Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
Eső ellen táblával? Figyelmet érdemlő újdonság az átalakított KRESZ- tábla, eső ellen kiváló védelmet nyújt. Csak ne váljon divattá (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Sétálóutca A városközpont közlekedésének megtárgyalása során hallatta hangját a Ceglédi Városvédő és Városszépítő Egyesület is. Egyetértenek a sétálóutca kialakításával, bár nem tartják a legfontosabb tennivalónak. Márkus János elnök úgy véli, hogy a végleges döntés előtt a feltételeket is meg kell teremteni. Ehhez az szükséges, hogy a rossz állapotban lévő Batthyány utca burkolatát rendbehozzák, illetve az Arany utca szilárd burkolatot kapjon. Emellett a nagy forgalmú Pesti út—Kossuth Ferenc út kereszteződésében, a városháza előtt jelzőlámpa felszerelését tartják kívánatosnak. Újfajta játék Töröm, viszem Mintha német földön járna az ember, pedig csak a Kossuth-gimnázium melletti újság-kioszkig kellett a nevezetes Walpurgis éjjelen menni. Csörömpölt azon a hajnalon oly sokadszor az üveg, ami 1553 forintot kóstált, máris lába kelt 4800 forint értékű újságnak. A nyomatékosítás kedvéért röviddel utána az eset megismétlődött, újabb tízezer forint értékű divatújság bánta a hívatlan látogató kotorászását. S valóban három a magyar igazság, mert azóta megvolt a harmadik is, kisebb üvegkárral járt a tettes, talán csak edzésben tartotta magát. Nyilvánvalóan a kérdések is adottak. Mikor kerül rács erre és a többi kioszk üvegére? Ha nem mindig haszon- szerzési céllal törik be az üveget, s a posta nem tud rácsot csináltatni, javaslom, tegyenek a kioszkok mellé üvegtáblát törés céljából, vagy másfajta dühöngő alkalmatosságot. Van-e ennek akadálya? Tudom, keserű kérdések ezek, de nem bántani, hanem végre megoldani, tettre ösztönözni szeretne. Talán lassan megszűnik az újságárúsítás Cegléden. Ki az, aki ilyen esetek után az árusítást vállalja? — id — Becsület — szavunkra Finnugar nyelv Kedves olvasó, ugye sajtóhibára gondol a fenti cím láttán? Ám az „ugor” helyett az „ugar” a szerző szándékos szóválasztása — egy mai nyelvi jelenség jelölésére. Mintha egy Ady-vers (A magyar Ugaron) képei ennek a lényegét is megmutatnák. A nyelvhasználat egyes területei „elvadult tájhoz” hasonlítanak. Mint például a közéleti, hivatalos érintkezés. A sűrű, a gondolatfénynek is szinte áthatolhatatlan mondatbozótokban „vad indák gyűrűznek körül”. Nemcsak a világos közlést nyeli el a buja szóburjánzás, hanem folyamatosan rabolja életünk kiegészíthetetlen kincsét, az időt is. Munkatársaimmal vizsgálatot végeztünk. Értekezletek, gyűlések, hozzászólások hangfelvételeit elemeztük. Kigyomláltuk a szövegekből a fölösleges, terjengős, üres járatú nyelvi elemeket. Kiderült: ha a beszélők fegyelmezetten és helyes (egyszerű) magyarsággal fogalmaztak volna, az összejövetel időtartama legalább a felére csökkent volna! S ez így már nem csupán nyelvi kérdés, hiszen a felszabaduló időben mindenki (társadalmi, gazdasági szempontból) hasznos munkáját végezhetné. Mert a szó — idő, az idő — pénz, s a pénz — (jó)lét. Ezt az összefüggést már veszélyes” (eszes) eleink is felismerték, s ekképpen adták hírül: Sok beszéd, szegénység; Ki sok szót ad, keveset segít; A beszéd megeszi a dolgot. Nem kéne ezt az ősi bölcsességet is „reprivatizálni”? Melyek a terjengősség, a körülményesség, a bürokratikus szövegpuífasztás legjellemzőbb nyelvi tünetei? A terpeszkedő kifejezésekben lustán nyújtózik a nehézkes gondolat. Például: kifejezést eszközöl, ellenőrzést gyakorol, gondoskodás történik, nem nyert elintézést. Két friss, helyi sajtópélda: „megjelölésre került”, „megrendezésre