Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-25 / 121. szám

Érvek és ellenérvek Kell-e az égetőmű? Tisztelt Olvasó! Alábbi összeállításunk látszólag csak a monoltokat érdekelheti. Ez azonban el­hamarkodott ítélet, meri aki felfigyel a témára, és végiggondolja a lehetőségeket, mérlegeli az egy masni.'.; ellentmondó érdeket, az ráébred, hogy egyrészt a térség egészét érintő, másrészt már. a gondolat felvetésétől kezdve sok tanulságot ígérő folyamatról van szó. A konkrét kérdésben — laikusok lévén — mi nem kívánunk állást foglalni. A mellette vagy ellene kardoskodó szakem­berek feladata lesz, hogy így, vagy úgy meggyőzzék a közvéleményt. Mi ehhez mindkét felnek megadtuk a lehetőséget hasábjainkon, de nem zárkózunk cl az érzelmi alapon megfogalmazott olvasói levelek közlésétől sem. A puding próbája az evés. A demokratikus várospolitikai pró­bája — a jogok gyakorlása. XXXIII. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1991. MÁJUS 25., SZOMBAT A monori képviselő-testü­let közleménye: „A képvi­selő-testület előző ülésén tárgyalást kezdett a Kör­nyezetvédelmi Kft.-vel egy létesíte ndő kórházi hulla- dékégetöműről és hozzájá­rult az engedélyezési eljárás lefolytatásához. A testület a következő feltételeket szabta: a kft. az építkezést még a szükséges szakható­sági engedélyekkel sem kezdheti meg mindaddig, amíg a képviselőtestület a lakosság véleményének bir­tokában erről nem dönt. A kft. hiteles szakmai tájé­koztatást ad az önkormány­zat szakértőinek, bizottsá­gainak, valamint a lakos­ságnak. Ha a város hozzájárul az építkezéshez, ezt a kft. 5 százalék apportként ismeri el. amely azt jelenti, hogy a város kb. 10 millió Ft ér­tékben a vállalkozás tulaj­donosa lehet. A társaság felügyelőbizottságának ve­zetését egy helyi szakértő veheti át. Kérjük a Tisztelt Lakos­ságot, hogy a szervezett fó­rumokon jelenjenek meg, ahol a kft. vezetői válaszol­nak a felmerülő kérdések­re!" A témára reagáló állás­foglalás:” A Magyar De­mokrata Fórum monori szervezete 1991. 05. 21-én megtartott taggyűlésén az alábbi állásfoglalást fogadta el. Leghatározottabban til­takozunk a városunkban tervezett veszélyes hulla­dékégetőmű létesítése ellen. Haladéktalanul pártközi egyeztető tárgyalás megtar­tását kezdeményezzük a monori önkormányzati kén- viselő-testületben részt ve­vő politikai pártok részére. Az RIDF monori szervezete elnöksége.” Itt jegyezzük meg, hogy Sipos Istvántól, a kép­viselő-testület egyik MDF- es tagjától kapott tájékoz­tatás szerint az illetékes köztársasági megbízott a képviselő kérdésére tör­vénytelennek nevezte a tes­tületnek a lapunk május 4.-i számában leírt módon — született döntéséi.) Nyilatkozott a témáról lapunknak — dr. llados Mária polgármester tájékoz­tatása alapján — Ernst Kul- mann, az ausztriai Oberpu- lendorf polgármestere. Az ő véleménye azért is érdekes, mert körülbelül húsz éve az ebben a kisvárosban lé­vő égetőműben semmisítik meg egész Burgenland tar­tomány kommunális hulla­dékát: — Természetesen a két égetőmű nem egyforma. Nekünk is nagy gondjaink voltak mindaddig, amíg a teljes szagtalanítást is meg nem sikerült oldani egy fil­ter felszerelésével... Én biztos vagyak benne, hogy ha a monoriak belevágnak ebbe az úttörő vállalkozásba, meg is tudnak birkózni a feladattal. Szerkesztőségünk több ol­vasói levelet is kapott a ter­vezett égetőmű ügyében. Az egyiket Bodrogközi Szi­lárd (Monor, Deák Ferenc utca 12.) írta: A Monori Hírlap május 3-án és 4-én megjelent cik­kei késztettek rá, hogy a té­MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. % \ szerkesztőség vezetője: Vereszki János. $ Munka­társak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. 