Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-21 / 117. szám

NAGYKŐRÖSI XXXV. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM ■ 1991. MÁJUS 21.. KEDD Kitől kit kelt megvédeni? Se Etttsitkakönyv, se gazda A szomszéd finanszírozza Átképzés a Toldiban Támogatott javaslat Ismeretes, hogy az új ren­delkezések értelmében a rendőrkapitányságok vezető beosztásaira való kiválasz­tás is pályázatok útján tör­ténik. Ennek értelmében a Fest Megyei Rendőr-főka­pitányság valamennyi me­gyei posztra kiírta a pályá­zatokat. A nagykőrösi .váro­si rendőrkapitányság veze­tői állására két rendőrtiszt nyújtotta be pályázatát. Azok az.öttagú bizottság — melyben képviseltette ma­gát az önkormányzat is — asztalára kerültek, majd .a jelöltele meghallgatása "és egyéb procedúra után ja­vaslatot tettek az alkalmas­nak talált személyre. A Pest Megyei Rendőr­főkapitányság vezetője . a napokban értesítette Kiss János polgármestert a bi­zottság állásfoglalásáról, amelynek alapján, valamint az alkalmasságot vizsgáló orvosi szakvéleményt figye­lembe véve Módra György alezredest javasolja tovább ­ra is a városi rendőrkapi­tányság élére. A törvények értelmében a képviselő-testületek véle­ményének meghallgatása után, az illetékes települé­sek — esetünkben Nagykö­rös, Kocsér és Nyársapát — polgármesterei döntenek a kinevezésről. A nagykőrösi önkormányzat testületé 21 helyeslő szavazattal és egy tartózkodás mellett a Módra György kinevezésére - szóló Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE—Bugyi Tessedik SE 1-0 (1-0). Kinizsi: Barabás — Far­kas, Vifágh, Lajos, Kecskés •— Barcsay, Rácz, Csikós, Pécsi — Soós — Bankó. Csere: a 60. percben Csikós helyett Csurka. Edző: Kőra­kás Ferenc. A formába lendült Kini­zsire nehéz mérkőzés várt a bajnokságban biztosan ve­zető Bugyi csapata ellen. A játékosok az öltözőben ma­gabiztosan készülődtek, és biztos győzelmet ígértek a vezetőknek még a hűsége­sen kitartó szurkolóknak. A pályagondnok. — Abonyi Sándor — által kitűnően előkészített pályán kezdő­dött, a mérkőzés. A körösi csapat már az első percekben törekedett ígérete beváltására. A :l. percben Benkó távoli lövé­se mellé ment, az 5. percben Soós jól indította Farkast, de a labda kicsúszott az alapvonalon túlra. A 8. percben Soós 25 méteres csavart szabadrúgását a jobb alsó sarokból tornázta ki a vendógkapus. A 18. percben Pécsi veszélyezte­tett. A 20. percben a ven­dégcsatár. Proksa ügvssen kiléoett, de gyatrán a kapu mellé gurított. A 2,i. perc­ben ismét Proksa lőtt ka­pura, de Barabás szépen vé­dett. A 27. percben Benkó kitűnő cselekkel jutott a kapu elé, de a lövés pilla­natában szerelték. A 30. percben az ellenfél neves játékosa — Tatár — lőtt fö­lé egy 25 méteres szabadrú­gást. A 40. percben parádés .gólt láthattak a szurkolók. .Szögletrúgásból beívelt lab­da a védőkről kipattant, és Kecskés 20 méterről óriási gólt ragasztott a. kapuba, 1-0 a hazaiak javára. A 44. percben Benkó . 