Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-05 / 79. szám

A matematikai ismeretekhez Segítség a diákoknak Üjvári István tanár ne­vét nem csaik Vácott — és nem csak lapunk olvasói — ismerik. Tanít a Konstan­tin téri szakközépiskolá­ban, dolgozik megyei mun­kabizottságokban, s ezen túl az utóbbi években min­dig találkoztunk a könyves­boltok kirakatában egy-egy kötetével. Segíti az általá­nos iskolából magasabb tanintézetbe készülőket, megkönnyíti az egyetemi felvételi vizsgák előtt ál­lók felkészülését. Mindezt magas színvonalon, s még­is színesen, jól, közérthe­tően. Pedig a témája nem könnyű tantárgy: a mate­matika. Az Apáczai Kiadó gondozásában megjelent, tizedik — jubileumi — munkájának a címe: Kö­zépiskolába készülök. A kedves hangú bevezetőben, szinte maga mellé ülteti a nyolcadikos diákokat Könyvével segíteni akar, hogy megalapozzák mate­matikai ismereteiket és eredményesen felkészül­hessenek a középiskolai ta­nulmányaikra. A 150 olda­las könyvet kiegészíti az 50 oldalas Megoldások cí­mű füzet, ez segítséget ad a szülőknek és a matema­tikatanároknak is. Az Apáczai Csere János díjas tanár kitűnő munkájához Hirling József gépészmér­nök készített ábrákat. _ Papp Rezső Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet a volt munkásőrség épületében található (Vác, Dr. Csányi krt. 47.). Az ügyeleti szol­gáltatásokat a 11-525 és a 10-079-es telefonszámokon lehet hívni. Orvosok- a városiak szá­mára: pénteken dr. Bucsek Tibor, szombaton dr. Füre­di Gyula, vasárnap dr. Fü­redi Gyula, hétfőn dr. Afra Tamás, kedden dr. Bucsek Tibor, szerdán dr. Kiss La­jos, csütörtökön dr. Haj mer Viktória. Orvosok a városkörzeti­ek számára: pénteken dr. Sipos Lajos, szombaton dr. Benedek János, vasárnap dr. Benedek János. Az ügyeletes gyermekor­vos: szombaton dr. Hu- szágh Hedvig, vasárnap dr. Dudás Éva. Az ügyelet helyszíne szintén a volt munkásőrség épülete. Fogászati ügyelet: szom­bat-vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart, szombaton dr. Megszűnt a látogatási tilalom Feloldják a részleges lá­togatási tilalmat a váci városi kórházban. Mint ismeretes, március köze­pén, az influenzajárvány veszélye miatt rendelte el a tilalmat — egyes osztá­lyokon — a kórház igazga­tója. Sírkövek, kripták készítését, régiek felújítását, rövid határ­időre, vállalom. Torma Róbert sírkő-műkő készítő, Vác, Ár­pád út 77/B. (39 502/3K) Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak és mindazok­nak, akik szeretett halottunk, Kuruczné Tóth Éva temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, így osztoz­tak fájdalmunkban. A gyászo­ló család. (#2 005/1K) Kámory Katalin, Vasárnap dr. Ulman Klára rendel. Helye: Cházár András ut­ca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombat­vasárnap dr. Pálinkás Je­nő Vác, Attila u. 3/C., tele­fon: 13-571. A déli körzetben szom­bat-vasárnap dr. Jakab László, Sződliget, telefon- száma: 52-176. VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 79. SZÄM 1991. ÁPRILIS 5., PÉNTEK Megkérdeztük a rendőrkapitányt Mennyit ér a polgári járőrök segítsége? Amióta hírt adtunk a Vá­ci önkéntes Védelmi Egye­sület létrejöttéről, már el­kezdődött a társaság jár­őrözése is. A' Vácy Károly­ival készített interjúban érintettük a váci