzat polgár- mestere bejelentette, hogy minden esztendőben, június harmadik vasárnapján Árpád-napot tartanak a magyar honfoglalás fejedelmének emlékére és az ézer esztendőt meghaladó ittlétünk megünneplésére. Az egyre díszesebben és tartalmasabban tündöklő végkifejletig, a honfoglalás ezeregyszáz esztendős. 1996-os évfordulójáig. A fejedelem által vezetett első „parlament” itt rögzítette törvénybe a honfoglalást, befejezésének valóságát és osztotta fel a vérrel és vassal megszerzett országot. Az 1896-ban nagyszabású ünnepségsorozattal és ma is működő hatalmas létesítményekkel, mint a földalatti vasút, a Hősök tere királyszobraival, a Halászbástya neoro- mán szépséges építményével, a bástya előtti Szent István király szobrával, a Városliget kiállítási csarnokaival és a Vajdahunyad várával. Emlékeztetnek a hetekig tartó millenniumra. A világvárossá fejlett Budapesten kívül voltak a vidéken is ünnepségek, de elkerülték az első ország- gyűlés színhelyét. Ezt a mulasztást pótolták a szegedi szombatosok, akik a millennium utáni esztendőben, 1897-ben testületileg kirándultak Ópusztaszerre ünnepelni és megindítani egy hagyományt, emlékezve őseinkre. Kik voltak a szombatosok? Szeged felső városában alakultak 1895-ben egy vendéglő fehér abroA földeken... Még él a remény A magyar Parlamentben napjainkban igazi parasztember talán nem is ül. Mégis, aligha volt olyan időszak a törvényhozás életében, amikor annyiszor esett volna szó a földtulajdonról és a parasztokról, a túltermelési válságról, mint az utóbbi hónapokban. Bár Cegléden és környékén viszonylag nyugodt volt a helyzet, azért ide is eljutottak az aggasztó hírek: önkényes földfoglalásról, agyonverés kilátásba helyezéséről, kifosztott- ságról, kolhozokról és sok másról. Ám ami a legfontosabb: nagyon jó mezőgazda- sági termésre számíthatunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy eladatlan termékek halmozódjanak fel, és a parasztember ne jusson jól megérdemelt jövedelméhez. Cegléden és környékén legfeljebb a szőlősgazdák és gyümölcstermesztők bosszankodhatnak, mert az áprilisi fagy hatalmas károkat okozott az ültetvényekben. Amíg folytak a terméketlen viták, a Parlamentben a kárpótlási törvényről, a termőföld jelenéről és jövőjéről, a falun élő emberek csendben tették a dolgukat, a ceglédi tanyatulajdonosok szorgalmasan kijártak a „birtokra” a bő termés és megfelelő jövedelem reményében. Dolgoztak az egyre inkább tulajdonossá váló termelőszövetkezeti és állami gazdasági munkások is, mert tudták, hogy szócséplésből nem lesz kenyérnek való acélos búza. Állatot neveltek, növényt termesztettek és Pé- ter-Pál után már megkezdődik az aratás is. Ha szétnézünk a határban, megnyugodva látjuk a jövő ígéretét, és nem látunk gazzal benőtt parlagföldeket. Vajon mennyire érdekli a parasztembereket a Parlamentben zajló, olykor személyeskedésektől sem mentes sok-sok pártcsatározás? Valóban any- nyian akarnak önállóan gazdálkodni, követelik vissza a földjeiket, miként azt a kisgazdavezetök mondják? Valóban ölni is tudnának érte? Egyáltalán mi húzódik meg az önkényes, törvénytelen földfoglalások mögött? Ki tudja például, hogy mi lesz az eddig eredményesen gazdálkodó Ceglédi Állami Tangazdaság sorsa? Bizony sok a kérdőjel... Ami biztos: a parasztok, a falvakban, mezővárosokban élő gazdálkodók nem vesztették el hitüket, még él bennük a remény, hogy egyszer jobbra fordul mostoha sorsuk. Gondoskodnak az ország kenyérrel, hússal, tejjel való ellátásáról. Illendő lenne hát mostani súlyos gondjaikra jobban odafigyelni és végre-valahára cselekedni. Ez mindannyiunk érdekeI (r. i.) Fényes nappal Az otthoniak távollétét kihasználva fényes nappal betörtek Cegléden Keszthelyi Sándor kereskedő Szép utcai családi házába. A hátsó ajtót befeszítve jutottak a házba a hívatlan látogatók. Az egész lakást felforgatták. Nem is eredménytelenül. Arany ékszereket és egy filmvetítőt vittek el. A kár 126 ezer 800 forint. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot. szos különszobájában, huszonegyen, „akik kedvüket lelték az életörömökben és a hazafias felbuzdulásban". Az alapítók létszáma adta teljes nevüket: Felsővárosi Szombatosok Huszonegyes Társasága. Tömörkény Istvánt is a huszonegyek között találjuk. Másfél éve elsőkönyves novellaíró, főként katonaélményekkel és tanyasi történetekkel szerepel, s ezekben az években formálja meg — mint Krúdy Gyula Szindbádot — az írásaiban gyakran visz- szatérő Halbőr Förgeteg János alakját. A Szegedi Napló belső munkatársa volt, hamar megírta tárcanovelláját a redakcióbán, aztán szabaddá lett. A Napló hét közben, négy oldalon jelent meg abból egy oldal hirdetés, a három oldalt egykettőre összeollózták a fővárosi lapokból. Ezekről a szerkesztőségi napokról írja: „Volt idő hát társas életre, délelőtti sörözésre, délutáni kávé- házazásra — már akinek kellett —, este összejövetelekre”. A huszonegyes társaság egyre népszerűbbé lett, új tagokat vettek föl, és nevükből elhagyták a létszámra utaló huszonegyes megjelölést. Döntő esztendő volt az 1897-es. Június harmadik vasárnapján kirándultak Ópusztaszerre, és az útról emlékiratot írattak Tömörkénnyel. Ezután minden esztendőben elzarándokoltak a szeri romokhoz. 1902-ben átalakultak Pusztaszeri Árpád Egyesületté, s az egyik „nemzetgyűlésen” főtitkárrá választották az írót egyhangú fölkiáltással. Tömörkény István ezen időtől kezdve haláláig a szeri egyesület krónikása maradt. Hídvégi Lajos CÉGIÉ. Dl XXXV. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM 1991. JÜLIUS 3., SZERDA Helikopter; pacal és malomkövek Gyönyörű ez a nap... ... válaszolta kérdésemre Fekete László, Magyarország legerősebb embere vasárnap Törteién, amikor személyes érzéseiről faggattam. S az előző napi boron- gós idő után a nap valóban egyre gyakrabban bújt ki a felhők mögül. De kezdjük az elején. Sokan várták délelőtt folyamán a Budaörsről indult helikopter érkezését, s főleg az ifjabbak öröme volt nagy, amikor a futball pálya szélén leszálló gépből kikászálódott a Pa-Dö-Dö együttes két tagja: Lang Györgyi és Falusi Mariann. A lányok bőséges tízóraizás után műsort is adtak a színpadon, melynek legnagyobb slágere természetesen a Bye-bye Szása című nóta volt. Eközben szép számmal gazdára találtak a csizmára rótt autogramok is. Ezután egy teherautó érkezett, amelyen mázsás malomköveket, hatalmas pet- rencés rudakat, farönköket és kőgolyót pillanthattaik meg a kíváncsi érdeklődők. Nemsokára befutott ezen „harci eszközök” kezelője is, a visegrádi Toldi-verse- nyek kétszeres bajnoka: Fekete László, aki — mellesleg — 191 cm magas és 134 kg-ot nyom. Alkalomadtán 3 kg gombából készít magának pörköltet, s utána még megeszik két csirkét egy csomag spagetti kíséretében. Nem is akadt senki a jelenlévők közt, aki kötözköd- ni mert volna vele. Főleg azután nem, miután fél kézzel emelte a magasba a több mint egy mázsás malomkövet, vagy ahogy ő becézte: az Algopyrint. De sorra kerültek a petrencés rudak, a farönkök és a kőgolyók is. Akinek kedve volt,.maga is próbálkozhatott. Hamar elkapkodták a róla szóló könyvet is, a Fidesz sátora alatt. (A fideszesek egyébként bevételüket felajánlották a tornaterem javára.) E mutatványok után a ceglédi Vadrózsa és Nevenincs citerazenekar szórakoztatta az érdeklődőket, énekelve is az előadott népdalokat. Utánuk a Balogh- zenekar húzta a modern talpalávalót. Időközben megszökött az áram, de a hangulat ettől Törteién maradt. S hogy ez így történhetett, arról Varga Sándor és Torda Ferenc, a Szolnoki Szigligeti Színház művészei gondoskodtak. Először gyerekek hadát csábították fel közös szereplésre a színpadra, majd a felnőtteknek szóló politikai kabaréműsorukat adták elő. Fér. geteges sikerrel. A helikopter egész nap várta a falu fölötti sétarepülésre a vállalkozókat. So- kák számára nem is a vállalkozói kedv szabott gátakat, hanem. így hó végén pénztárcájuk tartalma. A csengős kiscsikókat is felvonultató hintó viszont alig győzte a nap folyamán hordozni a siserehadat. Fogyott a jégkrém, az üdítő, a virsli, a sör és a pacalpörkölt is. Az egész napos ünneplés közben sokan tán nem is érezték: átvonult a fejünk felett a Történelem ... J. F. Tévedés Június 20-i számunkban Épül az új székház címmel fotó jelent meg. A képaláírás szövegében elírás történt. A létesítmény a Pest Megyei Közlekedésfelügyelőség székhaza lesz, amely a műszaki vizsgázásra és ügyintézésre, valamint a gépjárművezetőképzésre szolgál. Elméleti és gyakorlati szaktantermek is helyet kapnak az épületben. A tévedésért elnézést kérünk. Ceglédi szemtanú Aki szirénázott... 