9 Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. Qt Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig 8-td! 11-ig. mával foglalkozzam, és né­hány dolognak utánanéz­zek, mert első olvasásra fé­lelem és felháborodás ural­kodott el rajtam. A cikkek­ben . az: újságíró utal rá, hogy rövidesen egy másik lap hasábjain is olvasha­tunk a témáról, de hogy melyikben, arról nem tud. Keresgélni kezdtem és meg­lepve tapasztaltam, hogy a Magyar. Hírlap már koráb­ban. 1991. április 27-én megjelent számában „Egy község amely hulladékége­tőt akar” címmel cikk ol­vasható. melyben az újság­író némi csodálkozással nyugtázza, hogy a monori önkormányzat „eddig példa nélkül álló határozatot ho­zott. A testület arról dön­tött ugyanis, hogy hulla­dékégetőt akar telepíteni Monorra ...Hangsúlyozni kívánom, hogy egészségügyi hulladékégetőről van szó, amely nem azonos a kom­munális hulladékkal. Most ivedig idézni szeretném a Környezetvédelmi Kft. által készített „A monori egész­Fórum A monori képviselő-tes­tület városgazdálkodási és környezetvédelmi feladatai közé tartozna a város gaz­dálkodását és környezetét, érintő kérdések áttanulmá­nyozása és vélemény ezése a jó testületi döntések elő­segítése érdekében. A bizottság már többször jelezte, hogy nem vélemé­nyezésre alkalmasan ke­rülnek elé a különböző kö­zösségi létünket érintő kér­dések. így történt ez a ve­szélyes kórházi és ipari hul­ladékok ehetőjével is. Ponto­sabban : ebben az esetben a bizottságot senki meg sem kérdezte a testületi döntés előtt. Szerencsére a testület csak abban döntött, hogy m egismérés. vizsgálód ás nélkül nem veti cl eleve a kezdeményezést. Ezek után a bizottság igen tüzetes vizsgálódás tárgyává tette a tervezett létesítményt, majd ezek után a rendelkezésre álló információk alapján tilta­kozott a hulladékégető Mo­norra telepítése ellen. (1991. május 7.) Erről tájékoztatta a város vezetését is. A részletes szakmai indoklás nem a lap terjedelméhez mért. Tekintettel a nagy tá­jékozatlanságra és a men­demondákra a városgazdál­kodási és környezetvédelmi bizottság lakossági fórumot tart a városi művelődési központ nagytermében 1591. május 28-án 18 órakor, ahol beszámol a hulladékégető­vel kapcsolatos bizottsági munkájáról. Vér László bizottsági elnök ségiigyi hulladékégető tech­nológiai ismertetéséből.” A/, egészségügyi hulladékok tí­pusai : kötözést anyagok, testváladékkal szennyezett, vagy vérrel érintkezett vat­ta (papír, vagy gyapot ala­pú), ragtapasz, géz stb. Egy­szer használatos textil, gumi, szájmaszk, műtősapka, tö­rülköző, lepedő, pelenka, fólia és gumikesztyű, beteg­ruhák stb. Egyszer haszná­latos fecskendő, tű, vagy más szúró- és vágóeszkö­zök, katéterek és szerelékek, szúró-, vagy vágöéllel ellá­tott egészségügyi