Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-12 / 162. szám
Merénylet Cossiga ellen Budapesten? Még esek kísérlet sem veit Qfven szakértő datgossSir a programom Pozsgay: Őszre megérnek a feltételek Spanyol célpontok Pokolgép robbant Százezer márka értékű anyagi kár keletkezett a müncheni spanyol főkonzulátus épületében, miután csütörtökre virradó éjszaka lokolgép robbant az épületbe vezető lépcsőnél. A detonáció hatalmas lyukat vágott a falban, s egy ott lakó tisztviselőt halláskárosodással kórházba kellett szállítani. A müncheni robbanással szinte azonos időben a Düsseldorfban lévő spanyol főkonzulátus falait is rnegi emegtette egy felrobbant pokolgép. Ä kórógyiak csütörtök reggel, minden híresztelés ellenére, hozzákezdtek az őszi árpa betakarításához, már a második éjszaka mindenféle incidens nélkül telt el a mintegy 900 fős lélekszámú településen, ahol körülbelül 800 magyar él. Bagi Gábor zágrábi magyar főkonzul arról tájékoztatta az MTI belgrádi irodáját, hogy legutóbb csütörtökön beszélt a kó- rógyi önkormányzattal, éppen akkor, amikor Vinkov- ci felől megérkezett a friss kenyér azon az úton, amely soha nem volt lezárva. Más hírforrások sem erősítették meg az utóbbi két napban a Magyar Televíziónak azt a hírét, hogy Kórógyot csetnik csapatok vették volna körül, követelve a fegyverek kiadását. A zágrábi magyar főkonzulátus a Magyar Televízióban kedden este elhangzott értesülést követően már szerdán felvette a kapcsolatot a kórógyi önkormányÉkszervásár Monoron az Arany Forrás Üzletház Kft. ajándékrészlegében,. július 16-ótól augusztus 20-áIg. 22 karátos arannyol bevont angol ékszereket ajánlunk, nagy választékban, 5 évi garanciával. 30%-os árengedménnyel kínálunk 18 karátos arannyal bevont, méteres metáll-láncokat, 32-féle fazonban. Keressen fel bennünket, garantáltan jó minőségű termékekkel és udvarias kiszolgálással várjuk Önt. 2 Francesco Cossiga köz- társasági elnök ellen budapesti látogatása alatt merényletet kíséreltek meg — állította csütörtökön reggel az olasz rádió. Franco Bucarelli, a rádió kiküldött tudósítója, aki az államfői látogatásról tudósított, azt állította, hogy szombaton, a látogatás első napján estefelé Francesco Cossigát könnyebb rosszul- lét környékezte. Az elnök orvosa tagadta, hogy bármi ilyesmi történt volna, zattal. Kel József már szerda reggel arról tájékoztatta a magyar külképviseletet, hogy kedden késő este óta megszűntek a falu irányába leadott lövések. ☆ Ojabb lövöldözések voltak csütörtökre virradóra Kelet-Szlavóniában. A Tanjug hírügynökség jelentése szerint a szórványos lövöldözések csütörtök reggel is folytatódtak, amely azt bizonyítja, hogy ezen a vidéken teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a Brionin elért megállapodást a hadiösvényre lépett csoportok. Lövöldözések voltak és robbanások hallatszottak Eszék és Tenja falu vidékén, a mirkovei, a vinkov- ci, a borovói és a vukovári járásban. Nem hivatalos értesülések szerint a horvát belügyminisztérium alakulatai, a horvát nemzeti gárda és a szerb fegyveresek közötti összecsapásoknak sebesültjei vannak. Tiltakozók Bősnél Megegyeznek vagy sem? Szlovákiában a hősi erőmű körtvélyesi gátján hetedik napja tart a nemzetközi összetételű környezetvédelmi csoport tiltakozó akciója. Céljuk, hogy megakadályozzák az építkezés egyoldalú üzembe helyezését, illetve a felvízcsatorna fel- töltését. Viliam Jámbor szlovák erdő- és vízgazdálkodási miniszterhelyettes, Dominic Kocinger, az építkezés csehszlovák kormánybiztosa, valamint Július Binder, a vízgazdálkodási építővállalat igazgatója csütörtökön a késő délelőtti órákban a helyszínen meglátogatták az erőmű ellen tiltakozó környezetvédőket, és egyezséget