1984 szeptemberében a Ceglédi Kossuth Múzeum Turini Százas Küldöttség Baráti Köre által szervezett autóbusz-kiránduláson vettem részt a Felvidéken. Kassa utcáin járva egyik útitársammal beszélgettem, aki szerényen — mintegy mdllékesen — megjegyezte, hogy 1941-ben a bombázáskor ő szólaltatta meg a szirénákat, a légiriadót elrendelendő. Erről magnetofonfelvételt készítettem vele, melynek során elmondta idevonatkozó emlékeit; ennek lényegét röviden az alábbiakban közlöm a kassai bombázás 50. évfordulója alkalmából. (A közléshez hozzájárult, de neve mellőzését kérte, ezért nevezem F. P.-nek.) A Felvidék visszacsatolása után több intézményt telepítettek Kassára, például a hadtestparancsnokságot, a repülőakadémiát, a kereskedelmi főiskolát. A főiskola a Kovács utcában volt, a 26. szám alatt, közel a színházhoz; ennek volt a hallgatója F. P. is. 1941-től a háborús időkre tekintettel légószolgálat is volt szervezve, amelyet jórészt a főiskolai hallgatók láttak el. Mert az volt a szempont, hogy egyrészt megbízható emberek legyenek, másrészt, hogy ne kelljen fizetni ezért. Telefonon kapcsolatuk volt a csehekkel is, Eperjessel, ahol olyanok teljesítettek szolgálatot, akik tudtak magyarul is. Mivel a főiskolának kétszázhúsz hallgatója volt, aránylag ritkán került sor szolgálatra. A légószolgálat egy pincében volt, kapcsolókkal, telefonokkal stb. — Hogyan történt az ominózus kassai bombázás? — A légópincében nem lehetett hallani sem a repülőket, sem a bombázást. Amikor már leestek a bombák, akkor szóltak, hogy riasszunk! — Akkor ön volt szolgálatban? — Igen, de nem csak én. Már nem emlékszem, hogy kivel. — Telefonon szóltak oda? — Telefonon. A bombák — ott lent — nem hallatszottak nagyobbnak, mint mikor egy papírzacskó eldurran. — Mit mondtak a telefonba a katonai parancsnokságtól? — Hallottuk-e a durranást? Mondtuk, hogy hallottuk. Hát az a durranás bombázás volt — mondták, és hogy ezért rendeljük el a riadót! — És hogy történt a légiriadó elrendelése? — Meg kellett nyomni egy gombot, mire megszólaltak a szirénák. — Tehát akkor ön rendelte el a II. világháború első légiriadóját?! — Olyan értelemben, igen, hogy én nyomtam meg a gombot, szólaltattam meg a szirénákat. De tulajdonképpen egy ezredes vagy valaki más a hadtestparancsnokságtól, amely közel volt. — Mennyi ideig tartott a légiriadó? — Körülbelül háromnegyed óráig. — Utána egy másik gombot kellett megnyomni a lefújáshoz? — Igen, mert a lefújásnál egyenletesen, egy hangon kellett szólni a szirénáknak, míg a riadónál hullámzóan. — Gondolom, hogy elment megnézni a bombázás eredményét. — Másnap elmentem. Ez a bombázás megközelítően sem volt olyan nagy dolog, mint amilyet csináltak belőle. Végeredményben három bomba hullott; én mind a három helyet megnéztem. Egy leesett egy kuplerájra, ahol egy tizenhat éves gyerek meg egy ... olyan „hölgy” halt meg. Egy másik leesett a posta környékére, egy meg a kettő közt valahova. Ezek nem voltak nagy bombák, úgyhogy nem köllött volna olyan nagy ügyet... — Meg lehetett állapítani a repülők felségjelét? — Meg!(??) Határozottan állították ott, hogy németi??) felségjelű repülők voltak. Valójában honnan jöttek, merre mentek, azt nem tudták. — Mit szóltak az emberek, mit beszéltek az eseményről? — Az emberek nem beszéltek erről olyan sokat. Nem csináltak akkora haj- cihőt, mint az újságok. Az újságok először egyszerűen leközölték, hogy mi történt. Azután két-három nap múlva jöttek ide, hogy beléptünk a háborúba. A lakosság korábban megszokta a harci zajt, mert azelőtt is voltak harcok: harccal foglaltuk mi vissza Kárpátalját. Kárpátaljánál megindultak a harcok fölfelé, a magyar légi haderő bombázta Iglót, az iglói repülőteret; csakhogy a németek leállították a magyar előnyomulást. Ha nem állítják le, a magyar hadsereg elfoglalja az egész Kárpátalját. Egyébként a bombázáa utáni napon rögtön összecsomagoltam, és eljöttem haza Ceglédre. Lehet, hogy F. P. visszaemlékezései talán nem felelnek meg mindenben a történészek megállapításainak, de — mint szemtanú — ő így látta az eseményeket. Petrányi Ferenc CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munka» társ: Rozgonyi István. 9 Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400. & Telex: 220353. • Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig. szerda 10—17 óráig. Telefon: (2») 10-703.
