Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-28 / 123. szám

fiz a legfontosabb, ami nincs benne Feszült légkör az RMDSZ kongresszusán Az otthonmaradás fő biztosítéka Domokos Gézát válasz­tották meg az RMDSZ va­sárnap véget ért 2. kong­resszusán a szövetség elnö­kének az elkövetkező két évre. A mérsékelt szárny vezéregyénisége szoros versenyben, mindössze hat szavazattal előzte meg a radikális szárny jelöltjét, Szőcs Géza eddigi főtitkárt, akit ugyanakkor a második legfontosabb tisztségbe választottak, ő lett a szö­vetség politikai alelnöke. A másik aielnők a társada­lomszervezési kérdésekkel foglalkozó, ugyancsak a ra­dikális táborból került ki Kolumbán Gábor szemé­lyében. Az elnökség további 8 tagjának többsége ugyan­csak radikális. A feszült légkörben, az éjszakai órákba nyúló ügy­rendi vitákban és fordula­tokban bővelkedő válasz­tási procedúra során Szőcs Géza elutasította jelölését az elnöki posztra. Tőkés László azonban bejelentet­te, hogy lemond a kong­resszuson az RMDSZ kül­képviseleti jogával is felru­házott tiszteletbeli elnöki tisztéről, ha a vezetésben nem lesz radikális ellen­súlya Domokos Gézának, akinek érdemeit ugyan el­ismeri, de a szövetségtől radikálisabb politizálást vár, s ezért javasolja mégis Szőcs Géza jelölését. Szőcs Géza szünetet kért, hogy konzultáljon az őt ha­tározottan támogató és a szakítást sem kizáró ma­gyar ifjúsági szervezetek szövetségének (MISZSZ) küldötteivel, majd a szövet­ség egybetartásának érde­kével indokolva fogadta el a jelölését. A kongresszus elfogadta a szövetség új programját és új alapszabályzatát, amely lehetőséget teremt a feladatkörök pontos elha­tárolására és kiépítésére. Az RMDSZ a továbbiakban mint öntevékeny szerveze­tek koalíció kíván működ­ni, megerősítvén a szövetsé­gen belül létező pluraliz­must. Az RMDSZ kongresszu­sa az új program és alap- szabályzat elfogadása mel­lett több fontos határozatot hozott, támogatja a temes­vári forradalom folytonos­ságának szellemében Clau­dio Iordache temesvári kép­viselő indítványát a Secu- ritate-dossziék megvizs­gálására, és szükségesnek tartja kiterjeszteni a ro­mániai magyarság tisztség- viselőire. Az RMDSZ határozata le­szögezi, hogy a romániai magyarság létkérdésének tartja az anyanyelvi okta­tás minden szintű biztosí­tását, halaszthatatlannak tekinti a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem újrain­dítását. Ennek érdekében minden bel- és külföldi té­nyező hatásos támogatását kéri, mert a magyar egye­tem léte és működése a ro­mániai magyar ifjúság ott­honmaradásának egyik leg­főbb biztosítéka lehet. Az RMDSZ az egész ország né­pének közös érdekében sürgeti a helyhatósági vá­lasztások mihamarabbi ki­írását, ezzel is felvéve a küzdelmet a visszarendező­dés ellen. Két vagy három magyar áldoza t Tűzísóvakéntzuhant le A thaiföldi hatóságok közlése szerint nem talál­tak túlélőt a mentőbrigá­dok abban a körzetben, ahol vasárnap éjjel lezu­hant a Lauda-Air Boeing— 767-es repülőgépe, és így fé­lő, hogy a gép mind a 223 utasa életét vesztette. A Lauda légitársaság közlése szerint az áldozatok között két magyar állampolgár is van. A Lauda-Air hétfő esti közleménye szerint a sze­rencsétlenségnek 83 oszt­rák