ajánlottak fel. Ennek lényege: ha azonnal abbahagyják az akciójukat, a szlovák kormány hajlandó őket fogadni, és tárgyalni velük. ugyanakkor a tudósító „szokatlan idegességet és élénkséget" tapasztalt az államfő környezetében. Később olyan értesüléshez jutott a tudósító, hogy az étteremben — ahova a hivatalos program után beért az elnök — „Francesco Cossiga érkezése előtt robbanószerkezetet hatástalanítottak". ★ — Nem igaz, hogy Francesco Cossiga olasz köz- társasági elnök magyarországi látogatása alatt merényletet ■ kíséreltek meg ellene — erősítette meg az országos rendőr-főkapitányság sajtóirodája. A római keltezésű hír alapja, hogy július 7-én reggel, Cossiga elnök koszorúzási programja előtt a rendőri ezred munkatársai átvizsgálták az Új köztemető 301-es parcelláját. Az egyik tűzszerész járőr ott lévő kőtömbben fúrólyukat, s abban két elektromos gyutacsvezetéket talált, amelyek a kőbányában történt robbantás után maradtak benne. A lyukban robbanóanyagot, robbanószerkezetet azonban nem találtak a tűzszerészek. Az olasz belügyminisztérium nyomozócsoportja valóban felvette a kapcsolatot a magyar rendőri vezetéssel, de nekik sem tudtak mást mondani, mint azt, hogy nem kíséreltek meg merényletet elnökük ellen. Így tehát a magyar rendőrség nem is folytat vizsgálatot, nyomozást ez ügyben. A miniszterelnöki kabinetirodától szerzett csütörtök esti MTI-értesülés szerint a magyar kormányfő bonni villámlátogatása után kapta kézbe Julio Andreotti miniszterelnök üzenetét, amelyben köszönetét fejezte ki Antall József miniszterelnök úrnak a gyors és hatékony vizsgálatért, valamint a magyar biztonsági szervele készséges együttműködéséért. KOHL KANCELLÁR azt mondta a tavalyi választási hadjárat hevében, hogy senkinek sem lesz rosszabb a sora az új egységes Németországban, s nem emelnek adókat sem. Ezután jó félévig nem vállalkozott arra, hogy a keleti tartományokba utazzon. S amikor sor került egy ilyen látogatásra feldühödött, többezres tömegek olvasták fejére nem teljesítette ígéretét, és tojásokkal dobálták meg. Németország nyugati részében pedig zokon vették, hogy 7,5 százalékos adótöbbletet kellett fizetniük, s „hazugsággal” vádolták a kancellárt. A hivatalos magyarázatok arról, hogy miért történt változás az elképzelésekhez képest, sok választópolgárt meggyőztek. Valóban nem lehetett előrelátni, hogy Bonnak 11 milliárd dolláros számlát nyújtanak be azért, hogy így pótolja öbölháborúbeli katonai részvételét, amelyet alkotmánya lehetetlenné tett. Azt sem lehetett előrelátni, hogy a kormány által felajánlott 58 milliárd dolláros program a keleti területek fellendítésére kevésnek bizonyul majd, mivel a volt NDK gazdasági helyzetét hiteles adatok hiányában nem tudták korábban felmérni. Honecker még uralma idején, azt állította, hogy az NDK a világ első tíz gazdasági hatalma között foglal helyet, s 1985-ben még a CIA (az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség) is a keletnémet ipari termelést 2 százalékkal az akkori nyugat-német fölé értékelte. Több mint hat hét telt el a Nemzeti Demokrata Szövetség zászlóbontása óta, de ez idő alatt igen keveset lehetett hallani az új mozgalomról. Mi az oka a hallgatásnak? Valami nem úgy sikerült, vagy minden megy a maga útján? — tettük fel a kérdést Pozsgay Imre független képviselőnek, az NDSZ egyik alapítójának. — A dolgok rendben mennek, mégis van sajátos oka annak, hogy ezzel a módszerrel dolgozunk. Hangoskodó és rivalgó alak elég van most a magyar közéletben. Mi már a mozgalom zászlóbontásakor jeleztük, hogy minden szélsőségtől és hangoskodó megnyilvánulástól elhatároljuk magunkat, s szívós szakértői munkára, valamint a közvéleményre építő programelőkészítést szeretnénk