Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-01 / 152. szám
ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET GÖDÖLLŐN a harangszó (Folytatás az 1. oldalról.) rill, sehol egy transzparens. Egyszerűen azért vagyok itt, mert végre van Gödöllőn egy nívós, az egyetemi városhoz méltó kulturális esemény, a Kaláka zenél, érdekes emberek jöttek ide. Különben: a hallgatóim között az egyetemen van jó néhány orosz diák is. Andó Józsefné nyugdíjas a férjével, s négy unokája közül a legnagyobbal, az ötödikbe készülő Évivel jött: — Én pedig bizony szabadabbnak érzem magam, régebben a gyermekeimet félig titokban otthon kellett megkeresztelteim, most pedig itt ez az istentisztelet, főleg ez vonzott minket, ide. No és mit szól Roszik Gábor lelkész, országgyűlési képviselő, a szabadság napja egyik fő rendezője? — Elégedett vagyok, boldog. Gyűlnek az emberek, vannak már néhány ezren, jó a hangulat. Gondolom estére meghaladja majd a tízezret a résztvevők száma. Délután öt órakor a Magyar Virtuózok Kamarazenekar hangversenye kezdődött a gödöllői arborétumban, s este 8 órára népesült be ismét a színpad környéke a Grassalkovich-kaslély alsó parkjában. A gödöllői vasárnap csúcspontja a hálaadó ökumenikus istentisztelet és örömünnep vendégei között találkoztunk Habsburg Ottóval. a Páneurópai Unió elnökével. — Elnök úr, ön átélte az egész századot. Vajon mire számíthat hazánk a jövő században? — Magyarország jövője briliáns jövő lehet. Ha megtartjuk az optimizmusunkat, az akaratunkat, hogy dolgozzunk, hogy haladjunk, minden siker a miénk lesz. Mi átéltünk hallatlan helyzeteket, és én, aki láttam az ország történelmét évtizedeken át, mondhatom — hála 1956- nak — igen jó hírnevünk van a világban. Ez nem létezett azelőtt. A tömegben — amely ekkor lehetett már 8-10 ezres — Für Lajos honvédelmi miniszterrel is tudtunk pár szót váltani. — Hogyan érzi magát miniszter úr, ma, itt Gödöllőn? — Annyira különös érzés ez, mintha lebegnék, mintha nem is a földön lennék. Különleges, jó érzés ez a nap. De azért, ha az ember komolyan belegondol: akkor nemcsak egyfajta mámoros öröm fogja el, hanem hallatlan mértékű felelősség is, ami terhel bennünket, hogy mit kezdünk ezzel a szabadsággal. — Milyen változást hoz a mai nap a Magyar Honvédség számára? — Azt az egyszerű változást, hogy mától, sőt már húszadikától kezdve senki más nem garantálhatja a határok sérthetetlenségét, csak mi, magyarok. Ez óriási felelősség, talán nagyobb, mint miniszternek lenni. Az ökumenikus istentisztelet előtt a Galga menti falvak népviseletbe öltözött sereglete menetelt a színpadra. Pontban 8 órakor Hőseik Gábor meghúzta a harangot, majd száz másodpercnyi harangzúgás után — mely közben Szörényi Levente harangszignálját is hallhatta a meghatódott tömeg — a Szózat dallama töltötte be az Alsóparkot. Roszik Gábor cs Tőkés íjászló az istentisztelet előtti percekben Az istentisztelet során Tőkés László nagyváradi püspök is megosztotta gondolatait az ünneplőkkel, akik közül sokan gyertyát tartottak a kezükben. Elmondta, hogy nagy főfájást okozott neki megfogalmazni a határokon túl élő magyarként azokat a gondolatokat, melyeket Gödöllőn és az országban ' oly sokan hallgatnak. Nem csak Magyarországon volt ugyanakkor megszállás és feladatát megvalósíthatóvá tette az is, hogy a szabadság egy és oszthatatlan. Harmóniába olvad Magyarország, Közép-Európa és a világ szabadsága. Nagy dolog, hogy a szokástól eltérően önként vonult ki a szovjet hadsereg, ez távlatos példa lehet az egész világ számára. A magyar nemzet fontos feladatának nevezte a püspök a