esett áldozatul, köztük a személyzet kilenc tagja. A pilóta amerikai állampol­gár volt. Az utaslista sze­rint 52 hongkongi, 39 thai­földi, tíz olasz, hét svájci, hat kínai, négy német, há­rom-három jugoszláv, por­tugál és tajvani, két-két magyar, brit, amerikai és fülöp-szigeteki, illetve egy- egy lengyel, török, brazil és ausztrál tartózkodott a fe­délzeten. A , thaiföldi hatóságok közlése szerint rábukkan­tak a fekete dobozra, amely a repülés adatait, köztük a személyzet és a földi irá­nyítótorony közötti üze­netváltásokat tartalmazza. A mentőalakulatok eddig 120 utas holttestét találták meg. A gép roncsai és az áldozatok földi maradvá­nyai 3-5 kilométeres kör­zetben szóródtak szét. Szemtanúk szerint a gép tűzcsóvaként zuhant le. A bangkoki repülőtéri ha­tóságok hétfőn úgy foglal­tak állást: elégséges volt a biztonsági ellenőrzés ahhoz, hogy senki ne tudjon po­kolgépet felcsempészni a fedélzetre. Lapzártánkkor érkezett: Már bizonyos, hogy volt magyar utas a Thaiföldön szerencsét­lenül járt gép fedélzetén. Az MTI Külügyminisztériumtól kapott értesülése szerint a bangkoki repülőtéri hatóságok közölték az ottani magyar nagykövetséggel: a gépre Bangkokban felszállt utasok között egy magyar állampol­gár bizonyosan volt. A hírt részben megerősítette a bécsi magyar nagykövetség konzuli osztálya, amely azt jelezte a Külügyminisztériumnak, hogy a Lauda-Air központjától szer­zett tájékoztatás szeriiiut há­rom magyar nevű állampolgár foglalt helyet a járatra. Azt azonban, hogy valamennyien felszálltak-e a gépre, még nem tudni bizonyosan. A bang­koki nagykövetség ezután to­vábbi információkat szerzett a magyar nevű utasokról. Esze­rint egy házaspárról van szó: a férfi ausztrál állampolgár, az asszony pedig magyar. A har­madik személy kilétéről eddig nem közöltek adatokat. Elsöprő győzelem Elsöprő győzelmet aratott Zviad Gamszahurdia a va­sárnapi grúziai elnökvá­lasztásokon. Nem végleges adatok szerint a grúz vá­lasztók 87 százaléka szava­zott a Szovjetuniótól való függetlenséget zászlajára tűző politikusra. Gamsza- hurdia fő ellenfele, Vale­rian Advadze közgazdász­ra a szavazók mindössze 6 százaléka adta voksát. Egymásra mutogatás Jugoszláviában Kiutat keresnek Újabb ülésre hívták ösz- sze keddre a jugoszláv ál- lamelnökséget, hogy meg­próbáljon kiutat találni a tíz napja húzódó elnökségi válságból — jelentette hét­főn a Tanjug hírügynökség. Egyelőre nincs hír arról, hogy a Stipe Mesic elnök­ké választását támogató négy országrész irányítói elfogadják-e a meghívást, amelyet a horvát politikus megválasztását ellenző négy szerbpárti vezető küldött. Warren Zimmermann, az Egyesült Államok belgrá­di nagykövete hétfőn nyi­latkozatban ismételte meg az amerikai külügyminisz­térium állásfoglalását, amely a marxista irányítás alatt álló Szerbiát tette fe­lelőssé a jugoszláv válsá­gért, de elvetette a szlovén és horvát elszakadási tö­rekvéseket is. A diplomata visszautasította azokat a szerb állításokat, hogy Washington legutóbbi lé­péseivel a jugoszláv bel- ügyekbe avatkozott volna, s hangoztatta, hogy az embe­ri jogok olyan durva meg­sértése, mint Koszovóban, nemzetközi ügy. Dragutin Zelenovics, a Szerb Köztársaság minisz­terelnöke, a