rendőr­ség támogatását, most Ger- gényi Péter megbízott rend­őrkapitányt kérdeztük, mit jelent ez a segítség és egyáltalán örülnek-e ennek a polgári kezdeményezés­nek. — Örömmel üdvözöljük. Ügy gondolom, tevékeny­ségükkel hatékonyabb le­het a bűncselekmények megelőzése. Az alakulás­kor szakmai tanácsokkal láttuk el az egyesület tag­jait. Szándékunk szerint a működésük során felmerü­lő problémáikban is sze­retnénk segíteni. Ettől füg­getlenül állandó kapcsola­tot ígértünk nekik. CB-rá- dióikkal kapcsolatban lehet­nek velünk járőreik; s ha a helyzet úgy kívánja, rö­vid úton hívhatnak minket. — Erre szükségülc is lesz, hiszen, mint mondták, ők semmi szín alatt nem avat­koznak be. Talán ön is úgy gondolja, legnagyobb jelen­tősége az egyesületnek az utcai jelenlét. Vajon, ha nem lennénk olyan közöm­bösek az utcán járva, az lenne a leghatékonyabb? — Azt kell mondanom. Görgey Artúr és városunk (í.) Út a váci kiáltványig Görgey Artúr nevét vise­li — újra — Vác egyik ut­cája. Nyugodtan állíthat­juk, méltán, Görgey váci jelenlétei ismertek: három­szor fordult meg itt a sza­badságharc idején, itt je­lentette meg kiáltványát, itt vívta meg az első cs második váci csataként is­mert ütközeteit. Mindez elég indok ahhoz, hogy jobban megismerjük ezt a szabadságharc egén üstö­kösként feltűnő fiatalem­bert. Ez a harmincéves, ma­gas, szőke, pápaszemes fia­talember miután a császá­ri hadseregből 1845-ben ki­lépett, egyetemi tanársegéd lett. István öccsével elha­tározták, hogy fegyvert fognak a haza védelmében. Ivánka Imre — Görgey is­kola- és ezredtársa — fel­hívja a miniszterelnök Batthyány Lajos figyelmét Görgeyre. Ezzel elindul Görgey Artúr szabadság­harcos-pályafutása, ame­lyet a miniszterelnök ka­tonai irodájában kezdett el. Június elején honvéd századosnak léptetik elő, és kiképzőtisztnek Győrbe ve­zénylik az 5. honvéd zászló­aljhoz. Majd azzal a fel­adattal bízzák meg, hogy szervezze meg egy hazai gyutacs- és lőszergyár fel­állítását. Az események Váci apróhirdetések Börzsönyligeti, 100 négyszög- öles telekrészemet személy- gépkocsira (kis Polskira) cse­rélném. 06-(27)-12-613. (42 002/ 1K) _______________________ B udapesti, háromszobás, gáz­fűtéses, telefonos, második emeleti, kőrúthoz közeli, ta­nácsi lakásomat vácira cse­rélném. Bármilyen megoldás érdekel! Telefonszám: 06-(27)- 12-613. (42 0Q3/1K)_______________ A Váci Kommunális üzem fel­vesz kézi úttisztító dolgozókat fő- és alkalmi munkára, vala­mint napi 5 órás időtartamra nyugdíjas parkolódíj-beszedő­ket, erkölcsi bizonyítvánnyal. (41 853/1H) Deákvári, 58 négyzetméteres, gázfűtéses lakás garázzsal el­adó. Leveleket „Júniusi költö­zés, 37 341” jeligére, a váci hir­detőirodába (Jókai utca 9.). (39 508/5K) Redőnyös! Bordás Géza kis­iparos, Göd alsó, Kodály u. 18. 