8 méteres lövése a kapuson már túl­jutott, de a gólvonalról mentettek a vendégvédők. A fi. félidő-3. percében Farkas ment el veszélyes iir$MfiAzfi Május 21-én a Kecske­méti Katona József Szín­házban este 7 órakor: Ma­ya. Dajka Margit-bérlet. Az új dimenziókba réve- dő világszemlélet két cso­portra osztja az emberisé­get. Ügymint a vállalkozók­ra és alkalmazottakra. Hogy melyiknek jobb a sora, ez most napjaink nagy kér­dése, de sokak szerint csak nézőpont dolga. A vállalko­zónak teli rizikóval az éle­te, ám előtte a gazdagodás útja. Az őt kiszolgáló pór­népnek kevesebb jut, de hosszú távon legalább biz­tos. Ez utóbbi fontos társa­dalometikai kérdés. A feu- dálkapitalizmusban hitték csak, hogy a vállalkozó azt teheti alkalmazottjával, amit akar, no és nálunk. Utcára lehel tenni a dol­gozót, amin már. fenn sem akad a közvélemény. A ne­héz gazdasági helyzetre hi­vatkozva meg lehet tagad­ni tőle a fizetést is. Amint helyzetben. A 11. percben Soós 20 méteres lövése, cen­tikkel ment kapu fölé. A 12. percben ismét Farkas sze­relt rémekül a kapu előtt. A 27. percben Benkó egyedül kilépett, a védők között ka­pura vezette a labdát, de lö­vés helyett rosszul adott be. Nagy helyzet volt. A 30. percben Csurka jó beívelé­sét Rácz fejjel csúsztatta kapura, de a vendégkapus szögletre tolta a labdát, A 37. percben Soós kilépett, de mellé lőtt. A 40. percben Barabás, védett egy szabad­rúgást. A 43. percben Soós 25 méteres bombaszabad- í ágasa alig ment fölé. A kitűnő formába lendült körösi együttes megérde­melten győzött a nagyon jó képességű, de iőleg a máso­dik félidőben idegesen ját­szó- Bugyi csaoatá ellen. A hazaiak a játék minden ele­mében felülmúlták ellenfe­lüket. A helyzetek alapján több góllal is nyerhettek volna. A Bugyi SE vezetői nehe­zén viselték el a vereséget, és sértő szavakkal inzultál- ták a játékvezetői hármast, de nem kímélték a tudósítót sem. Nk. K-rv. Kinizsi SE ifi— Bugyi SE ifi 3-0 (1-0). Nk. Kgy. Kinizsi serd.— Toldi serd. 0-2 (0-1). Máté József hallom, szűkebb pátriánk­ban is akad egy-két cég, ahol jószerével a küszöbön ülve kénytelen „kisztráj­kolni” járandóságát a dol­gozó. És az még a jobbik eset, ha van kitől követelni. Előfordul, hogy se pénz, se posztó, de még munka­könyv sincs, sőt gazda se. Az alábbi história kap­csán szerettük volna a pa­naszoson kívül a másik fe­let is meghallgatni, de ép­pen az a gond, hogy elér­hetetlen. A Szegedi Közlekedési . Vállalat motorcsónakklub­ja, pontosabban annak két üzeme egy-egy üzletet nyitott Kőrösön. Egy gu­miköpenyeket fergalmazót a Kecskeméti úton, és egv . gumialkatrász-árusitót a Szolnoki úton. idővel közös ledéi alá költöztek. Közben a cég tönkrement, egyetlen körösi alkalmazottja úgy fogalmaz: szétztillött. El­ment mindkét üzem vezető­je, el az adminisztrátorok, el az egész hivatal. A gu­miköpenyes boltot aztán át­vette egy körösi vállalkozó, Purigracski Mihály, s úgy -tűnik, jól menő kis üzletet csinál. belőle. Az alkatrész- részleg Kovács Edit kezelé­sében maradt, miközben cégénél mindenki felszívó­dott. — Amikor a januári fi­zetést csak februárban kap­tam meg, gondoltam, hogy nagy zavarok lehetnek odaát — meséli Kovács Edit. Nemsokára jött egy levél, amelyben közük, fi­A vagyon elleni bűncse­lekményeket