eszközök, pl. szike stb. Egyszer hasz­nálatos vagy fertőzött esz­közök, infúziós dializáló- szerelékek, vizeletgyűjtők stb. Fertőzött ételmaradé­kok, fertőzött anyagok; fer­tőzött betegek ételmaradé­kai, konzervvérmaradékok, táptalajok, tenyészetek stb. Humánus kísérleti biológiai anyagok; szervek, kísérle­ti állatok tetemei, vér stb. Mérgező anyagok: mér­gező vegyszerek, laboranya­gok, oltószerek, gyógysze­rek maradékai stb.” Bodrogközi Szilárd levele további -részében arra is felhívja a figyelmet, hogy az égetőmű szabad kapaci­tását ipari veszélyes hulla­dékok . megsemmisítésére kívánják felhasználni. Sze­rinte a felsorolt anyagok szállítása, tárolása közben Új helyen, új gazdával Mostohából édesgyermek? A hc< eleji országgyűlésen dr. Török Gábor Pest megye 7. szá­mú körzetének képviselője kérdést intézett dr. Andrásfalvy Ber­talan kultuszminiszterhez a könyvkiadás -terjesztés és -forgal­mazás ügyében. A miniszteri választ a T. Ház és a képviselő is elfogadta. A viharfelhők már tavaly megjelentek a Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat kisüzietei felett is — így a gyömrői bolt is egyre nehezebb helyzetbe került. Most — legalábbis úgy tű­nik — egy kicsit napfényesebb oldalra kerülnek. Igaz, nem a vállalatnak köszönhető««*. Monoron fertőzésveszély alakulhat ki, ezért tiltako­zik az égetőmű megépítése ellen, s Róth Mihály képvi­selővel egyetértésben lakos­sági fórumok helyett helyi népszavazás kiírását java­solja. A témát természetesen nem zárjuk le, várjuk az újabb érveket, pro, vagy kontra. Vereszki János — Helyzetünk már-már tarthatatlan volt — mond­ja Edelényi Otília a volt (lesz) gyömrői könyves­bolt vezetője. A zavaros körülmények (privatizáció, a vagyonügynökség beavat­kozása) szinte teljesen elle­hetetlenítették a munkán­kat. Május 1-jén bezártunk, azóta nem fogadjuk a vá­sárlókat. Kérdezgetik is az ut^án, mikor nyitunk ki is­mét — immáron az új he­lyen. — Valóban, mikor nyit­nak? Elvész az érték A monori József Attila Gimnázium és Szakközép- iskola irodalmi színpada ebben az évben is lelkesen készül a Monori májusi napokra, Bölcső Gusztáv tanár úr vezetésével Fejes Endre „A hazudós” című novellá­ját dolgozták fel. Az előadás célja az volt, hogy az üz­leti szellem, a pénzhajhászás mellett, miatt elvész, amt a szép, lírai, emberi érték. Mert, aki meglát egy tó vizé­ben fürdő, az égrőf leereszkedett kis csillagot, az a ha- zudás? Felső képünkön jelenet az előadásból. Az alsó csoportképen középen Bölcső Gusztáv a gim­názium tanára. A főszereplő a kép jobb szélén kockás ingben Erdösi Csaba Ilfd. osztályos tanuló, aki megnyer­te a megyei magyar irodalmi tanulmányi versenyt és a májusi napok szavalóversenyét is — amint erről lapunk­ban korábban már tudósítottunk. (Péter László felvételei) Üllői résztvevőkkel Díszhangverseny Nagy megtiszteltetés ér­te az üllői ének-zene tago­zatos általános iskolát. Az oktatási intézmény nagy­kórusa az „Éneklő ifjúság” díszhangversenyre kapott meghívást. A gálára június 4-én, kedden délután három óra­kor kerül sor a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főis­kola nagytermében. Az is­kolavezetés kiemelkedő tel­jesítményként értékeli a megtisztelő meghívást, amelyben nagy része