2131. Telefonszám: 45-181. (27 599/10K) ___________________ I dős emberek felügyeletét vál­lalom. Leveleket „Megbízható, friss nyugdíjas nő” jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai u. 9.). (41 99D/1K) Fiat Unó 1300 ko&?e^im ét eres, ötsebességes, ötéves, ötajtós eladó Telefonszám: 06-(27)-12- 613. (42 001/1K) fordulatot vesznek, így ne­vezik ki az önkéntes nem­zetőrség „tiszáninneni” ke­rület parancsnokává, hon­véd őrnagyi ranggal. Szeptember végén .Bat­thyány miniszterelnök ki­nevezi Csepel-sziget teljha­talmú és a déli népfelkelés főparancsnokává. Ez idő­ben történt, hogy gróf Zi­chy Ödönt hazaárulás vád­jával hadbíróság elé állítja és kivégezteti. Október ele­jén az ő leleményességének köszönhető elsősorban, hogy Jellacic hatezer főnyi hada fegyverletételre kény­szerült Ozoránál. Görgeyt honvéd ezredessé léptetik elő. Kossuth azzal a titkos küldetéssel küldi — a parn- dorfi táborba —, hogy az öreg Móga altábornagyot, a fővezért, ha keli, váltsa le, Görgey vegye át a főve­zér séget, mert a Honvédel­mi Bizottmány összes tag­jai bizalmatlanok Móga iránt. A schwechati csatá­ban Kossuth saját szemé­vel láthatja Görgey hadve­zér! képességeit, látja, amint — halált megvető bátorsággal — jelen van és irányít a legnagyobb golyó­záporban is. Az ifjú ezre­desnek kimeríthetetlen erélyessége, katonai ügyes­sége. Az ezredesi előlépte­tésen még alig száradt meg a pecsét, amikor Kossuth honvéd tábornokká lépteti elő, és — a lemondott Mó­Természetjáró kör Tavaszi túra Április 7-én, vasárnap ismét túrára invitál a vá­ci Reménység Egyesület Börzsöny természetjáró köre. A körülbelül 14 ki­lométeres út állomásai Nóg- rád, Királyrét, Kóspallag. Találkozás reggel 8 órakor a váci vasútállomás pénz­tárcsarnokában. Visszaér­kezés délután 4-kor, ga helyett — a feldunai hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Ö a legfiatalabb honvéd tábornok. Ekkor elkezdődött szá­mára is — kegyetlen kö­rülmények között — az emberi és katonai megpró­báltatások ideje. A döntően újoncokból álló sereget hadsereggé kellett szervez­ni. Biztosítani másfél hó­napon át a határ védelmét. Windisch-Grätz herceg tá­bornagy túlerejével szem­ben az ifjú fővezér kényte­len óvatosan visszavonulni. A főváros előtt egyesülni kellett volna Perczel seregé­vel, hogy együtt megvédjék azt. Perczel meggondolatla­nul csatába merészkedik Jellacic egész hadtestével, és súlyos vereségét szenved Mórnál. A kormány és az ország- gyűlés 1949. január elsején Debrecenbe költözik. Gör­gey feldunai hadseregének bizalma meginog a kor­mányban, sőt az ifjú főve­zérben is. A tisztek, törzs­tisztek tömegesen hagyják el a hadsereget. A feldunai hadsereget a felbomlás ve­szélye fenyegeti. Ezek a kö­rülmények sok más egyéb­bel együtt Görgey táborno­kot arra kényszerítik, hogy megfogalmazzon valamit. Vissza kell adni a sereg egységét, a győzelembe ve­tett hitét, erkölcsi tartását, hogy van cél, amiért küz­denek. Ezért január 5-én Vácott kiáltványt intézett a hadsereghez. Bcreznai László (Folytatjuk) VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. fi Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. nem helyettesítené a védel­mi egyesület munkáját. Hi­szen ők olyankor mennek az utcára, amikor az kihalt. — Az utóbbi időben nem látni önkéntes rendőröket. Nem mintha hiányolnám őket, de megkérdem, őket pótolja-e ez az egyesület? — Ahhoz semmiképpen nem hasonlítható. Az ön­kéntes rendőröket mi osz­tottuk be szolgálatba, a rendőrségtől függtek. A polgári egyesület azonban teljesen független, még a politikai pártoktól is. — Elsősorban mely terü­leteken remélnek ered­ményt tőlük? — A gépjárművekkel kapcsolatos bűnügyek meg­előzésében, mint feltörés, lopás, üzletekben, lakások­ban elkövethető