gyarapítva a vasúti tolvaj lások, vagon­fosztogatások is elharapóz­tak az utóbbi időben. A leg­sajnálatosabb az egészben, hogy nemegyszer vasúti dolgozók, tehát jó helyisme­rettel rendelkező emberek követik cl, szégyent hozva becsületes munkatársaikra, s az egyenruhára. A mese- körítések a cselekmények indítékáról nagyon hason­zelni nem tudnak, de nyúl­jak nyugodtan a kasszába az esedékes járandóságért. Szerintem ez szabálytalan, tartok tőle, hogy egyszer még baj lesz belőle. — Utasításba kapta. Mi gondja a részletekkel? — No igen. Csakhogy a forgalom olyan rossz, hogy a havi 5400 forintot — eny- nyi a fizetésem — sem tu­dom havonta kikapargatni. Februártól eddig 36 ezer forint volt a bevétel — az is jórészt .év.elején :—, ab­ból 20 ezret leadtam. Azóta van olyan hét, hogy egy fillér sem jön össze. Ostoba helyzet, most tulajdonkép­pen én tartozom magam­nak, közben nyakamon az OTP-kölcsön, egyéb ki­adás -... ....... — Másvalaki régen itt­hagyta volna a boltot... — Nem hiszem, nekem se sikerült. Többször felke­restem levélben a közpon­tot,,de nincs, aki ideadná a .munkakönyvemet, tehát vá­laszt sem kaphattam. A cé­get lényegében az elnök képezi egy személyben, de őt rficg hónapok óta lehe­tetlenség megtalálni. Senki nem tud róla semmit. Nem­régen voltam bent a város­házán, hátha kapok valami kis segélyt, de amíg nincs a munkakönyv a kezemben, erre hiába is apellálok. Most volna egy munkalehe­tőség, de szó sem lehet a felvételről, hiszen állásban vagyok. Eddig a történet, kom­latosak és elég naivak. Le­záratlan vagonajtókról, ki­potyogott portékáról szól­nak, ám a hatósági vizsgá­latok mindannyiszor megcá­fol jálc a cselekmények sú­lyát enyhíteni igyekvő in­gatag érveket. Szabói László Istvánnak, Bencsik Ferencnek, Papp Istvánnak és Fónagy Jó­zsefnek (mindannyian MÁV-dolgozók) azonban legutóbb még mentegetőzni sem nagyon jutott idejük. Alig dugták el a lopott benzint, a rendőrség azon­mód le is foglalta azt. t Tört ént, hogy a minap Szájaiból Algyőrc tartó tar­tálykocsis szerelvényt mű­szaki hiba miatt Nyársapá­ton vakvágányra terelték. A szerelvényre felügyelő mozdonyvezető úgy délidő- tájt. mocorgásra lett figyel­mes az egyik tartálykocsi mellett. Elhagyni ugyan nem merte a fülkét, tartva a négy férfi esetleges táma­dásától, de a kannák láttán egyértelmű volt számára, hogy a benzinestartályt „fe­jik”. Azonnal szólt rádión Szegedre a főnökségre, be­mondva a sínek mellett vá­rakozó két Trabant rend­számát, és várt. A tartályvagon alatt ügy­ködők eközben megtöltötték mind a 9, egyenként 50 li­teres műanyag edényt jó­Tú; azon, hogy a legfia­talabb koroszíáljrt is érintő munkanélküliség a szakkép­zés összetételének megvál- tozlalását sürgeti, a kezde­ti feszültségeket enyhítő, úgymond gyorsított oktatási formák ír. megjelentek az iskolákban. A To’diban, mint az már ismeretes, tcsz­taf eldolgozó- tanfolyamot indították “januárban. Ezt a Bács-Kiskun me­gyei önkormányzat finan­szírozza, kifejezetten a nyol­cadik osztályból- kiállt. fia­talok részére, akik sem to­vább tanulni, sem elhelyez­kedni nem tudtak. Tizenöt