folytatni. Ennek megfelelően a tagtoborzás se a látványosságok világában zajlik, hanem szolid, kimért módszerekkel, főleg önkéntes jelentkezés alapján. Nagyobb lendületet akkor tudunk majd adni a tagtoborzásnak, ha a program elkészül és ha az alapszabályt és a programot jóváhagyó közgyűlést szeptember végén meg tudjuk szervezni. Ugyanakkor különösebb zaj nélkül mintegy ötven szakértő dolgozik a program kidolgozásán, A belső szakmai vitáik már lezajlottak, július végén szeretnénk egy újabbat tartani a szerkesztés megkezdése előtt. □ Mindemellett egy mozgalom tömegek nélkül nem lehet igazán jelentöségtelBonn az egyesítés előestéjén már reálisabb információkat szerzett, s a termelékenységi mutatót az akkori NDK-ban a nyugatnémet felére becsülte. A gazdasági unió óta azonban megtudták, hogy ez az arány mindössze 25 százalékos ... S ha ehhez hozzávesszük, hogy a volt NDK exportjának mintegy negyven százaléka a szovjet piacra irányult, s a KGST összeomlott, teljessé válik, tz az amúgy is sötét kép. A vélemények azonban az egységes Németországban is megoszlanak arról, hogy mikor következik be döntő változás, s mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a keleti tartományok elérjék a Nyugat gazdasági szintjét, s általában mit jelent majd ez az egész felzárkóztatási program a gazdaság egészére. Albrecht, az Ipari és Kereskedelmi Kamara közgazdásza így értékelte a helyzetet: „A múlt esztendő a jó hírek éve volt, az idei pedig a rossz híreké lesz. Az elkövetkező év ismét a jó hírek esztendőjévé válik majd. Akkor ősztől kezdve, már fellendülés jeleit láthatjuk, és a dolgok napról jes. A szervezés folyik, de lassan. Hány tagja lehet most az NDSZ-nek? — Utolsó regisztrált adatunk hetekkel ezelőtt ezer volt. Most ezer és kétezer közötti tartományban lehetünk, de biztató és a növekvő lendületre utal, hogy szaporodik a levelek és jelentkezések száma. Az új belépők maguk is a toborzók sarába állnak. Míg az alapító tagság elsősorban a magyar szellemi életet reprezentálta, jelenlegi tagságunk már minden szociális csoportból jelzi az étkezőket. □ Vannak-e a mozgalomnak vidéki szervezetei, milyen területeken erős az NDSZ? — Azt mondhatom, hogy az erős területek azok, amelyekre a mozgalom szervezői és elindítói személyesen is eljutottak. Elsők között jeleztük annak idején a csongrádi, a szegedi, a tiszadobi szervezetek megalakítását.' Azóta jelezték Kaposvárról, Győrből, hogy önálló szervezet létrehozására készülnek. A következő célunk az, hogy a megyeszékhelyeken önálló szervezeteink legyenek, és már most azon törjük a fejünket, hogyan lehetne elkerülni azt a magatartást, mely minden politikai szervezetet veszélybe sodor, tudniillik, hogy a tagság csak arra kell, hogy valóban mozgalmat csináljon és megvalósítsa annak céljait. □ Mit szóltak az új országos mozgalom megalakulásához a volt elvbarátok? napra, hétről hétre javulnak.” A Time című amerikai hetilap a német gazdaság helyzetével foglalkozó cikkében arról ír, hogy nem is olyan régen német politikusok két-három évben szabták meg azt az időszakot, amikor az egykori NDK és az NSZK között eltűnik majd a gazdasági 'szalcadék. Az idén tavasszal — mutat rá a hetilap — már négy-öt évben határozták meg ezt. Lutz Hoffmann, a berlini Gazdasági Kutató Intézet igazgatója egy évtizedben jelöli meg ezt az időszakot. A neves szakember így érvel: „Az egy dolgozóra eső tőkeállomány keleten csak 60 ezer dollár, amíg ugyanez nyugaton 205 ezer dollár. Így úgy becsülhetjük, hogy 705 milliárd dollárnyi beruházásra lesz szükség, hogy a kelet felzárkózzon nyugathoz. Ezt pedig tíznél kevesebb esztendő alatt nem lehet végrehajtani.” Adódhatnak azonban más tényezők is. Hiszen, aki 