betörések megelőzésében, valamint a garázda személyekkel, csa­vargókkal kapcsolatos bűn­ügyek, szabálysértések meg­előzésében — válaszolta Gergényi Péter megbízott rendőrkapitány. Dudás Zoltán Hírünk a világban Ügy húsz-huszonöt perc autózás után las­san kezdtem megismer­ni Becs nevezetességeit, csak éppen úti célom­hoz nem jutottam el. Fél óra után feladtam, tel­jesen szabálytalanul le­parkoltam egy másik szabálytalanul várakozó kocsi mögé, s a kocsi­jához közeledő férfinek szegeztem a kérdést; hol találom az Európa Platzot. A megszólított először a nemzetiségemet tisz­tázta, aztán a fejét va- kargatta, valami olyas­mit mondva közben, hogv ez bizony nagyon bonyolult... Ám nyil­ván nem akart segítség- nyújtás nélkül otthagy­ni, ezért felajánlotta: mondjam meg, milyen üzletet keresek, ő majd útba igazít. Nem vásárolni aka­rok, mondtam, találko­zóm van ott valakivel... Mintha ségemmel mondatot volna el.. rossz német- egy varázs­mormoltam . A férfi arca széles mosolyra nyílt; menjek csak utána, majd ő elvezet az Euró­pa Platzrá, mondta, keresünk ott parkolóhe­lyet is. Amikor úti célomhoz érve, elbúcsúztam tőle, még hosszasan intege­tett a kocsijából — a magyarnak, aki nem vásárolni jött Bécsbe. — nos. Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Baksa Sándor és Dombi Ágnes lá­nya Ágnes, Stibla Péter és Bőgér Anikó fia János, Altsach Sándor és Prinz Il­dikó lánya Viktória, Töl­bet fia Dániel, Bodnár Jó­zsef és Surin Valéria fia Attila, Hallai Károly és Szé­kely Emese lánya Tímea, Kralovánszki István és Fü­le Viktória fia Péter, Mol­nár János és Maretta Ju­lianna fia János, Varga Jó­zsef és Kórik Erzsébet lá­nya Dorottya, Vengring Já­nos és Hugyecz Erzsébet lá­nya Kitti, Hegedűs László és Illés Erika fia László, Krulik János és Ribai Rita fia Krisztián, Andorkó Gé­za és Koródi Emese fia At­tila, Kiss György és Voj- czek Zsuzsanna lánya Haj­nalka. Házasságot kötöttek: Kor­bély Ferenc és Táj ti Erika, Kristóf Ferenc és Balogh Györgyi. Vácott haltak el: Varga Tiborné sz. Bossányi Mária Vác, Juhász Károly Kóspal- lag, Bagyinszki Jánosné sz. Tóth Borbála Kóspallag, Fagyas Sándor Szokolya, Kabatek Rudolfné sz. Mül­ler Margit Főt, Kárpáti Mi­hály Göd, Pusztai 'István Dunakeszi, Gresz József Nagymaros, Szilágyi László Köszegdoroszló, Varjú Csa­ba Vác, Keresztesi Sándor Tárnáméra, Dúr Mihály Du­nakeszi, Stibla Péterné sz. Molnár Margit Vác, Dropp Istvánná sz. Demény Mária Vác, Veres István Vác, Bod­rogközi Gusztávné sz. Bar­na Ilona Vác, Szilágyi Sán­dor Vác, Hegyvári Sándor- né sz. Kovács Piroska Kösd, Csáki Sándorné sz. Madovi Margit Vác. Jt Váci Kommunális Költségvetési Üzem értesíti a város lakosait, hogy az önkormányzat képviselő-testületének 6/1991. sz. rendeletében - a jelentős áremelkedésekre tekintettel — tetemeite q lok^ssögiszemét- fy¥ardí|aft Az egyszobás lakásé: a másfél szobás lakásé: a kétszobás lakásé: a két és fél szobás lakásé: a háromszobás lakásé: a négyszobás lakásé: az ötszobás lakásé: Üdülők: egyszobás kétszobás háromszobás A szemétfuvardíjak beszedését a Kommunális üzem fényképes díjbeszedői végzik. 580 Ft/év 670 Ft/év 860 Ft/év 1060 Ft/év 1150 Ft/év 1250 Ft/év 1440 Ft/év. 420 Ft/év 530 Ft/év 620 Ft/év. megbízólevéllel ellátott

Next

/
Thumbnails
Contents