fiú és lány kezd­te el a kurzust, s úgy néz ki ennyien is kapnak — rövi­desen — az üt hónap alatt tanultak elsajátításáról bi­zonyítványt. A rendhagyó t an folyam 1 a pasztalat a i ló 1 Kacska Albertné oktatásve­zetőt kérdeztük. — Jellegéhez és a köve­telményekhez hasonlítva mindenképpen eredményes­nek mondható. A súlypon­tot a gyakorlati részre he­lyeztük, ennélfogva sike­rült a hallgatóiénak, igen jól •elsajátítaniuk a tésztakészí- ; tás praktikus részét. Sokat jelentett az is. hogy rövid távon látták, mit fognak el­érni, milyen előnyökhöz jutnak, általa, s ez bizonyos fokig serkentőleg hatott.- — A tanfolyam után mi­■hez kezdhetnek? — Tekintve, hogy a vég­bizonyítvány nem azonos a szakmunkásbizony í I­$ Született: Róka József és • Tóth Emőke: József; Fara- ' gó Sándor és Bíró Terézia: Sándor; Szőke Béla és Bbd- zsár Éva: Béla; Csernai Miklós és Nagy Erika: Ti­bor; Gergely Tibor és Patai Ildikó: Tibor; Kecskeméti Imre és Dobos Zsuzsanna: Vivien; Szécsény Imre és Csendes Katalin: Gábor; .Simon Kálmán-és Villám Katalin: Nikoletta; Bcne Ambrus és Hargitai Anikó: Márk nevű gyermeke. féle 92-es oktánszámú ben­zinnel, majd elszállították a korábban Papp tulajdo­nában levő, jelenleg lakat­lan tanyába. Egy hordót Bencsik fuvarozott haza. Míg az akció lezajlott, ter­mészetesen a MAV-nál is intézkedtek a rádiójelentést követően, így jóformán két óra hossza , is alig telt cl, az ügy Kivizsgálásával meg­bízott Szűcs Attila hadnagy és Bálint Róbert zászlós le­tartóztatta a benzintolvajok egyikét. A szerencse is a kezükre játszott, Bencsik éppen szembe jött velük Nyársapáton a már körözés alatt, levő kocsiján. A benzin mind előkerült, bár a fogadóállomás leltára szerint 50 liter még hi- bádzik. Lehetséges, hogy a hiány a töltögetés közben a sínek közé folyt, mert je­lentős elcsorgást állapítot­tak meg. Emiatt a MÁV feltehetően szakértő bevo­nását kéri majd, a gondat­lan veszélyeztetést is bizo­nyítani kívánják. A tragé­dia azon a napon valóban ott lógott a levegőben. Egy szikra vagy egy csikk va­lamelyik személyvonatból, s meglehet, a levegőbe rö­pülnek a gázzal, benzinnel töltött tartálykocsik, s ta­lán velük az állomás is. A körülmények vizsgálata fo­lyamatban van. — ay vánnyal, így mint betanított dolgozókat foglalkoztathat­ják őket. Tésztaüzemekbe vagy kisiparosokhoz kérhe­tik felvételüket. — Van-c érdeklődés más­felől, esetleg más élelmi­szer-ipari szakterületeken hasonló kurzusok indításá­ra? — Ezen kívül még csak Szolnok megyéből jöttek tá­jékozódni. Konkrét igény még nem merült fel, de az élelmiszer-ipari szakmákon . belül mindenben meg tud­ja oldani ezt a képzési for­mát az iskola. Űj kezde­ményezés az úgynevezett púk vállalkozói szak bein­dítása is, ame'y a magán- vállalkozásokhoz adhat se­gítséget. Ebben az esetben már csak szakmával és érettségivel rendelkezők jö­hetnek szóba. A tananyag a pénzügyi, jogi, vállalkozói ismereteket is tartalmazza. —ay Ma déíitüii Önkormányzati ülés Május 21-án, kedden folytatja ülését a nagykőrö­si önkormányzat. Ezúttal a legutóbbi ülésekről elha­lasztott . témáikat tárgyalják