1945—46-ban Németország nyugati részének kiégett gyárait látta, hogyan jósolhatta volna meg, hogy ugyanitt néhány évtized múltán már Európa gaz— A megalakulás bejelentése után voltak súrlódások a Parlamentben, azóta azonban azok is lehig- gadtak, akik valamiféle frakciószervezés, vagy egyéb mozgósítás veszélyét látták fellépésemben. Nem a mozgalom nevében és nem valamiféle frakció érr deliében teszem a parlamentben, amit teszek, hanem független képviselői minőségemben. Más kérdés, hogy ez a helyzet nem tartható tovább, mert előbb-utóbb a mozgalom megnyilatkozását is várják a parlamenti színtéren. Ehhez azt hiszem az őszre érnek meg a feltételek, de akkor sem frakciószervezéssel, hanem elvi állásfoglalások kinyilvánításában. □ Kik azok az emberek, akik az NDSZ programján dolgoznak? — A jogi, közjogi és törvényelőkészítő program- csoport munkáját Kukorelli István államjogász és alkotmányjogász irányítja, a szociálpolitikai programot Gidai Erzsébet, a környezetvédelmi ügyeket Gánti Tibor akadémikus készíti elő. Az egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseink kidolgozásában jó néhány orvos is részt vesz. Emellett igénybe akarjuk venni különféle működő intézetek és intézmények szolgáltatásait is. Profi társadalom- kutató és gazdaságkutató és közvéleménykutató szervezetek ezek, amelyek segítségével a mozgalom profizmusát legalább olyan szintre kívánjuk emelni, dasági szuperhatalmát találja az odalátogató? Az EK 1993 elejére tervezett integrációjának motorja az egységes Németország, s az egykori NDK a volt bonni állammal együtt kerül e szorosabb szövetségbe. Ennek előnyei nyilván visz- szahatnak reá, s elősegítik gyorsabb felzárkózását. Úgyhogy meglehetősen magányosnak lehet tartani Meinhard Miegeit, a bonni Gazdasági és Szociális Kutató Intézet igazgatóját azzal a véleményével, hogy az évtized hátralévő részében Németország kevésbé jelentős szerepet játszik Nyugaton és Keleten egyaránt. A professzor e pesszimista nézetét arra alapozza, hogy szerinte Németország nem lesz abban a helyzetben, hogy pénzt kölcsönözhessen. A világnak egy ideig tudomásul kell vennie, hogy Németország nélkül zajlanak az események — véli Miegei. A FRANCIAK ÉS AZ ANGOLOK viszont másként vélekednek, s a Time már idézett cikke szerint az a nézetük, hogy Németország szerepe változatlan lesz, különösen Kelet-Európa gazdasági átalakításának segítésében. Sőt attól tartanak, hogy a ma 80 millió lakosú ország túlsúlya a kontinensen rendkívül megnövekszik. Raymond Soubie, a párizsi Sorbonne egyetem professzora azt jósolja, hogy az ezredfordulóra Németország össznemze- ti terméke egyenlő lesz Franciaország és Anglia együttes hányadával. Arkus István (Vége) Külföldi események *| egy mondofban «L'IW — W ......................................................................... II" I II« A kínai kormány csütörtökön hivatalosan figyelmeztette a Szovjetuniót, hogy tűrhetetlennek tartaná, ha a moszkvai látogatáson tartózkodó dalai lámával a szovjet kormány hivatalosan is kapcsolatba lépne. A A KGB áll a vilniusi televízió épülete ellen elkövetett januári, tizenhárom polgár életét követelő támadás mögött — állította Jurij Scsekoesihin szovjet parlamenti képviselő a Lityeratumaja Gazeta című hetilapnak. A A lengyel parlament alsóháza tegnap immár tizedik ülését szentelte a választójogi törvénynek: ezúttal Lech Walesa államfő saját törvényjavaslatának, amelyet 222 szavazattal 102 ellenében elvetett. A Mongóliában tegnap színpompás karnevál kezdődött a kommunista forradalom 70. évfordulója tiszteletére. Kórógyon aratnak A brionime ellenére — ha ti fösvényen mint társadalmi aktivitását. B. I*. Németországi hétköznapok (3.) M ezreáfcrdulóra tekintenek