kerül”, A magyar nyelv alaptermészete az egyszerűség, a tömörség, tehát az a jobb nyelvi megoldás, amelyik rövidebb (ugyanannak a tartalomnak a kifejezésére). Különösen „finnugoros” az (egy!) igével történő közlés. Így az előbbi példák helyes magyarsággal: kifizet, ellenőriz, gondoskodik, nem intézték el; megjelöltük, megrendezzük. E nyelvi helytelenséget súlyosbítja az emberi, erkölcsi hiba. A sumákolás. Az énarcú felelősség elhárítása. A személytelenség. Ha rosszul került megjelölésre, ha nem nyert elintézést, — altkor ki jelölte meg rosszul, ki nem intézte el? Szót hallok, de embert nem látok — válaszol erre régi szólásunk. A szóbozótban elbújhat a felelős ... A szószaporítás egyéb esetei: Én a magam részéről azt javasolom helyesen: én azt javasolom), az idei évben (az idén), alternatív választás (csak választás, mert ez maga utal az alternatívákra, a lehetőségekre). Minek a célkitűzés, a kihangsúlyozás, amikor a cél a kitűzést, a hangsúlyoz a kiemelést már eleve tartalmazza? Figyeljék meg a szókígyó növekedését: a rendezvényen, a rendezvény keretében, a rendezvény keretén belül. Az egyetlen szó ugyanazt mondja, mint a három! Ez utóbbi persze „tekintélyesebb” — de csak a (nyelvileg is) kiszolgáltatottak előtt... „Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz” — idézem Petőfit. Ki most (és mindenkoron) a nép elé áll, az a néphez szóljon, a nép nyelvén. Ha ezt nem ismeri, tanulja meg! Ha nem tudja, hallgasson ! Mert — közmondásunk szerint — hosszú beszéd, rövid kolbász. Ami egyre rövidül manapság asztalunkon ... Költői Ádám Új gyár Cegléden, a Külső-Kátai úton új gyár épül. A német Laing cégcsoport a beruházásra mintegy 200 milliót forintot költ. Az üzletben japán és amerikai ügyfelek is érdekeltek. Áz 1981-ben megalakult Sphe- ro-Evig magyar—német vegyes vállalat jogutódja az üzemet november 15-én költözhető állapotban kívánja átvenni a kivitelező Gemép Kft.-től, amely a Kecskeméten székelő Du- tép-ből vált ki. A tervek szerint az első nagycsarnokot (mert később másik is épült) jövő év május elsején szeretnék átadni. A Törteli úti, jelenlegi üzemből — miként Laczkó János ügyvezető igazgatóhelyettes elmondotta — csak a gépek egyhar- madát viszik át. A kétharmada világszínvonalú Bosch- és Schenk-gyárt- mány lesz. A tervek szerint a termékválasztékot is bővíteni kívánják. c E 1 Xz/tMu XXXV. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1991. MÁJUS 25., SZOMBAT A segítségre most van szükség Isholwbövítés Az önkormányzati testület legutóbbi ülésén a Károlyi Mihály Kereskedelmi Szakközépiskola, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola tetőtér-beépítését tűzte napirendre. A hozzászólások sorát Fésűs Ferenc nyitotta. Leszögezte, a beruházás célszerűségét, nem vitatja. Amit nem tud az intézmény saját erőből finanszírozni, azt a képviselő-testület előlegezze meg. Viszont kíváncsi volt arra, hogy az iskola pénzmaradványának egy része hová lett. Nem lehetett volna-e a többi összeget is ide koncentrálni, ha már ennyire fontos a tetőtér-beépítés. Dr. Kispéter Zsolt afelől érdeklődött, hogy az önkormányzat ez évi költségvetéséből erre a kiadásra volt-e tervezve. Majd megjegyezte, egy becsült költség alapján nem hiszi, hogy felelősséggel lehet dönteni. A saját nevében visszautasította, hogy képviselőként kész tények elé állítsák. Akként vélekedett, hogy a dolgoknak fordítva kellett volna lezajlani. Először garantálni a tantermet, s utána felvenni kellő számú tanulót. Dr. Csáky András arra várt választ, mivel más településekről is vannak beiskolázások a ceglédi intézménybe, próbálnak-e a megvalósításhoz ezektől az önkormányzatoktól