belgrádi Poli­tika hasábjain alaptalan­nak nevezte azokat a váda­kat, hogy Szerbia bolsevik állam lenne. Azt fejtegette, hogy a köztársaságban „mindig létezett ép létezni is fog a politikai pluraliz­mus” és a szerb alkotmány garantálja az összes embe­ri és polgári jogokat, bele­értve a Koszovóban élő albánok kisebbségi jogait is. A kormányfő elmondta azt is, hogy javasolni fogja a parlamentnek: Szerbiá­ban mindaddig ne alkal­mazzák a szövetségi törvé­nyeket. amíg Ante Marko- vics szövetségi kormánya meg nem változtatja inflá­cióellenes programját, vagy le nem mond. Ugyanakkor jugoszláv sajtókommentá- rokból az tűnik ki, hogy bár kampány folyik a szö­vetségi kormány kiiktaiíásá- ra, Szlovénia védelmi és bel­ügyminisztere hétfőn ki­adott közös nyilatkozatá­ban azt a vádat emelte a szövetségi hadsereg ellen, hogy minden eszközzel igyekszik akadályozni a tagköztársaság független­ségi folyamatának kitelje­sedését. A nyilatkozat sze­rint a hadsereg provokálta ki azt a konfliktust is, amelynek Mariborban pén­tek este egy ember áldoza­tul esett. Janez Jansa szlo­vén védelmi miniszter nyílt táviratban szólította fel a hadsereg illetékes parancs­nokságát arra, hogy ne tartsák meg a légierőnek és a légvédelemnek a köz­társaság területe felett ter­vezett hadgyakorlatát. Elszállították Qs Elszállították hétfőn a Radzsiv Gandhi hamvait tartalmazó urnákat Alla- habádba, India egyik leg­szentebbnek tartott helyére. A hamvakat tartalmazó ur­nát a néhai indiai politikus családja, barátai és pártjá­nak vezetői is elkísérték. Ezt megelőzően Rahul Gandhi több, apja földi ma­radványait tartalmazó ur­nát nyújtott át India ösz­szes állama képviselőinek, akik azokat az ország kü­lönböző szent helyeihez vi­szik. A hamvakat Rahul Gandhi gyűjtötte össze va­sárnap. A maradványok arra a területre kerülnek, ahol a szent folyónak tartott Gan- gesz és Dzsamuna a miti­kus Szaraszvati folyóba ömlik. Adós cégek abc-sorrendben A novemberben alakult, s főként idegenforgalmi ki­adványokkal foglalkozó Ga- laxia magánkiadó Adós cégek Magyarországon cím­mel havilap indítását ter­vezi. Októberben jelenik meg az első szám, majd minden hónapban közzé­teszik abc-sorrendben az adós cégek nevét, címét, bankszámlaszámát, a köve­telés összegét már ötezer forinttól, s a kiegyenlítési kísérletek számút. A Galaxia Kiadóház ügy­vezető igazgatója, Iklódi András lapunknak elmond­ta, hogy csak a hatvan na­pon túl tartozó cégekkel foglalkoznak, s a lapzárta előtti napokban mind az adósnak, mind a követelő­nek joga és lehetősége van, hogy töröltesse az adós ne­vét a katalógusból. Ezt azonban már csak a hitel átutalását igazoló bizony­lattal tehetik meg. Fölkerülni az adósok lis­tájára sokkal egyszerűbb. Tekintve, hogy az adósok neve, az adósság mértéke, pláne a bankszámlaszám az üzleti és banktitok körébe tartozik, tehát például a folyószámlákat kezelő pénz­intézetektől nem szerezhe­tők be, a katalógus szer­kesztősége a lehető legegy­szerűbb megoldást válasz­totta. A követelőktől kéri be az adatokat, s azoknak valódiságáért a felelősséget is rájuk hárítja. Egyetlen dolgot ellenőriznek a Ga- laxiánál: a követelők léte­ző jogi személyek-e. A kiadványt megrende­lésre küldik az