nyitottságot a jövő iránt és a szent elégedetlenséget annak érdekében, hogy felépüljön az a templom, mely életteret ad családnak és nagyobb közösségnek, s melynek élő kövei mi leszünk. Az istentiszteletet követően a Kőműves Kelemen, és az István, a király részleteiben gyönyörködhettek az ünnepség résztvevői. ★ Nemcsak Gödöllőn, de a megye más városaiban, településein is megünnepelték a magyar szabadság napját. CEGLÉDEN szombaton este a Szabadság téren gyűltek össze a város polgárai. Itt Mácz István polgármester mondott beszédet a pár száz résztvevő előtt. Egyebek mellett szólt arról, hogy rendkívüli dologról van szó, mivel a szabadság óriási feladatokat is jelent. Ezután már nem mondhatjuk, hogy bárminek mások az okai. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy nem eshetünk abba a szörnyű „történelmi játékba” sem, hogy a magyar a magyarnak lesz ellensége. A polgármester szerint a szabadság nem arra van, hogy gyűlöljünk, irigykedjünk, s az ember ellensége legyen a másiknak. Hanem, hogy felszabadujon szívünkben a szeretet, a szolidaritás, egymás segítése. A beszédet követően egy tál étellel, láttak vendégül mindenkit a rendezvény szervezői, majd utcabálra került sor. Ezután következett a fáklyás felvonulás, amelyet a református nagytemplomban ökumenikus istentisztelet követett. Pontban éjfélkor a város harangjainak zúgása hirdette a függetlenné válást. MONORON az MDF helyi szervezete hívta ünnepelni a népet a művelődési központba, abból az alkalomból, hogy nincs már szovjet katona az országban. De a nép nemigen ment. Meg is kapta érte a magáét a szónoktól, vagyis az MDF helyi csoportja elnökétől csakúgy, mint a körülbelül 40-50 íőnyi ünneplő közönség közül hozzászólóktól. Hogy közömbös ez a helyi nép. Meg szégyen-gvalázat, hogy csak ennyi ember jelent meg. Se a polgármester, de a képviselő-testület, se a pedagógusok — mondták. Akadt, aki megjegyezte: talán nem pártosan kellett volna szervezni az ünnepet. De a szónok megválaszolta: a helyi MDF mindenkit hívott. Ám Monor már csak ilyen. Erre épült az ünnepi beszéd egy része is, több, hatásos mondatot azzal a szónoki fordulattal indítva: „Monor az a város, ahol..." — és kiderült, hogy Monor egy rémes város, egy olyan önkormányzattal, amelyik keveset tesz, de mindenféléket megenged magának. Jelen volt a búcsúünnepen dr. Szabó Jván ország- gyűlési képviselő. „Szeresd ellenségeidet’’, ennek jegyében ünnepeljük ezt a napot — mondta egyebek között, s vigasztalta is a borús hangulatú résztvevőket: egynél azért többen vannak jelen, ami már biztató abból a szempontból, hogy át lehet menteni a szellemi értékeket. A kárpótlási törvényről esett szó ezek után, majd koszorú került az 56-os mártírok kopjafájához. Monor városa eközben élte a maga megszokott, hétköznapi életét, és nem ünnepelt. Ám ugyanabban az épületben, ahol most nem ünnepelt, hiába hívták, nemrégiben még zsúfolásig megtöltötte a színháztermet, amikor a veszélyeshulladék-égető városba telepítése ellen kellett harA könyvárusok itt talán jobb napot zártak, mint pesti kollégáik az aluljárókban (Erdősi Ágnes felvételei) Harangszó köszöntötte a szabadság napját colnia. Ügy, hogy az MDF feddő szavai tán nem veszik el az önbecsülését. Ha ünnepelni még nem is — harcolni jól tud. NAGYKÖRÖSÖN is már szombaton elkezdődtek a szabadság napi rendezvények. Délután juniálist rendeztek az egykor itt állomásozó szovjet csapatok hantházai volt lőszerellátó bázisán. Ez a terület egyébként a város része, s éppen ez adta az apropóját annak, hogy az emberek ellátogassanak az eddig szinte hermetikusan elzárt