anyagi forrást szerezni. Bíró Sándor elmondotta, hogy az éves tervben nem tervezték ezt a feladatot. Az előkészítés jelenlegi szakaszában kiviteli tervek nincsenek. Amennyiben azok elkészülnek, akkor már jobban lehet kalkulálni. Annak híján, csak becsült összeggel tudnak számolni. Végezetül a pénzügyi vezető hozzáfűzte, hogyha a testület az előterjesztést elfogadja, a későbbiekben a normatív támogatásból jelentős bevétel ittmaradna< Koczka Kálmán rámutatott, egyszerűen lehetetlen, hogy valamivel csak akkor lehessen foglalkozni, amikor kiviteli tervek készülnek. A pénzügyi ellenőrző bizottság vizsgálta ennek a leendő beruházásnak a hátterét. Az a meggyőződés alakult ki, hogy az előterjesztés igen korrekt, s ezt a gondot viszonylag olcsón, gazdaságosan próbálja megoldani. Ezért a bizottság javasolja, hogy a testület tegye lehetővé a megvalósítást. Közben Kárteszi István arra volt kíváncsi, hogy a becsléshez képest magasabb lesz a beruházás költsége, akkor arányosan növekszik-e a teherviselés az iskola és az önkormányzat szempontjából. Vígh Ferenc, az intézmény igazgatója egyebek mellett szólt arról, hogy már a létesítmény tervezésekor felmerült, hogy kicsi lesz az épület a célokra. Ám az akkori pénzügyi helyzet ezt tette lehetővé. A tervező már az idő tájt gondolt a tetőtér esetleges későbbi beépítésére. Ezért most csupán ablakokat kell berakni, valamint a belső teret kialakítani. Ez mintegy kétszáz négyzetméter — négy tanterem. Az iskola valóban több tanulót vett fel, mint amennyit az épület elbírna. Ám az igényeket ki kell elégíteni. Rengeteg nyolcadikos gyerek van, s közülük sokan megfelelnek az elvárásoknak. Az igazgató a továbbiakTekintetek, mosolyok ban megemlítette, még tavaly ősszel sem látták, hogy a vállalkozóknak ekkora szüksége lesz tanulókra. Jelenleg is visznek szülők, gyerekek befogadó nyilatkozatokat, s a magánvállalkozók garantálják a gyakorlati hátteret. Vígh Ferenc rávilágított, próbáltak utánanézni terembérlésnek. Ez évente körülbelül egymillió forintot emésztene fel. Ez a megoldás mintegy száz diákot érintene. Ezek az órák nem lennének olyan hatékonyak mint az intézményben megtartottak. Az igazgató kihangsúlyozta, meg meri kockáztatni, hogy ez a beruházás egy fillérjébe nem kerül az ön- kormányzatnak — a fejkvótából megoldható. A végleges létszám alapján idejuttatott pénz lehetővé teszi azt is, hogy a tervezettnél még nagyobb összeg is futja erre a kivitelezésre. Giba István megjegyezte, a segítségre most van szükség. Mindenesetre ennyire kedvező iskolabővítési lehetőséget eleddig még nem tapasztalt. Végül is a testület huszonnégy igen szavazattal és két tartózkodással elfogadta az előterjesztést. F. F. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Szerencsevadászok Ötszörös forgalom A szerencsevadászok száma az utóbbi hetekben alaposan növekedett Cegléden — kaptuk a hírt Horváth Nagy Jánosnétól, a Szerencsejáték Rt. helyi totó-lottó irodája vezetőjétől. A lottó megnövekedett nyeremény- alapjának köszönhetően mostanában négyszer-öt- ször annyi szelvény fogy el, mint korábban. Olyanok is vásárolnak lottót, akik soha nem kisértették meg a szerencsét. A „mézesma,- dzag” a páratlan mennyiségű nyereményalap; ÚJSZILVÁSON Búcsú Újszilváson ezen a vasárnapon tartják a hagyományos pünkösd utáni búcsút. A községbeliek a környék lakóit is várják az egész napos mulatságra. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatárs : Rozgonyl István. 9 Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2101. Telefax és telefon: (20) M-400. • Telex: 226353. e Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon: (20) 10-763.