előfizetők­nek, s a tegnap postázott toborzó tájékoztató leve­leket 34 ezer gazdálkodó szervezetnek küldte el a Ga­laxia. A havi katalógus éves előfizetési díja 18 ezer forint, utcán nem lehet majd hozzájutni. Az ügyve­zető igazgató szerint jó üz­letnek ígérkezik a lap, hi­szen, mint mondta, na­ponta köttetnek üzletek, amelyekhez nélkülözhetet­len adatok lesznek az adó­sok katalógusában. Megta­lálhatják benne ugyanis azt a banánhéjat, amelyen a kreatív, jól gazdálkodó cé­gek is el szoktak csúszni. Hogy mennyiben sérti a nyilvánosságra kerülés, te­hát a lap az üzleti titkot, az Alkotmányban is rögzí­tett jogot a jó hírhévhez, arra azt válaszolta Iklódi András, hogy csak addig ré­szesülhetnek ebben a véde­lemben a notórius adósok, a fizetésképtelenséggel küszködök, ameddig nem sértik mások szintén jogos érdekeit, üzleti jogait. En­nek fölülbírálására pedig a kiadó egyetlen embert, il­letve jogi személyt lát al­kalmasnak, magát a köve­telőt. A lista nyilvánosság­ra hozásával kapcsolatban pedig megjegyezte: a ki­adót nem lehet majd perel­ni, hiszen az adatok való­diságáért az adatszolgálta­tók vállalják a felelősséget, bár elismerte, hogy ezzel együtt nagy botrányoknak néznek elébe. Ezt vállalva azt a hasznot is remélik a kiadványtól, hogy rende­ződnek az évek óta egy­Agrárkonzultációs testü­let megalakítását határozta el a mezőgazdaságban mű­ködő 37 érdekvédelmi szer­vezet a Mezőgazdasági Szö­vetkezők és Termelők Or­szágos Szövetségének (MOSZ) kezdeményezésére. Az új tömörülés megala­kítását azért tartották idő­szerűnek az érdekvédelmi szervezetek — többek kö­zött a Magyar Kertészek Egyesülete (Kecel), a Gaz­datanács, a Parasztszövet­ség, a Gyümölcs Egyesü­lés, a Húscéh, a Hagyma Egyesülés, valamint a Sor­másnak tartozással sorban álló cégek üzleti ügyei, s fellendül a gazdasági élet. A maguk eszközeivel, a nyilvánosság erejével kí­vánnak ehhez hozzájárulni. Hogy nem áll-e a havi­lap indítása mögött az adó­hivatal, akár a társadalom- biztosítás, akár a bankok valamelyike a háttérben akár pénzzel, akár politi­kai, netán üzleti megfon­tolásból, arra a Galaxia ügyvezető igazgatója azt válaszolta, hogy a cég, il­letve a lap üzleti papírjai, engedélyei rendben vannak, megtekinthetők. De ha va­lakinek ez sem lenne elég bizonyíték, vegye figye­lembe, hogy a kiadvány legfontosabb információja az lesz, ami nem jelenik meg benne. Számításai sze­rint ugyanis a nyilvános­ságtól való félelem miatt alkudozások kezdődnek az adósok és a követelők kö­zött, s talán még lapzárta előtt sikerül megegyezniük. Amit sem a múlt rendszer „lapzártájának”, sem az új rendszer „lapinditásainak” nem sikerült elérnie. t és tenyésztők Egyesülete —, mivel úgy ítélték meg, jelenleg az egész magyar agrárágazat válságban van. Ebben a helyzetben pedig szükségesnek ítélték az ér­dekvédelemmel foglalkozók, hogy az ágazatot érintő legfontosabb kérdésekben keressék az együttműködés lehetőségeit. Az agrár konzultációs testület legfontosabb céljá­nak azt tekinti, hogy előse­gítse az agrárágazatok ki­vezetését a jelenlegi válsá­gos helyzetből. Válságban van az agrárágazat Kitapintható hamisítványok Ezrével futnak a lerobbant kocsik Szép, derűs reggel, a család napokig ezért