meg a képviselők •— 14 órai kezdettel — az Arany János Művelődési Központ, emeleti tanácstermiben. Házasságot kötött: Sas Péter és Jakab Mária: Du­dás József és Hupka Klára .Edit; Palásti Ferenc és Bo- govics Katalin; Németh Antal Csaba és Aszódi Noé­mi; Radics Attila és, Sáfár Krisztina; Szigetvári Lajos és Buzsák Katalin. Meghalt; Makai Antal (Nagykőrös, Tormás u. 19/C); Kovács Sándorné Vá­rad!' Eszter Ilona (Nagykő­rös, Mentovich u. 10.1; Kis László (Nagykőrös, Loson- czy u. 48.); Vörös József (Nagykőrös, Hangács dűlő 21.); Bekő Józsefné Tóth Irén (Nagykőrös, Árbóz dűlő 29.); íloffer Is Iván né Hajdú Margit (Nagykőrös, Knézich u. 10.); Ember Fe- -rencné Bugyi Mária (Nagy­kőrös, Ceglédi u. 42.); Wag­ner Ferenc (Nagykőrös, Kárpát u. 9.); Nagy István (Nagykőrös, Búvár u. 7.); Szűcs István (Nagykőrös, Bokros dűlő 66.); Nagy Jó­zsefné Angyal Juliánná (Nagykőrös, Abonyi u. 31.), wm Mozim Május 21-én a nagyte­remben : Ártatlanságra ítél­ve. Színes, szinkron1 zált amerikai, krimi. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdíóleremben: ítend- őrakaücmia 4. (Civilek őr­járatban), fél 0-kor. A videotéka ajánlata: Hannover street. Színes amerikai kalandfilm. NAGYKÖÍIÖSI HÍRLAP Nagykörös, Hősök tere 5.. II. emelet 30. © A szer­kesztőség vezetője: Bálin i Ottó. 0 Munkatárs: INIik- !ay ^enő. 9 Postacím: Nagykörös, Pf. 23. 2750. Te­lefax és telefon: (20) 51­338. Telex: 22-5708. © Hir­detésfelvétel: kedd 10-tő! 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. © Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. © Szerkesztői ügye­let: szerda 10-től 12 óráig. Az érték maradt Ismét elment közülünk egy ember, akit sokan ismer­tek és tiszteltek, akinek halála most sokakat megren­dített. Szorgalmas, szívéj jó szándékú embeit vesz­tettünk :ve':e. Számos jó ügynek fogta pártját, egyike volt azoknak, akik önzetlenül, úgymond a semmiből is tudtak valamit csinálni. Ott volt amikor a háborút kö­vetően a helybéli motorsportot megalapították, ott volt az autós-klub szervezésénél Bénés Lászlóval, id. Poraázi Kálmánnal, akiknek szintén már csak az emlékezete maradt. Az idősebbek emlékeznek még a csónakázótó mö­götti egykori salakpályás motorversenyekre. Országos viadalok voltak ott. nagy bukásokat és nagy bajnokokat Iá.tünk közel egy évtizeden át. Aztán, ki tudja miért, a versenyek elmaradtak, a pályát felverte a gaz. De voltaik itt kerékpárversenyek is, meg gokari vetélke­dők, amiket ha fölidézünk, id. Paulai .József is mindig eszünkbe jut. Nevéhez fűződik a Gyopár utcai garázs­szövetkezet megalakítása, ott volt a hjlyi horgászegye- sület létrehozásánál * * * is. mely sportszervezetnek aztán szinte nélkülözhetetlen mindeneseként emlegették éve­ken át. Az utóbbi időben egyre csendesebb Ojtt, mind keve­sebbe: láttuk, aztán egy napon elment. Hányódó mű­vet hagyott örökül, ám m inden bizonnyal a köz ügyét szolgálják, akik vállalják a foilytatást. —- tóba — javaslatot támogatta. — ay Fontos két pont mentar nélkül. M. J. Tragédia is lehetett volna Négy tolvaj lét autóval ■i Anyakönyvi hírekbb

Next

/
Thumbnails
Contents