bázisra. A csaknem ezer látogató jelképesen szólva kétféle értelemben is „elfoglalta” a kaszárnyát. Egyfelől a szovjetektől foglalták vissza, másfelől Nagykőrös város számára a bürokratáktól. Ez utóbbi kapcsán a lassan és igen körülményesen dolgozó Kincstári Vagyonkezelő Szervezetről van szó, mivel a hasznosítás terve február óta csak a végső állami pecsétet várja. Vasárnap délben egyébként megszólalt a városban a református templom harangja, a szabadságot hirdetve. Ugyanakkor érdekes momentum, hogy az egykori szovjet emlékműről sem hiányzott a koszorú. VÁCOTT a székesegyház előtt összegyűlteket fanfárok hangja köszöntötte, majd három vallás lelkésze ökumenikus istentisztelet keretében avatta fel és áldotta meg a szabadságzászlót. Hirdesse a tiszta erkölcs szükségességét, hangsúlyozta az evangélikus lelkész, legyen a szabadság és a szeretet hirdetője, mondotta a katolikus egyház képviselője, ajándékozzon meg bennünket a belső szabadsággal is, hangzott az óhaj a református pap szájából. A Váci Városvédő és Városszépítő Egyesület által adományozott és megszentelt zásdót a Duna-partra vitték, s mielőtt felvonták volna a rúdra, Bartos Ferenc polgármester szólt az egybegyűltekhez. Arról beszélt, hogy ezért a pillanatért küzdöttek őseink Mohács óta, s most, a magyar nép legborzalmasabb évszázada végén, ujjonganunk kell, hogy végeszakadt a bolsevizmusnak. Nincs miért kishitűnek lennünk, fogunk tudni élni a szabadságunkkal, mondotta a többi között a város polgármestere. Az eseményről tudósítottak: Vasvári G. Pál, Balázs Gusztáv, Borgó János, Koblencz Zsuzsa, Fehér Ferenc, Ballai Ottó. Felvételeket készítette: Erdősi Agnes. hz idén még marad a küzdelem Kár lenne a málnáért- Végigjártuk az állomásokat. Érdeklődtünk, milyenek a 5 málna-, a bogyósgyümüitcs-termelök piaci esélyei. Szezon s és rajt előtt állnak az érdekeltek. Itt-ott már piros sze- 8 mek kandikálnak a bokrok közül. Megjelentek az át- ^ vevők táblái. A kilónkénti ár alig fedezi a termelési ^ költségeket. Ismét kopik a munkakedv, további nagy fo* § gaükozások várhalok ezen a nyáron is, hogy most már « végleg abbahagyják ezt a fáradságos vállalkozást. Lesz-e az idén málnacsata? Szervezettebb lesz-e az átvétel, gördülékenyebb-e az eszközökkel való ellátás, vagy megint a ládák, rekeszek beszerzésével duplázódik meg a szüretelők munkaideje? Mindezek olyan kérdések ma még, melyekkel együtt tehetjük fel a többit. Például azt, hogy a nemzetközi piacon jelentkező jugoszláv, lengyel, chilei és skót konkurensek kínálata évekig ellensúlyozhatja-e lehetőségeinket? Megtörheti vajon a zamatos ízű magyar gyümölcs hírnevét, hegemóniáját, vagy a jobb minőségű kínálattal visszaszerezhetjük a pozíciónkat? Dr. Pohánkovics István államtitkárral nemrég ezekről a kérdésekről beszélgettünk az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban. A németországi Mirelit Hamburg cégnél neki például azt mondták: a chileiek málnája jobban bírja a strapát, könnyebben szállítható. A régi típusú segítség valószínűleg nem várható. A feldolgozó, exportáló cégeket csak a saját szempontjaik, érdekeik vezérelhetik. Ha tehát beszerezték a maguk számára elegendő kontrngest, bizonyára nem kapnak központi telefont, hogy vegyék meg a földeken termett többletet. Az árat is aszerint szabják majd meg, s ha tehetik, nyomják majd le, ahogy a kínálat ezt lehetővé teszi számukra. Nem biztos azonban, hogy ami nekik előnyt hoz, ugyanazt a hatást váltja ki a gazdaság egészében. Az államtitkár úr szerint a Földművelésügyi Minisztériumban huszonhétmil- liárd forintot különítettek el arra a