Izgult. Ko­vács kitolat a garázsból, Kovácsné és a két gyerek bepa­kolnak. Aztán lr:l< ty a Baialon. Vagy a Börzsöny, netán a Dunakanyar. Hétvégén Kovácsok, Nagyok, Szabók szá­zai kelnek útra, pihenni, fürödni, kikapcsolódni. Kovácsék autója majdnem új, kétíves Trabant. És Ko­vács vigyáz is rá, akár a szemére. Lassan hajt, szinte poroszkál. Ráérnek. Fé»l órával előbb vagy később, oly mindegy. Hirtelen, szemből, feltűnik egy I.ada. Egy ko­csimat uzsálom. Jön, ereget, száztízaef. Élőbb még egye­nesen, aztán megvadul, át.vág a felezővonalon túlra. A szemközti sávba. Kovácsnak már nincs ideje sem fékez­ni, sem kitérni. A két kocsi frontálisain rohan egymásnak. A sebesség törvényeinek és az anyag sajátosságai­nak együttes eredménye­ként a Trabantból csak roncs marad. Benne négy halottal. A ladás megúsz- sza néhány zúzódással, s még napok múlva is csak azt ismétli: Érthetetlen! Frissen volt vizsgáztatva. Én nem tehetek az egész­ről! Az igazságügyi szakértő véleménye, a műszaki vizs­gálat teljességében mást mutat. A kormányrúd-ösz- szekötő rég megért a cseré­re, a lengők lötyögnek, a fékbetét kopott, a gumik avultak. De akkor hogyan és kik vizsgáztatták le a Ladát, a tragédia előtt két héttel? A fenti Trabant—Lada karambol fiktív eset, ám jó néhány hasonló történt az utóbbi időben műszaki meghibásodás miatt. Mos­tanában jóval több, mint öt-tíz évvel ezelőtt, s ez a szakértők szerint csak részben függ össze nemzeti autóparkunk elöregedésé­vel. Az üzemhibából bekö­vetkezett balesetek nagy többségét a felelőtlenség, a tudatosan elmulasztott ja­vítások, a műszaki bizton­ság előírásainak semmibe vevése okozza. S mindezt tetőzi egy újabb jelenség. Isienkísértés beülni A napokban közúti ellen­őrzésre leintettek a pad­kára. Felfigyeltem rá, hogy az egyik rendőr ujjbeggyel tapogatja-simogatja a for­galmi engedélybe beragasz­tott sorszámcsíkot, amely a vizsgáztatás érvényességét igazolja. — Ezt miért csi­nálja? — kérdeztem. — Mert ezrével hamisítják — okított ki az őrmester. — Az öné rendben van, de azért vigyázzon. Némely kocsi olyan lerobbant álla­potban közlekedik, hogy is­tenkísértés beleülni. Ezek­től kell a legjobban tartani, ugyanolyan veszélyesek másra, mint saját magukra. Klausz Károly rendőr fő­hadnagy, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság gaz­daságvédelmi osztálya ága­zatfelügyeleti alosztályának munkatársa ennél jóval többet mond el a hamisítá­si ügyről, ő érzékeltette az ebből adódó veszélyhelyze­teket a Trabant—Lada ka­rambol esetével. — Az őrmester nem túl­zott. Ezrével futnak az or­szágban olyan személy- és tehergépkocsik, amelyek legjobb esetben annyiból működőképesek, hogy pö­fög a motorjuk, forog a ke­rekük és működik a jelző- és világítórendszerük. Eze­ket a járműveket évek óta nem vizsgáztatták, a for­galmi engedélybe ragasz­tott vizsgáztatást igazoló csíkok vagy hamisítványok, vagy a százhalombattai és a szigetszentmiklósi autó­klubba való betörés „ered­ményei”. A járműtulajdonosok is két kategóriába tartoznak. Van, aki tudatosan közle­kedik hamis okmánnyal, van, akit átvertek. Viszont, ha bekövetkezik a ba.i, egy­formán felelnek. A jóhisze­műséget utólag nehéz iga-

Next

/
Thumbnails
Contents