van Adorján Gabriella tanárnő­nek, aki Erdélyből tele­pült Üllőre — néhány év­vel ezelőtt. Öt éve működik az iskolában a zenetagozat, ezen belül a nagykórus. Az öt év alatt számos ver­senyre készítette fel a ta­nulókat és ért el a gyere­kekkel szép sikereket. Ez a mostani meghívás méltó keret az ötéves sze­rény jubileumhoz. A nagy­kórus szorgalommal és ter­mészetesen óriási drukkal készülnek a június 4-i díszhangversenyre, amely­ről előreláthatólag rádió- felvétel is készül majd. (é) — Továbbra is kiemelten foglalkozunk a tankönyv­árusítással, hiszen a fővá­rostól Nagykátáig nincs ha­sonló üzlet. Ezenkívül bő­vítjük szolgáltatásainkat. Nyomtatványokat fogunk árulni, vállalunk fénymáso­lást, s a Magyar Börzébe hirdetéseket is felveszünk. — S mi lesz a megszűnt könyvesbolt helyén? — Erre én nem tudok vá­laszolni. Mindeneseire je­lenleg még a Művelt Népé a bérleti jog. A helyi pol­gármesteri hivatalnak mi időben jeleztük a költözést, de a vagyonkezelő bizottság — tudomásom szerint — nem lépett az ügyben. így aztán könnyen meglehet, hogy az üres helyiségek ki­használatlanok lesznek, egy darabig. Ez pedig senkinek sem jó. A gyömrőiek tehát nem lesznek szegényebbek; meg­marad a könyvesbolt, amely sokak jogos igényét hiva­tott kielégíteni. A Művelt Nép Könyvterjesztő Válla­lat könnyű szívvel intett pót Gyömrőnek; pedig an­nak idején örömmel jöttek a községbe. Ám az eltelt 11 esztendő bizonyította, a vál­lalat sohasem tekintette édesgyermekének gyömrői boltját. Gér József — Tulajdonképpen mi szerencsések vagyunk Po­zsonyi Jánosné Gulyás Etel­ka kolléganőmmel. A monori székhelyű Intellelctür Kft. ugyanis felfigyelt nehézsé­geinkre. Tárgyalni kezd­tünk Gulyás István ügyve­zető igazgatóval, s a meg­beszélések eredményre ve­zettek. Június első hetében — már a kft. könyveit for­galmazva — ismét az olva­sók, illetve vásárlók rendel­kezésére állunk. Méghozzá új helyünkön. Gyomron, a Lakszolg volt fodrászüzle­tében, a Szegfű utcában. Ezt a helyiséget ugyanis az Intellektür bérli a kisszö­vetkezettől. — Mivel foglalkoznak majd? A PYROSTOP KFT. irodai ii»yin(ézői munkára önállóan dolgozó, gépírni jól tudó, jó megjelenésű munkatársnőket keres A németnyelv-tudás, a jogosítvány és a saját gépkocsi előny! Fizetés: a teljesítménnyel arányosan. Jelentkezni lehet részletes, az eddigi munkákra vonatkozó önéletrajzzal, személyesen, a kft. vezetőjénél, cím: Üllő, Pesti út 198—200. 2225. Postafiók 51 Ki a virágot... A madarak és fák napjá­ról, a Föld napjáról nem­csak tanítási órákon emlé­keztek meg a péteri gyere­kek. Május 15-én munká­jukkal is bizonyították, hogy szeretik a természe­tet, s készek részt vállal­ni a környezetszápítésben, természetvédelemben. A Péteri Faluszépílő Egyesü­let ezen a napon virágosí- tási akciót szervezett, s az egyesület tagjai mellett ott szorgoskodtak az iskolás gyerekek is. Péteri kertészek, magán- személyek felajánlása nyo­mán több láda egynyári növénnyel, cserjékkel ül­tették be a falu központját, főutcáját, közterületeinek egy részét. A jövőben még néhány középület, s ke­reskedelmi egység elé sze­retnének virágokat ültetni, számítva a fenntartók tá­mogatására, segítségére is. Varga Andrásáé Péteri

Next

/
Thumbnails
Contents