célra, hogy kritikus helyzetben kisegítsenek a bajból egyes csoportokat. Exporttámogatással, avatkozzanak közbe, kisebb részben a termelési, értékesítési zavarokat oldják fel. Ebben a körben és általánosságban tekintve tehát szüret előtt a málnaüliet- vényekre, annak a nézetnek lehettünk megismerői a minisztériumban, hogy a hűtőházakban megmaradó készletek mellett a be nem fogadható új termést talán szörpnek lehetne feldolgozni, s kisebb-nagyobb egységekben feldolgozó, tároló nagyüzemekhez társítva kellene folytatni a termelést. Ez egyelőre időtől és pénztől függ. amire a gyümölcs szemezgetése közben gondolhatnak a gazdák, de az idén már nem látnak hasznot az ötletből. Ugyanúgy, mint abból a felismerésből, hogy a külkereskedelmi cégek kényelmes magatartásán változtatni kell, egyik-másikuk kiiktatása sem ártana a hálózatból. Pohánkovics István meggyőződése, hogy a magyar málna kelendő és eladható, kár lenne azt a pár milliárdos bevételt kihagyni a számításból. Ezért kellene megjelenniük a piacszerzésben konkrétabban érdekelt üzletkötőknek — mondta ő —, mire a sorok írója a gazdák által létrehozott szövetséget bátorkodott megemlíteni. Társadalmi munkás vezetők viszik az ügyeket. Két-három fizetett menedzser sokat lendítene a dolgaikon, talán még a monopolcégeket is jobb belátásra bírhatnák, ha központi támogatásból meg tudnák fizetni a maguk embereit. Ez azonban szintén korai gondolat. Csak a jövőben éreztetheti hatását például a devizahitel olcsóbb kamatairól készülő tervezet, annak elősegítése, hogy maguk a gazdálkodószervezetek is hozzájuthassanak külföldi fizető eszközhöz. Az idén még marad az aprómunka, az évente ismétlődő bizonytalanság és küzdelem. Kovács T. István Közöny? Hetek óta virít az aluljáró falán a fekete (olaj?)- festékkel odapingált hatalmas horogkereszt. Azzal szemben a volt náci vezért éltető mondatocska ... Valaki (valakik?), szinte mértani pontossággal rajzolták meg az átjáró közepe táján. Elég feltűnő, bár más falfirkák is körbe veszik. Olyanok, hogy Kati szereti Jóskát, meg az, hogy a matektanár tűnjön el az iskolából... Gyerekek műve? Ez is elképzelhető. Meg az is, hogy ahhoz a bizonyos jelhez és kísérő szövegéhez semmi köze a gyerekeknek. Megfigyeltem a2 aluljárón áthaladó embereket. Mindenki másképp reagál a látványra; akad, aki szemérmesen lehajtja a fejét, a másik arcán döbbenet vagy félelem. A harmadik tán észre sem veszi, a negyedik kínosan V'gyorog, a következő megvonja a vállát. Ilyen közönyösek lettek az emberek? Ennyire belefáradtak a napi politikába vagy a saját hétköznapi életükbe? Talán már nem is értik, hogy mi történik körülöttük? Bizonyára sokan tudnának ezekre) beszélni. Pedig, szinte már fölösleges es közhelynek számít, ha á növekvő terheket emlegetjük. Mert, hogy ettől semmi sem változik meg. Az emberek többsége csendben teszi a dolgát, s nem i= igazán érti a hangosan politizáló kisebbséget. Már a „nagy” dolgok sem mozgatják meg a tömegeket. Itt van például a legutóbbi vasárnap. A fővárosból kivezető utakon ezen a hét végén is éppen annyi autós igyekezett a nyaralójába, vagy a telkére mint máskor. Pedig szombaton és vasárnap számtalan helyen voltak szabadságnapi rendezvények — a vártnál kevesebb résztvevővel... Nos, mit tehetünk ehhez hozzá? Tán csak any- nyit, hogy már a jókedv sem a régi. Meg a szemérmesség és a félelmek sem. Nagyapáink és nagy any á'nk ifjúkori fájdalmait lassan elfeledi mindenki. Hisz az a bizonyos jel fenyegető feketeségével ott van még most is az aluljáró falán ... Cs. J. ____________________________________________i.. ■ - smr
